Békés Megyei Hírlap, 1998. augusztus (53. évfolyam, 179-203. szám)

1998-08-18 / 193. szám

1998. augusztus 18., kedd MŰVÉSZET / GAZDASÁG Egy hófehér pillangó a gyulai vár taván Bozsik Yvett álmai új világba vezetik a nézőt Edzettek a táncosok Önkritikus vallomással tarto­zom az olvasónak: nem va­gyok sem képzett zene-, sem pedig balettszakértő, csupán művészetimádó. Ezen túl pe­dig a kicsit megyénkhez is kö­tődő (Cseh Éva megyei rádió­tudósító lányáról van szó) vi­lágszínvonalú balettművész, Bozsik Yvett nagy tisztelője. Jó esztendeje beszélnem is volt szerencsém vele, s már akkor is megnyerőén szerény, praktikus, ámde rendkívül tudatos egyéniséget ismertem meg benne. így a Gyulai Vár­színház idei utolsó bemutató­ja, a vasárnap esti tószínpadi Emi és az Egy faun délutánja című produkciók elemzése nem szakszerű, csak érzelme­ken alapuló krónika. Az első részben tizenpercben táncolta Bozsik Yvett a maga koerografálta Emit. Testéhez érzékien simuló hófehér fátyol ruhájában számomra egy ke­cses, hatalmas pillangó rebbe- néseit idézte. A színpad egész felületét beborította a lágyan omló kelme, amelynek még re- dői is úgy tekeregtek, ahogyan a mozgás és testbeszéd művé­sze kívánta. Kezének, arcának, testének rebbenései egy lassan bebázódó, gyönyörű, kecses ha­talmas pillangót idéztek, amely­nek zenei aláfestése, sőt néma pillanatai is rabul ejtették pil­lantásunkat. Egyetlen lépést nem tett a művész, mégis egy világot idézett elénk. Az Egy faun délutánja De­bussy muzsikájára bemutatott, Nizsinszkij koreografálta és fő­szerepében fellépő balettjének ősbemutatója 1912. december 29-én volt a Theater du A hatalmas hófehér pillangó, Bozsik Yvett Chateletben. A történet Mallarmé azonos című költe­ményére épül, lényege, hogy egy ábrándozva fuvolázó faun három fürödni induló nimfával találkozik az erdőben. Forró szerelmi játék kezdődik, majd a FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET nimfák eltűnnek az erdőben. Egyikük elveszíti fátylát, ame­lyet a faun becézgetni kezd. Nizsinszkij erotikus hangvételű koreográfiája átsugárzik Bozsik Yvett művészi produkciójára is. O maga második Nizsinszkij­ként emlegette tehetsége okán a Faunt táncoló Vati Tamást. Ez a faun még sem az a faun. Zené­jében az eredeti Debussy mel­lett erőteljesen felhangzik Puc­cini, Gounod, Schnittke zenéje, és a mai etno zene részletei. Pont és ellentpont, groteszk és báj, a nő és férfi elérhetetlen és beteljesületlen szerelmét ál­modja színpadra a táncos-kore­ográfus. A kórus, a keleties fül­ledt szexualitású mozgás, a Pil­langókisasszony, örökbecsű operaáriák, a naturálisán erőtel­jes férfifenekek és vaskos com­bok felbukkanása, a filigrán bájjal táncoló szépséges lány­kák és fiúk mellett különböző korokat, érzéseket, erkölcsöket idéznek. A színpadkép, s olykor a jelmezbe bújtatott táncosok nekem Hieronymus Bosch né­metalföldi festő vízióját, a gyö­nyörök kertjének környezetét és figuráit juttatta eszembe. Az emberi test örömeinek késő kö­zépkori vászonra vivője ma már olykor nehezen értelmezhető szimbolikájú, meghökkentően gazdag fantáziájú mű. Minden­képpen méltóak arra a tánco­sok, hogy nevüket leírjuk a fe­ledhetetlen est köszönetékép­pen, így