Békés Megyei Hírlap, 1998. augusztus (53. évfolyam, 179-203. szám)

1998-08-08-09 / 185. szám

1998. augusztus 9., vasárnap SZŰKEBB SZÜLŐHAZÁNK Közelről Ötödik oldal Alexa körül „Forog a világ” Úgy gondolja, vele együtt a zenéje is fel tud nőni A fenti megállapításra a fiatal énekesnő legutóbbi békéscsa­bai fellépésén döbbentem rá. Egy kereskedelmi tévécsator­na több munkatársa várta ugyanis Alexát az Elektroház előtt, a szakadó esőben. Egyi­kőjük hatalmas esernyővel a kezében figyelte a kocsija ér­kezését az út szélén. A többi sürgő-forgó szervező pedig azon tanakodott, miként le­hetne a legbiztonságosabban esőtől és tömegtől távol tartva eljuttatni az énekest a szín­padhoz. Azt hiszem ez az, amiről egy tizenéves lány nagyratörő álmai szólhatnak. A 18 éves Eördögh Alexá­nak sikerült is mindezt meg­valósítania. A sikeres megér­kezést még sikeresebb fellé­pés követte. Mindezek után kezdtünk el beszélgetni a már említett kocsiban. Elsőként ar­ról kérdeztük, miként lett az Űrgammák gyermekszereplő­jéből slágerlistás énekesnő. — Még az Űrgammák forga­tásának kezdetén ismerked­tem meg Berkes Gáborral, aki most a producerem és a zene­szerzőm is egyben. Ekkor de­rült ki, hogy szeretnénk együtt dolgozni, egy közös le­mezt készíteni. Részben ezért, részben pedig azért hagytam ott a sorozatot, mert úgy éreztem, kinőttem a sze­repemet, tovább kell lépnem. Feltétlenül jó emlékként te­kintek vissza a sorozatra. Ren­geteget tanultam, akár a film- készítésről, akár a munkafe­gyelemről. Azonban most énekelek, és ez a legfontosabb számomra. Úgy érzem, hogy sikeres az, amit csinálok. Leg­inkább azért, mert a gyerekek ismernek az Űrgammákból. Ők azok, akik még őszintén tudnak rajongani valamiért, szemben az úgynevezett disco-közönséggel. — Mondhatjuk azt, hogy a gyerekekhez szólsz elsősor­ban? — Semmiképpen sem, mivel én is öregszem, egyre inkább szeretnék az idősebbekhez szólni. Főleg azért, mert hoz­zám a komolyabb hangvételű számok illenek. Jobban is sze­retem a lemezemen a három lassú számot, mint a lendülete­sebbeket. Bár tudom, hogy ezekre is szükség van. Úgy ér­zem, hogy a Helló Mr. Szerelem című album elég változatos lett, és sok réteghez szól. A követke­ző lemezem — amely szeptem­ber-október környékén jelenik meg — mindenféleképpen éret­számaidhoz. Melyik a kedven­ced ezek közül? — Valójában azt szeretem a legjobban, ami most fog kijön­ni. A Forog a világgal egyszerre forgattuk Görögországban. Ám ez közel nem lesz annyira fut- kosós. Sőt az sem látszik rajta, hogy hol vagyunk. Büszke va­gyok rá, hiszen a formáját majd­nem egészében én találtam ki.-Magyarország egyik legfi­atalabb énekesnője vagy. Előny vagy hátrány ez a szak­mában? Egyáltalán, nem félsz-e attól, hogy fiatalon éred meg a sikereidet? — Feltétlenül örülök neki. Nem kell attól félnem, hogy két év múlva öreg leszek, és akkor már senki sem lesz kíváncsi rám. Emellett úgy gondolom, hogy velem együtt a zeném is fel tud nőni. Tudom, hogy ez nem tart örökké, főleg nem ebben az országban. Mi, fiatalok már nem tudunk olyan karriert csinálni, hogy 10-20 évig fennmaradjunk ezen a pályán. Később talán visszatérek a filmezéshez. Lehet,hogy jelentkezem a főis­kolára film- és tévéproducer szakra. Egyébként most érettsé­giztem le. Nem sok időm volt ta­nulni, ezért a gimnáziumot ma­gántanulóként végeztem el.-Hogyan fogadják a sikere­idet azok, akik körülvesznek? —Édesanyámnak köszönhe­tek tulajdonképpen mindent. Ő volt az, aki háromévesen vitt engem énekelni és tornázni. Nagyon büszke rám. A baráta­im inkább a hátrányát érzik, amiért ennyire elhanyagolom őket. Nem sok időm van rájuk havi 25-30 fellépés mellett. Csicsely Zoltán tebb anyag lesz, de ugyanúgy megtartja fiatalos lendületét.