Békés Megyei Hírlap, 1998. július (53. évfolyam, 152-178. szám)
1998-07-27 / 174. szám
1998. július 27., hétfő SZOLGÁLTATÁS Vonalban vagyunk... Naponta 9—15 óráig hívja a (66) 452-364-et! A telefonnál: Képíró Erzsébet Akik megtisztelnek bizalmukkal, a fenti időpontokon kívül is tárcsázhatnak. Az üzenetrögzítővel ellátott telefonszámra érkező közérdekű gondolatokat ugyanúgy jegyzi a szerkesztő. Diszkont A csabai Rossmann diszkont kirakatában olvasta egy háziasz- szony, hogy két darab mosogatószer-utántöltőt árulnak 99 forintért. A pénztárnál kiderült, már véget ért az akció, egyet adnak 104-ért. Szólt, hogy vegyék le a vásárlókat megtévesztő feliratot, de válaszra sem méltatták. Pár nappal később én is betértem a boltba, ahol a biztonsági őr kedvesen megígérte: szólni fog a főnöknek, hogy vegye le a papírt. Egy sötét hajú pénztárosnőnél is próbálkoztam, hátha ő letépheti. Közölte, majd két hét múlva. Arra a kérdésre, hogy miért, azt mondta: mindegy. (Apró dolog ez, milyen kár, hogy megjegyzi az ember.) Cipő Mire jogosult a vevő, ha reklamálni akar a cipőboltban? A Fogyasztóvédelmi Felügyelőség igazgatójától megtudtuk: A kereskedő eldöntheti, hogy helyt ad-e a panasznak. Ha igen, felajánlhat javítást,-cserét, pénzt vagy leértékelést (a vásárló választ!). Ha nem, akkor szakértői vizsgálatra küldi a terméket. Két hét után megérkezik a válasz, amely közli, Én egy huszonéves, csinos lány vagyok, te a Kiskőrös záró- koncerten, Békésen énekeltél Presser- és Republic-számot gitárkísérettel. Szeretnék veled találkozni. „Szeretni valakit” hogy alaptalan vagy megalapozott a reklamáció. Ez utóbbi esetben olykor feltüntetik, hogy javítható az áru. Ha nincs ez a korlátozás, akkor a felsorolt négy variáció mindegyike érvényes. Árok Már többször telefonáltak a békéscsabai Sziklai utcából, hogy az árokban áll a víz, mert eldugult a csatorna. A polgármesteri hivatal illetékesei ennek az ellenkezőjét állítják, hiszen nemrégiben jártak a helyszínen. Ennek ellenére ismét foglalkoznak a bejelentéssel. Azt is elmondták, hogy igazából akkor lenne ez az önkormányzat feladata, ha a levezető főcsatornában lenne a hiba, itt ellenben az okozhatja a problémát, ha a környéken lakók nem tartják rendben az ingatlanuk előtti területet. Köszöni Elveszett Csabán egy hölgy pénztárcája, amit eldobva, pénz nélkül talált meg a Kisszik utcában lakó Szabó házaspár. A nehezen pótolható iratokkal együtt eljuttatták a talált tárgyat tulajdonosának, aki ezúton fejezi ki hálás köszönetét. •t jeligén válaszod várom a Szívküldiben. * Margaréta jeligére Kedves 23 éves lány, soraidat olvasva felkeltetted érdeklődésemet, ezért szeretnék veled megismerkedni. Ha neked is megfelel, találkozzunk Békéscsabán augusztus 2-án, vasárnap 14 órakor a szökőkútnál. Ismertetőjelként egy szál szegfű lesz a kezemben. Jelige: Petúnia Olvasóink írják Az itt közölt vélemények nem okvetlenül azonosak a szerkesztőségével. Az olvasói leveleket a szerzők előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, rövidítve jelentetjük meg. Esküvő a battonyai otthonban Nagyon szeretném, ha az alábbi levél mondanivalóját valamelyik számukban leközölnék. Ebben a rideg, embertelen világban igazán jó érzés egyáltalán írni arról, amiben nekem és családomnak része volt a battonyai gyermek- és ifjúsági otthonban megtartott