Békés Megyei Hírlap, 1998. augusztus (53. évfolyam, 179-203. szám)
1998-08-19-20 / 194. szám
MEGYEI KÖRKÉP 1998. augusztus 19-20., szerda-csütörtök Személycsere. (p) Seleszt Ferenc, lapunk felelős szerkesztője augusztus 20-ával megválik az újságtól, a jövőben Budapesten dolgozik, a Népszabadság Computertechnika mellékletének főszerkesztőjévé nevezték ki. Helyére lapunk főszerkesztője — a tulajdonossal egyetértésben — meghívásos pályázatot írt ki. Támogatás, (e) A hely- hatósági választások előtt a Munkáspárt megyei szervezete jelenleg is tárgyalásokat folytat a baloldali erőkkel, pártokkal, de együttműködési megállapodás még nem született. A párt békéscsabai tagsága és alapszervezetei az MSZP polgármesterjelöltjét támogatják, saját jelöltet nem indítanak. A 16 választókerületben viszont saját jelöltjeivel indul a Munkáspárt a mandátumokért. Karbantartás, (e) A Gyulai Vérfürdőben augusztus 24. és augusztus 27-e között a 25 méteres tanuszoda karbantartás miatt nem üzemel. Elek MSZP-jelöltJeL (k) Nyilvánosságra hozta polgármester- és 17 képviselő- jelöltje nevét az MSZP eleki szervezete. A polgármesteri tisztségért Málik József, a polgármesteri hivatal műszaki csoportvezetője indul. A képviselőjelelöltek között 20—50 évesek találhatók, akik például pedagógusként, szakmunkásként, orvosként, vállalkozóként, intézmény- vezetőként tevékenykednek. Gyerek bánta, (b) Gyoma- endró'd belterületén a délelőtti órákban személygépkocsi gyalogossal ütközött. A balesetet szenvedő gyermek lába bánta a találkozást. Belerobant. (b) Kardos és Szarvas között a 87-es kilométerszelvénynél egy Audi típusú személygépkocsi belerohant egy teherautóba. Az Audi két utasa súlyos sérüléseket szenvedett. „SZÁLLJ VERSENYRE, MAGYAR; S FOG KELNI KÖRŰLED AZ ÉLET.” (Kölcsey Ferenc) A Fidesz és a kisgazdák jelöltje: Babák Mihály Szarvason a Fidesz-Magyar Polgári Párt és a Független Kisgazdapárt közös polgármesterjelöltje Babák Mihály — derül ki a két helyi pártszervezet lapunkhoz eljuttatott tájékoztatójából. Babák Mihály 1947-ben született Szarvason. Az Államigazgatási Főiskolán előbb igazgatás-szervező, majd gazdálkodási szakigazgatás-szervező oklevelet, a Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Főiskolán önkormányzati pénzügyi és vagyongazdálkodási szaküzemgazdász, később a DATE szarvasi főiskolai karán település-üzemeltető szakmérnök képesítést szerzett. Rövid kecskeméti munkavállalást kivéve végig szülővárosában, az építőipari- településüzemeltetési szervezésben, irányításban dolgozott vezető beosztásban. 1980-tól tanácstagként tevékenykedett, a rendszerváltás óta pedig önkormányzati képviselőként vesz részt a város közéletében. Az idei májusi választások után a Fidesz megyei listájáról került be a parlamentbe. (r) Halálos baleset, (c) Mezőberény és Csárdaszállás között, a 46-os főúton történt súlyos közúti baleset tegnap hajnalban. Egy kamion és egy pótkocsis IFA ütközött, és a baleset következtében a kamion sofőrje, Cs. G., 20 éves pilisi lakos életét vesztette. A tragédia nyomai a közúton FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER Elérte a határt az üzemanyag-csempészet Méhkeréknél? Nagyfogyasztású magyarok Híre jött a szerkesztőségbe: a méhkeréki határátkelőhelyen — s csak ott — írásos nyilatkozatot kérnek az országból ki, országba belépő magyar autósoktól. A magyar hatóságok arra kíváncsiak — hangzik az információ —, mennyi üzemanyag van a kocsi tankjában. — Statisztikai