Békés Megyei Hírlap, 1998. augusztus (53. évfolyam, 179-203. szám)

1998-08-10 / 186. szám

1998. augusztus 10., hétfő SZOLGALTATAS Vonalban vagyunk. Naponta 9—15 óráig hívja a (66) 452-364-et! A te­lefonnál: Képíró Erzsébet. Akik megtisztelnek bizal­mukkal, a fenti időpontokon kívül is tárcsázhatnak. Az üzenetrögzítővel ellátott telefonszámra érkező közérdekű gondolatokat ugyanúgy jegyzi a szerkesztő. Éjszakai áram Az éjszakai áramról érdeklődött egy gyulai olvasó. A Démász Rt. helyi kirendeltségének ve­zetője elmondta, hogy modem számítógépes programok sza­bályozzák az alacsonyabb ár­fekvésű áramszolgáltatást. Az automata berendezés a nap kü­lönböző szakaszában kapcsol be (tehát csak az elnevezés éj­szakai), hőtárolós kályháknál kilenc, bojlereknél hat órai mű­ködést biztosítva. Előfordul, hogy nem melegszik fel eléggé a víz, ilyenkor nem az éjszakai áramot kell hibáztatni: valószí­nűleg vízköves a vezeték, vagy már „kifürödték” a meleget (kicsi a kapacitás, nagy a csa­lád). E kérdésekben felvilágosí­tás kérhető a 361-244-es tele­fonszámon. Rádió Sok a zene, kevés a szöveg a Top FM rádióban — vélte tele­fonálónk. A rádió egyik munka­társától megtudtuk, hogy ezután is ez marad a legzenésebb adó. Minden órában híreket és köz­hasznú információkat adnak közre, de bővebb interjúkra, ri­portokra ezután sem vállalkoz­nak. Nyilvános WC Egy hölgy szerint Békéscsabán több nyilvános WC-re lenne szükség. A polgármesteri hiva­tal illetékese közölte: nem sze­repel a tervekben további illem­helyek felállítása, elegendőnek tűnik a Kossuth-téren, a Lepény Pál utcán és a piacon lévő. Díjbeszedés Nagykamarásról jelezték, hogy az áramszámlás rendszertelenül érkezik és két leolvasás között túl sok idő telik el. A medgyes- egyházi kirendeltségen elmond­ták, hogy a múlt hónapban he­lyettesítés miatt csakugyan el­húzódott a beszedés. Egyébként minden hónap 14. napján kap­ják kézhez a díjbeszedők a számlákat, tehát ennél korábban el sem indulhatnak. Ráadásul nagy körzetet kell ellátniuk, s mire az utolsó településre jut­nak, ott már nyilván türelmetle­nül várják őket. Változás még­sem lesz. Olvasóink írják Az itt közölt vélemények nem okvetlenül azonosak a szerkesztősé­gével. Az olvasói leveleket a szerzőit eló'zetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, rövidítve jelentetjük meg. Van-e pitbull Mezőberényben? A Békés Megyei Hírlap július 28-ai számában jelent meg a „Pitbull: hivatalosan nincs” című írás, melyhez dr. Hantos Katalin jegyző az alábbiakat kívánta hozzáfűzni: Mezőberényben július 24- én bejelentés érkezett a helyi rendőrségre, hogy egy mezőberényi lakos reggel az udvarán megfojtva találta 6 db kacsáját és 2 db tyúkját. Az állatok tulajdonosa elmondta, hogy az udvarában látott egy nagytestű és egy kisebb kutyát, de azt nem látta, hogy az ebek megfojtották a baromfiait. A rendőrségi vizsgálat nem állapította meg, hogy a baromfiakat a kutyák ölték meg, az sem bizonyított, mi — esetlegesen görény, vagy más állat marása — okozta az állatok elpusztulását. A rend­őrség még vizsgálatot folytat. Szó sem volt az eset kapcsán „más jámborabb ebek” szétmar- cangolásárál, ilyen bejelentés nem érkezett sem a rendőrséghez, sem más hivatalhoz, a városban sem tudnak az emberek arról, hogy harci kutya vagy kutyák garázdálkodnának. . Az újságírót arról tájékoztattam, hogy