Békés Megyei Hírlap, 1998. szeptember (53. évfolyam, 204-229. szám)

1998-09-11 / 213. szám

1998. szeptember 11., péntek SZOLGÁLTATÁS „Zöld iskola” kampány az iskolákban Elsősorban fiatalokhoz szól a Henkel Magyarország Kft. „Zöld erő” elnevezésű kör­nyezetvédelmi programja, amely az általános iskolások környezetünk fontosságára és megőrzésére irányuló gondol­kodásmódjának kialakítását célozza meg. Ennek elősegítésére a Hen­kel együttműködési szerző­dést kötött a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem természettudományi kara bio­lógiai tanszékcsoportjával, valamint az Ócsai Madárvárta Egyesülettel. A megállapodá­sok értelmében a cég támo­gatja a biológia—környezet­védelem szakos tanárképző oktatást, valamint az Ócsai Madárvárta Egyesület termé­szetvédelmi programjának megvalósítását. A Henkel-üzemmel rendel­kező négy városban — Bar­cson, Körösladányban, Szol­nokon és Vácott — ä cég „Zöld iskola” akció keretében az elmúlt tanév végén fotópá­lyázatot írt ki az általános is­kolák felső tagozatos diákjai számára. A tanulóknak lakó­helyük környezetét, környe­zeti szépségeit kellett fotókon megjeleníteniük. Ezzel még nem ér véget a pályázati lehe­tőségek sora: a Henkel szep­tember végén (Körösladány­ban szeptember 27-én, vasár­nap) tisztasági akciót hirdet, amely a négy település meg­tisztítását és szebbé tételét tű­zi ki. Az érintett iskolák igaz­gatói felkérik a tanulókat, hogy a tisztasági akció kereté­ben tegyék szebbé környeze­tüket, településük utcáit, tere­it. Zsűri dönt majd arról, hogy melyik iskola végezte el leg­szebben az adott délelőttön a tisztítást, szépítést. Az ered­ményhirdetésre aznap dél­után, szabadtéri színpadon zajló kulturális műsor kereté­ben kerül majd sor. A nyertes iskolák környe­zetvédelemmel összefüggő támogatásban részesülnek, de maga a pályázó is jól jár: a legjobbak ugyanis október elején látogatást tesznek az ócsai Madárvártában. Kamatkedvezményes hitel Használt Suzukija, Marutija most többet ér típustól függően 80—120 000 Ft-tal!- már 20% befizetésétől - új és használt gépjárműre egyaránt- akár 72 havi törlesztés - Casco-mentes lehetőség Ha új, ha régi: elad-vesz-javít! A TEX-MÉ Gyulán is minőség Nemcsak a megyében, de az egész Tiszántúlon ismerik a TEX-MÉ Kft. nevét. A lakás- textíliát és méterárut forgal­mazó cég 1992-ben jött létre. Békéscsabán az Erkel utca 4- 6. szám alatt található üzletük­késcsabai üzletünkbe nagyon sokan jártak át Gyuláról vásá­rolni. Ezért döntöttünk úgy, boltot nyitunk a fürdőváros­ban. A csabaihoz hasonlóan itt is a TEX-MÉ teljes árukí­nálatát megtalálják vevőink. A szép üzletben a minőség az első ben nagy- és kiskereskedelmi értékesítést is folytatnak. A kft. a héten nyitotta meg új üz­letét Gyulán a Vásárhelyi Pál utca 4. szám alatt, a buszpá­lyaudvar szomszédságában. A kellemes hangulatú, szépen ki­alakított, „vevőcsalogató” gyulai üzletben a TEX-MÉ terveiről Járvás Istvánná ügy­vezető igazgatót kérdeztük. — Délkelet-Magyarorszá- gon kialakult kapcsolataink vannak kereskedőkkel. Bé­A gyűrtselymek, flokkonok, függönyök, ágynemű-garnitú­rák, plédek, paplanok, bútor­szövetek, rövidáruk, egyszó­val az áruskála a nyitás heté­ben 5 százalék kedvezmény­nyel kapható. Ilyen akciós vá­sárra minden hónap második hetében sor kerül majd, épp­úgy, mint a békéscsabai üzlet­ben. Gyulai boltunk a buszpá­lyaudvar közelében található, így a vidéki vásárlók is köny- nyen odajutnak. (x) Hirdetésfeivételi iroda telefonszáma: (66) 446-552, 1 faxszáma: (66) 441-311. A adó Tel.: (66) 463-499, (66) 464-732. INGATLAN 160 ha ÖNTÖZHETŐ TERMŐFÖLD bérbeadó. Érdeklődni: 06 (20) 558- 828.