Békés Megyei Hírlap, 1998. szeptember (53. évfolyam, 204-229. szám)
1998-09-17 / 218. szám
1998. szeptember 17., csütörtök MŰVÉSZET Ki monc^ja, hogy Bach zenéje nem templomba való? Az első CD-bemutató Xaver hűséges ehhez a megyéhez A felvétel Xaver Varnus orgonaművész 1996-os nyári párizsi koncertje után készült Ha Xaver Varnus orgonaművész telefonál, az öröm, mert tudom, jó híre van. így volt ez az elmúlt héten is, amikor arról értesített, hogy a hagyomány folytatódik, hamarosan ismét hangversenyt ad megyénkben. Közelgő vendég- szerepléseiről, a tavalyi békéscsabai és szarvasi koncertje óta eltelt időszak eseményeiről és készülő könyvéről a szerkesztőségben beszélgettünk. — Békéscsabán szeptember 28-án az evangélikus nagytemplomban, Szarvason 29-én az evangélikus új templomban adok hangversenyt, mindkettő 19 órakor kezdődik. Régebben mindig a templom orgonáján játszottam, de tavaly óta már a saját elektromos orgonámat hozom magammal, kamionnal — mondja kedves vendégem. Majd meglepetésemre nem utazásokról mesél az egykori muzsikus csodagyerek, mint régen, hanem boldogan újságolja, hogy új lakásba költözött Budapesten, gyönyörű szecessziós házba, ahol remekül érzi magát, nyughatatlan lelke igazi otthonra lelt. Bár hozzáteszi: egy idős hölgy a házban az orgonamuzsikát — naponta több órát gyakorol — úgy tekinti, mint kötelező szenvedést, amellyel méltó lesz a Megváltó eljövetelére. — Örülök, hogy újra látom, hogy alig egy esztendő múltán ismét játszik a csabai és a szarvasi közönségnek. Megvallom, orgonajátéka mindig lenyűgöz, könyvét nagy élvezettel olvastam, szívesen hallgatóéi kedves történeteit, de a sajtójától már nem vagyok elragadtatva. Nem zavarja az a sok hajcihő, botrány, ízléstelenség, amit összeírnak a lapok Személyiségével, életvitelével kapcsolatban? — Orgonálni nagyon szeretek, bár a könyvem óta olykor úgy éreztem, fölösleges. Az embereket inkább az érdekli, hogy Friderikusszal voltam Amerikában. Azt terjesztik, hogy házaséletet élünk, és a nyáron elmentünk nászúira. Persze azt már nem írták meg a bulvárlapok, hogy többen, társaságban voltunk. Én nem akartam sztárkodni, címlapra kerülni, csak szépen orgonálni, jól élni, világot látni. Ugyanakkor tudja, mennyi fiatal bejön a koncertjeimre?! Ki képes a fiatalok figyelmét a klasszikus zenére irányítani? Szerintem nem sokan. Ez nagyszerű érzés. Tudja, hogy rajongóim klubot alapítottak, a Varnus Fan Clubot? Hírlevelük is van, a címe Xaverissimo. Egyébként meg elegem van a főpapokból, akik arra vetemednek, hogy Bachot meghúzzák, kitiltsák a koncertemet a templomból. — A fehérvári történetre gondol nyilván. — A koncertet azért megrendeztük a helyi református templomban. A turnéban eredetileg szerepelt volna egy hévízi hangverseny is, amelynek bevételét felajánlottam a hévízi templomban épülő orgona javára, ám a tiltás miatt lemondtam azt is. Nagy visszhangja lett a döntésemnek, mivel a templomnak jól jött volna néhány millió. Aztán folytatódott a személyeskedés. Bach miatt kitiltani valakit a templomból? Furcsa, buta dolog. Szerintem a püspöknek a könyvem miatt nem tetszettem. — Isten majd megbocsájt: az a mestersége című könyvéről van szó. Olyan hírességek méltatták, mint Faludy