Békés Megyei Hírlap, 1998. augusztus (53. évfolyam, 179-203. szám)
1998-08-18 / 193. szám
1998. augusztus 18., kedd SZOLGÁLTATÁS Vonalban vagyunk... Naponta 9—15 óráig hívja a (66) 452-364-et! A telefonnál: Képíró Erzsébet Akik megtisztelnek bizalmukkal, a fenti időpontokon kívül is tárcsázhatnak. Az üzenetrögzítővel ellátott telefonszámra érkező közérdekű gondolatokat ugyanúgy jegyzi a szerkesztő. Gazos temetők Békéscsaba elhanyagolt temetőiről gyakran érkezik bejelentés. Örömmel értesítjük az érdekelteket, hogy a Kastélyi mellett a Bogárházi temető is kapott a helyi önkormányzattól pénzt a fűnyírásra és karbantartásra (együttesen 4,3 millió forintot). Az evangélikus egyház- község hat aktív temetőjére (köztük az Alsóvégi vasútira) pedig összesen egymilliót fordítanak. Szükséges a város segítsége, hiszen a temetésenként befizetett háromezer forintos fenntartási díj nem fedi a valóságos költségeket: egyetlen alkalmazott bére a járulékokkal együtt évi félmillió forint. Forró váróterem Csabán a Kolozsvári úti orvosi rendelő várótermének üvegezett tetőszerkezete a kánikulában annyira felmelegszik, hogy a várakozó betegeket a hőguta kerülgeti — jelezték olvasóink. Az Egészségügyi Alapellátási Intézmény igazgatója elmondta, hogy szellőztető berendezést kellene beépíteni. E törekvést támogatja a Vagyonkezelő Rt. és rövidesen együtt keresnek olyan megoldást, amely nem túl drága. Komplett klímaberendeSzeretném megismerni azt a lányt, aki július 24-én a reggeli Békéscsaba—Eger vonalon közlekedő buszra szállt fel és Besenyőtelken szállt le. Rövid, szökés hajad van. Egy zés, vagy fényvisszaverő fólia a magas árak miatt szóba sem jöhet. Dinnyefeszttvál Gyulai telefonálónknak nem tetszett a medgyesegyházi fesztivál. Dinnyét csak egy helyen árultak, ráadásul drágábban, mint Gyulán. A szervezők remélhetőleg pozitívan fogadják ezt a kritikát és jövőre még színesebb programokkal várják az érdeklődőket. A dinnye árába szintén nem szólhatunk bele... Motorosok A békéscsabai sétálóutcán az átépítés miatt a járdán közlekednek a segédmotorosok, veszélyeztetve ezzel a gyalogosok testi épségét. A rendőrségen elmondták: sokszor ellenőrzik a területet, de a motorosok zöme kikerüli a rendőrt és tovább száguld. Rendszám híján senki nem fél a későbbi azonosítástól. A városháza illetékese szerint a rendőrségnek erélyesebben kellene fellépnie, hogy érvényt szerezzen a behajtás tilalmának. Október végén készül el a dísz- burkolat, akkortól kezdve a kerékpárosok sem ülhetnek fel „járművükre” ott. csokor virág és egy Walkman volt nálad. Én a hátsó ajtó előtti belső széken ültem, s néztük egymást. Ha magadra ismersz, kérlek üzenj a Szív- küldiben. „Békéscsaba—Eger” ★ Két 17 éves lány keresi jóképű, humoros természetű fiúk társaságát, akik szeretik a természetet. Lehetőleg csabaiak legyetek. Nyár Olvasóink írják Az itt közölt vélemények nem okvetlenül azonosak a szerkesztőségével. Az olvasói leveleket a szerzők előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, rövidítve jelentetjük