___________________________ 2 SZOBÁS, összkomfortos, utcai ház­rész a Kis-Tabán utcában eladó. Ér- deklődni: 449-035, 06 (20) 710-024. 3 SZOBÁS, kertes házat üresen bérel­nénk, későbbi megvétellel. Ajánlato­kat „Békéscsabán” jeligére a kiadóba kérek. _________________________ BELVÁR OSBAN 86 m2-es társasházi lakás eladó, Czakó u. 3/1. Telefon: 452-525, 06 (30) 451-411._________ BÉ KÉSCSABÁN, Luther—Kinizsi u. sarkán lévő társasházban, az I. em. 104.—105. sz. iroda (48 m2) bérbe adó. 06 (30) 554-682._____________ BÉ KÉSCSABÁN a Kinizsi—Luther u.-i üzletház teraszán 27 m2-es üzlet- helyiség eladó. Telefon: (66) 322-126. ÍKLADÖ! 130 m2 + 120 m2 ÜZLET RAKTÁR 5700 Gyula, Almássy K.-né | tér 2. sz. (Máriafalva, volt ABC). | ! ÉRDEKLŐDNI: A (66) 466-608-AS -! _ TELEFONON, MUNKAIDŐBEN^ _|j BÉKÉSCSABÁN 5 szobás sorház 2 garázzsal eladó. (30) 677-917.______ EL ADÓ 2,5 szobás lakás a Trefort, Lencsési és Millennium u.-ban, 452­317___________________________ EL ADÓ 50 m2-es lakás, egyedi mé- rős, tavaszi átadással. Érdeklődni: Bé­késcsaba, Gábor Á. u. 7. III/10. _____ EL ADÓ belvárosban egy 120 m2-es lakás garázzsal, 42 m2-es üzlettel. Ér­deklődni: 06 (60) 302-980.________ GYO MÁN nyaraló eladó. 06 (30) 253-983._______________________ JAMINA frekventált helyén 3 szobás, összközműves családi ház eladó. Te­lefon: 328-903.__________________ MEZŐHEG YESEN a Vasút u. 16. sz. alatti ház eladó. Érdeklődni: (68) 451­462.___________________________ TARHOSON háromszobás összkom­fortos családi ház eladó. Érdeklődni az esti órákban az (54) 402-761-es te­lefonom________________________ ÉPÍTÉSI telek eladó Jaminában. Ér­deklődni: (66) 325-134. ___________ ÉPÍ TÉSI telek (560 m2) eladó a belvá- rosban. Telefon: 322-714, 18 órától. ’85-ös BARKAS Koffer eladó. Tele­fon: 06 (30) 639-592._____________ ’ 87-ES FIAT RITMO dízel eladó, 447-984._______________________ A UTÓ-, motorfesték színkeverése. 443-430._______________________ DACIÁT, Arót, Oltcitot vásárolok. (20) 410-827._________ ’ 80-as RENAULT 5 és fejes káposzta eladó. 438-299.__________________ ELADÓ ’89-es Fiat Unó, Ford Escort és Sierra-csere érdekel. 250-351. ELSŐ kézből eladó 1992-es VW Transporter, 8 személyes, 2.4 D, nyúj­tott tengelytáv és 1992-es, 1.9 TD Au­di 80, metállfestés. Telefon: (68) 416­421 vagy (30) 456-072.___________ I FA—L 60 eladó. 06 (30) 586-497. KOMPLETT karosszériák eladók. VW Golf IT, Passat, Opel Kadett, Ascona, Record, Fiat Unó. Ugyanitt benzines motorok váltóval eladók. 437-205. HASZNÁLTAUTÓ­KÍNÁLATUNK Renault 19 RLU 1995, év Renault Lagúna 3,0 V6 Initiale 1995. év Renault Megane 1.6 RT 1996. év FIAT Bravo 14 S 1995. év FIAT Tlpo 1.6 SX 1994. év Peugeot Boxer 25 TD 1996. év Volkswagen Jetta t .6 B 1986. év Autóbeszámítási és részletfizetési lehetőséggel megvásárolható. RENAULT MÁRKAKÉPVISELET, 5 Békéscsaba, Kazinczy u. 1-3. S Tel.: (66) 445-133 vagy (30) 439-325. LADA 1200-AS 1.5 év műszakival el­adó. Érdeklődni: (66) 477-496._____ LADA 2105-ös, ’87-es, jó állapotban eladó. Telefon: 268-091.