-Mekkora beleszólásod van az egyes dalszövegekbe, klipek elkészítésébe, vagy például ab­ba, hogy milyen ruhát vegyél fel egy-egy fellépésre? — Mint mondtam, elég rég­óta ismerem Berkes Gábort és Valla Atülát. Eléggé ismernek ahhoz, hogy tudják, mi áll jól nekem és mi az ami eladható is. Mint tudjuk ez ugyancsak nem utolsó szempont. A külsőmet teljes mértékben magam alakí­tom, de azt hiszem azért dol­goznak velem mert, így tetszet­tem nekik. A zenét és a szöve­get kapom, de nem a végleges formában. Az olyan mondato­kat, amelyek úgy érzem, fur­csán hangzanának a számból, megbeszéljük, esetleg átírjuk. — Három klip is készült a Küzdelem a whiskyért Az alkohol tartósít? Békéscsabán, a Spar Áruházban az egyik el­adó ért tetten egy tol­vajt augusztus 1-jén, aki éppen egy üveg whiskyt emelt el, és próbált fizetés nélkül kicsempészni az üzlet­ből. Az eladó nem hagyta annyiban a dol­got, a tolvaj viszont ra­gaszkodott az italhoz. így dulakodni kezdtek, és az elkövető bántalmazta a bolti alkalmazottat. „Duettjük” az utcán is folytatódott, ugyanis a tet­tes semmi áron nem akart megválni a whiskytől, az eladó pedig semmi áron nem volt hajlandó ebbe belenyugodni. Csetepaté­juk közben egy ott parkoló személygépkocsi szélvédő­üvege is kitört. Az elkövetőnek végül si­került kereket oldania, a whisky ízét mégsem érez­hette meg. A helyszínre ér­kező rendőrök a személy- leírás alapján hamar nyo­mára bukkantak az előttük nem ismeretlen K. T., hu­szonéves, békéscsabai la­kosnak. Kiderült: a fiatal­ember egy átmulatozott éj­szaka után ilyen módon igyekezett állapotát tartósí­tani. K. T. ellen rablás gya­núja miatt indult eljárás, és a bíróság előzetes letar­tóztatásba helyezte. (c) Háztól házig A nyitott ablakon másztak be ismeretlen személyek Szarvason a Béke út egyik lakóházába. A lakásból több párnát, paplant és plédet, valamint étkészle­tet és edényeket vittek ma­gukkal. A kár 88 ezer fo­rint. Ugyanebben a városban a közelmúltban két alka­lommal is értékes munka­eszközöket szákmányoltak ismeretlenek. A Vajda Pé­ter utca egyik házának tárolóhelyiségéből a házi­ak 50 ezer forintos ro- takapáját lopták el. A Tessedik út egyik műhe­lyéből nagyértékű szerszá­mokat tulajdonítottak el. A kár 75 ezer forint. ír) Kinek higyjünk? A szóbeszédnek, vagy a szemünk ítéletének. Törté­netünk szereplője, egy fiatal bé­késcsabai kislány egymásután mind a kettőnek megpróbál, de et­től csak egyre boldogtalanabb lesz. Egy lakótelepi lakáshoz hívtak. Fiatal lány várt kisírt, kialvatlanul karikás szemekkel a lépcsőház előtt. Jaminába megyünk, mondta, és meg­kért segítsek neki a csomagjait lehozni a harmadik emeleti lakásból mert elköltö­________________________Kockás történetek Oda-vissza vőlegénybúcsúztató zik a vőlegényétől. Eleget tűrt eddig is, nem akar nevetség tárgya lenni, az egész ház arról beszél, hogy az a szemét össze­szűrte-a levet, egy házbeli cafkával. A srác a lakásban várt bennünket, idegesen cigarettázva. Könyörgött a lánynak, hogy ne üljön fel minden mendemondának, ő szereti, és nem éli túl ha elhagyja. A lány hajthatatlan volt. Négy hatal­mas bőrönddel, és néhány csomaggal lementünk a kocsihoz. A kislány, aki végigsírta az egész utat, az édesanyjáékhoz költözött vissza. Meg­érkezésünkkor rögtön az édesanyja nyakába borult, és elpanaszolt neki mindent. Amióta az a szuka odaköltö­zött, a Péter egész más, gyakran nem találja otthon, ha megjön papucsban jön meg, igaz abban a fajtában járnak mások is, de a házbeliek is mondják, igaz, hogy