Békés Megyei Hírlap, 1998. augusztus (53. évfolyam, 179-203. szám)

1998-08-08-09 / 185. szám

8 HÉTVÉGI MAGAZIN 1998. augusztus 8-9., szombat-vasárnap A MÚLT VELÜNK VAN Recept Szigetvári BÖLLÉRPECSENYE Hozzávalók (4 személyre): 8 sze­let rövidkaraj, 1 ek. olaj, 3-4 fej vöröshagyma, só, őrölt bors, pirospaprika. A hússzeleteket vékonyra ver­jük, majd sóval, borssal, paprikával bedörzsöljük. A megtisztított hagy­mákat vékony karikára vágjuk. Tűzálló tálat kiolajozunk, és réte­gesen beletesszük a hússzeleteket, illetve a hagymát. Úgy rakjuk, hogy a tetejére hagyma kerüljön. Letakarjuk, és legalább két napra a hűtőszekrénybe tesszük. Az idő le­telte után a tálat sütőbe toljuk. A sütés vége felé levesszük a fedőt, hogy a hagyma szép pirosra süljön. Fejes salátával, tejfölös uborkasa­látával és jégen tárolt kovászos uborkával egyaránt tálalhatjuk. Újra mamut lesz az elefánt? Évezredek óta nem taposta mamutláb a Földet, de még taposhatja. Legalábbis ebben bíznak annak a nemzetközi ku­tatócsoportnak a tagjai, akik elhatároz­ták, hogy a genetika legújabb vívmá­nyainak és a természet véletlen csodá­jának ötvözésével feltámasztják a réges rég kipusztult óriáselefántot. A szibériai tundra örökké fagyott ta­lajában már bukkantak 40 ezer éve mélyhűtött állat-maradványokra is. A kutatók azt remélik, hogy sikerül talál­niuk ép mamutot és felolvasztaniuk az óriáselefánt szaporítósejtjeit, azzal pe­dig a ma élő elefántokat megterméke­nyíteni. Ha ezt a műveletet több gene­ráción keresztül sikerülne megismétel­ni, az utódok egyre „mamutabbak” lennének, s végül megszülethetne az első olyan elefánt, amely valójában már mamutborjú. Augusztusban indul az expedíció Jakutiába, hogy rendkívül érzékeny ra­darberendezéseikkel az örökké fagyott talaj mélyén akár 20 méterre is mamut tetemet találjanak. Reményt ad erre, hogy tavaly például orosz, japán és brit kutatók rengeteg mamutcsontot talál­tak. Rábukkantak egy fél lóra is sző- röstül-bőröstül, amely mintegy 30 ezer évet töltött a gigantikus szibériai „mélyhűtőben”. Laboratóriumi kísérletekkel pedig már igazolták, hogy a hosszú időn át mélyhűtött szárított (liofilizált) egér­ondó felmelegíthető, vízzel elegyíthe­tő, majd újra „hadra fogható”. Márpe­dig az egér is emlős, még ha kisebb is a mamutnál... Volt-e lázadás a Bounty-n? Mi történt valójában 1790-ben a legen­dás brit vitorláson,a Bounty-n? Mat­rózlázadás tört ki? Felgyújtották és el­süllyesztették őfelsége hajóját? Erre a kérdésre keresi a választ egy ausztráli­ai kutatócsoport. Búvárok vizsgálják majd meg a roncsokat. A vállalkozás vezetője, Peter Veth reméli, hogy né: hány személyes tárgy és épen maradt egyéb lelet elegendő lehet a máig bizo- nyítatlan lázadás-teória igazolására vagy elvetésére. Á legenda szerint 1790-ben a Fletcher Christian vezette matrózok állítólag fellázadtak William Blith ka­pitány ellen. Miután a hajót felgyújtot­ták és elsüllyesztették, a polinéziai szigetvilághoz tartozó Pitcairn- szigeten telepedtek meg, és éltek ka­kaóbarna bőrű bennszülött lányok kar­jaiban, míg meg nem haltak. A híres hírhedt események legfőbb forrása mindmáig egy bálnavadász hajón ta­lált napló, amelynek írója — John Adams — vélhetően a lázadók egyike