Békés Megyei Hírlap, 1998. augusztus (53. évfolyam, 179-203. szám)

1998-08-10 / 186. szám

Életét vesztette, (b) Szom­baton délelőtt Orosháza külterü­letén a Nagyszénás! úton egy Ford Scorpio típusú személygép­kocsival fának ütközött és a hely­színen szörnyethalt egy 26 éves orosházi férfi. Társa súlyos sérü­léseket szenvedett A keletkezett kár értéke 600 ezer forint. Vízbe fulladt, (b) A Kettős- Körös Békés—Mezőberény kö­zötti szakaszán a Krisztina zúgi holtágban fauszadékra fenna­kadva találtak rá F. A.-né békési lakos holttestére tegnap a kora délutáni órákban. A július 27-én 19 óra tájban eltűnt és azóta kö­rözött 51 éves asszony halálát vízbefullás okozta, elsődleges adatok alapján az idegenkezűség kizárt. Frontális ütközés, (b) Gyula külterületén, a Veszély Csárdánál tegnapra virradóan frontálisan ütközött egy Renault 5-ös és egy Toyota Corolla típusú személygépkocsi. Egyik jármű­vezető súlyos, a másik könnyebb sérüléseket szenvedett. A kelet­kezett kár 600 ezer forint. Balesetet okozott, (b) A pósteleki úton motorkerékpárral szabálytalanul előző férfit a szemből érkező személygépkocsi állította meg. A megfékezett ámokfutó magával sodort egy szabályosan közlekedő motorke­rékpárt két utasával. A sza­bálytalankodót súlyos sérülések­kel ápolják. A keletkezett kár 200 ezer forint, az ártatlanul ál­dozattá vált motorosok kisebb sérülésekkel megúszták. Betörőpáros, (r) Harminc rendbeli víkendházbetöréssel gyanúsítható az a gyomaendrődi páros, akit augusztus 4-én haj­nalban tetten ért és elfogott a rendőrjárőr. Az apát és fiát a gyomaendrődi Kecsegési-zugban állampolgári bejelentésre csípték el. A házkutatáskor a rendőrség többek között televíziókészüléke­ket és horgászbotokat foglalt le. Kirabolták, (b) Békéscsa­bán, az Őr utcában két ismeret­len elkövető bántalmazta L. J. gyulai lakost, vasárnapra virra­dóan. Az 1500 forintnyi kész­pénzzel távozó elkövetőket a me­gyeszékhelyi kapitányság rend­őrei keresik. Önkényesen, (r) Gyoma- endrődön a Dan-zugban táboro­zó férfi hiába kereste minap mo­torkerékpárját. Járművére, s an­nak nyergében egy helybéli férfi­ra a városban találtak rá a rend­őrök. A férfi ellen jármű önké­nyes elvitele alapos gyanúja mi­att indítottak eljárást. Ugyanez­zel gyanúsítanak egy gyoma­endrődi kiskorú lányt is, aki a tulajdonos tudta és engedélye nélkül motorozott annak jármű­vén. „BETEGSÉGET ÚGY LEHET A LEGKÖNY- NYEBBEN KAPNI, HOGY CSEKKFÜZET­TEL A TÁSKÁDBAN ELMÉGY AZ ORVOS­HOZ.” (Vivien Leigh) Ki lesz az igazgató? Lezárult a szarvasi Vajda Péter Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium intézményvezetői posztjára beérkezett pályázatok véleményeztetése. Az igazgatói pályázatra ketten nyújtottak be pályamunkát: dr. Kepenyes Já­nos, a Székely Mihály Szakmun­kásképző és Szakközépiskola ta­nára, valamint dr. Kutas Ferenc, a Vajda Péter Gimnázium tanára. A gimnázium tantestülete, közal­kalmazotti testületé, szakszerve­zete; az iskolaszék, a szülői mun­kaközösség, a diákbizottság egy­aránt (jelentős többséggel) dr. Kutas Ferenc pályázata, illetve személye mellett foglalt állást. Szarvas város cigány és szlovák önkormányzata a gimnázium szakmai testületének véleményét támogatja. A pályázatok és a vé­lemények ismeretében Szarvas Város Képviselő-testülete ma rendkívüli ülésen dönt az igazga­tó személyéről. (r) MEGYEI KÖRKÉP 1998. augusztus 10., hétfő A dinnyefigura-készítőket a sok-sok eredeti ötletért csoportosan díjazták. Felvételünkön a Vá­ri és a Darabos család nyuszit készít FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET Holtverseny a dinnyelovag címért Medgyesegyházán a hétvégén rendezett országos hírű dinnye­fesztivál programjain nem csak a hőmérő higanyszála, de a hangulat