Békés Megyei Hírlap, 1998. augusztus (53. évfolyam, 179-203. szám)
1998-08-13 / 189. szám
SPORT © 1998. augusztus 13., csütörtök Fedélzeten a röplabdázók is Új feladó, az edző gipszben A hét első napján találkoztak első ízben az előző bajnokság befejezése óta a Békéscsabai Főiskola DSE NB I-es női röplabdacsapatának tagjai, majd az ti.t követő napon megkezdték a felkészülést is a szeptember végén kezdődő új pontvadászatra. Az Oroszi László edző vezette gárda délelőtt a főiskolán, leginkább a csarnok melletti füves térségen (!) tartja a foglalkozásokat, majd délután a békéscsabai Árpád fürdőben, a homokon folytatják a munkát. A junior együttes Kormos Mihály • irányításával hasonló edzéseket végez, csak éppen az idő, illetve a helyszín fordított. Egyébként nagy segítséget jelent a két gárda számára, hogy a Vízmű, illetve az Árpád fürdő ingyen engedi be a lányokat az edzésekre a strandra. Érdekesség, hogy Oroszi László egy kellemetlen nyári edzés közbeni részleges bokaszalag szakadás után gipszben tartja a tréningeket, ami viszont örömteli: a tavaly nyáron Kecskemétről igazolt és hosszú időn keresztül sérülés miatt nem szereplő Szikszai Barbara is megkezdte a munkát. Égy igazolás is kilátásban van: a csapattal edz a Szegedről érkezett feladó, Németh Tímea. Ami viszont még egy kívülállónak is furcsaság lehet: információink szerint a háromszori ígéret ellenére Oroszi Lászlót még mindig nem Kolarovszki Margittól az idén is sok hasonló kemény leütést várnak FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER nevezték ki a főiskolán tanárnak, holott először tavaly szeptemberre, majd decemberre, végül idén tavaszra ígérték neki az egzisztenciáját megoldó testnevelői állást. — Szomorú is vagyok — mondja a vezetőedző. — Most már jelentős tartozásaim is vannak amiatt, hogy nincsen igazi keresetem. Ezek után már az sem lenne meglepő, ha a csapat fiatal mestere összecsomagolna és itt hagyná a várost. (jávor) Szent István Király Kupa sakkverseny, Szarvas Párkányi Attila szökésben MK: a hazaiak gólt sem rúgtak Gyulavári—Tiszakécske 0—5 (0—3) Magyar Kupa labdarúgó-mérkőzés, 14. csoport, Gyulavári, 150 néző. V.: Tóth S. Gyulavári: Szőke — Csete, Balia L, Tóth, Zimbrán — Debreczeni T. (Csipke), Számfira (Géczi), Oláh, Deák — Pap (Rágyánszki), Boros. Edző: Dávid Imre. Tiszakécske: Kirí — Izsák — Zováth, Barna Zs., Balia L. (Mikóczi), Molnár (Miklós) — Udvari, Bujáki, Babai, Besserman (Csató J.), Úrbán. Edző: Tóth Dénes. A megyei I. osztály újoncának, a Gyulavári csapatának nem lehettek vérmes reményei a jobb játékerőt képviselő Tiszakécske ellen. így is derekasan küzdöttek annak reményében, hogy megszerzik a becsületgólt, de a kevés lehetőség közül egy sem sikerült. G.: Besserman az 5., Urbán a 20., Udvari a 4L, Babai az 55., 84. percben. Jó: Szőke, Tóth, Zimbrán, ill. Udvari, Izsák, Babai, Besserman. (gyurkó) Orosházi Rákóczi—Dunaferr 0—10 (0—6) Magyar Kupa labdarúgó-mérkőzés, 15. csoport, Orosháza, 500 néző. V.: Bába. Rákóczi: Fekete — Ökrös, Kádi, Bors (Ladnyik), Zvolenszki — Szűrszabó, Szlopóczki, Ugró, Horváth (Szenteczki) — Kenyeres (Szatmári), Sin. Edző: Pólyák László. Dunaferr: Kovácsevics (Vaszócsik) — Tóth, Dudás, Milövanovics, Popovics — Mikler, Éger, Rósa, Cseke — Hidi, Kóczián. Edző: Varga Zoltán. Az eredmény hűen tükrözi a két csapat közötti hat osztálynyi különbséget. A 70. perctől tíz emberrel játszott a Dunaferr, ugyanis Kóczián sárga lapos figyelmeztetése után Varga Zoltán a reklamáló játékost lezavarta a pályáról, a csere lehetőséget viszont nem használta ki. Kiállítva: Szűrszabó (reklamálásért a 88. percben). G.: Hidi 4, Cseke 3, Dudás (11-esből), Tóth, Kóczián. Jó: Ökrös, Szlopóczki, ill. Milovanovics, Popovics, Cseke. (betkó) Kamut—Előre FC Békéscsaba 3—5 (3—3) Előkészületi labdarúgó-mérkőzés, Kamut 100 néző. V.: Benyov- szki. Kamut: Búj — Dömök, Lenkeffi, Balogh (Gilik II.), Varga I. — Gilik I. (Varga A.), Kukely (Szűcs), Gurbai, Kiss (Bondár) — Krcsmarik, Rácz. Edző: Bora Imre. Előre FC: Kurucsai (Fülöp) — Raducu — Kovács K., Kerényi, Czipó Z. (Dávid), Varga— Brlázs, Csipkar, Ulrich, Valentényi — Szabó, Negrau (Pozsár). Edző: Pásztor József. G.: Krcsmarik 3 (egyet 1 l-esből), ill. Ulrich 2, Kovács K., Csipkar, Szabó. (Sz. J.) Előre FC Békéscsaba—Vác 1—3 (1—2) NB I A csoportos ifjúsági labdarúgó-mérkőzés, Békéscsaba, 100 néző. V.: Mátyás. Békéscsaba: Kollár Á. — Németh (Lakatos), Czipó P. (Karakas), Semjéni — Bányai, Sallai, Pozsár, Tóth — Szabó (Marik), Nouas, Friderikusz (Szeverényi). Edző: Marik László. A szünet után az 58. percben nem sok kellett az egyenlítéshez, de Semjéni büntetőjét Krajecz kapus hárította. S ahogy ilyenkor lenni szokott, egy válasz támadás során a váciak bebiztosították a győzelmet. G.: Pozsár, ill. Greff, Bucsi (11-resből), Purger. Jó: Kollár Á., ill. Krajecz, Gulyás, Bucsi, Greff. Előre FC Békéscsaba-Vác 1-0 (0-0) NB I B csoportos ifjúsági labdarúgó-mérkőzés, Békéscsaba, 50 néző. V.: Kozma. Békéscsaba: Nagy G. (Váradi) — Szabó Zs. (Varga B.), Báli, Varga S. (Moszheim), Puskás — Walfisch (Cseke), Bartyik, Hrabovszki (Boér), Csapó — Ursz, Lovass. Edző: Jakab Péter. A lelkes Békéscsaba nagy csatában nyert az esélyesebb Du- na-parti gárda ellen. G.: Csapó (11-esből). Jó: az egész hazai csapat, illetve Hirt. (gyurkó) Ismét Bordás az edző az OMTK-ban A hatodik fordulóval folytatódott a Szent István Király Kupa sakkverseny Szarvason, amely változatos, jó mérkőzéseket hozott. Az A csoportban a rutinos Párkányi ifjabb Gombár ellen is győzött, megerősítve ezzel a vezető helyét. Szép játékot mutatott be Körösparti Petró ellen, illetve Kovács Gyögy Simonnal szemben. Az ifjabb Szobi— Mónus összecsapás több mint öt óráig tartott, végül a sötéttel játszó Mónus a végjátékban felülkerekedett. Hat órás partinak bizonyult a Hajdú I.