nemrég fejeződött be az ebek összeírása és a kötelező eboltás, nyilvántartásunkban nem szerepel harci eb, (pitbull). Az állatorvosokkal semmilyen vitája az önkormányzatnak nincs, a polgármesteri hivatal egyik ügyintézője és én magam folytattam eszmecserét egy-két alkalommal az egyik állatorvossal arról, ho­gyan lehet kiszűrni a harci ebeket, kinek van joga egy kutyát minő­síteni. Ez az eszmecsere semmiképpen sem minősíthető „kemény vi­tának” — és az újságíró tévedése félreérthető, sértő az önkormány­zatra (21 képviselőre) akik minderről semmit nem tudnak. * Július 23-án a mezőberényi rendőrőrsön tettek bejelentést, hogy 5 kacsát és 1 tyúkot fojtott meg egy németjuhász és egy ki­sebb keverék kutya. Az állatok tulajdonosa később ezt a felje­lentést egészítette ki azzal, hogy kutyáját is megmarták az ebek, és az állat beledöglött a sérülésekbe. A rendőrség állatorvosi szakvéleményt kért, mely szerint a kutya sérülései egy másik ebtől származhatnak. A cikkben kifogásolt „kemény viták” ki­fejezést telefonbeszélgetésünk során a jegyzőasszony használta, mintahogy azt is elmondta, hogy bár hivatalosan nem tudnak pitbullról a városban, szóbeszéd alapján már hallottak ilyen ebtartókról. Sajnálatosnak tartom, hogy egy képviselő-testület egyszerre „sértődik” és nincs tisztában a városban folyó dol­gokról. Ezt azonban a jegyzőasszony állítása ellenére sem hi­szem. Kovács Attila Köszönöm a segítségét! Szeretném Önöknek köszönetemet kifejezni, hogy a „Vonalban va­gyunk” című rovatukban leközölték segítségkérő soraimat, amely­ben egy használt mosógépet kértem. Még a megjelenés napján je­lentkezett munkatársuk a jó hírrel, hogy kérésem megértésre talált. Szinte egyidőben jelentkezett a SZTATÓR Bt. ügyvezetője Káli Sán­dor úr, aki közölte, hogy segíteni tud rajtam és önmagát ellátni nem tudó édesanyámon. Pár nap múlva lakásomra szállította az általa felajánlott mosógépet, amire még garanciát is vállalt. Az önzetlen segítség, valamint az, hogy elanyagiasodott világunkban sem pénzt, sem fáradtságot nem kímélve segítségünkre sietett, azt hiszem nem csak az én szememben, hanem sok elszegényedett sorstársam sze­mébe is könnyeket csalt. Káli Sándor úr méltón megérdemli az „emberségből kitűnő” címet, amit sajnos egyre kevesebben mond­hatnak magukénak. Szeretném, ha köszönetemet a nyilvánossággal is megoszhatnám és mások is megismernék a rajtuk segített úr ne­vét. Hirdetésfelvételi iroda telefonszáma: (66) 446-552, faxszáma: (66) 441-311. késcsaba, Bocskai u. 18. Érdeklődni a Tőkeigénylők és tőkebefektetők je­(66) 324-580-as telefonszámon lehet. SZÉLVÉDŐ, személy, tgk., busz, ka­mion. 443-430.-/I448-666 A L6Gze/aese&& adó Tel.: (66) 463-499, (66) 464-732. INGATLAN ELADÓ 2 szobás lakás a Tolnai. Rá­bai, Bartók B. úton, 452-317. _______ K iadó lakást keresek Békéscsabán egy évre. „Igényesen diszkrét” jeligére a kiadóba. mezGgazdaság MAGANVALLALKOZAS földet bé­relne Békéscsaba, Kerek, Fürjes, Fel­sőnyomás határrészeken, Csabasza- badiban, Telekgerendáson. Telefon 18 óra után: (66) 435-035.