__________ LADA SAMA RA 1300S Eladó! Tele- fon: 270-411. vagy (30) 954-330. LADA Samara 1.3-as, 3 ajtós, 8 éves, megkímélten eladó. (30) 787-410. LADÁT, Moszkvicsot, Barkast ve­szek bontásra. 06 (20) 284-441._____ LIAZ S 100.05 8 tonnás eladó vagy billenő platós tehergépkocsira cserél­hetó. Érdeklődni: (30) 954-430._____ SKODA 105 S eladó. (66) 438-069. SZÉLVÉDŐ- és üvegszínezés. 443­430.___________________________ ZIL ALKATRÉSZEK, új és bontott, eladók. Érdeklődni: (30) 954-430. MEZŐGAZDASÁG 106-os DOMINÁTOR eladó. Érdek- lődni: (68) 425-041, (60) 464-684, DOMINÁTOR 106 JD 4630 és egyéb mezőgazdasági eszközök eladók. 06 (30) 436-609. ___________________ KERTI kistraktor Trabant-motorral, pótkocsival, két ekével eladó. Tele­fon: (66) 427-037._______________ MT Z—55-ös TRAKTOR kevés üzemórával eladó. Kevermes, Bajcsy­Zsüinszky u. 12._________________ M TZ—80-as, ZT—300-as, fűkasza és 25 soros függesztett vetőgép eladó. (66) 313-229,06 (30) 254-866. PANORÁMÁS MTZ 80, friss műsza­kival, E 512—14-es kukoricaátszere- lő készlet eladó. Telefon: (30) 812- 626. ÚJSZERŰ iker garázs eladó. 430-758. ALBÉRLET 2 SZOBÁS, erkélyes lakás kiadó. Ér­deklődni: (66) 430-825. ___________ BÉK ÉSEN, két és fél szobás, bútoro­zatlan lakás kiadó. Érdeklődni: este, 414-135._______________________ KIA DÓ albérleteket keresünk Békés­csabán és környékén. 06 (30) 288­642.___________________________ SZEGED, Honti Ferenc út 17/A/IV. em. 11. sz. alatti, főbérlő nélküli, 2 szobás, összkomfortos lakás 3 diák­lánynak kiadó. 8 E Ft/hó/fő + rezsi. (66) 321-916, (66) 321-665. JÁRMŰ AUTÓÜVEG, minőség, szolid ár — 450-358.__________________________ ’ 95-ös GOLF 1.4-es eladó. Telefon: 06 (30) 767-726._________________ „0” ÉVESTŐL autóját karambolosán megvásárolnám. 06 (30) 517-938. 0 évestől autóját karambolosán meg­venném. 06 (30) 440-110. RENAULT LAGUNA 1.6 16 V 1998. júniusi bemutatóautó jelentos.jirksdvezmennyel megyasirflljLalCL Renault Márkaképviselet, í Békéscsaba, Kazinczy u. 1—3. Tel.: (66) 445-133 vagy (30) 439-325. 4 ÜTEMŰ Trabant kombi eladó. Te­lefon: (66)455-016._____________ 8 ,3 t-ás BILLENCS pótkocsi gaboná- ra magasítva eladó. 06 (60) 477-850. ’85-ÖS WARTBURG lim. vonóho­roggal eladó. Telefon: (66) 362-500 CR 95,2 MHz CERVINUS RÁDIÓ SZARVAS KOSSUTH TÉR 3. (66) 215-502 ÁLLATOK 8 db MT. VÁLASZTÁSI bikaborjú eladó. Kardoskút, Arany J. u. 5. ELADÓ 1 db mt. 7 hónapos, vemhes üsző és 1 db 10 hónapos mt. üsző. Te­lefon: 433-009. _________________ EL ADÓ két darab hat hónapos, feke­te, nyereghely bélyegzésű nónius kan- cacsikó. Mezőberény, Mónus I. u. 26. HOMLOKRAKODÓS MTZ-82-es traktor, Desta 2 tonnás targonca eladó. Telefon: 06 (20) 361-577._________ NAG YÜZEMI malaco, kisüzemi áron eladók. Telefon: (66) 435-044. TÖRZSKÖNYVEZETT fekete puli kiskutya eladó. Telefon: (66) 321-304. SZOLGÁLTATÁS DUGULÁSELHÁRÍTÁS bontás nélkül a meave területén! Békéscsabán, Gyulán azonos ár! Telefon: (66) 463-492. I A FITOWERK KFT. vállal kisebb és nagyobb mennyiségben bérszárítást (pl. paprika, tökmag, gyógynövények, magvak stb.). Paprika-bérszárítás ese­tében féltermék-előállítással és igény szerint őrléssel is kézséggel állunk partnereink rendelkezésére. Érdeklőd­ni: FITOWERK KFT., Dévaványa, Tanya 