is mind forróbbá vált a három nap vidám eseményei­hez kapcsolódva. Az ünnep felvonulásokkal, sétakocsikázással és szakmai előadásokkal indult, majd kicsik és nagyok játékos vetélkedőn mérték össze tudásukat a dinnyelovagi címért. A dinnyepakoló, dinnyeevő, saccoló, zsonglőr és dinnyefi­gura készítő verseny nem csak ügyességet, gyorsaságot, de fur­fangos ötleteket is kívánt, amelynek 14 év alatti résztve­vői (egyik szponzorként) a Bé­kés Megyei Hírlap díjaiért ver­senyeztek. Miközben a szoros küzdelem zajlott, a művelődési házban nagy érdeklődés kísérte a legnagyobb termést hozó ter­melőket, akik a „legtökösebb dinnyés” címért versenyeztek. Az idei díjat Vrbovszki Tibor nyerte 21,77 kg-os dinnyéjével, amely megdöntötte a hevesiek által kikiáltott országos csúcsot. A dinnyéből készült étkek kö­zül is nehéz volt választani a zsűrinek, míg végül Karlik Jánosnénak ítélték a fődíjat, va­lamint a dinnyefigura készítő­ket a sok jó ötlet miatt csoporto­san díjazták. A részversenyek győztesei­nek jutalmazása után, nagy meglepetésre, az idei „kis dinnyelovag” egy leány, Hatala Tímea lett. A felnőt­teknél a tavalyi győztes Rajtár Róbert gyűjtött legtöbb pon­tot, ám mivel ő már lovag, ezért megkapta az I. helyezett­nek járó ajándékot. Az idei dinnyelovagi címet holtver­senyben Verebes Tibor és Pintér Béla nyerte, akiket Nagy Béla polgármester ünne­pélyesen lovaggá ütött. Mind­három nap szakmai programja közben sokszínű humor, ze­nés, táncos előadások és haj­nalig tartó mulatság várta a résztvevőket. H. M. Kongresszus után többet tudnak Véget ért az Egészségügyi Szakdolgozók XI. Orszá­gos Kongresszusa. A közel háromnapos esemény értékelésére szombaton délután 13 órától a békés­csabai Körös Főiskola sportcsarnokában került sor. A kongresszus ünnepélyes zárásán átadták a leg­jobb előadások szerzőinek a felajánlott díjakat és a résztvevők szavazatai által legjobbnak ítélt kö­zönségdíjat. A legjobb poszterért járó díjat Focht Anita, a gyulai Pándy Kálmán kórház dolgozója vehette át. A poszter címe; Egynapos műtéti eljá­rások a gerincsebészetben. A legjobb előadásért járó díjat Simái Erzsébet, a nyíregyházi megyei kórház dolgozója vehette át. Előadásának címe „ Milyen más a világ az ágy másik végéről nézve: saját betegélményem az ápolásról” volt. A ván­dorbotot Tárkány-Szűcs Zsuzsanna Vízvári Lász­lónak, az ÉTI (Egészségügyi Továbbképző Inté­zet) főigazgatójának adta át. Ez már hagyomány­szerű, hiszen minden évben más veheti át a ván­dorbotot, amely szimbólum is egyben és a követ­kező év kongresszusának megszervezésére hatal­maz fel. K. E. Határátkelőhelyek lezárva! A romániai mezőgazdasági termelők tiltakoz­va az olcsó magyar búza és liszt importja ellen ma 11 órai kezdettel lezárják a román- ma­gyar határ három megye átkelőhelyeit, a kilé­pő és belépő teherforgalom előtt egyaránt. Dr. Ábrahám Béla ezredest, a megyei rendőr-fő­kapitányság közbiztonsági igazgatóját a várható intézkedésekről, a kialakuló helyzetről kérdez­tük. A gyulai kapitányság, valamint a megyei főka­pitányság közterületi szolgálatot ellátó állománya végzi a határátkelőhelyekhez vezető nemzetközi főútvonalak fokozott ellenőrzését, a kilépni szán­dékozók tájékoztatását. A társszervekkel együtt­működve felkészültünk az áruforgalmat lebonyo­lító, nyugatról érkező kamionok várakoztatására és a határ övezetében a rendkívüli helyzet ellené­re is biztosítani tudjuk a zavartalan személyfor­galmat — tájékoztatott Ábrahám ezredes. — Both — _______________VÉLEMÉNYEK _______________| É pítsünk a hagyományainkra! Aki eljött a hétvégi medgyesegyházi dinnyefesz­tiválra, az biztosan nem bánta meg, mert a dinnye — a környék ezen jellegzetes gyümölcse — ünnepének forgatagában