Békés Megyei Hírlap, 1998. augusztus (53. évfolyam, 179-203. szám)

1998-08-28 / 201. szám

4 Sarkad vároS 1998. augusztus 28., péntek Olvasóim* írják Ezeréves nemzeti múltunk ismerete: jövőnk záloga! A nemzedékek váltása mindig szükségszerűen igényli múl­tunk ismertetését, azzal a ki­egészítéssel, hogy a megtett út eredményei, hibái mennyire adnak lehetőséget nemzetünk megmaradásához, közérze­tünk, közös gondolkodásunk erősítéséhez. A változó világ változó ér­tékelméleteket, rejtelmeket termel, s azt igyekszik érvé­nyesíteni. A nemzeti megma­radásunk alapja a közgondol­kodásunk kialakítása békés körülmények között, nem pe­dig a szembenállás, mely eset­ben mindig egy harmadik fél aratja le a munka gyümölcsét és nemzetünk megmaradásá­nak esélyeit. Minden év augusztusában nemzeti ünnep keretében emlé­kezünk „Első István” magyar királyunkra. 150 éve indultak el az első sarkadi nemzetőrök Kossuth hívó szavára. Kölcsey Ferenc, nemzetünk himnuszá­nak szerzője 160 éve halt meg augusztus 24-én. Nemzetünk megmaradásáért egyenként és közösen is felelősek vagyunk! Hadabás János Pecásolt a parton. A városgazdálkodási iroda horgászversenyt rendezett augusztus 22-én. Felvételünk az önfeledt horgászokat örökíti meg a becserkészés pillanatában fotó: fazekas László Mindössze százhúszan jelentkeztek Január 1-től csak új rendszámmal közlekedhetnek Az 1998. január elsején életbe lépett közúti közlekedés rendőr- hatósági igazgatásáról szóló 48/1997. (VIII. 26.) számú bel­ügyminiszteri (BM) rendelet ér­telmében lassú járművel a köz­úti forgalomban akkor lehet részt venni, ha azt igazoló ok­mánnyal látták el, nyilván­tartásba vették, igazolólappal rendelkezik, törzskönyvvel lát­ták el és érvényes rendszámtáb­lája van — tudtuk meg Puskár Ottó rendőr főhadnagytól, a sarkadi kapitányság igazgatás- rendészeti osztályvezetőjétől. —- Mik a tapasztalatok az átrendszámozások terén? — Sajnos most is meggyő­ződhettünk, hogy az állampol­gárok nem ismerik a jogszabá­lyokat. El kell mondjam, hogy az illetékességünk alá tartozó ti­zenegy településen körülbelül háromszázötven-négyszáz lassú jármű lehet. Eltelt az első félév és mindössze százan-százhúszan jelentkeztek átrendszámozásra. — Meddig közlekedhetnek a jelenlegi azonosítási táblával és igazolólappal a tulajdonosok? — 1998. december 31-éig. A fent említett jogszabály megjele­nése a korábbi gyakorlattól elté­rően a területileg illetékes rendőr- kapitányságok hatáskörébe utalta a lassú járművek átírását, forga­lomból történő kivonását, illetve ismételt forgalomba helyezését. De a rendőrség hatáskörébe ke­rült az első forgalomba helyzés, az alváz-és motorcsere bármilyen adatváltoztatásának rögzítése is. A műszaki vizsgáztatás értelem­szerűen továbbra is a közlekedési felügyeletnél történik. — Mi szükséges az átrend- számozáshoz? — A tulajdonosnak vagy az írásban meghatalmazott ügyin­tézőnek magával kell hoznia az azonosítási táblát (háromszögű tábla), az igazolólapot vagy közismertebbb nevén forgalmi engedélyt. Szükség van egy 1000 forintos illetékbélyegre, és a rendszám megvásárlásához készpénzre. Ez traktor esetén 2800, pótkocsi esetén 1650 fo­rintot jelent. A rendszámtábla díját az általunk kiadott csek­ken kell befizetni, amennyiben a jármű tulajdonjoga nem tisz­tázott, szükséges az adásvételi szerződés és/vagy számla be­mutatása is. Az átíráskor a va­gyonszerzési illetéket nem kell megfizetni, ha az. átírás és az átrendszámozás