okokból fel kívánjuk mérni az üzemanyag-behozatalt — mondja Novák Mihály őrnagy, a Gyulai Vámhivatal parancsnoka. — Kollégáim jogszerűen meggyőződnek arról, hogy mennyi üzemanyag található az autók üzemanyag- tartályában kifelé menet, s mennyi hazafelé jövet. Nem kötelező aláírással igazolni a nyilatkozatot, de örülünk, ha az autós megteszi ezt az információs füzetünkben. Ha valaki nem írja alá, annak semmilyen szankciója nem lehet. Módunkban áll a gépkocsivezetővel együtt, de akár nélküle is az üzemanyag- szint-jelző leolvasásával, a tankban lévő üzemanyag becslésével megszerezni a statisztikai adatot. — Miért csak Méhkeréken vizsgálják mindezt? — Tapasztalataink szerint az ottani határátkelőhely forgalmának kilencvenöt százalékát az üzeanyag-behozatallal üzletelők teszik ki. Vámhivatalunk saját hatáskörében, jogszerűen statisztikai képet kíván kapni a kialakult helyzetről. A felmérés nem tart majd sokáig, számunkra is plusz munkát jelent. Az említett behozatali módszer a magyarokra! jellemző, így csak a Magyaroszágon bejegyzett gépjárműveket mérjük fel. Úgy érzékeljük, akinek nincs takargatni valója, annak semmilyen gondot sem jelent ez az egyszerű művelet. Más kérdés, hogy nyilván azok nemtetszését váltja ki felmérésünk, akik naponta négyszer-ötször is üres üzemanyagtartállyal lépnek ki a határon, s tele tankkal érkeznek vissza. K. A. J. Gyulai IPOSZ: az állóháborúnak vége Szabó Árpád a szocialisták jelöltje A gyulai Ipartestület 84 éves múltra tekint vissza, a mai napig 270 fizető taggal a város legnagyobb társadalmi szervezete. — Hangzott el a testület tegnapi sajtótájékoztatóján. Az elmúlt négy évben mindössze egyetlen képviselője volt a szervezetnek a gyulai képviselő testületben. Idén mind a 14 választókerületben indul IPOSZ-jelölt, többségük a vállalkozói rétegből kerül ki. Nem ígérünk óriási dolgokat, a gyulaiságot kívánjuk megtestesíteni. — Fogalmazott az elnök. A tagság véleménye szerint rendkívül szigorú takarékossági intézkedések bevezetése és az abszolút pénzügyi fegyelem megteremtése az elkövetkezendő időszak legfontosabb feladata. Én négy évig voltam képviselő, de most sem látom tisztán, mekkora adóssága van a városnak. — Emelte ki Beszterczey László elnök. Az ipartestület támogatásával, de függetlenként indul a polgármesteri székért dr. Gyarmati Sándor. A jelölt tervei között említette az ide- genforgalmilag frekventált városrészek fejlesztését, a lobbiérdekek megszüntetését és a környezetvédelem kiemelt kezelését. Kocsány Roland Az MSZP gyulai szervezete minden választókerületben indít egyéni képviselőjelöltet az önkormányzati választásokon. — Hangzott el a helyi pártvezetők tegnapi sajtótájékoztatóján. A szocialisták választási együttműködést kötöttek a Munkáspárttal, amelynek értelmében egyes helyeken közös jelöltet állítanak. A fő szempont az volt, hogy az indulók az adott körzet lakói legyenek, saját bőrükön érezve a városrész napi problémáit. Levontuk az elmúlt négy év következményeit, a kisstílű csatározások helyett a továbblépésre kell törekednünk. — Emelte ki Szatmári Zsolt kampányfőnök. A megújulást igyekszik alátámasztani, hogy a 14 jelöltből mindössze hárman párttagok és a jelenlegi képviselők közül csak két fő száll ismét ringbe a pozícióért. A gyulai MSZP polgármester jelöltje, Szabó Árpád jelenlegi alpolgármester, aki legfontosabb céljának a városi együttműködés megteremtését tartja. Félre kell tenni a személyeskedést, csak Gyula érdekét