eseményen (Battonya, Hősök tere 11.). Egy ott nevelkedett fiú. Pelikán Zsolt, aki már kora miatt nem nevelt, hanem alkalmazott, ezen a napon tartotta esküvőjét, és az otthonban a lakodalmat, melyre hivatalosak voltunk mi is. A lakodalmat az otthon dolgozói, lakói tartották, és adták a helyet. Én talán sosem találkoztam ennyire szervezett, kedves, szeretettel átitatott eseménnyel. Megható volt már az is, ahogy az otthon dolgozói magukénak tudták a vendégek fogadását, ahogy a hangulatról gondoskodtak. A „vőlegényt" nem a szülei nevelték, de látható volt, hogy rengeteg szeretetet kapott az otthonban, mivel ott olyan emberek tartják kézben a lakók sorsát, melyet bármelyik család megirigyelhetne. Az otthonnak jelenleg 47 lakója van, és az esemény alatt igazi családot láttam magam előtt. Az otthon igazgatója, Rácz Gábor igazgató úr, mint büszke apa tartotta a frontot reggel hatig, mint vőfély is rendkívüli volt. Az igazi hagyományok végigkísértek bennünket délutántól másnap reggelig. Annyira magával ragadó volt ez az esemény számomra, hogy a terveinkkel ellentétben hajnalban indultunk vissza Békéscsabára, ugyanis nem lehetett onnan eljönni, annyira elragadó volt az ifjú pár és mindenki. Azért is szeretném, ha megjelenne cikk erről az eseményről, mivel mindenkiben az ilyen nevelőotthonok történetei rossz érzésként élnek. Van Békés megyében legalább egy olyan otthon, ahol a szeretet, a törődés szemmel látható és természetes. A lakók boldogok, kiegyensúlyozottak, és az életbe lépésük ugyanolyan fontos az ott dolgozóknak, mint a neveltetésük. A gyerekek ugyanolyan jól megállják helyüket, mint bármely ,jó” családból indított fiatal. Sajnos, ezekről a dolgokról olyan ritkán hallunk, hogy kényszert éreztem a levél megírására. Említésre érdemes az otthon tisztasága, környezete, amely gyönyörű és ápolt. Aki 1998. június 27-én részt vett ezen a lakodalmon, biztos nem fogja elfelejteni. Szabó Imréné, Békéscsaba Hirdetésfelvételi iroda telefonszáma: (66) 446-552, faxszáma: (66) 441-311. 448*666 o noo Tel.: (66) 463-499, (66) 464-732. INGATLAN BÉKÉSCSABÁN 48 m2-es, egyedi gázos lakás eladó. Lencsési 50.1. em. 5. Érdeklődni: 18—20-ig. _________ C SALÁDI ház eladó az Omaszta, Dózsa és Czuczor u.-ban, 452-317.____ E LADÓ 2, 3 szobás lakás a Bartók, Vlassics, Rábai, Lencsési úton, 453-658. ÖSSZKOMFORTOS tanya főút mellett eladó. (30) 787-413. SZARVAS, Arborétum soron vízparti nyaraló teljes berendezéssel, saját stéggel, csónakkal, szörffel eladó. Szegedi lakást vagy autót beszámítok. Érdeklődni: (20) 589-535. GYULÁN, a Törökzugi sor 21. sz. alatti, két és fél szobás, telefonos, földszinti, nem lakásszövetkezeti lakás azonnali beköltözéssel eladó. Érdeklődni a 464-518-as telefonon. 0 ÉVESTŐL autóját karambolosán megvenném, 06 (30) 440-110. ______ ’8 8-ASTÓL autóját karambolosán megvásárolom. 06 (30) 517-938. 0 évestől sérült, totálkáros autót ve- szek kp.-ért. 06 (30) 490-210. ALKALMI vétel! Adria típusú kéttengelyes, 7 m hosszú lakókocsi (büfének, irodának is alkalmas) eladó. 362658, munkaidőben._______________ AU TÓÜVEG—minőség, szolid ár. 450-358._______________________ E LADÓ ’86-os ALFA—33 ezüstme- tál, friss műszakival. Telefon: 480855, 20 óra után._________________ FÉLTENGELYEK, lengéscsillapítók, lengőkarok felújítása garanciával. Békéscsaba, Bocskai u. 18. (66) 324580.