volt Adams naplója szerint. Christian és hét lázadó társa Tahitiból vágott ne­ki a Bounty-val az óceánnak, hogy a Pitcaim szigetre menekülve kijussa­nak a Brit Admiralitás fennhatósága alól. Szabadságukat nem sokáig élvez­hették, mert Adams kivételével né­hány éven belül valamennyien meg­haltak. Legtöbbjüket az őslakosok gyilkolták meg. A kérdések kérdése, vajon a hajó felgyújtására valóban Christian adta-e ki a parancsot? Ha a búvárok a roncsokon sok értéktárgyat találnak, abból arra lehet következtet­ni, hogy nem előre eltervezett gyújto­gatás történt, akkor ugyanis előbb ki­mentették volna az értékeket. Nigel Erskine, a Bounty-roncs átkutatásának ötletgazdája szeretné valamiképp tisz­tázni azt is, milyen szerepet játszottak az eseményekben a legenda szerint gyönyörű és tüzes vér nők. Az expedíció szeptemberben indul a helyszínre, ahol a Bounty szikláktól körülölelt, védett mederszakaszon fekszik. A mai kutatók a Bounty- legenda ismeretében már sokkal óva­tosabbak, mint a lázadó Fletcher Christian volt: mindenekelőtt, enge­délyt kértek a kutatásra a Pitcain kis sziget mind a 38 harcos szellemű poli­néz lakójától. Ferenczy Europress Ajánló CD-sikerlista 1. Irigy Hónajmirigy: Snassz Vegas .2. Club Rotation 3. (válogatás) 3. Baby Sisters: Hoppá! 4. Pa-Dö-Dö: Tíz éves a Pa-Dö-Dö 5. Ákos: Ikon (maxi CD) 6. Rost Andrea — Szörény Leven­te: Mindig veled 7. Zámbó Jimmy: „Fogadj örökbe!” 8. Bad Boys Blue: Back 9. Republic: Üzenet 10. Fear Factory: Obsulete (Musicland pavilon) ŰJ VIDEOFILM Alul Semmi A virágzó angol acélipar a múlté, az elbocsájtott munkások pedig vagy segélyért állnak sorba vagy pedig az elhagyatott gyárba jár­nak be „magánosítani”. Gaz, tör­ténetünk főhőse viszont gondol egy nagyot és nekilát férfi sztriptízcsapatot verbuválni. A fi­úk nem éppen adoníszok, de a he­lyi közönség olyannyira „gerjed” rájuk, hogy mire meggondolják magukat, már szó sem lehet visszakozásról. Angliában a film „minden idők legnagyobb nézett­ségét” érte el, nem véletlenül. Bár állítólag többen kétszer há­romszor is beültek a moziba „az ügy érdekében”. (Egyébként már csak a hat piros bőrtangás fickó látványáért is érdemes megnéz­ni). (Tisza Univerzál Videotéka) Bendegúz levele a táborból JOUBERT TANÁCSA (Ötlet, rajz — Berényi Nagy Péter) Klarissza levelet kapott Bendegúztól, aki táborban nyaral. Egerünk leírta, hogy az egyik napon vacsorára renge­teg sajtot evett. Számoljátok meg, hány darab sajtsze­letet fogyasztott el Bendegúz! Megfejtés­ként küldjétek be, mennyit számoltatok! A megfejtéseket legkésőbb szerdán ad­játok postára. Címünk: 5600 Békéscsa­ba, Munkácsy u. 4. A levelezőlapra ír­játok rá: Gyerekrejtvény és azt, hogy hány évesek vagytok. Ä helyes meg­fejtők között a Poptoy Nagykereskedés által forgalmazott 5 társasjátékot sor­solunk ki. A nyertesek névsorát jövő szombaton közöljük. * * * A múlt heti rejtvény megfejtése: tábo­rozás. Nyertesek: Bús András, Almás- kamarás, Farkas Veronika, Békés­csaba, Gergely Edina, Békésszent- andrás, Jevuczó Diána, Gyula, Tápai György, Békéssámson. A nyereményeket postán küldjük ki. A békéscsabaiak személyesen vehetik át nyereményüket a szerkesztőségben (Munkácsy u. 4.), keddtől péntekig, naponta 9-től 17 óráig. j