______________ SZÁRÍTOTT szemes kukoricát ve­szek. Telefon: (60) 307-440. SZQL6ALTATAS DUGULASELHARITAS bontás nélkül a meave területén! Békéscsabán, Gyulán azonos ár! Telefon: (66) 463-492. | JÁRMŰ AUTÓFÉNYEZÉS, segédanyag el­adás. 443-430._______________________ A UTÓÜVEG, minőség szolid ár. 450- 358. Használt autók forgalmazása! VW Polo Classic 1.4 tesztautó ’98-as VW Passat tesztautó ’98-as VW Mixto 2.5 TDi tesztautó '98-as Skoda Pick-up 1.3 tesztautó ’98-as Audi A6 tesztautó ’98-as Zastava GTL 1.1 ’85-ös VW Golf 1.4 ’96-os Peugeot 205 GTi 1.6 '84-es Ford Escort 1.6 ’96-os BMW 324 2.4 D ’87-es Audi 100 2.0 TD ’86-os Lada 2105 ’90-es VW Passat ’94-es Seat Ibiza 1.7 D ’89-es Citroen AX tgk 1.3 D ’89-es Audi A6 2.8 V6 Avant ’95-ös Részletvásárlási lehetőség egyes gépkocsikra kamatmentesen is! Hasznait autóját a legkedve­zőbb feltételek mellett bizományosán értékesít­jük! Mozgáskorlátozottak utalványát teljes ér­tékben beszámítjuk! AUTÓ KÖRÖS Kft., | Békéscsaba, Szarvasi út 74. ~ Telefon: (66) 453-261. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 8.00-17.00 óráig, ______szombaton 9.00-13.00 óráig.______ B EDFORD, 1 tonnás, zárt teherautó, felújított motorral, műszaki nélkül el- adó. Érdeklődni: 06 (66) 386-811. DACIÁT vagy ARÓT vásárolnék sa­ját célra. 06 (30) 404-709.___________ F ÉLTENGELYEK, lengéscsillapítók, lengőkarok felújítása garanciával. Bé­CR 95,2 MHz CERVINUS RÁDIÓ SZARVAS KOSSUTH TÉR 3. (66) 215-502 GIPSZKARTONAKCIÓ! 12,5 mm-es 490 Ft/m2 (normál) áfás áron. Békéscsaba, Berényi út 83. Telefon: 06 (30) 339-957, 06 (30) 859-796. Nyitva: 7—17 óráig. (5H9| Kiskereskedők, figyelem! Miért éppen az Alaszka C & C! ÍBw-t ^yiáűiiih in'iijnhí GYŐZŐDJÖN MEG RÓLA! Globus májaskrém, 1/10 23 Ft Dr. Oetker hagyományos pudingpor 28 Ft H. R. szalicil 49 Ft Americana csoki, 25 g 19 Ft Stollwerck édes kedvenc, 200 g 78 Ft Mesquick kakaó, 200 g 139 Ft Szobi málnaszörp, 0,5 1 135 Ft Tomi mosópor, 5,4 kg 1155 Ft Ariel utántöltő, 3,6 kg 1344 Ft Tix mosópor, 600 g 211 Ft Clorox hypo, 1 1, 3 illat 126 Ft Exotic habfürdő, 500 ml 111 Ft Exotic tusfürdő, 250 ml 99 Ft Clear sampon, 200 ml 346 Ft WU-2 sampon, 100 ml 68 Ft Camay szappan 114 Ft Papírzsebkendö, 100 db-os 55 Ft Pampers Baby Dry Plus pelenka 806 Ft Áraink az áfát tartalmazzák! Cím: Békéscsaba, Szerdahelyi út 20. Telefon: 446-578, fax: 453-669. Nyitva: hétfőtől péntekig 7-17, szombaton 8-12 óráig. lentkezését várjuk. 447-247/118. U| és használt MAS0L0GLPEK forgalmazása, jj javítás, karbantartás, kazettatöltés, papír- "t _____és festékforgalmazás. t , Szerdahelyi u. 2/A. 323-644. REDŐNY, reluxa, szalagfüggöny ké­szítése, javítása. (66) 454-171._______ R ENDKÍVÜLI üdülési akció! Egyéves részletfizetési lehetőséggel, vagy 30% kedvezménnyel olasz, görög, spanyol üdülésekből választhat a Délibáb Uta­zási Irodánál, Békéscsaba, Andrássy út 24—28. Telefon: 441-044. DUGULÁSELHÁRÍTÁS BONTÁS NÉLKÜL, 20% KEDVEZMÉNNYEL. 5 Békéscsaba, Szarvasi út 16. Tel.: (66) 326-281.' OKTATÁS FELSŐFOKÚ gyógypedagógiai, álla­milag elismert asszisztensképzés Bé­késcsabán.! 06(1)276-5918,06(36) 483-211. TÁRSKERESŐ HÍVD CSILLÁT! 06 (30) 741-315. Házasság, partnerközvetítés, fényké­pes választék. 06 (66) 447-247/118, 06 (60) 304-771. IGÉNYES urak hívását várjuk! Tele­fon: 06 (30) 859-864. __________ T UTTI FRUTTI! 06 (20) 572-402. URAK hívását várom! 06 (30) 659- 127. . 3 db 1800 1-es MIRKOZ hűtőszek­rény és 1 db 1500 1-es, faburkolatú hűtőszekrény reális áron eladó. Tele­fon: 06 (20) 239-866.