szabad szem előtt tartanunk. — Erősítette meg Szabó Árpád tegnap a nyüvánosság előtt. K. R. ______________VÉLEMÉNYEK _____________ M otorbőgetés díszkísérettel A teljes kudarc nyomasztó érzésével fejezte be szolgálatát telefonügyeletes kolléganőnk. Sokadjára kapott a fejére olvasónktól, mert az. újság még mindig nem tudta elintézni, hogy a rendőrök elkapják a belváros éjszakánként dübörgő motorosait. A helyzet tehát továbbra is tűrhetetlen. Napnyugtával az ember idegesen tapasztja kezeit a füleihez — aki az alvást konokul még mindig éjszakára tervezi —, s „konzervatív” sorstársaival együtt virraszt a boldogtalan. Az újságíró, az a nyughatatlan fajta pedig tovább töpreng, mert szeretne végre a dolgok mélyére látni. Meg néha aludni. Merthogy esténként ő maga is idegesen tapasztja kezeit a füleihez. Most, hogy az ünnepi hétvégén egymást érik a kisebb-na- gyobb rendezvények, valahogy „beúszik a képbe” egy múltkori motoros látvány. Az alváspárti belvárosiak hosszú perceken át fürkészhették a motorostalálkozó résztvevőinek szűnni nem akaró folyamát. A felvonulást díszes rendőrkíséret övezte, motorral, autóval, elöl, hátul, oldalt. Kellett a felvigyázás, mert ha nincs várost elkerülő pálya, fájdalom, a belvárosban hasítanak a fiúk. Hosszú lehet a rendőrök listája mostanában arról, hová, melyik városba, milyen eseményhez kémek biztosítást. Mintha az őrzésre, a rend fenntartására más szervezet nem is létezne. (A legszebb történetek közt is csemege, amikor egy megyénkbeli cég vezetője rendőri felvezetést kért a repülőtérről a munkahelyéig. Nem a pesti, hanem a csabai reptérről a csabai munkahelyig, A másik, ritka szép — de legalább is pazar — megoldás, amikor a lakodalmas menet élére, a lovashintó elé kémek villogó lámpás rendőrautót.) Az új központi rendőri vezetés ugyebár a szétforgácsolt erők összefogását, hatékonyabbá tételét ígérte. Első lépésként lehetne talán profilt tisztítani. Hogy a rendőr bűnt üldözzön, vigyázzon a közrendre, közbiztonságra, és esetleg csípje el az éjszakába „belerondító” motorost. Jót tenne az újságnak is, az álomra vágyó polgárnak meg pláne. László Erzsébet Leendő kitüntetettjeink Szent István után cirka ezer esztendővel elmarad az állami kitüntetések átadása. Nagy dolog... Az emberek többsége — mit meg nem tapasztalunk életünk során! — úgyis azt gondolja: a kitüntetés a valós teljesítmények egyik legigazságtalanabb mérési módja. Amúgy is szűk körű az adok-kapok. Már az is beszédes, hogy a kormányok rendre nem fogadják el az elődjeik által összeállított elismerési listákat. Szóval kicsit pártállásra, kicsit pofára is megy a dolog. Ezzel együtt jobb lett volna, ha a kormány bevallja: egyszerűen megfeledkezett az augusztus 20-ai kitüntetésekről. Is. Valami zavarodottság érződik ki abból, hogy más esetben pedig kínosan előre ismertek el egy közel tíz éves teljesítményt. A még nem okleveles politikusnak szinte állandó jelzőként jár ki a „leendő sportminiszter” titulus. Mi több, őleendősége már csaknem állami vezetői helyzetből nyilatkozik, tárgyal, Forma egyezkedik itt-ott. Arra gondoltam: mi lett volna, ha annak idején nem II. Szilveszter a római pápa, hanem valamelyik Orbán? Nem tüntetik ki Szent Istvánt a koronával?! De hányatott történelmünknek kegyes pillanatai is voltak. I. Orbán 222-től 230-ig pápáskodott, a másodikra pedig 1088-ig várni kellett. így hát esélye sem volt annak, hogy bármi is veszélyeztesse a magyar Szent Korona átadását. De