617. Telefon: (66) 483-135, (66) 484-712. akció! AKCIÓ! AKCIÓ! Zsákos oltott mész 750 Ft/q. Érdeklődni: 06 (30) 384-417, (66) 440-609. | MINI TOKOS redőny 3 nap alatt, pli- széfüggöny, roletta, szalagfüggöny, reluxa, harmonikaajtó, szúnyogháló megrendelhető közvetlenül a gyártó­tól. Békéscsaba, Univerzál Áruház II. emeletén vagy Gyulán, Jókai u. 26. Telefon: (66) 463-508. ____________ É RTESÍTJÜK régi és új megrende­lőinket, hogy a pusztaottlakai szesz­főzdében a szezon megkezdődött. Rövid határidővel vállaljuk a főzést. Minden főzetőnek külön főzünk és finomítunk. Bejelentkezni: 06 (30) 316-963. duguláselhárítás BONTÁS NÉLKÜL, 20% KEDVEZMÉNNYEL, g Békéscsaba, Szarvasi út 16. Tel.: (66) 326-281. TÁRSKERESŐ HÍVD Csillát! 06 (30) 741-315. TUTTI Frutti! 06 (20) 572-402. URAK hívását várom! 06 (30) 659- 127. ALMÁSKAMARÁSON nagy sertés­telep eladó. Érdeklődni: 06 (30) 851- 282. BONTOTT cserép eladó. 488-376. BONTÁSBÓL tégla, faanyag, nyílás­zárók, deszkák, cserépléc, vályog el­adó. Battonya, Ady u. 92. 06 (30) 851­282.___________________________ ELADÓ hűtő, fagyasztóláda. Telefon: 448-369, 06 (30) 636-212. _________ FÓ LIÁS kertészet részben vagy egészben eladó. 123/200D Mercedes és egy MÁM hálós gyerekjáróka el­adó. (66) 453-018._______________ FŰ SZERPAPRIKA bérfeldogozását megkezdtük. Natulpár Kft. Tele­fon/fax: (76) 424-854.____________ G YÓGYULNI szeretne? Jöjjön el GYURCSOK JÓZSEF beszélgetéssel egybekötött gyógyítására és tapasztal­ja meg a csodát! Helyszín: Turul Cipő Kft. ebédlője, Gyomaendrőd, Szabad­ság tér 2. Időpont: 1998. szeptember 11. péntek, 16 óra. Érdeklődni: 284- 321. Egyéni felvételi előkészítés jogra, bölcsészkarra, magyarból, történelemből Szegeden egyetemi oktatókkal. Telefon: (62) 322-981. ,723e, MEGKÍMÉLT állapotban Verona há­lószobabútor, emeletes ágy eladó. Te- lefon: (66) 439-206. PLÚTÓMAT kazán eladó. (60) 477- 851. GIPSZKARTONAKCIÓ! Szeptember végéig. | Békéscsaba, Berényi út 83. Tel.: 430-297. ROCK diszkót levezető egyént kere­sünk. (Cucc szükséges.) Telefon: (60) 486-804. _______________________ TO JÓTYÚK, 400 Ft/db, motoros mor­zsoló, csempesparhelt eladó. 437-653. REGENBOGEN Oktatási Központ — (66) 326-832. TRITIKÁLÉ vetésre eladó Gyulán. Telefon: 06 (20) 242-055._________ ÁC S- és kőművest, DT—75-ös keze­lőt azonnal felveszek, valamint DT— 75-öst bontásra veszek. 06 (60) 451- 996 vagy 06 (60) 455-082. MUNKÁT KERES KÖZÉPKORÚ férfi COz minősítéssel októbertől munkahelyet változtatna Békéscsabán. Telefonszám: „Virág” jeligén a kiadóban. _______________ TA KARÍTÁST vállalok. 440-483. MUNKÁT KÍNÁL SZEMÉLY- ÉS VAGYONŐR (já­ratkísérő, pénzszállító, üzemrendész, testőr), magánnyomozói tanfolyam indul fegyvervizsgával, hatósági vizs­gával, állásközvetítéssel, októberi kezdéssel, óriási kedvezményekkel, részletre is. Jelentkezni a (66) 321- 488, (30) 850-766, (20) 248-975-ös te­lefonszámokon lehet ______________ A 7 EVE sikeresen működő A. B. Projekt információs rendszer part­nerhálózata bővítésére és az ügyfe­lekkel való kapcsolattartásra keres­kedelmi képviselőt keres. Elvárása­ink: minimum középfokú végzett­ség, saját gépkocsi, telefon. Amit kí­nálunk: biztos egzisztencia, kötetlen munka, továbbképzés, alapfizetés + költségtérítés + jutalék. Kézzel írott, fényképes önéletrajzot várunk 1998. 