egy időben tör­ténik, úgy külön illeték sem szükséges. Both Imre Házasságkötés: Jámbor Edina (Sarkad) és Fekete Károly (Sarkad). Kistérségi találkozó 1998. szeptember 2-án 9 órakor Sarkad kistérségének polgármeste­rei és jegyzői körzeti megbeszélést tartanak Biharugrán. Napiren­den szerepel többek között Gulyás Imre kistérségi menedzser be­mutatkozása. Beszámolót tart eddig végzett munkájáról, illetve tá­jékoztatást ad a Vidékfejlesztési Konferenciáról. A VÁLLALKOZÓKÉRT A Békés Megyéért Vállalkozás- fejlesztési Alapítvány sarkadi alirodája továbbra is ajánlja szol­gáltatásait: rövid és hosszú távú pályázatok készítését, üzleti és pénzügyi szaktanácsadást, Internet-hozzáférhetőséget és kü­lönféle oktatási programokat. Felhívjuk az oktatási progra­mok felől érdeklődők figyelmét az alábbi tanfolyamokra: Európai Unió-agrárintegrációs képzés; minőségügyi képzés; ho­gyan kezdjünk vállalkozni; sze­mélyiségfejlesztés és kommuni­kációs tréning; pénzügyi, értékpa­pír-piaci, tőzsdei (bróker) képzés; reklám-marketing képzés; üzleti tervezés; Internet-tanfolyam; szá­mítástechnikai képzés; intenzív angol, német nyelvtanfolyam. A fentiekkel kapcsolatban bő­vebb felvilágosítást az aliro- dánkban kérhet. Cím: 5720 Sar­kad, Kossuth u. 25. Tel./Fax: 66/271-760; Nemes Jánosné alirodavezető: tel.: 66/375­633/147 mellék. Sarkad \Aros Kiadja: Sarkad Város Önkormányzatának képviselő-testülete. Felelős kiadó: Tóth Imre polgármester. A kiadó levélcíme: 5720 Sarkad, Kossuth u. 27. Telefonszám: (66) 375-633. Telefaxszám: (66) 375-438. Felelős szerkesztő: Váradi Krisztina. A szerkesztőség levélcíme: 5720 Sarkad, Váru. 2. (Bartók Béla Művelődési Központ.) Telefonszám: (66) 375-300. ISSN 1215-2374. Hirdetés­felvétel SARKADON a Bartók Béla Művelődési Központban. Hirdetéseiket hétköznapokon 8—16, péntekenként 8—15.30 óra között adhatják fel. Hirdetési lapzárta: kedd 10 óra. INGATLAN köszönetnyilvánítás 18 m2-es ÜZLETHELYISÉG kiadó, Gyulai út 60. Telefon: 270-856. _____ 4 SZOBA-összkomfortos családi ház, 1 utánfutó, parabolaantenna, kem­pingkerékpár eladó. 270-278._______ B UDA U. 10. alatti, tetőtér-beépíté- ses, összkomfortos családi ház eladó. Telefon: 270-649._________________ B ÁNÁT U. 1. alatti családi ház eladó. Érdeklődni: 361-388, a helyszínen, szombaton 15—16 óráig.___________ GYEPES u. 24. sz. alatt 3 szobás, nap­palis, fürdőszobás ház sürgősen eladó, érdeklődni egész nap._____________ H ÁZ eladó. Vár u. 1.______________ H ÁZ eladó. Hunyadi u. 14._________ K ÉTSZOBÁS, összkomfortos ház el­adó. Orgona u. 22,________________ L ENIN u. 4. alatt építési telek + kert (314 m2) eladó.___________________ M UNKÁS U. 1. szám alatt 2 szobás, gázfűtéses ház eladó.______________ M UNKÁS u. 3. sz. alatt 3 szobás összkomfortos ház eladó. ________ Ö SSZKOMFORTOS családi ház el­adó, Ságvári u. 8. Érdeklődni: 15 óra után._________________________ S ARKAD, Munkás u. 46. alatt 3 szo­bás, konyhás, ebédlős, nappalis, gáz­fűtéses, összkomfortos családi ház el­adó_____________________________ SARKADON, Széles u. 1. alatt ház sürgősen eladó. Érdeklődni a helyszí­nem_____________________________ SZOBA, KONYHÁS, gázfűtéses ház eladó. Nagykert u. 47. Érdeklődni: Zsarói u. 43. Irányár: 750 E Ft. TISZT1KERTBEN 400 négyszögöl föld eladó. Érdeklődni: Epreskert u. 13. sz. JÁRMŰ ’78-as MERCEDES 123/240 D eladó. Széles u. 5. 271-358, 17 h után._____ 1 db NŐI kerékpár, 1 db SIMSON se- gédmotor-kerékpár eladó. Virág u. 8. 