Békés Megyei Hírlap, 1998. augusztus (53. évfolyam, 179-203. szám)

1998-08-27 / 200. szám

i 1998. augusztus 27., csütörtök GAZDASÁG * HUMMEUIL A vadászok népünnepélye Ellentmondásos helyzetben különösen fontos a kedvező kép Az Országos Vadásznapok a magyar vadászok legnagyobb ün­nepe, amelyet szombattól jövő vasárnapig az idén hetedik alka­lommal az ország 35 helyszínén rendeznek meg Hubertusz hí­vei, összefogva az adott régió önkormányzataival, vállalkozói­val. Először sikerült olyannyira országossá tenni az eseményt, hogy immár valamennyi megyében készülnek valamilyen ren­dezvénnyel a szervezők. Hiány, infláció. Az ál­lamháztartás hiánya az év első hét hónapjában 244,5 milliárd forint volt, 38 mil- liárddal több, mint egy év­vel korábban - közölte a KSH. Ugyanezen idő alatt a fogyasztói árszint 15,9 szá­zalékkal emelkedett. CEFTA: nincs változás. A magyar agrárexport korláto­zása ügyében nem sikerült áttörést elérni a CEFTA prágai tanácskozásán - je­lentette ki Szabadi Béla, az agrártárca államtitkára. Tejválságkezelés. A Tej Terméktanács elfogadta a Földművelésügyi és Vidék- fejlesztési Minisztérium ja­vaslatát a tejfelvásárlás irányárainak megváltoztatá­sáról. Eszerint az extra tej irányára 62 forintról 58,5 forintra csökken. így lehe­tővé válik a felgyülemlett tejkészletek felvásárlása. Tőzsdézés otthonról. A Dunainvest Tőzsdeügynök­ség Rt. új szolgáltatást nyújt ügyfeleinek: otthonról, számítógépükről követhetik a tőzsdei árfolyamokat, és azonnal megbízásokat is adhatnak - közölte Debre- czeni Kálmán, a cég elnöke. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Angol font 370,17 Francia frank 37,44 Japán jen (100) 156,13 Német márka 125,53 Olasz líra (1000) 127,24 Osztrák schilling 17,85 Svájci frank 150,45 USA-dollár 226,00 ECU 247,85 Az eseménysorozat hivatalosan és ünnepélyesen augusztus 29- én Veszprémben kezdődik és szeptember 6-án - ugyancsak ünnepélyes keretek között - Bábolnán ér véget. A vadásznapok programjait a szervezők szándéka szerint ál­talában három fő szempont ve­zérli. Első helyen a nem vadász közvélemény tájékoztatása áll, a vadászat értékeinek-eredmé- nyeinek lehetőleg minél látvá­nyosabb bemutatása szerepel. Ezt a célt szolgálják a tájat, a régiót, a természet és vadászat kapcsolatát illusztráló kiállítá­sok, az íjász-, solymász-, va­dászkutya-bemutatók, valamint jó néhány zenei, képzőművé­szeti, fotós, videós kiállítás és egyéb rendezvény. Ebben az esztendőben pél­dául nyolc festőművész és két csontfaragó mutatkozik be ön­álló és kollektív kiállítással. Kuriózumnak számít a siklósi kardkovács „show”, vagy a ménfőcsanaki Afrika-vadászok bemutatkozása. Mindenkit megszólítanak A második szempont természe­tesen a szakma eredményeinek, sikereinek felvonultatása. A Vadásznapokon vadászati-vad­gazdálkodási fórumokat, érmes és rendellenes trófea-kiállításo­kat tartanak, a szakemberek megvitatják egy-egy vadfaj megóvásának problémáit. Ta­lálkoznak a sportvadászok és a hivatásos vadászok, lesznek kü­lönféle szakmai, szellemi és gyakorlati feladatokból álló ve­télkedők. A szabályos és „va- dásziasított” lóversenyek mel­lett a különböző fegyverek tu­lajdonosai is számot adhat­nak fegyverkezelési tudomá­nyukból. Bőnytől