meg. Ha pénzed van, annyi mindent megtehetsz... A Lencsési úton, amint az a Tisztelt Olvasók előtt is ismert, nagyon sok panel-lakásban élő tulajdonos levált az úgynevezett központi fűtési rendszerről. A mi tömbünkben, ahol 25 lakás tartozott egy közös kazánhoz, 20 lakótárs vált le, ami azzal járt, hogy 5 lakótársunk egyelőre fűtés és melegvíz ellátás nélkül maradt, amiben bízunk, hogy a fűtési szezonig megoldást tudnak találni. Azt hittük, hogy beköszöntött a kánaán. Nem leng fejünk felett a demoklészi kard, hogy a nem fizetők miatt lekapcsolják a melegvizet, hogy vagy lesz fűtés, vagy nem... Most egyik tehetősebb lakótársunk előállt azzal az ötlettel, hogy ,.természetesen" a lakóközösség megkérdezése nélkül nagyteljesítményű klímaberendezést szereltetett a lakásába. Nem az ablakra szerelhető, csendes és kis fogyasztású készüléket (bár az is 70.000 forint/db körül van), illetve annak beszerzésére került sor, hanem olyan nagyteljesítményűre, aminek alkalmazása zavarja szinte az egész lakótömb nyugalmát. A közvetlenül mellette elhelyezkedő két lakás szomszédos szobái használhatatlanná váltak. Napközben a Lencsési úti tetemes forgalom ezt a zajt valamelyest kiküszöböli, de az éjszakák... Amikor minden elcsendesedik, nekünk akkor kezdődik a pokol. A berendezés kb. 5 percig igen nagy robajjal megy, utána következik 10 perc szünet, és minden kezdődik elölről. Aki ez alatt a 10 perc alatt nem alszik el, amíg csend van, az virraszthat egész éjszaka. Mi szomszédok, akik kiköltekeztük magunkat annak érdekében, hogy nyugodt körülmények között élhessünk, most alaposan megkaptuk a leckét. Várjuk a hőség végét? De a hőség jövőre és azután is lehet, és nekünk együtt kell élni ezzel a szerkentyűvel. A készülék üzemeltetője felé hiába fordultunk kéréssel, hogy az éjszakai órákban (a lakásszövetkezi házirend l§-a) 22 órától 7 óráig) ne üzemeltesse a berendezést. Ha már megvette, hát használja. Most már megvette, hát használja. Most már úgy néz ki, hogy előjön a „rossz szomszédság, török átok". Ezúton is szeretném az illetékesek figyelmét erre felhívni: nem egyedi az esetünk. Valahogyan védeni kellen a „kicsik”, a nem oly tehetősek érdekét is, mert sajnos még a közeljövőben is mi leszünk többségben. Jó lenne békés megoldást találni, amiben segítséget kérek lakótársaim nevében is. „Név és cím a szerkesztőségben” Hirdetésfelvételi iroda " telefonszáma: (66) 446-552, 1 faxszáma: (66) 441-311. fi ce<Sz.eAjéí.e&fc adó Tel.: (66) 463-499, (66) 464-732. INGATLAN 1 SZOBÁS, étkezős, IV. emeleti, kis rezsijű LAKÁS ELADÓ. 06 (30) 951040. ________________________________ 1 50 HA ÖNTÖZHETŐ termőföld bérbe adó, több évre is. 06 (20) 558828.________________________________ 3 0 m2-es ÜZLETHELYISÉG eladó. Lázár u. 20. sz. 06 (30) 388-818. A LENCSÉSIN garázs eladó. Érdeklődni: 455-591, 8—10 óráig._________ B ékéscsabán az Élővíz-csatorna mellett családi ház eladó. Telefon: 06 (20) 381-985.____________________________ B ÉKÉSCSABÁN, a Lencsési-ltp.