___________________________ JÓ ÁLLAPOTBAN lévő, 14 éves, 3 ajtós Opel Ascona eladó. 277-372. ÚJ AUTÓT szeretne? Kedvezménynyel? Akkor hívja a' (20) 670-460-as számot! ____________________ SZÉLVÉDŐ és beszerelés. 443-430. ÁLLATOK ROTWEILER kölyökkutyák és ülőgarnitúra eladó. Érdeklődni: 436-899. SZOLGÁLTATAS CR 95,2 MHz CERVINUS RÁDIÓ SZARVAS KOSSUTH TÉR 3. (66) 215-502 DUGULASELHARITAS bontás nélkül a meave területén! Békéscsabán, Gyulán azonos ár! Telefon: (66) 463-492. 20% ENGEDMÉNY! I Debreceni Agrártudományi Egyetem Mezőgazdasági VízÉS KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI Főiskolai Kar, Szarvas 5540 Szarvas, Szabadság u. 1-3.5541 Szarvas Pf. 3. Telefon: (66) 313-311, fax: (66) 312-780. Intézményünk Tessedik Kollégiumában lévő (volt MOHOSZ-DÉLÉP-üdülő) vendéglátó és közétkeztetési ágazatát meghirdeti bérleti üzemeltetésre 1998. szeptember Érdeklődni az intézmény gazdasági igazgatójánál, j Kiskereskedők, figyelem! Miért éppen ai Alaszka C & Cl ui cr\ cink síz ;ii GYŐZŐDJÖN MEG RÓLA! Paloma őrölt kávé, 250 g 307 Ft Dr. Oetker hagyományos pudingpor 28 Ft Globus májaskrém, 1/10 23 Ft Globus sertésmájkrém 1/10 23 Ft Szeletelt gombakonzerv, 400 g 145 Ft Vitamor jaffaszörp, 0,5 I 108 Ft Bravo narancsital, 1,5 1 105 Ft Tomi Kék és Color erő, 5,4 kg 1155 Ft Persil utántöltő, 5,4 kg 1582 Ft Tix utántöltő, 5,4 kg 1389 Ft Exotic habfürdő, 500 ml 119 Ft Trisó, 500 g 96 Ft Old Spice dezodor, 150 ml 442 Ft Samous sampon+tusfürdő, 250 ml 91 Ft Fa tusfürdő, 200 ml 253 Ft Papírzsebkendő, 100 db-os 55 Ft Alway's Classic eü.-betét 156 Ft Pampers babydry pelenka 806 Ft Áraink az áfát tartalmazzák! Cím: Békéscsaba, Szerdahelyi út 20. Telefon: 446-578, fax: 453-669. Nyílva: hétfőtől péntekig 7-17, szombaton 8-12 óráig. | HOMOK 1900 Ft/m3, mész 800 Ft/q kiszállítva Békéscsaba területén. Érdeklődni: 06 (30) 384-417, (66) 440- 609. SZIGETELÉS Lapos tetők, pincék szigetelése, utólagos hőszigeteléssel is. 14 év garancia! | Tel.: 06 (30) 388-053, tel./fai: (66) 447-483. REDŐNY, reluxa, szalagíúggöny készítése, javítása. (66) 454-171. ______ R ENDKÍVÜLI üdülési akció! Egy éves részletfizetési lehetőséggel, vagy 30% kedvezménnyel ólasz, görög, spanyol üdülésekből választhat a Délibáb Utazási Irodánál, Békéscsaba, And- rássy út 24—28. Telefon: 441-044. DUGULÁSELHÁRÍTÁS BONTÁS NÉLKÜL, 20% KEDVEZMÉNNYEL, g Békéscsaba, Szarvasi út ti. Tel; (66) 326-281. ^ OKTATÁS A DEBRECENI Agrártudományi Egyetem Továbbképzési és Távoktatási Osztálya 1998. szeptemberétől a következő diplomát adó költségtérítéses képzéseket indítja, melyekre PÓTJELENTKEZÉSI lehetőség van 1998. július 31-éig. Környezetgazdálkodási agrármérnök (nappali tagozat), mező- gazdasági szakigazgatási szervező mérnök (nappali és levelező tagozat), okleveles agrármérnök (levelező tagozat), vadgazda mérnök (levelező tagozat). Szakirányú továbbképzések: környezetgazdálkodási-környezetvédelmi szakmérnök, növényvédelmi szakmérnök, halászati szakmérnök, takarmánykeverék-gyártási szakmérnök, vállalkozásgazdasági szakmérnök, mérnöktanár képzés. Kiegészítő képzés okleveles agrármérnökké. Részletes tájékoztatás egyéb induló diplomás és szakképzéseinkről az alábbi címen: DATE Továbbképzési és Távoktatási Osztály, 4032 Debrecen, Böszörményi út 138. D épület I. emelet. Telefon: (52) 347-888/8021-es mellék, telefonfax: (52) 418-091. TÁRSKERESŐ HÍVD Csillát! 