Siklósig A harmadik nem titkolt va­dásznapi célkitűzés: az ünnep­lés és a szórakozás, amelynek ugyancsak széles választékát kínálják az idei programok. A rendezvényeken nemcsak a va­dászok, hanem minden érdek­lődő, látogató megtalálhatja majd a számára kikapcsolódást jelentő időtöltést. A legtöbb helyszínen a gyerekekre is gondolnak, szinte minden kor­osztály kellemesen érezheti majd magát a vadásznapok „vi­dámparkjaiban”. Majd minden helyszínen ce­lebrálnak Szent Hubertus misét, és a vadásznapok nyilvános­sága adta/adja az apropóját a vadászok évközi munkájának elismerésére, a Nemzeti Va­dászrend, a Nimród Érem, a Hubertus Keresztek, valamint az alapítványi díjak átadására. A magyar vadászati kultúra és etika erősödését jelzi, hogy az idei vadásznapon nyolc me­gye vadászai avatják fel zászló­ikat és kilenc megyében tesz­nek ünnepélyes és közös foga­dalmat az új tagok. Somogy megyében, Nagysalléron va­dasparkot, a Győr-Moson-Sop­ron megyei Bőnyön haranglá­bat avatnak, Baranyában pedig - Siklóson - lerakják a dr. Hor­váth Béla Vadászmúzeum alapkövét. Az idei Vadásznapok ren­dezvényeit először próbálták meg a szervezők országosan és helyileg is összehangolni az idegenforgalmi szervezetekkel. Kölcsönösen felismerték, hogy e rendezvények sokkal sikere­sebbé tehetik a minőségi vadá­szati turizmust, fellendíthetik egy-egy országrész idegenfor­galmát. Az elkövetkező évek­ben a vadászati turizmus és az Országos Vadásznapok ren­dezvényei beépülnek az ide­genforgalom szervezetébe, amellyel a vadászok tudatosan és közvetlenül is hozzájárulnak az ország arculatának pozitív alakításához. Évi 7 milliárd a tét Napjainkban a magyar vadászat helyzete még ellentmondásos. Megszülettek ugyan a vadgaz­dálkodást szabályozó törvé­nyek, ám végrehajtásukban sok a bizonytalanság. Ezért fontos, hogy a hazai vadászatról és a magyar vadászokról minél kedvezőbb képet alkothasson a nagyközönség. Jelenleg a vadászatból és a hozzá kapcsolódó szolgáltatá­sokból évente mintegy 6-7 mil­liárd forintos árbevétel szárma­zik. A vadászat jövedelmező­sége azonban igen alacsony, 5 százalék alatt marad, az éves nyereség 200-250 millió forint körül alakul. A társaságok többsége nullszaldós vagy veszteséges. Magyarországon közel 50 ezer vadászt tartanak nyilván, és mintegy 20-30 ezer külföldi vadász látogat ide évente. csekő Több évre való kötelezettséget örököltek Kiürült kasszát vettek át A Környezetvédelmi Minisz­térium új vezetése változtatá­sokat vezetett be a Központi Környezetvédelmi Alap (KKA) kezelését illetően, hogy az gyorsabb, átláthatóbb és ellenőrizhetőbb legyen, s az e célra fordítható pénzek hatékonyabban hasznosulhas­sanak. Várhelyi Tamástól, a tárca helyettes államtitkárától meg­tudtuk, hogy az alap idén 24 milliárd forinttal gazdálkod­hat, amelynek ötödét költheti közvetlen minisztériumi és környezetvédelmi célokra és magára a működésre. A fej­lesztések támogatására elő­irányzott 14 milliárd forintból 12,5 milliárdot használt fel., A helyettes államtitkár az alap pénzügyi helyzetével kapcsolatban megjegyezte: „Az elődök szinte kisöpörték a kasszát, az előző évek dön­tései azt eredményezték, hogy gyakorlatilag idén már nincs pénz.” 1998-ban és a korábbi években 28 