—Lisznyai mérkőzés, ahol a gyalogelőnye„Ma már csak ülni kell ezekben a roppant erős autókban, és a nagy sebességeknél billentyűket mozgatni a kormánykeréken. Legfőbb ideje, hogy egypár elkényeztetett kedvenc elkezdjen dolgozni, megkeresni a kenyerét. Tűzoltók, mentők és sokan mások naponta kockáztatják az életüket annyiéri, amennyit Coulthard három kör alatt keres. Nőjünk fel, fiúk, és ahogy Bemie Ecclestone mondta a minap — küzdjünk. Nyafogó Szurkológyűlést tartott az NB Il-es újonc Gyulai FC elnöksége, amelyen Lovász Sándor elnökségi tag és Cserháti István vezetőedző tájékoztatta a megjelenteket a célokról, az átigazolási időszak történéseiről, s a terveikről. A nyolcvanas évek derekán szerepelt a csapat utoljára ebben az osztályban, s most a biztos bentmaradás jegyében mozgósítanak minden erőt. A gárda huszonkettes kerettel vágott neki a bajnokságnak, ám többen máris sérüléssel bajlódnak a meghatározók közül, így Botyánszki, Kiss L., Pápa és Tamási is. A román Abrudán Gáli csak nehezen tudta érvényesíteni az időzavarba kerülő Hajdú. A hatodik forduló érdekesebb eredményei. A csoport: Párkányi (Zala Volán)—ifj. Gombár (Szolnok) 1:0, Kovács Gy. (Szentes)—Simon (Karcag) 1:0, Körösjiarti (Szarvas)— Petró (Bcs. Építők) 1:0, Hajdú I. (Szentes)—Lisznyai (Szarvas) 1:0, ifj. Szobi (Naszály)— Mónus (OMTK) 0:1. Az élcsoport: 1. Párkányi 6, 2. Kovács Gy. 5, 3—5. Hajdú I., Mónus, Körösparti 4,5—4,5. B csoport: Kókai K. (Martfű)—Busi (Martfű) 1:0, Kókai S. (Martfű)—Herzberger (Bcs. Épíprimadonnákból soha nem lesznek világbajnokok” Meglehetősen bizarrul, így kezdődik Franki András „soros” kötete, amely az ötödik a sorban és hagyományosan a Magyar Nagydíj előtt kerül az olvasók elé (1200 Ft.), ezúttal a Typon Kft. gondozásában. Nem vitás, statisztikákkal, érdekes adatokkal is kiegészített könyve, kivívja az égett gumiszagot kedvelők tetszését, mert túl azon, hogy a szakértő szemével végig követhetjük az idei F—1bor játékengedélye körül még mindig problémák vannak, hiszen nem érkeztek meg a szükséges okmányok Bukarestből, de bízik benne a szakvezetés, hogy hamarosan megoldódik a labdarúgó helyzete. Remélik, hogy az Előre FC-ből szerepeltetett futballisták hathatósan segítik játékukkal a gárdát. Persze nem mentek el szó nélkül a vasárnapi rosszul sikerült rajt mellett sem, amelyen a Palotás 3—0-ra nyert a fürdővárosban. Kritikus hangnemben szóltak a csapat produkciójáról, tudása alatti játékáról. A szakvezetés sokkal odaadóbb futballt és nagyobb küzdőképességet vár, s leginkább a hazai tatok) 1:0, Palotai (Bp. Vasút)— Jaczkovics Szüvia (Tatabánya) 1:0, Csíbor (Makó)—Döményi (OMTK) 1:0. Döntetlen: Dankó (Szarvas)—Kurucz (Karcag). Az élcsoport: 1. Kókai K. 5, 2. Dankó 4, 3—5. Kókai S„ Palotai, Kurucz 3,5—3,5 Gyermekcsoport: Makra (Bcs. Építők)—Facskó (Mezőtúr) 1:0, Mázán T. (Szarvas)— Révész (Szarvas) 1:0, Korbely Zs. (Szarvas)—Csipái (Szarvas) 0:1. Döntetlen: Mázán A. (Szarvas)—Samu (Mezőtúr), Korbely Gy. (Szarvas)—Berta (OMTK). Az élcsoport: 1. Makra 4,5, 2. Samu 4. rimi es futamokat, megtudhatjuk, mi van Gerhard Bergerrel, külön fejezet szól Mika Hakkinenről, Damon Hillről a nagy cirkuszból a napokban kiszállt Ken Tyrrellről. A szerző beszélgetett