György költő, Molnár Gál Péter kritikus, Vitray Tamás tévériporter, s elismeréssel írtam magam is lapunkban. Élvezetes olvasmány, szellemi utazás, bölcs világlátás, ars poetica. Valódi esszé, s persze a műfajhoz hűen szókimondó, pimaszul őszinte, amivel bizonyos embereket sérthet. Tényleg, milyen volt a fogadtatása? — Azt írtam meg, hogy én milyennek látom a világot. Nem biztos, hogy igazam van. Liberális szellemű könyv, és ez sokaknak nem tetszik, mert magukra ismertek, főleg olyanok, akiket elítélek, megbírálok, nem sokra tartok. Nem is én akartam kiadni, de leghűségesebb, legjobb barátom, testvérem, Friderikusz Sándor, akinek a felkészültségét nagyra becsülöm, vagy Molnár Gál Péter, aki nem arról híres, hogy kíméletes kritikus lenne, biztatott. A könyvem először 1000 példányban jelent meg, most 38 000-nél tartunk. — Faludy György, a költőfejedelem gratulált, „hogy a másik mesterségben is ilyen kitűnő" . — Büszke vagyok arra, hogy a könyvemből rengeteget adtak el Békéscsabán, a Radnóti könyvesboltban. Nagyon szeretem a békési közönséget, ide mindig szívesen jövök fellépni évek óta. Egy-egy koncertemre olyan sokan eljönnek, hogy az pesti rendezvényen is szépszámú közönséget jelentene. Ez a megye olyan hűséges hozzám, és én is hűséges vagyok ehhez a megyéhez. — Említette, hogy ötvennégy lemez és majdnem kétezer koncert után a második könyvén dolgozik. — Igen, és nincs már sok időm, sietnem kell vele, hogy elkészüljön. Október 20-án jelenik meg, Az én kis képeskönyvem lesz a címe, rengeteg fényképet közöl, ami úgy összegyűlt az albumomban, sok híres ember képe és róluk szóló történetek lesznek benne. — Kedves Xaver! Jó utat hazafelé, és várjuk vissza! A viszontlátásra Békéscsabán és Szarvason! Niedzielsky Katalin Suzuki automata váltóval mozgássérülteknek Horizont Est 1998. szeptember 18-án 20 órai kezdettel, Horizont-est lesz a békéscsabai ifjúsági ház első emeletén található Ifl- Casinóban. Sok mozgássérültnek a gépkocsi lehetőség és nélkülözhetetlen eszköz a munkavállalásban, a mindennapi mozgásban. Nem luxuscikk, hanem kellék a mindennapok könnyebbé tételéhez. A kereslet nagy az automata sebességváltós gépkocsik iránt. Sokan azonban nem tudják, nemcsak a használt autók között érdemes keresgélni. — Előfordult, hogy későbbi ügyfelünk csodálkozva fedezte fel, automata sebesség- váltós gépkocsit is forgalmazunk. Talán kevesen tudják, de a Suzuki évek óta gyárt ilyen típust — mondja Pató István, a békéscsabai Suzuki Szalon ügyvezetője. — Az automata sebességváltós modellek egyébként az USA-ban népszerűek, Európában általában csak A Suzuki automata sebességváltóval is a ml autónk FOTÓ: SUCH TAMÁS a nagyobb személyautókba szerelik be. A Suzuki 1.0 GA AUTOMATA a Trabant Hycoma- tokat kívánja helyettesíteni, természetesen egy más minőségi kategóriát képviselve. Az automata sebességváltós, 5 ajtós Suzuki már alapfelszereltséggel is kellő kényelmet és biztonságot nyújt tulajdonosának. Az autó másfél milliós árával kategóriájában a kedvező árfekvésű modellek közé tartozik. A Suzuki Ankers Kft. vásárlásnál a mozgáskorlátozottak gépkocsivásárlást támogató utalványát beszámítja. (x) A Horizont Csoport 1995-ben kezdte meg működését, Elsősorban zenés