mindenki megtalál­hatta a kedvére való szórakozást. Aki pedig va­lami miatt nem vett (vehetett) részt ezen a már hagyományosnak mondható dél-békési esemé­nyen, az bánhatja, mert egy kellemes élménnyel lett szegényebb. Az előkészületek aprólékos teendőiről, valamint a fesztivál­hoz kapcsolódóan a magyarországi szokásainkról, ünnepeink­ről beszélgettünk Nagy Béla polgármesterrel, miután leszögez­hettük: többet kellene törődnünk önmagunkkal, a környeze­tünkkel, az életünket betöltő mindennapok apró örömeivel. Az utóbbi évtizedekben ugyanis szinte teljesen elveszítettük a ma­gyar táj(ak)ra jellemző hagyományainkat, akár az egyházi vagy a társadalmi ünnepek terén: A korábbi hatalom az államilag meghatározó ünnepeket részesítette előnyben, amihez a szocia­lista brigádmozgalmon keresztül, a szinte kötelességként kisza­bott koszorúzások, május elsejei felvonulások is hozzátartoz­tak. Igaz, az emberek igyekeztek a rendezvényeket igényük szerint „átformálni” és virslivel, sörrel ízesíteni, de valójában ezeket az összejöveteleket — mint akkor mondták — „nem alulról kezdeményezték”. A rendszerváltás óta azonban eltelt néhány év és szerencsére sok helyen ráébrednek, hogy rohanó világunkban is szükség van a protokolltól mentes együttlétre, a gondtalan szórakozásra, kikapcsolódásra, ahol vidám zene és egy kis itóka mellett ugyanúgy megvitathatjuk a politikai ese­ményeket, mint mondjuk a szomszéd Juliska hálószoba-titkait. Mert mindegy, hogy milyen nevet adunk neki, egyazon nemes célt szolgálhat például a kolbász- és sörfesztivál, a falu-napok, vagy egy jó szanazugi buli, de egy a fontos: a polgárok szaba­don választhassanak maguknak ünnepet. Halasi Mária Nővel bélelt harisnya Évának nem volt sem miniszoknyája, sem kosztümé, sem nagyestéije. Dehát Ádám nem vitte asszonyát sem zsúrokra, sem bálákba, sem partykra. A Föld első hölgyének nem kellett fe­hérneműt mosni sem fateknőben, sem centrifu- gás mosógéppel. Élet sem vasalt társa nadrágjá­nak. A kolbászhoz a turmixgéppel a majonézt sem keverte össze. Igaz, abban az időben, ha a nő számára olykor volt is feszültség, azt nem a transzformátor, hanem Ádám adta. Bár az nem 220 Volt volt, hanem több száz eset évente. Éva haját nem borzolta fodrász, arcát nem nyomkodta koz­metikus, bőrét nem égette szoláriumlámpa, testét nem izzasz- totta szauna. Évát egészen más borzolta, nyomkodta, égette és izzasztotta. Évának nem írt verseket a költő. Neki nem volt féltve őrzött verses dossziéja, csak néhány levele a köldöke alatt. Ma viszont bonyolultabb világot élünk: a létnek értelme, a lánynak érzelme van. S persze a civilizációval összhangban öl­tözködik az ösztön és a test. Az ösztönök divatdiktátorai min­dig szívre szóló fazonokat szabnak. A test konfekcióit viszont sorozatban készítik a gyártók. így fordulhat elő gyakran, hogy Kissné is olyan nercbundát akar, amilyen Nagynénak van. Szabóné is olyan márkás melltartót szeretne, amilyet a mosdó­ban Kovácsnén látott. De vajon hányán áhítoznak a hamarosan forgalomba kerülő krémes harisnyanadrágról? Az immenstadti német cég a haris­nyanadrágot az Aloé-Vera növény kivonatával itatja át, ami mosással sem tűnik el. így a hölgyek rendszeresen megtakarít­hatják a láb bekrémezésére fordítandó időt. Mostmár csak arra vagyok kíváncsi, hogy a magányos férfi­ak számára mikor dobják piacra a hölggyel bélelt harisnyanad­rágot?! Ezzel kapcsolatban a majdani használókat csak egy do­logtól féltem: nehogy az a harisnya letéphetetlen anyagból ké­szüljön... Magyari Barna Műanyagot és port rúgnak a szigetlakok Harley Davidsonok, Jáwák, Jap-ok... Több, mint 300 ezer ember tartózkodik ismét Diákszigeten, Euró­pa legnagyobb szabadtéri fesztiválján. Alapjában nincs sok válto­zás