09. 15-éig. A. B. Marketing Bt., 1461 Budapest, Pf. 67. Telefon: 216-7710. ____________ M EZOKOVACSHAZAN informati­kai szervizüzletbe legalább középfo­kú végzettséggel, elektronikai gya­korlattal, ügyviteli- és önálló feladat- megoldó készséggel, vevőszolgálati és szervizfeladatok ellátásával, me­zőkovácsházi lakosú kirendeltség­vezetőt felveszünk saját gépkocsival. Telefon: (30) 532-023. (BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Naponta több mint 50 000 ember választja! ít GYASZHIR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy DR. BORBOLA JÓZSEF nyugalmazott kórházi belgyógyász főorvos türelemben viselt, hosszú beteg­ség után életének 81. évében el­hunyt. Kívánságára hamvait szűk csa­ládi körben helyezzük örök nyu­galomba. A gyászoló család 1 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, akik ÖZV. SZTANEK ÁDÁMNÉ szül. Vozár Ilona temetésén megjelentek, sírjára a kegyelet virágait helyezve fáj­dalmunkat enyhíteni igyekeztek. S> A gyászoló család | A GYULAI SZABÓK Ipari Szövet­kezete felvételre keres nőiruha-ké­szítőket vagy gyakorlattal rendelke­ző gépi varrókat, vasalót a gyulai központi üzemébe, valamint az eleki, kötegyáni és újkígyósi telephelyeire. Jelentkezés: Gyula, Szt. István u. 15. Vidéken: a telepvezetőknél. 463-433. A KÖRÖS-vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség 1 fő hidrogeológus vagy vízépítő mérnök kollégát keres. Je­lentkezni lehet: Gyula, Megyeház u. 5—7, vagy a 362-944-es telefonon. DOBOZI pékségbe péket, betanított munkást keresek. 268-512, A GYULA Bútor Kft. — egyedi bú­torgyártásra — azonnal felvesz asz­talos szakmunkásokat. Jelentkezni lehet: Gyula Bútor Kft., 5700 Gyula, Zrínyi tér 5. 06 (30) 259-674. GYULAI munkahelyre lakatos-he­gesztőt felveszünk. Érdeklődni: 06 (30) 835-002, hétfőtől szombatig. GYULÁRA és Elekre éttermi felszol­gálót és szakácsot keresek. Érdeklőd­ni: 06 (30) 725-314, napközben. KERESÜNK felvételre 2 fő teher­gépkocsi vezetők Jelentkezni lehet Dombegyház, Nyéki majorban. A KÖRÖSÚJFALUI Általános Isko­la igazgatója testnevelő tanárt vagy tanítót azonnali belépéssel alkalmaz­na. Érdeklődni: Szabó Istvánné, (66) 479-089,479-095. __________________ M OTTÓ KFT., Békéscsaba, Csor- vási út 17/2., autófényezőt keres fel­vételre. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni a helyszínen a reggeli órákban.__________________________ P ULTOS kisegítőt keresek. Érdek­lődni: 455-653,16 óra után.________ T IR-vizsgával rendelkező sofőrt ke­resek. 06 (20) 518-420._____________ É PÍTŐIPARI és kereskedelmi cég főkönyvelőt vesz fel. Fizetés meg­egyezés szerint. Érdeklődni a (66) 361-575-ös telefonon. DIÁK TÁRSASTÁNC TANFO­LYAM indul 7. és 8. osztályos, valamint középiskolás diákok ré­szére a Megyei Művelődési Köz­pontban (a Balassiban, Békéscsa­ba, Luther u. 6.). Jelentkezni le­het: 1998. szeptember 11-én és 18-án 15 órától Felczánné Nyíri Mária táncpedagógusnál. Részvé­teli díj: 2700 Ft. * * PRINTOMAT Tánciskola: kezdő társastánctanfolyamok a Vízmű­ben. Beiratkozás: 1998. szeptem­ber 14-én. 4—5. osztályos diá­koknak: 16 óra, 13—18 éves diá­koknak: 17 óra, felnőtteknek: 20 óra. Díja: 3000 Ft/25 óra. Min­denkit szeretettel vár: Gulyás Miklós táncpedagógus! A legjobb választás! B HELYBEN VAGYUNK!

Next

/
Thumbnails
Contents