a már említetteken kí­vül Magusin Anna, Krausz Aliz, Ferencz Szilvia, Töl- gyessy Zoltán, Szabó Győző (vele találkoztunk a Szent- ivánéji álomban prózai színész­ként is), Rajkai Zoltán, Rafael Dziemidok, Tokai Tibor és Vislóczky Szabolcs. A díszletet Khell Zsolt, a jelmezeket Ber­zsenyi Krisztina tervezte. A balettest nemes befejezését jelentette az idei sikeres vár­színházi évadnak. Bede Zsóka Tánciskolák parkettaszagú vilá­gát idézte egy héten át az Oroshá­zi Gyopár TSK Csongrádon meg­rendezett tánctábora, amit az idén is a Tánc- és Mozgáskultúrá­ért Alapítvány támogatott az 1997-ben befolyt 1 százalékos adóhozzájárulásokból. Nem volt kegyelem, a napi munka 8 órakor kezdődött a 37 fi­atal számára bemelegítéssel, ahol a táncosok állóképességét erősí­tették a pedagógusok — Horváth Ferenc, Horváthné Kriczki Zita és a Makóról meghívott táncpe­dagógus, Tóth Klára —, majd a standard és a latin táncok koreog­ráfiáit gyakorolták a résztvevők. A kitartó, szorgalmas munka után jöhetett a megérdemelt pihe­nés délutánonként. A különórák mellett a programban szerepelt sportfoglalkozás, játék, kirándu­lás is. Cs. I. Volkswagen variációk egy témára: Passat. Lendület és stílus. A Passala sikeres, dinamikus életvezetés ideális eszköze. Az alap- modellhez a következő felszereltségek tartoznak: • ABS, • vezető- és utasoldali légzsák, • központi zár, • elektromosan állítható és fűthető külső tükrök, • állítható kormány, • első elektromos ablakemelők és • ködfényszórók Mindezek mellett széles motorválaszték és horganyzott karosszéria teszi a Passat modellt osztályon felülivé. Márkakereskedésünkben egyes Passat modellek azonnali szál­lítással rendelhetők: AUTO KOROS Kft., Békéscsaba, Szarvasi út 74. Tel.: (66) 454-228, (66) 447-277. A sertéshús világpiaci árának csökkenése rontja a magyar agrárszaldót Messze a kétmilliárdos céltól Az év első hat hónapjában több mint százmillió dollárral rom­lott a magyar agrárgazdaság külkereskedelmi mérlege - kö­zölte a Gazdasági Minisztérium. Fél év alatt 26,8 százalékkal nőtt az import, a kivitel viszont alig változott. A visszaesésért az egyre nagyobb válságba kerülő sertésszektor a felelős. Hétezer pont alatt. A Bu­dapesti Értéktőzsde rész­vényindexe, a BUX 228,77 ponttal, azaz 3,2 százalékkal csökkent hétfőn, Záráskor 6986,99 ponton állt. A ve­zető részvények közül a gyógyszergyári papírok szenvedték el a legnagyobb veszteséget, a Richter pél­dául 5,5 százalékkal alacso­nyabban, 12 795 forinton zárt. A kárpótlási jegy ára - 599 forint - nem változott. Gazdasági bűntett. A szerzői jogok megsértésével gyanúsítják H. Zsoltot, a Contact Kft. ügyvezetőjét, akinek számítógépeket áru­sító üzletében ingyen másol­tak át szoftvereket a frissen vásárolt számítógépekre. Az ügyet vádemelés céljából átadták az ügyészségnek. A szoftverkalózra kiszabható büntetés letöltendő szabad­ságvesztés is lehet. Felszáradt belvíz. A me­leg időjárás és a folyamatos védekezés hatására vissza­vonulóban van a belvíz Felső-Szabolcsban. A tájon már csak 600 hektárnyi terü­letet bont a víz - közölte hétfőn Fazekas László, a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság vezetője. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Angol font 360,79 Francia frank 37,04 Japán jen (100) 152,99 Német márka 124,18 Olasz líra (1000) 125,88 Osztrák schilling 17,65 Svájci frank 148,66 USA-dollár 223,83 ECU 244,83 Az idei első fél év 1,248 milli­árd dolláros agrárexportjával szemben az ágazat 641,4 dollá­ros behozatala áll. A tavalyihoz képest jelentős mértékben nö­vekedett importot nem sikerült ellentételezni: a tavalyi év ha­sonló időszakához képest 104,9 millió dolláros csökkenés kö­vetkezett be. A most nyilvánosságra ho­zott külkereskedelmi adatok már nyilvánvalóvá tették, hogy az ágazat az idén nem lesz ké­pes beváltani a hozzá fűzött reményeket, s elérni az ideális­nak tekintett mintegy három- milliárd dolláros kiviteli értéket - csupán egymilliárdos import mellett. Előreláthatólag a mérleg mindkét oldalán gyengébb tel­jesítményt találunk majd az év végén: a legfeljebb 2,6-2,8 mil­liárd dolláros export mellett legalább 1,2 milliárdos impor­tot. Az aktívum a vártnál fél- milliárd dollárral is kevesebb lehet. Az előre nem látott kedve­zőtlen változás a húsiparban következett be. A húsimport mintegy 330 százalékkal (!) nőtt az év első felében, s ennek több mint kétharmadát a sertés­hús-behozatal tette ki. Ugyan­akkor - mintegy 20 százalékkal - visszaesett a sertéshúsexport értéke, elsősorban a csökkenő világpiaci árak hatására. Az ágazatban dolgozók teg­nap újabb, mintegy kétmilliárd forintos költségvetési export- támogatást igényeltek a mező- gazdasági tárcától, amire - a je­lek szerint - az exportszubven­ciós keret megtakarításai nyo­mán lenne is megfelelő keret. A sötétre festett képet némi­leg vidámítja, hogy - a CEFTA-országok korlátozó lé­pései ellenére - időközben je­lentősen nőtt a búzafélék és a kukorica exportja. Vasút-magánosítást! A minap a zsúfolt hetes úton, lassan, veszélyes előzések közepette vitt le egy barátom autón Pécsre. Onnan a hatórás Intercityvel, kényelme­sen és veszélymentesen értem haza Budapestre. A vonaton számos üres hely volt. A pécsi állomáson nem egy üres szerelvényt láttam áthaladni. Vajon miért utaznak olyan kevesen manapság vonaton ? Miért nem tehermentesíti jobban a vasút a közúti szállítást? Elgondolkodtam azon, mi lenne, ha a vasutat is privatizálnák? Hadd jegyezzem meg, hogy in­kább a MÁV javára vagyok elfogult, mint kárára. Anyai nagyapám szenvedélyes vasutas volt, épp arrafelé szolgált a legtovább, amerre most utaz­tam, Pusztaszabolcson, Gyékényesen. Nyugdíjas­ként mindennap eljárt a Vasúti és Hajózási Klubba, ahova néha elkísérhettem, s ahol mindig a MÁV volt a téma. De ha az Egyesült Államok vaspályáin folyó versenyre, s annak az utas számára előnyös vo­násaira gondolok, óhatatlanul eszembe jut: vajon a privatizáció szempontjából a MÁV megmarad- e szent tehénnek (a Postával együtt, amelyet azonban már „megritkítottak”)? Nem állunk egyedül ezzel a gonddal. A német vasutat is faképnél hagyják utasai, mind a város környéki, mind a távolsági forgalomban. Még a nyári kedvezményektől sem várnak többet, mint az utasapály enyhülését. S a modernizálás meg­követelte milliárdos beruházások díjfelhajtó té­nyezővé válnak. A német vasutak vezetője azt ja­vasolja, hogy válasszák el a vágányhálózatot - amely