milliárd forint kö­telezettséget vállalt a KKA. Van ugyan 18 milliárd forint­nyi zárolt pénze, amihez vi­szont csak kormányjóváha­gyással férhet hozzá. Az 1999-es évre ígért 4 milliárd forintból csak 1 milliárdra számíthat az alap. Évente 150 milliárdra volna szüksége ah­hoz, hogy a KKA működése a nyugati követelményeknek is megfeleljen. (haszon) A VILÁG PIACAIN Ha jó a termés, rossz az ár Kérészéletűnek bizonyult a világpiacon múlt héten meg­indult áremelkedés. A hét első napjaiban - a ked­vező időjárás hatására fel­gyorsult betakarításról, vala­mint a magas amerikai át­menő készletről - megjelent hírek megállították az erősö­dést, így a hét végére a búza piacán tonnánként 2,0-2,5 dollárral csökkentek az árak. A búza - FOB francia kikötői - ára jelenleg 90-95 dollár között mozog. A hét egyetlen komolyabb üzletét egy 200 ezer tonnás bangladesi tender jelentette, amelyet valószínűleg az Egyesült Királyságból fog tel­jesíteni az Európai Unió. A kelet-európai országok továbbra is kompetitiv árak­kal vannak a piacon, jelentő­sebb üzletről az Agrograin elemzői nem értesültek. Az orosz búzaexport a szárazság miatt gyengének tűnik. A kukorica ára valamelyest erősödött - jelenleg 92-97 dollár -, ám a kedvező időjá­rási előrejelzés itt is megállí­totta az áremelkedést. Az USA néhány területén tárolási gondot okozhat az eladatlan tavalyi kukoricakészlet. Az elmúlt hetek kedvező időjárása a napraforgóárak lassú mérséklődését vetíti előre. Változatlanul ragyo- góak a terméskilátások mind az EU, mind Közép-Európa régióiban. Wágner Katalin TÁKISZ-kupa Békéscsabán Ki a felelős? •• Üzenet az utókornak TÁKISZ Kupa ’98 Békéscsaba néven rendezik meg a megye- székhelyen e hét végén (au­gusztus 28—29—30-án) a Te­rületi Államháztartási és Köz- igazgatási Információs Szolgá­latok (TÁKISZ) hagyományos háromnapos sporttalálkozóját, melyre minden megyei hiva­talból 20, 30 fős csapatok ér­kezését várják a szervezők. De csapatot indít a sportversenyen a Belügy- és Pénzügyminiszté­rium, valamint a Magyar Álla­mi Kincstár is. A TAKISZ-ok kormányzati feladatokat látnak el, önkormányzatoknak végez­nek szolgáltatásokat, informá­ciós kapcsolatot képeznek a minisztérium és az önkor­mányzatok között, de a válasz­tások informatikai hátterét is az információs szolgálatok biztosítják. A hétvégi, háromnapos sport­A két külföldi által előadott tör­ténet a következő: augusztus 3- án érkeztek Magyarországra, ezt követően Budapesten dol­goztak egy kínai kereskedőnél. E hét elején ellopták irataikat és személyes holmijaikat. Román állampolgárok tanácsolták ne­kik, hogy a zöldhatáron próbál­janak hazatérni. Ugyancsak Lökösházán tör­tént, hogy egy cementet szállító zárt vagonban egy zairei, egy Siera Leone-i és két kongói fér­fit, valamint egy 9 éves kongói kisfiút találtak a határőrök. A csoport Budapestre szeretett esemény fővédnökségét Pintér Sándor belügyminiszter és Járai Zsigmond pénzügyminiszter vállalta el. A védnökök: Pap Já­nos, Békéscsaba polgármestere és Varga Zoltán, a megyei kép­viselő-testület elnöke. A résztve­vők kosárlabdában, fociban, röp- és tollaslabdában, asztali- teniszben, sakkban, teniszben, triatlonban, atlétikai számokban, horgászatban és íjászatban mé­rik össze