Prosttal, feleleveníti személyes élményét Lady Dianával és az sem marad titok, mit esznek a Forma—1-es pilóták. És, az egyik előszóíró, Albert monacói herceg elmeséli, hogy mi köti a magyar bobválogatotthoz, közelebbről az ifjabb Franki fiúhoz. F. I. lálkozókon. A vereség ellenére továbbra is kérik a helyi és környékbeli szurkolókat, hogy bízzanak a csapatban és biztassák a mérkőzéseken. Kneifel Ferenc, a Gyulai FC elnökhelyettese azt ecsetelte, hogy az őszi nyugodt szerepléshez biztosítottak az anyagiak, s a feltételek. A szakvezetés hosszú távra tervezi az NB Il-es tagságot, s ehhez kéri a futballbarátok mindennemű támogatását. Az érdeklődők, a kíváncsiskodók választ kaptak kérdéseikre a keddi tere-ferén, abban bízva, hogy ezután több örömben lesz részük kedvenceik játéka láttán. (gyurkó) Fekete: 14 pont Wiener Stadban A salakmotoros sportág hívei tudják, hogy egy versenyen — mégha párosról is van szó — igen jó eredménynek számít 15 pontot összegyűjteni. A gyulai színekben motorozó Fekete Sándornak ennyi sikerült a hat ország részvételével zajló Mitropa Kupa hét végi fordulójában, az ausztriai Wiener Stadtban. Kár, hogy társa, a miskolci Szatmári László nagyon rossz napot fogott ki s ehhez csak egy pontot tudott hozzátenni, így a magyar duó a cseh, olasz és osztrák csapat mögött a negyedik helyen végzett. Az esemény pikantériája, hogy jelen volt a másik gyulai, Magosi Norbert is, de hiába nevezhető három sportoló hivatalosan, ő kimaradt erről a listáról, így nem indulhatott. Feketéék legközelebb augusztus 29-én a szlovéniai Krskóban vesznek részt meghívásos viadalon, majd másnap Ljubjanában szerepelnek. Közben folytatódik a középeurópai országok fiataljai számára kiírt Mitropa Kupa is, legközelebb augusztus 23-án a lengyelországi Bydgoszczban rendeznek fordulót. F. I. Csapatbajnokok a gyulai modellezők Évek óta eredményesen szerepelnek a gyulai modellezők szabadon repülő szakágának fiataljai a különböző versenyeken, s most sem volt másként, amikor a hazai országos bajnokságon álltak rajthoz Dömsödön. A felkészülést segítő viadalokon Vasas György szerepelt a legjobban, hiszen a Herend Kupa eseményt követően a dobogó harmadik fokára állhatott — ugyanitt Nőtáros Attila hetedik volt — majd a világkupa keretében rendezett Vörös Jenő-em- lékversenyen negyedik lett. Az ob ideális szélviszonyok között zajlott, s mind a négy gyulai bejutott a tizenkettes döntőbe, ahol Nőtáros kiemelkedő teljesítménnyel ezüstérmes lett. A társak ugyancsak jó helyezésekkel járultak hozzá a csapatarany megszerzéséhez. Üröm az örömben, hogy sokan felteszik a kérdést: mit ér a helyezésekkel járó válogatottság, ha az országos szövetség és a megyei, illetve városi illetékesek nem tudják ezeknek a sportolóknak a világversenyekre történő utaztatását biztosítani? Eredmények. FIA: 2. Nőtáros, 4. Guti, 8. Vasas, 11. Bodó. Csapatban: 2. Gyulai Dobos István Modellező Klub. (CH) Ma előkészületi A Romániából hazatért Békéscsabai NKC női kézilabdacsapata egy nappal több pihenőt