-en, 120 m2-es üzlet eladó. Telefon: 442577._________________________________ CSALÁDI jtáz eladó a Berzsenyi, Thur- zó és Egység u.-ban. Telefon: 452-317. Eladó 1 a Medgyesegyháza, Ságvári u. 5/2. sz. alatti lakóház. Szociálpolitikai támogatás igénybe vehető! Érdeklődni: VEKTOR KFT. Békés, Hunyadi u. 11. Telefon: (66) 341-962, (66) 341-983. CSANÁDAPÁCÁN összkomfortos családi ház nagy kerttel eladó. Érdeklődni: 06 (66) 455-886. Megtekinthető: 22—23-án, egész nap. EGYEDI gázos, IV. em.-i, 2 szobás békéscsabai lakás eladó. Telefon: (66) 455-405,18 óra után. ELADÓ 2 szobás lakás a Kazinczyn, Tulipán u.ban és a Lencsésin, 452-317. GARÁZS kiadó a Lencsési út 42. alatt. (66) 437-854, 15 óra után. PIACHOZ közel, 1 1/2 szobás lakás eladó. Érdeklődni: 448-149. _________ R ÉGI típusú, felújított ház, nagy kerttel eladó. Békéscsaba, Nagy Sándor u. 61.437-216.________________________ B ÉKÉSCSABÁN a Fövenyesen lakás eladó berendezéssel vagy anélkül. 454-248.____________________________ Ú JKÍGYÓS, Újköz u. 20. sz. alatt, 1300 m2-es telken, 100 m2-es, befejezés előtt álló, új családi ház eladó. Irányár: 15 000 Ft/m2. Cserélhetőség is fennáll! Érdeklődni: (66) 256-200, 356-206. (TÜZÉP.) ________ Ú JKÍGYÓSON, 4 szobás ház eladó, sok melléképülettel, nagy kerttel. Érdeklődni: 06 (30) 439-687. CR 95,2 MHz CERVINUS RÁDIÓ SZARVAS KOSSUTH TÉR 3. (66) 215-502 JÁRMŰ 0 ÉVESTŐL autóját karambolosán megvenném. 06 (30) 440-110. _______ ’ 90-es, PLATÓS ZSUK ponyvával, magasítóval eladó. Érdeklődni: (68) 480-810.____________________________ 1 tonnás, 5 SZEMÉLYES, zárt kis- tehergépkocsi eladó. Érdeklődni: 375724, az esti órákban._________________ 1200-as LADA személygépkocsi megkímélt állapotban és Babetta eladó. Telefon: 327-697.______________ 2 105-ös LADA, kitűnő állapotban eladó. Telefon: 480-443.______________ A UTÓÜVEG, minőség szolid ár. 450358._________________________________ FIAT Bravo eladó. Érdeklődni: (66) 388-128.____________________________ G OLF I.-es D. eladó, cserélhető. 06 (20) 771-587. MOZGÁSKORLÁTOZOTTutalvánvát akár új, akár használt autó vásárlásakor teljes értékben beváltjuk. Suzuki Ankers Kft., Békéscsaba, Szarvasi út 13. Tel.: (66) 446-752, 453-770. Orosháza, Kossuth u. 18. Tel.: (68) 411-233. (6569, KOMPLETT karosszériák eladók: VW Golf I—II., Opel Kadett E, Mercedes 190 E, ugyanitt benzines motorok váltóval eladók. 437-205, (30) 438-326.____________________________ L ADÁT, MOSZKVICSOT, 120-as SKODÁT veszek bontásra. 06 (20) 284-441.____________________________ M ERCEDES 123 komplett karosszéria eladó. Telefon: 437-205._________ M ITSUBISHI Colt GLX ’86-os, 1.5-ös, gyári extrákkal, kifogástalan műszaki állapotban eladó. Irányár: 460 E Ft. Érdeklődni: 18 óra után a 466-698-as telefonon._______________ P EUGEOT 50 cm3-es, nagy testű ro- bogó eladó. 06 (30) 530-161. POWER szelepes Cagiva Freccia 125 cm3-es, tuningolt, sürgősen eladó. 125 000 Ft. 06 (30) 733-679.________ S IMSON SR 50 eladó. 