erejüket és ügyességü­ket. A tömegsporton és a versen­gésen túl a találkozó célja, hogy a hivatalok dolgozói megismer­hessék egymást. Ezenkívül a szervező Békés Megyei TÁKISZ kis helytörténeti vetél­kedő keretében ismerteti meg az ország minden pontjáról érkező közel 1000 résztvevővel a me­gye és Békéscsaba természeti és kulturális értékeit. K. A. volna eljutni, tagjai menekült státuszért folyamodtak. Kérésü­ket a magyar hatóságok vizsgál­ják. Gyulán, az elkerülő út mel­letti homokbányánál két, útle­véllel nem rendelkező 18 éves román fiút fogtak el a határ­őrök. Útipoggyászuk legjelen­tősebb darabja egy földrajzi at­lasz volt, mivelhogy — elmon­dásuk szerint — Nyugat-Euró- pa érdekesebb országait ^szeret­ték volna bebarangolni. Őket is, és a Lökösházán elfogott honfi­társaikat is visszaadták a román határőrizeti szerveknek. M. Gy, Ki a felelős? Egymilliótól elesnek Éves szinten több mint egymillió forint bérleti díjtól esik el a szeghalmi önkormányzat. Hogy konkrétan mi és főleg ki eredményezte ezt a kedve­zőtlen helyzetet, annak megállapítása a közeljövő feladata. Az Érted Alapítvány az ön- kormányzattól bérbe szeret­te volna venni a leánykollé­gium épületét. Az alapít­vány ezért évente több, mint egymillió forintot fize­tett volna a városnak. Az üzlet viszont most meghiú­sult. Az Érted Alapítvány azért mondta vissza a bérle­tet, mert az épületet a meg­állapított határidőre nem tudták átadni számára. Az elmaradt üzlet az au­gusztus 20-án kora reggel megtartott rendkívüli kép­viselő-testületi ülésen is szóba került. A sajnálatos helyzetet Kosaras Béla pol­gármester ismertette. A pol­gármester megjegyezte azt is: mivel ötszáz négyzetmé­ter alapterületű épületről van szó, azt ismét (és más­hogy) nehéz lesz megfele­lően hasznosítani. A képviselők többsége felemelt hangon adott nyo- matékot felháborodásának. Abban pedig mindenki egyetértett, hogy a bérlet (s az ahhoz kapcsolódó bő egymillió forint) elmaradá­sának felelősét mielőbb meg kell keresni! M. B. ,,Akkor hittem el csak iga­zán, hogy itthon vagyok, amikor hadifogságból haza­térőben a vonat megállt, s azt kiabálták: Köröstarcsai tanyák...” — hallottam egy­koron édesapámtól, amikor katonaemlékeit idézte egy- egy társaságban. Ma ezt a vasúti megállót az 1952. ja­nuár elsején a köröstarcsai tanyaközpontból, Mezőbe- rény és Gyoma egy részéből alakult, mintegy ötszázötven lelkes települést Csárdaszál­lásnak hívják. A település múltját, történel­mét bemutató, a Köröstarcsai tanyáktól Csárdaszállásig alcí­met viselő Falukönyv augusz­tus 20-ára jelent meg. A könyv régmúltját felelevenítő fejezet­FALUKÖNYV Köröstarcsai tanyáktól Csárdaszállásig ben olvasható: „Csárdaszállás története, történelme jórészt Köröstarcsa históriája, és megfordítva: Köröstarcsa múltja részben Csárdaszál­lásé." A könyv szerkesztője, Fehér József újságíró szemé­lyes élményein túl egykori új­ságcikkeket, rádióriportokat felelevenítve, a falu idősebb lakóinak emlékeit felidézve még hitelesebben tárja olvasói elé a település közel fél évszá­zadát. Gondolom, a csárdaszál­lási Falukönyv valamennyi he­lyi és a községből elszármazott család könyvespolcán előkelő helyet foglal majd el, az emlé­kezés mellett amolyan üzenet­féleként is szolgálva az utókor­nak. —sz— Állampapírok azonnali vételi és eladási árfolyamai 1998. augusztus 25 ■én IE-New York Broker Rt. OTP Bank ABN Ambro Hoare Govett Rt. Kincstár papír vételi eladási elodósi vételi eladási eladási vételi eladási eladási vételi eladási eladási dátuma kamat árfolyam árfolyam hozom (EHM) árfolyam árfolyam (EHM) árfolyam árfolyam hozam (EHM) árfolyam árfolyam (EHM) 1999/B 99.01.05. 