a tavalyihoz képest, de azért vannak feltűnő' különbségek is. Mintha jobban próbálnának épí­teni a fogyasztó társadalomra, mindenütt kajáldák, méghozzá nagyon drágák. Inkább a külföl­dieknek megfizethetők. Közü­lük pedig egyre többen jönnek, főleg németek és osztrákok, de ugyanúgy szlovákok, csehek, angolok, olaszok, sőt, még spa­nyolok is. Csóró honfitársaink pedig tudják, hol van a pénz. Minap beszélgettem egy fiúval, aki elmesélte, hogy első nap el­lopták a sátrát úgy, ahogy volt, hálózsákostól, mindenestől, egy szál pólója és nadrágja maradt meg, szerencséjére a pénze a zsebében. O ettől függetlenül nagyon szimpatikusnak tartja a magyarokat és itt marad végig. Pedig itt még az sem halhat éhen, szomjan, aki egy fillér nélkül jön a fővárosba, sőt, még ajándékokkal is bombázzák a népet. Sok-sok söröspalack összegyűjtésével pólót, CD-t le­het nyerni, a krisnások megint kaját osztogatnak, ingyen lehet a Pepsi és Coca Colát összeha­sonlítani. Ez utóbbi nagyon népszerű akció lett, lévén káni­kula és szokás szerint hatalmas por mindenütt, ami teljesen ki­szárítja a torkot. Igaz, idén pró­báltak ez ellen védekezni, linó­leumot tettek le a nagyobb szín­padok alá, így a műanyagot tud­ják rúgni a szigetlakok, a porral együtt. Az Óbudán lakók is nyugod- tabban alszanak, problémájukat, hogy zavaija őket az egy hétig tartó zaj, úgy oldották meg, hogy hangszigetelt sátorokat húztak azon színpadok fölé, amelyeken reggelig tartanak a koncertek. De a változások nemcsak ide gyűrűztek be. Az emberek is teljesen mások és emiatt a hangulat sem a régi már. A „kinti világ” rányomta bélyegét Szigetre, mindenki zár- kózottabb, nem törődik annyira a másikkal. Az a pár fiatal pe­dig, aki a régi feeling-et szeret­né visszahozni és próbál ismer­kedni, beszélgetni mindenkivel, csak lenéző pillantásokat kap. Mintha már nem is az együttlé- ten lenne a hangsúly. Na, de azért ennyire nem si­ralmas a helyzet. A programok kétségtelenül nagyon jók és vál­tozatosak, az eső sem esett még és talán zuhanyzóból is több van, mint eddig. Sziget az Szi­get, a fiatalok imádják, bizonyít­ják ezt jelenlétükkel — három- százezren... Jávor Fanny Ha nyár és Póstelek, ak­kor nemzetközi motoros talál­kozó is, méghozzá hagyomá­nyosan a Ghot’s M.F.C rende­zésében, amelyben nem csak békécsabai klubtagokat talá­lunk, hanem távolabbiakat is. Bérezi István főszervező szerint az övéké lazább egyesülés, azo­kat is közéjük tartozónak érzik, akik ugyan nem viselik az emb­lémát, mégcsak fekete bőrmel­lényük sincs, de viselkedésük­kel erősítik a hazai motoros kul­túrát. Már másoktól hallom a pósteleki táborban, hogy nyu­godtan otthagyhatom a táská­mat a pádon, senki sem viszi el... ha korábban volt ilyen, an­nak a kedvét hamar elvették a tisztességtelenkedéstől. Talán ez is egyfajta vonzerő, hogy több, műit ezer motoros fordult meg a hétvégi, koncertek­kel, vetélkedőkkel és igen nor­mális szolgáltatási árakkal ren­dezett bulin. Mi sem természete­sebb, hogy minden a motorok körül forgott. Csodálhattunk Harley Davidsonokat éppen úgy, mint Jáwát, Pannóniát, Zündappot, vagy angol JAP-ot. Az Orosházi Technikai Sportok Egyesületétől — ezt Nóbik Sán­dor elnök újságolta — 21-en ér­keztek, összesen 308 lóerőt és 4685 köbcentit demonstrálva. Az orosháziak készülnek a közelgő, augusztus 20—22-ei veterán au­tós találkozójukra, amely a leg­nagyobb itthon. Nóbik Sándort pedig már a 2002-ben, Washing­tonban esedékes Harley Davidson márkatalálkozó is fog­lalkoztatja, amelyre — ha sikerül támogatókat szereznie — feltét­lenül szeretne kijutni nagy becs­ben tartott motorjával. Ami pedig Pósteleket illeti? Fogadnivaló: jövőre, veled (vagy mással), ugyanitt! (fábián)

Next

/
Thumbnails
Contents