2-es GOLF TD, jó állapotban eladó. Érdeklődni: 06 (30) 721-431. MEZŰGAZ0ASÁG SZÁRÍTOTT, tisztított búza eladó, 1200 Ft/q, 5 q-tól díjtalan házhoz szál­lítás. Sarkadkeresztúri út 24. Telefon: 375-432. ÁLLATOK 2 db ÖT HÓNAPOS fehér jerkekecs- ke eladó. Szigeti u. 4. 271-347. MALAC eladó. Mátyás u. 34. Tele­fon: 270-054,_____________________ MALAC eladó. Munkácsy u. 17. 375- 274, 16 óra után. SZOLGÁLTATÁS DUGULÁSELHÁRÍTÁS, fürdőszo­bai javítások, tisztítások és irhakiké­szítés. Lajcsi szolgáltatás. Vasút u. 49. Telefon: 271-465. __________ Ü VEGEZÉST rövid határidővel vál­lalunk! Telefon: 06 (30) 555-005, 18 óra után: 270-023. EGYÉB ADY U. 23. alatt 1 szobafenyő és 1 datolyapálma eladó._______________ A KÁC- és vegyes mézet legolcsóbban Kulcsár méhésznél vásárolhat a Ken­dergyári soron.________________ B ABAKOCSI és egy ülőgarnitúra el­adó. Virág u. 9,_____________ . D ARABOLT tölgy tűzifa eladó, 5 q- tól házhoz szállítva 750 Ft/q áfával együtt. Érdeklődni: a 270-932-es tele­fonom __________________________ E LADÓ 1 db mózeskosaras, kék szí- nú és 1 db Mario babakocsi. 271 -532. ELADÓ 1 db fém garázsajtó, 1 kerti pad, 1 kétszámyas üvegezett ajtó, Kastély u. 9. Érdeklődni: mindennap, szombat kivételével._______________ K ERÍTÉSNEK való vascső eladó. Zsarói u. 31. sz. alatt.______________ PIANÍNÓT vásárolnék. Telefon: 06 (20) 204-727.____________________ V ASÚT u. 47. alatt 3 kerekű, mozgás­korlátozott-kocsi eladó. Táp-, takarmánybolt, terménydarálás, 1 Sarkad, Ady E. u. 9. Fájó szívvel mondunk köszönetét mindazon rokonoknak, ismerő- söki ek, szomszédoknak, akik LŐRINCZI IMRE Szalontai út 2/A szám alatti lakos temetésére eljöttek, sírjára virá­got, koszorút helyeztek, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igye­keztek. A gyászoló család | sÉff Száraztűzifa-akció! Tűzifát összefűrészelve, házhoz szállítással még a tavalyi áron vásárolhat a ZÉ-FA Fakereskedő Egyéni Cégtől. Tölgy tűzifa 750 Ft/q. Várjuk megrendelését a 06 (66) 375-007-es telefonon. | Műtrágya­felhasználók, figyelem! Gyári, telepi árakon kaphatók granulált és kevert NPK-műtrágyák: P—18%, PK 0-10-24,5, NPK 7-12-12, PK 0-13-13, NPK 2-18-18, NPK 8-8-8, továbbá kapható még péti ammóniumnitrát N34%-os műtrágya. Házhoz szállítást 20 t felett vállaljuk. Cím: Qgrodiszkont, Sarkad, Sarkadkeresztúri út. Tel.: ,66) 375-084, fax: (66) 375-Ü33. Műtrágyatelep, Sarkad, z Őssy u. Tel.: (60) 301-867. s A Sarkadi „Kalász" és „Körös Gyöngye" Szövetkezet értesíti tisztelt földbérbeadóit, hogy a bérleti díjként járó termény kimérése augusztus 31-étől szeptember 18-áig történik munkanapokon 8-15 óra között a Magtár Kft. Sarkadkeresztúri úton lévő telephelyén. J — í 1998. október 18-án a 10. sz. körzetben független képviselőjelöltként indulni szándékozom az ön- kormányzati választáson. Tisi telette! bemutatkozom: nevem Szabó János, Sarkadon a Losonczi u. 8. sz. alatt lakom. Nős vagyok, egy gyermek édesapja. A ekés Megyei Állami Közútkezelő KHT-nál dol­gozom Sarkadon, mint művezető. Hamarosan gondolataim részletes ismertetését eljuttatom Önökhöz. „ÖNÖKKEL — ÖNÖKÉRT!” Tisztelettel: Szabó János Értesítjük a tisztelt lakosságot, hogy A PIACI HÚSBOLT MEGÚJULT ÁRUVAL ASCTÉKKAL (sertés-, marha-, birkahús) VÁRJA VÁSÁRLÓIT. Nyitva tartás: keddtől vasárnapig 7—12 óráig. Minden héten L. o más-más akció! HETI AJÁNLATUNK; — sertésköröm — sertésfarok 180 Ft/kg, 190 Ft/kg.

Next

/
Thumbnails
Contents