2,50 102,30 104,30 100,00 102,00 99,71 101,08 14,39 1999/C 99.05.06. 6,99 110,20 112,04 15,50 103,96 104,36 15,25 103,84 105,14 15,00 103,83 105,45 14,54 1999/D 99.10.24. 7,08 111,27 113,26 15,50 104,44 106,43 15,25 104,68 106,69 15,00 105,14 107,17 14,53 1999/E 99.01.12. 2,35 102,52 103,63 15,60 100,87 101,59 15,25 100,76 101,50 15,00 100,65 101,73 14,41 1999/F 99.04.12. 6,10 105,29 106,65 15,60 98,58 100,79 15,25 98,74 100,89 15,00 99,26 100,73 15,28 1999/G 99.07.24. 1,45 100,41 102,69 15,50 100,07 101,70 15,00 99,98 101,54 15,00 99,50 101,16 15,48 1999/H 99.10.24. 5,56 105,18 107,10 15,50 100,10 102,03 15,00 100,10 102,03 15,00 99,78 101,71 15,33 2000/0 00.02.12. 0,66 103,07 105,49 15,25 102,71 106,14 15,00 102,76 105,18 15,00 103,41 105,87 14,41 2000/E 00.05.12. 4,60 103,74 106,46 15,20 99,41 102,14 15,00 99,41 102,14 15,00 99,66 102,41 14,81 2000/F 00.08.24. 0,04 99,31 102,42 15,10 99,42 102,53 15,00 99,41 102,53 15,00 99,12 102,22 15,20 2000/G 00.11.24. 4,08 103,36 106,82 15,00 99,28 102,74 15,00 99,28 102,74 15,00 99,24 102,47 15,15 2000/H 00.01.12. 1,93 101,14 103,39 15.30 99,55 100,33 15,00 99,55 101,80 15,00 99,05 101,28 15,45 2000/1 00.04.12. 6,36 98,99 101,58 15,35 2000/J 00.07.24. 2,59 98.19 101,17 15,23 2001/C 01.12.12. 3,04 101,80 105,37 14.55 97,13 101,81 14.75 98.65 102.21 14.60 98.12 101,65 14,83 2001/D 01.02.12. 0,57 100,32 104,07 14.75 99,75 103,50 14.75 99.53 102,81 15,11 2001/E 01.05.12. 5.56 104.24 108,29 14.70 98,58 102,62 14.75 98.68 101,98 15,06 2001/F 01.07.24 0,78 97,87 101,13 15,02 2002/F 02.06.24. 2,38 99,88 103,91 13.90 96,59 101,95 13,75 96,98 100,98 14,10 95,87 99,81 14,53 2002/G 02.12.12. 2,84 100,12 104,51 13,90 96,29 102,13 13,75 97,00 101,37 14.00 96,26 100,59 14,26 2003/1 03.07.24. 1,18 93,61 98,33 13,91 2003/F 03.09.24. 9,41 118,48 120,48 99,30 101,30 99,50 101,50 2003/H 03.03.12. 8,34 107,71 109,21 99,00 101,00 2004/F 04.03.12. 9,41 109,03 111,03 99,30 101.30 99,80 101,80 2004/G 04.03.24. 8,48 108,37 110,37 99,40 101,40 99,30 101,30 Részletes tájékoztatás a forgalmazó fiókokban. Az adatok tájékoztató jellegűek. Az államkötvényeknél a ténylegesen kifizetendő vételár az eladási árfolyam + a felhalmozott kamatok. ,,K' sorozat: 12 hónapos Diszkont Kincstárjegy, a fennmaradók Magyar Államkötvények. EHM: a kormányrendeletben rögzített módon számított egységes hozammutató. Elindultak világot látni Mozgalmas napjuk volt az Orosházi Határőr Igazgatóság munkatársainak a közelmúltban. A lökösházi határőrizeti kirendeltség járőrei a község kül­területén lévő sóderbányánál feltartóztattak két román állampolgárt, akik sem útiokmánnyal, sem egyéb irattal nem rendelkeztek. (Az eljárás során kiderült, hogy egyikük süketnéma, de tud írni és olvasni. Az ő „meghallgatása” írásban történt.)

Next

/
Thumbnails
Contents