állami tulajdonban maradna - az azt igénybe vevő, versengő magántársaságoktól, amelyek a vonatokat üzemeltethetik. S fontosnak tartja azt is, hogy elválasszák egymástól az áru- szállítási és a személyszállítási vágányhálózatot. A külön teherszállítás a gazdaságnak vonzóbb menetrendet és díjakat tudna kínálni. A jelenlegi helyzetben ugyanis az Intercity típusú vonatok­nak a nagy értékű és határidős teherszállítmá­nyokkal szemben is elsőbbségük van. Szidhatják magyar kollégáik az új német vasúti vezetést, ám mellékvágányra futnak, ha nem ké­pesek modernizálni ezt a közlekedési ágat, amelynek gyors fejlesztése távlati környezet­védelmi érdek. Bácskai Tamás Lassú növekedés a belföldi értékesítésben Húzóágazat az ipar Az ipari termelés mennyi­sége 13,8 százalékkal, az ipari termékek értékesítése pedig 14,8 százalékkal ha­ladta meg az első félévben a múlt év első hat hónapjának teljesítményét - derül ki a Központi Statisztikai Hiva­tal tegnap kiadott gyors- tájékoztatójából. A bányászat termelése 15,4 százalékkal elmaradt az 1997. első félévitől, a villamosener­gia-, gáz-, hő- és vízellátás szintje nem változott. Érdemlegesen: 18,7 száza­lékkal bővült a feldolgozóipar termelése, ami elsősorban - és változatlanul - a gépipari termelés kiemelkedő, 44,6 százalékos növekedésének köszönhető. Ezen belül a számítógépgyártás termelése 69.2 százalékkal, a híradás- technikai cikkeké 73 száza­lékkal volt nagyobb, mint az előző év azonos időszakában. Az ipar első félévi értékesí­tése 14,8 százalékkal volt magasabb az egy évvel ko­rábbinál, és a többlettermék 87 százalékát exportálták. Lényeges változás, hogy a belföldi értékesítés évek óta tartó csökkenését lassú, 3 szá­zalékos növekedés váltotta fel - állapítja meg a KSH. Ami csupán egy hónap, jú­nius eredményeit illeti, az ipar teljesítménye a tavalyinál 14.2 százalékkal volt maga­sabb. A feldolgozóipar terme­lése 18,1 százalékkal nőtt. Lassú növekedés a belföldi értékesítésben Húzóágazat az ipar Az ipari termelés mennyi­sége 13,8 százalékkal, az ipari termékek értékesítése pedig 14,8 százalékkal ha­ladta meg az első félévben a múlt év első hat hónapjának teljesítményét - derül ki a Központi Statisztikai Hiva­tal tegnap kiadott gyors- tájékoztatójából. A bányászat termelése 15,4 százalékkal elmaradt az 1997. első félévitől, a villamosener­gia-, gáz-, hő- és vízellátás szintje nem változott. Érdemlegesen: 18,7 száza­lékkal bővült a feldolgozóipar termelése, ami elsősorban - és változatlanul - a gépipari termelés kiemelkedő, 44,6 százalékos növekedésének köszönhető. Ezen belül a számítógépgyártás termelése 69.2 százalékkal, a híradás- technikai cikkeké 73 száza­lékkal volt nagyobb, mint az előző év azonos időszakában. Az ipar első félévi értékesí­tése 14,8 százalékkal volt magasabb az egy évvel ko­rábbinál, és a többlettermék 87 százalékát exportálták. Lényeges változás, hogy a belföldi értékesítés évek óta tartó csökkenését lassú, 3 szá­zalékos növekedés váltotta fel - állapítja meg a KSH. Ami csupán egy hónap, jú­nius eredményeit illeti, az ipar teljesítménye a tavalyinál 14.2 százalékkal volt maga­sabb. A feldolgozóipar terme­lése 18,1 százalékkal nőtt.

Next

/
Thumbnails
Contents