06 (30) 741-315. HÁZASSÁG, partnerközvetítés, fényképes választék. (66) 447-247/118, (60) 304-771. ______________ H ívj most! 06 (30) 675-750._______ I GÉNYES urak hívását várom. Békéscsaba, 06 (30) 859-864.________ P artnerközvetítés 9—24-ig. 06 (30) 659-127._______________________ T UTTI Frutti! 06 (20) 572-402. EGYÉB 50 kg ARANKAMENTES lucerna- mag eladó. Sarkad, Bánát u. 9. 270232.___________________________ CIROKSZAKÁLLT vásárolok kis és nagy tételben. Telefon: 06 (52) 438363.___________________________ DINNYE felvásárlása Almáskamarás és Kunágota között, a SUPER „18” Kft. telephelyén. 06 (60) 331-319, 06 (30) 559-153, 06 (20) 555-042.-f FIGYELEM!! AKKSI 5 c AKKUMULÁTOROK személy- és tehergépkocsi forgalmazásához kis- és nagykereskedőket keresünk. Zalaegerszeg, Kert u. 21-23. Tel.: 92/312-414 Thermál AUTÓSISKOLA AKCIÓ augusztusban! 8 NAPOS ELMÉLET! (Hétköznap délelőtti, délutáni é$ hétvégi Riportokban!) Jó megoldás, mert többet ad másoknál! — Hogy tankönyveket, teljes tesztlapot biztosítunk? — Hogy részletre fizetheti a tandíjat? — Hogy képzett oktatók, megbízható autók várják? Ez természetes, mások is ezt hirdetik. De tud-e 8 napos képzési idő mellett más bukásmentes tanfolyamokat produkálni? KÖVETKEZŐ AUTÓS-MOTOROS TANFOLYAM INDUL: 75% elméletidíjkedvezménnyel! $ Augusztus 3-án 16 órakor, i Helye: Békéscsaba, Lázár u. 2. (iskola). Előzetes érdeklődés: a Yellow Phone 325-769-es telefonján. Jelentkezni a helyszínen lehet. Mielőtt azonban jelentkezik, tájékozódjon! Kérdezze meg ismerőseit, ők hol tanultak? Ajánlják-e iskolánkat? Naponta több mint 50 000 ember választja! KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik KUBICZA JÓZSEFNÉ szül. Szatmári Irén végtisztességén megjelentek, sírjára a kegyelet virágait elhelyezték vagy bármily módon fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család 8 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, akik ÖZV; TÓTH JÓZSEFNÉ szül. Tatár Margit temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk kezelőorvosának, dr. Árus Tibornak a többéves gondos kezelésért. _ S A gyászoló család § IPARI mosógép, gőzvasaló, centrifu- ga eladó, elcserélhető. (30) 787-413. NE ADJA el most olcsón terményeit! Terménytárolásra alkalmas, 25 m2-es tartályok eladók. 5 Ft/1. Emeletes sertésszállító szintén eladó. Telefon: 06 (30) 384-417, (66) 440-609. Új és használt MÁSOLÓGÉPEK forgalmazása. | javítás, karbantartás, kazettatöltés, papír- és festékforgalmazás. Békéscsaba, Szerdahelyi u. 2'A. 323-644 TEHERMENTES kft. eladó. Érdeklődni: (66) 430-625. ______________ T ŐKEIGÉNYLŐK és tőkebefektetők jelentkezését várjuk. 447-247/118. MUNKÁT KÍNÁL AUSZTRIAI munkalehetőségekkel várjuk az érdeklődők jelentkezését! 06 (30) 390-119.________ S ZEMÉLY- és vagyonőri tanfolyam indul az országban a legolcsóbban! Elhelyezkedési lehetőségek! Érdeklődni: (66) 321-488, 06 (20) 248-975.__________________ V ÉSZTŐI sörözőbe szakképzett alkalmazottat keresek. (30) 356- 737, Kossuth u. 78. BÁLÁS RUHÁT terményért. (30) 787-413. A CSABAI KONZERVGYÁR Rt. állati takarmányozásra alkalmas paradicsompaszír hulladékát. Eladási ár: 14 Ft/q+12% áfa. Érdeklődni lehet napközben a szállítási osztályon. Telefon: 441-541/263, 262-es mellék. (4700) A legjobb választás! ® HELYBEN VAGYUNK!