programok szervezésével foglalkozik, teret adva ezzel a fiatal, kevésbé ismert zenekaroknak a bemutatkozásra. Eddig több mint 10 alkalommal rendeztek zenés esteket, amelyeken több, az ország más részeiről is érkezett együttesek vendégként szerepeltek. A rendezvény elsősorban az underground kultúra képviselőit vonultatja fel. Az est folyamán fellép az újkígyósi Baby Bone, akik most készítették el második videoklipjüket, a modem hangzásokat progresszív elemekkel ötvöző First Impression, a gótik/dark metal kiválóság, az Art of Dethomement Budapestről, valamint a békéscsabai kísérleti trió, a Carwashtagnacht. A fellépő zenekarok hanghordozói megvásárolhatók a fent említett időben és helyszínen. A rendezvény támogatói az ifjúsági ház és a Rock Island hanglemez- bolt. — ke — Sokan azt tartják, egy zenekar értékmérője, hogy mikor jelenik meg az első CD-je. Nos a békéscsabai Blues Fools e téren nem panaszkodhat: az első 1996-os „Foolstory” kazetta után a napokban elkészült a „Fools in the Blues” néven elkeresztelt CD-je, amelynek bemutatójára szeptember 18-án, pénteken 21 órakor kerül sor a csabai FEK-ben (Helyőrségi Klub), ahová díjtalanul beléphetnek az érdeklődők. A zenekar vendégeként fellép ezen a már jól ismert Dr. Valter & Lawbreakers is. Amit a csabai bandáról tudni érdemes: a „jogelőd” kilenc évvel ezelőtt alakult meg Dobókocka néven, majd a doboscserét követően alakult ki az amerikai modem Chicago blues vonalát követő zenekar. Több alkalommal szerepeltek különböző európai fesztiválokon, rendszeresen visszatérnek a Gronaui fesztiválra, Németországba, de felléptek Közép-Eu- rópa legismertebb blueskocs- májában, a Mojo Klubban, s rendszeresen vendégei a Diákszigetnek (legutóbb Pepsi Szigetnek). Vezéregyénisége Pribojszki Mátyás, aki az 1994- es Hohner Harmonikás Találkozón már bemutatkozhatott, majd három évvel később a németországi „World Harmonica Festival” legmagasabb szintű minősítését is kiérdemelte Trossinge-ben. A békéscsabai együttes CD-bemutatójára díjtalan a belépés A HŰSÉG KAMATOZIK Folytatódik a Békés Megyei Hírlap több százezer forintos nyereményakciója. Ha előfizeti, megnyerheti! Fődíjak: 50 ooo Ft, 30 OOO Ft, 30 OOO FI értékű vásárlási lehetőség ÁRUHÁZ BÉKÉSCSABA és még 32 értékes nyeremény AZ UWVERZAL ÁRUHÁZBAN! Decemberig tart következő nyereményakciónk, melyen azok az előfizetők vesznek részt, akik október, november és december hónapokban folyamatosan előfizetői a Hírlapnak. ön mindenképpen nyer, mert Békés megye legkeresettebb és legolcsóbb napilapja már korán reggel házhoz viszi a friss híreket, információkat, megyei eseményeket. Megrendelem a Békés Megyei Hírlap című napilapot példányban a következő címre: Név:, Cím: ........................................................ ...............utca.....................sz. A z előfizetési díjat a fenti címen számlával jelentkező kézbesítőnek a továbbiakban □ készpénzzel □ folyószámláról □ próbaolvasást kérek fizetem egy hétre 1 hónapra 745 Ft Q I negyedévre 2235 Ft □ •* megtakarítás ___________■ ,, . ha vonta 246 Ft aláírás A megrendelőlapot a Népújság Kft. címére — 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. sz. — kérjük visszaküldeni, vagy a kézbesítőnknek átadni.