446-065. ^ Az ANKERS KFT. ^ ^ használtautó-ajánlata: ♦ ♦ Suzuki Swift 1.0 GL 1 éves ♦ Suzuki Swift 1.0 GLX 1 éves ♦ FIAT Tempra 1.6 3 éves ♦ Alfa 33 1.5 4 WD 13 éves ♦ Wartburg 353 15 éves ♦ BMW 518 16 éves ♦ Toyota Corolla 1.3 14 éves ♦ Opel Senator 3.0 14 éves ♦ Skodái 20 L 17 éves RÉSZLETRE IS ELADÓK. Használt autóiét beszámítjuk Mozgáskortálozott utalványát beválljtic s Békéscsaba, Szanasi it 13. Tat: (66) 446-752, 453-770. I MEZŐGAZDASÁG 1 db 5T-s, üzemképes szervestrá- gyaszóró eladó. Érdeklődni: 14—20 óra között, Kormányos Lajos, Kevermes. Tanya 36. (68) 434-075.________ 1 0 000 m CSEPEGTETŐCSŐ, 550-es MTZ, szártépő és nagy tételben savanyítani való dinnye eladó. Telefon: 06 (30) 752-404. ____________________ KISBÁLÁS LUCERNASZÉNA és LUCERNADARA eladó. Érdeklődni: 06 (30) 956-307, (66) 480-631-es telefonom_____________________________ ZETOR 161—45-ös, 60— 11-es ZETOR, 4,5 tonnás pótkocsi, 4 fejes eke eladó. Érdeklődni: 413-484 vagy Békés, Gorkij u. 9. ÁLLATOK 2 db NAGYFEHÉR kansüldő eladó. Érdeklődni: a 356-200 vagy a 356733-as telefonon.____________________ 4 MÉHCSALÁD, pergető eladó. Kétegyháza, Dózsa u. 55. Egész nap. őszi indítással az alábbi tanfolyamokat szervezi. Kereskedelmi és Idegenforgalmi TOVÁBBKÉPZŐ Békés Megyei Képviselete Kereskedelmi menedzser, marketing-reklám ügyintéző, idegenforgalmi ügyintéző', hostess, vendéglátóüzlet-vezető, falusi vendéglátó, menedzser, pincér - nyelvi képzéssel. Idegen nyelv oktatása, szakmai nyelvvizsgáztatási lehetőséggel! Tanfolyamainkon állami szakképesítő bizonyítványt szerezhetnek! Munkanélküliek számára átképzési lehetőségek! Jelentkezés: személyesen, KIT, Békéscsaba, Andrássy út 6.1/31. Telefon: (66) 448-448/35, (20) 752-488. E S E L Y A SIKERRE! 40—60 kg-os SÜLDŐK, ELŐHASÚ KOCA és 10 db ANYABIRKA eladó. Békéscsaba, Gyöngyösi utca 86. 436332.________________________________ B ERNÁTHEGYI kiskutyák eladók. (66)426-117._______________________ F IATAL vadászgörények és 570 férőhelyes tyúkketrec 100 000 Ft-ért, valamint 1500 db Bohn cserép, 35 Ft/db, eladó. 441-989. Vandháti út 1776. _______________________________ T ÖRZSKÖNYVEZETT kuvaszköly- kök eladók. Csanádapáca, Terv u. 1. Gabonát beszámítok.________________ T YÚK eladó vágásra és továbbtartás- ra» 400 Ft-db. Elek, II. üzemegység (Barna János). SZQL6ÁLTATÁS DUGULÁSELHÁRÍTÁS bontás nélkül a meave területén! Békéscsabán, Gyulán azonos ár! Telefon: (66) 463-492. f Autó-, motorfesték színkeverése. 443430._________________________________ SZÉLVÉDŐ és üvegszínezés. 443- 430. DUGULÁSELHÁRÍTÁS BONTÁS NÉLKÜL, 20% KEDVEZMÉNNYEL. 5 Békéscsaba, Szarvasi út 16. Tel.: (66) 326-281.' TÁRSKERESŐ „CSILLA társközvetítés”. Telefon: 06 (30)741-315._______________________ I GÉNYES ÚR várja igényes hölgyek hívását! Telefon: 06 (30) 859864,________________________________ T UTTI FRUTTI! 06 (20) 572-402. EGYÉB t i | TETŐSZIGETELÉS Lapos munká (66) 41 anyag tetők, pincék szigetelése, kapcsolódó kkal eavütt. Telefon: 06 (60) 303-214, 2-220. Tevékenvséaünk bővült: mii- szigetelések kivitelezésével. (9234| 50 q ÉTKEZÉSI búza eladó. 