ő, már mint a kislány nem látta őket együtt. Az édesanya nem ér­zékelte olyan borúlátóan a dolgot, sőt más szemszögből nézte. Rosszak az emberek kislányom, és bizony nem kell felülni mindenféle szóbeszédnek, ha mi is felültünk volna édesapáddal te meg sem születsz, sőt össze se házaso­dunk. Irigyek az emberek, irigylik, hogy fiatalok vagytok, és szépek. A kislány megnyugodott, már kez­dett nevetgélni is. Persze, meg kell je­gyeznem nem ment azért ez a dolog ilyen simán. A mamának legalább egy órába telt, hogy eloszlassa lánya aggá­lyait; körülbelül annyit álltam ugyanis a csomagokkal. Elindultunk vissza. A kislány izgett, mozgott a mellettem levő ülésen, tele volt türelmetlen várakozással. Hogy meg fog lepődni, az én egyetlenem, jegyezte meg ahogy ismét megálltunk a ház előtt. Felvittük az ajtó elé a csomagokat. És a kislány becsengetett. Az ajtót, meglehetősen lenge öltözet­ben, a pletyka tárgyát képező hölgy nyitotta ki. Egymás kölcsönös látványá­ra mintegy jelre egymásnák ugrottak, és teljes erőből cibálni kezdték egy­mást. Elég soká tartott, mire a sráccal szétválasztottuk őket. A lányok csú­nyán összekarmolták egymás arcát. Újra visszafordultam Jaminába. Az anyámnak sem hiszek többet, mondta a kislány, aki többé nem volt már menyasszony. Pánics Szabó Ferenc Vélemények Telefonon megkérdez­tük olvasóinkat, a strandokat vagy az élővizeket részesítik előnyben a kánikulá­ban? Kis Lajos, gyomaendrődi mérnök: Ha tehetem, a szabadságomat élővíz mel­lett töltöm, mivel imádok horgászni. Azonkívül egy folyó, vagy holtág a maga élővilágával, a nyugalmá­val össze sem hasonlítható bármelyik zsúfolt strand­dal. Szabó Béla, békéscsa­bai tanuló: A barátokkal, ismerősökkel inkább strandra járunk. Rendsze­resen télen is úszom, igaz akkor inkább a reggeli órákban. Szerintem a für­dők minden szempontból biztonságosabbak, mint az élővizek, igaz a strando­kon drága a belépő. Tóth Éva, gyulai admi­nisztrátor: Hétköznap, munka után inkább a strandot választom, de hét­végén a barátommal min­dig ki ugrunk Szanazugba, vagy Városerdőre. Mindkét helyet nagyon szeretjük. Benkő István, orosházi nyugdíjas: Ebben a meleg­ben mindegy, csak víz mel­lett lehessen az ember. Az élővizeknél jobban oda kell figyelni, főleg ha gye­rekkel megy az ember. De ahogy tévéből, újságokból értesültem az idén nyáron már strandokon is történ­tek halálos balesetek. (y) Veszélyes vizeken Fullasztó kánikula jelle­mezte az elmúlt napok időjárását, amely előbb- utóbb mindenkit víz mel­lé csalogatott. Volt, aki a frissen csapolt, habzó, aranyba ma, kesernyés ital toroköblögetésével próbálta enyhíteni szom- ját, míg mások egy-egy kellemes hideg zuhannyal igyekeztek lehűteni ma­gukat. Aki tehette a stran­dok, folyók, vagy éppen a Balaton vizét „rohamozta meg” egy kis enyhülést remélve. Mint tapasztaljuk, saj­nos a nyári meleg még egyetlen évben sem múlt el meggondolatlan, fele­lőtlen virtuskodás nélkül, amely halálos balesetet is okoz. A krónikákban ol­vashattunk a megyében és az ország más részein elő­forduló olyan halálesetek­ről, amelyekben maguk az érintettek sem vették ko­molyan a vizeken leselke­dő veszélyt. A rádió hír­adása szerint legutóbb két 15 éves.magyar fiú a ten­gerparti üdülésen a tiltás ellenére is begyalogolt a viharfodrozta hullámok­ba, ami örökre elragadta őket. A vízibalesetek nagy fészét a fiatalos hév, a gyakorlatlanság, vagy az úszni tudás túlértékelése okozza. Segíts magadon — tartja a mondás, amely ez esetben az utólagos keser- gés helyett a vizek mellett is megfontolt óvatosságra int. H.M. 1 Eördögh Alexa

Next

/
Thumbnails
Contents