azért ne becsüljük le a kitüntetés intézményét! Amikor az új országos rendőr-főkapitánynak nem sikerült meggyőznie a közvéleményt, a sajtót alkalmasságáról — pedig ő szinte hibátlanul visszhangozta a belügyminiszter által elmondottakat —, magának dr. Pintér Sándornak szegezték a kérdést: miért éppen Orbán lett a főnök? (O egy másik Orbán...) A rendőrminiszter szóba hozott néhány diplomát (vajon cikizni akarata leendő, s egyelőre okleveletlenkedő társát?), s elárulta: az új főkapitánynak külföldi kitüntetése is van. Hát... Ha ez lenne a kiválasztás valós alapja, akkor már ma is több országos főkapitánya lehetne a rendőrségnek, mint elfogott merénylője... Kiss A. János Vissza az eredeti állapotot! — Tényleg nem tudjuk, mikor lesz itt végre nyugalom — mondja a hölgy, aki évek óta árul a csarnokban. Mint majd mindenki, aki „csarnok-ügyben” érdekelt, fél a nevét adni. — Komolyan mondom, nem volt rossz ez a háttal egymásnak módszer sem, pedig én a tejet áruló oldal felé kínáltam a portékámat. Az első napon megtaláltak a vevőim... Nem tudom, meddig bolygatják még ezt az ügyet... Amint azt korábbi számunkban megírtuk, augusztus 2-án Békéscsabán, a Vásárcsarnok standjait az üzemeltető Agóra Csaba Rt. utasítására átrendezték. Voltak, akik beletörődtek, de öten a zöldségesek közül birtokvédelemért a jegyzőhöz fordultak. A jegyző megbízásából a Békéscsabai Polgármesteri Hivatal Közigazgatási Irodája lefolytatta az államigazgatási eljárást és meghozták a határozatot. — Mi a döntés lényege — kérdeztük dr. Simon Mihály jegyzőt. — Az eredeti állapot visszaállítására köteleztük az Agóra Csaba Rt.-t, mert jogsértően változtatták meg az eredeti állapotot. — Tehet-e valamit a határozat ellen az Agóra Rt? — Nincs helye fellebbezésnek, de bírósághoz fordulhatnak jogorvoslatért. Ez azonban nem halasztó hatályú annak ellenére, hogy a bíróság felfüggesztheti a határozat végrehajtását. — Ez tehát azt jelenti, hogy három napon belül helyre kell állítani az eredeti állapotot? — így igaz... — Mit szól a határozathoz Novák Ernő, az Agóra Csaba Rt. ügyvezetője? — A határozat helyt adott az öt kereskedő panaszának. Kedd délután rendkívüli igazgatótanácsi ülést hívtunk össze. Az önkormányzat határozatát elfogadtuk, azért, mert csak a bírósághoz fordulhatnánk jogorvoslatért, de köztudott, hogy a végleges döntés meghozataláig akár egy-két év is eltelhet. Addig viszont lejárnak a szerződések, így nincs értelme a fellebbezésnek. Igaz, ha visszaáll az eredeti állapot, úgy a vásárcsarnok felújítása két évét késik, hiszen a szerződések 1999. decemberéig élnek, télen nem lenne szerencsés a felújításokhoz hozzákezdeni, így számításaink szerint leghamarabb 2000 nyarán kerülhet sor a csarnokon belüli munkálatokra. Reméljük, hogy ezt a szakhatóságok is megértéssel veszik tudomásul. B. V. HUNGAROTEL a HTCC csoport tagja TÁJÉKOZTATÓ Felhívjuk tisztelt Ügyfeleink figyelmét, hogy bevezetjük a „Kék—zöld szám" szolgáltatást. 1998. szeptember 18-ától a Békés megyei előfizetők is igényelhetik a speciális szolgáltatást. A közeljövőben csak a megyében, a későbbiekben viszont az egész ország területén igénybe lehet venni a kék- zöld számot. A SZOLGÁLTATÁS MEGRENDELÉSI DÍJA: meglévő távbeszélő-állomás esetén 15 000 Ft + áfa, új állomás igénylése esetén belépési díj + 15 000 Ft + áfa. Havidíj: 3000 Ft + áfa. Bővebb információ a 184-es telefonszámon ÉS AZ ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODÁINKBAN KÉRHETŐ. |