________________ A KCIÓ! Csirkefej 88 Ft/kg, csirkeláb 65 Ft/kg, kacsafej 55 Ft/kg. Csúcsú, Békéscsaba, Gyulai út 43. MUNKÁT KÍNÁL Ausztriai munkalehetőségeinkkel várjuk az érdeklődők jelentkezését. Telefon: 06 (30) 390-119._________ B EDOLGOZÓI munkalehetősé­get ajánlunk, amely otthonában végezhető. Érdeklődni: 06 (68) 461-057.________________________ F IATAL, AGILIS, gépkocsival ren­delkező munkatársakat keresünk területi képviselőnek víztisztító be­rendezések forgalmazására. Rétfal­vi Kft., 2083 Solymár, Munkás u. 2/A. Telefax: 06 (26) 360-140, MAGYAR édesipari vállalat kisebb raktárral rendelkező vállalkozó üz­letkötőket keres Békés és Csongrád megye területére termékei forgal­mazásához. Üzletkötői munkakör­ben való jártasság szükséges, saját kis tehergépjármű előnyt jelent, írásos önéletrajzaikat a Bonbonetti Képviselet címére kérjük: 1034 Bu­dapest, Seregély u. 9._____________ T ANYÁMBA sertésgondozó nyug­díjas házaspárt keresek. Gyoma, Áchim út 1. Seprenyi. Telefon: (66) 386-817, este.____________________ Á TRIUM Ingatlan Iroda. Ingatla­nok adásvétele, bérlemények közve­títése. 06 (66) 454-248.____________ É LELMISZERBOLTBA szakkép­zett, gyakorlott eladót felveszünk. Érdeklődni: Békéscsaba, Orosházi út 108. Bélyegzőletiltás! Hódmezővá­sárhelyi Útépítő Kft. Fuvaro­zás Békéscsaba, Főépítés-ve­zetőség Békéscsaba 3. 1998. 08. 06. 24 órától érvénytelen. A legjobb választás! 0-24 óráig Naponta több mint 50 000 ember választja! GYASZHIR Fájó szívvel tudatjuk mindazok­kal, akik ismerték és szerették, hogy PALLAG RÓBERTNÉ szül. Benedek Ilona Békéscsaba, Bartók Béla út 37. sz. alatti lakos 53 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni bú­csúztatása 1998. augusztus 12- én 10 órakor lesz a békéscsabai Szarvasi úti katolikus temető­ben. A gyászoló család 3 ® HELYBEN VAGYUNK! Megoldás: MATAVi Telefon: (62) 402-334. mm ÉKÉS EGYÉÉRT [ipij ÁLLALKO ZÁSFEJLESZTÉSI LAPÍTVÁNY HMto 5600 UttttHta, Kinizsi u. 5. • Tel./fsx: (66) 442-520 AKCIÓ! Rendkívüli leértékelés a holland-német használtruha-üzletben. Minden darab 100—300 Ft-ig! Cím: Békéscsaba, Luther u. 5. A Békés Megyéért Vállalkozásfejlesztési Alapítvány szeptembertől 240 órás kezdő, ill. haladó angol ók német nyelvtanfolyamokat indít, igény szerint nyelvvizsgára való felkészítéssel. A feltételekről érdeklődni a (66) 442-520-as telefonon vagy személyesen. lehet az alapítvány címén—Békéscsaba, Kinizsi u. 5. sz. (5436) Újj I f/( 0 ^GL/MIkÄ 9027 Győr, Puskás Tivadar u. 19.\ CUMI DISZKONT Cím: Békéscsaba, Lázár u. 32. Telefon/fax: (66) 441-088. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 7.30—16.00 óráig. Korszerű gyártás = biztonság és dinamika! Gumiabroncsot vásároljon közvetlenül az importőrtől! Felsőfokú végzettségűek, figyelem 1 Alapozza meg a jövőjét Székesfehérváron A VIDEOTONNÁL. A VT-Circuits Kft. az alábbi munkakörökbe keres dinamikus, agilis szakembereket német és/vagy angol nyelvtudással: — SzervizméiHŐk: CNC- és PLC-vezérlők javítására — műszaki vezető asszisztens: műszaki koordiná­ciós feladatokra és karbantartások irányítására — gyártómérnök: feladata a nyomtatott áramkör gyártástechnológiai folyamatának felügyelete, irányí­tása és fejlesztése (gépész végzettség szükséges). Jó kereseti lehetőség, szállás, illetve lakás megoldható. JELENTKEZÉS: 8002 Székesfehérvár, Pf. 205. levélben, vagy telefonon a (22) 312-730-as számon a 2741-es melléken Bán Józsefnénál 1998. július 20-áig. | i»ä=

Next

/
Thumbnails
Contents