246- 146. _________________________ N aponta több mint 50 000 ember választja! Köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, barátoknak, munkatársaknak, akik STEFKOVICS mihályné szül. Pribojszki Mária temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család | MUNKÁT KERES Vállalkozói igazolvánnyal, saját autóval rendelkező üzletkötőket keresünk. Telefon: 06 (30) 967-328. MUNKÁT KÍNÁL A BÉKÉSCSABAI Nimród Vadász- társaság hivatásos vadászt keres. Szolgálati lakás biztosított. (60) 384642, (66) 448-235.___________________ BÉKÉSCSABAI munkahelyre, 250 Ft-os órabérrel, vállalkozó vagyonőröket felveszünk. (30) 703-329, (66) 455-954. ____________________________ D IÁKOK, évhalasztók, évismétlők! Munkalehetőség sürgősen! Érdeklődni hétfőtől 10—16 óráig: 454881._________________________________ G YAKORLOTT női pultost kere- sek. 06 (30) 786-689.________________ P ARADICSOMSZEDÉSHEZ mezőgazdasági dolgozókat keresek Békéscsaba környékére. Telefon: 06 (20) 422-827.________________________ BONTOTT, thermoüveges ablakok, olcsón eladók. Telefon: 06 (30) 954- 339._________________________________ ELADÓK: 500 -as szalagfűrész, 400-as kombinált gyalugép, 240-es szalagcsiszoló gép üzemképes állapotban, együtt és egyenként is. (66) 465-757.____________________________ GIPSZKARTONAKCIÓ! 12,5 mm-es 490 Ft/m2 (normál) áfás áron. Békéscsaba, Berényi út 83. Telefon: 06 (30) 339-957, 06 (30) 859-796. Nyitva: 7—17 óráig. Tűzvédelmi és impregnált gipszkarton is kapható. | FÖLDET bérelnék Kamuton, Kétsop- ronyban, 20 000 Ft/ha. Előre fizetek! (20) 790-564. _________________ P ATTOGATNI való kukorica eladó: Telefon: 270-506. PULTOST felveszek. Telefon: (66) 439-614.___________________________ S ZÁMÍTÓGÉP-ISMERETTEL, érettségizett fiatalokat felveszünk. Békéscsaba, Lencsési út 17.________ V AKOLÓGÉPPEL dolgozni tudó kőművesbrigádot vagy alvállalkozót keresünk. Telefon: (60) 487140._________________________________ É JSZAKAI bárba jó megjelenésű pultos hölgyeket keresek. Érdeklődni: a 06 (66) 326-042-es telefonon, 8—12 óráig. A legjobb választás! Í HELYBEN VAGYUNK! Uj robogók 150 000 Ft helyett 99 999 Ft-ért. 1 év garanciával, előleg befizetése nélkül elvihető. Békéscsaba, Irányi u. 7. Nyitva tartunk augusztus 21-én és 22-én is 9—13 óráig. A BÉKÉSCSABAI IPARTESTÜLET ^ál^ázatct hivicl a Békéscsaba, Kossuth tér 8. szám alatt található ipartestületi székház megjelölésű ingatlana 600 m2-es területrészének tartós bérlet útján való hasznosítására. A bérbeadás kiterjed az épületben üzemelő melegkonyhás étterem és vendéglátó-ipari egység, annak raktárai, valamint ún. nagyterem hasznosítására. A részletes pályázati feltételek beszerezhetők az ipartestületi székházban. Telefon: (66) 441-005. Pályázni 1998. augusztus 25. napjáig lehet. | <§> *SL„ (66) 446-552 KÉNYELMES, GYORS, TAKARÉKOS... Lakossági apróhirdetését otthonából telefonon is feladhatja f f ALM-fTWtMÁ-Bá* MAiUi VUNW.V KI-ŰIT MS MEGYEI HÍRLAP,^, a Ha délelőtt 11 éráig felhívja a hirdetésfelvételi iroda telefonszámát, másnap már olvassák a hirdetését!