kapott, hogy a megbetegedett lányok végleg rendbe jöjjenek, s folytatódjék a felkészülés az új bajnokságra. Most már újra a fedélzeten van a csapat, s noha a keddre tervezett előkészületi mérkőzés elmaradt a már említett okok miatt, ma azonban már pályára lépnek egy felkészülési meccs erejéig. Mégpedig a csabai sportcsarnokban délelőtt 10 órakor, ahol egy 3x30 perces csatát vívnak a Hódmezővásárhellyel. Eltiltások A Békés megyei lsz fegyelmi bizottságának határozatai. Egy bajnoki mérkőzéstől eltiltva: Ivanics (Csorvás), Uhljár (Kondoros). Két mérkőzéstől eltiltva: Tóth I. (Méhkerék). Három mérkőzéstől eltiltva: Sütő (Csorvás). Nica Viorel (Med- gyesbodzás) büntetését augusztus 25-ei hatállyal próbaidőre felfüggesztik. Az Orosházi MTK NB Il-es férfi kézilabdacsapata július közepe óta, heti három edzéssel készül az új idényre. Mint Marton László szakosztályvezető elmondta: az együttes szakmai munkáját az egykori 126 szoros válogatott, Gyömrőről visszatért Bordás József irányítja játékosedzőként. Az elmúlt szezonban csak az utolsó fordulóban sikerült biztosítani a kék-fehéreknek a bentmaradást, most szeretnék mindezt elkerülni, ezért igyekeznek megerősíteni az együttest. Tervezik Tiszaföldvárról Fekete /ózse/leigazolását, akire azonban keresztszalagműtétje miatt csak a tavasszal számíthatnak. Szóba került szintén Tiszaföldvár az egykori szarvasi Almási átigazolása is. Szeretnék, ha egy évi kihagyás után a gólerős átlövő Kiss Attila is a csapatot erősítse, s további játékosok igazolását is tervezik. A főtámogatók — az önkormányzat és a Szegedtej Rt. — jóvoltából az anyagi háttér biztosított. Ha a tervezett erősítések megvalósulnak, akkor az orosháziak célja az új idényben az 1—5. hely elérése az NB II Délkeleti csoportjában. V. L. A ^Aaiesz tagja Főszerkesztő: dr. Árpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Niedzielsky Katalin, Seleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: dr. Tóth Miklós ügyvezető igazgató. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba, Pf. 111. Telefonszámok: központ (66) 450-450; sportrovat: 451-114. Szerkesztőségi telefax: (66) 441-020. Kiadói telefax: (66) 450-198. Hirdetésvezető: Nánási János. Telefon: (66) 446-552, fax: (66) 441-311. Terjesztésvezető: Rajtár János. Telefon/fax (66) 453-710. Az előfizetők részére terjeszti a Népújság Kft. az ügynökségein keresztül. Árusításban terjeszti a „DELHÍR” Rt. Békés megyei üzeme, Békéscsaba, Szabadság tér 1—3. Telefon (66) 443-106, és a „KLK” Kiadói Lapterjesztő Kereskedelmi Kft., 1106 Budapest, Jászberényi út 53. Telefon: (1) 431-2643. Előfizethető a kiadónál (5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4.), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással. Előfizetési díj egy hónapra 745 Ft, negyedévre 2235 Ft. Nyomtatás: COFINEC Hungary Rt. Petőfi Nyomda, 6001 Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Felelős vezető: Fábián Endre nyomdaigazgató. HU ISSN 12151068 Franki András: Forma—1 ’98 Szurkológyűlés Gyulán