JOUBERT TANÁCSA BÚCSÚ­SZÓ ~1 FELÜLE­TÉRE VÉS DÉLELŐTT ELŐTT f RÁGCSÁ­LÓ VIZIÁLLAT NÓGATÓ SZÓ TOVA RITKA FÉRFINÉV ÜZLET • ■ . ■ ' % . : : ■- ■■■ >. . llllpllllll Y mm L r MENJ! SZERELMI KÖLTÉSZET MÚZSÁJA ÉPÜLET­SZÁRNY VEREKEDŐT MEGFÉKEZ t SZÉN ► HAZAI POPÉNE­KESNŐ EMIATT BOLTOZAT TETEJE l t IDEGEN GÁZ t NÉMET CIRKUSZ ELLEN­ÉRTÉKE KÖNNYŰ CSÓNAK ► t A ■ ■ CSER­MELY OLAJ­ZÖLD L TORLÓDIK RÉG. t ■ ' ■ RONALD, BECÉZVE r t ÁLLÓVÍZ LOCOMO- TÍV... PRAKKER IDE-ODA MOZGAT (PL. FEJET) ► t KIÜTÉS JELE 2 ITTRIUM t A MÚLT IDŐ EGYIK JELE Beküldendő: a vastag nyíllal jelölt so­rok megfejtése. Beküldési határidő: 1998. au­gusztus 17. Cím: Békés Megyei Hír­lap szerkesztősége, 5601 Békéscsa­ba, pf.: 111. A megfejtéseket csak postai levelezőlapon fogadjuk el. A helyes megfejtést beküldők között egy-egy 500 forintos könyvutal­ványt sorsolunk ki, amit postán el­küldünk. Az 1998. július 25—26-ai rejtvény megfejtése: „Bátraké a szerencse.” Nyertesek: Hegyesi Hajnalka, Kö­rösújfalu, Madarász Károlyné, Ecseg- falva, Mikula Mihályné, Végegyháza, Raffai Jánosné, Orosháza, Rakonczás Márta, Békéscsaba. KiUjS* «fy ek! Ha Ön a TCP FM rádió jövő szombaton 16—18 óra között hallható kíván­ságműsorában szeretne egy zeneszámot küldeni szeretteinek, akkor csak az alábbiakat kell tennie: f 1. Vágja ki a szelvényt és töltse ki azt jól olvashatóan. 2. A kérhető 30 zeneszám közül válasszon ki egyet és húzza alá. 3. Küldje el egy borítékban a TCP CM Rádió címére (5700 Gyula, Budapest krt. 50.). A borítékra írja rá: „SZOMBATI KÍVÁNSÁGMŰSOR”. 4. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a kívánságokat beérkezésük sorrendjében teljesítjük. Ezzel a lappal a jövő szombati kívánságműsorban küldhet egy ___ z eneszámot szeretteinek. »g-^nUlYUU 1T1UU 1 G1 HUVGf A kért zeneszámot küldi: Kinek? Hová? Üzenet: n * nin ' *z£x& RADIO es a közös kívqniágmúsorqbqn kérhető zcncszamok: 1. ALIÍH CSILLA: El kell, hogy engedj 16. 2. fDDIf R0YD, WILSON PICKET & tttf BLÜIS 17. BROM: 634-5789 18. 3. CAPRINTIRS: Pleaie Mr. Postmen 19. 4. BfRGfNDI: Sajtból ven a hold 20. 5. INNER CIRCLE Da bomb 21. 6. ROD STEWART: Ohh la la 22. 7. DAVID: flört 23. 8. IfCDNOIRONIK: Pump up the jam 24. 9. GfORG MICHAIL Soul free 25. 10. VADÓC: Scxepil 26. 11. JIMMY SOMfRVILLf: Comment te dire adieu 27. 12. WB: I love football 28. 13. TINA lURNíR: I ttonf wanna lose you 29. 14. LIGHT HOllSt fAMILY: Queston of faitti 30. 15. REPUBLIC: 16 tonna, fekete izén DIRT STRAITS: Walk of life SCATMAN10HN: Scatmambo BANANA RAMA: Venut RICKY MARIIN: La bomba ILLÉS: Little Richard BÄLTIMORA: Tarzan boy DAZf: Together forever SLAM: Coz I love you SAMANTA fOX: Touch me fMfRGfNCY ttOUSf: Holiday MADONNA: Like a prayer BAD COMPANY: Cert get enough ATROSMITtt: I dont wont to mi» a thing BON BON: frezd magod jól PERCY SLtDGf: I When a man loves a women ÜL I I 1 1 1 1 1 1 1 I I 1 1 1 I i I I I 1 I 0 A Vásárhelyi Pál Műszaki Szakközépiskola, 5600 Békéscsaba, Deák u. 6., MM)hí\ ÍU FELVÉTELT hirdet általános iskolát végzettek részére közlekedésépítő, informatikai szakon. Érdeklődni az iskolában a fenti címen vagy a (66) 321-145, (66) 443-006-os telefonszámokon lehet. | 1 I I I I 1 1 I 1 1 1 I 1 I 1 1 g i i

Next

/
Thumbnails
Contents