Békés Megyei Hírlap, 1998. július (53. évfolyam, 152-178. szám)

1998-07-25-26 / 173. szám

Új világrekord a szenior úszóbajnokságon Gyulán Huszonnyolcadik alkalom­mal rendezték meg Gyulán a szenior úszók országos baj­nokságát, amely egyben Dr. Regele Károly emlékverseny. Mint ismert, az egykori kitű­nő sportember és gyulai jo­gász álmai alapján valósult meg a szeniorok e nemes ve­télkedése és a kezdetben úttö­rő volt hazánkban és világ­szerte is a kezdeményezés. Azóta ez tovább fejlődött, Ma­gyarországon ma már tucat­nál több szenior versenyt ren­deznek az úszóknak éventek, sőt világ- és Európa-bajnoksá- gokat kétévente. A huszonnyolcadik alka­lommal rendezett gyulai via­dalon, amelynek a várfürdő adott otthont, több, mint két­száz egykori élsportoló, úszó, vízilabdázó, de akad köztük súlyemelő és aüéta is - állt rajthoz. Az első napi viadalon egy szenior világcsúcs is szü­letett: dr. Csikány József, (Budapesti Szenior Klub), a 60-as évek Európa-bajnoksá- gának dobogós hátúszója ez­úttal a VII. korcsoportban javí­totta meg a tavasszal már álta­la Hajdúszoboszlón felállított világrekordot. A100 m-es hát­úszásban a régi csúcs 1:12,39 perc volt, szombattól az új vi­lágcsúcs 1:11,86. Természete­sen Csikány ezzel a korcso­portjában első is lett. De rajt­hoz állt a Békés megyeiek kö­zül az idei szenior világbaj­nok, békéscsabai úszóedző, Juhászné Tóth Margit, (dr. Regele Károly Szenior Klub), aki eddigi eredményeihez hí­ven az V. korcsoportban ezút­tal sem talált legyőzőre. A miskolci egyetem rektorhelyettese, Kovács Bertalan, (Arató Diszkó Budapest Szenior Klub), a korábbi szenior világbajnok­ságok aranyérmese az első napon csak egy verseny- szám teljesítésére vállalko­zott, az 50 m-es pillangó­úszásban utasította maga mögé vetélytársait. És ha már korábban az atlétákat emlegettük, a sokszoros ma­gyar bajnok és rekorder ma­gasugró, Medovarszki János tanár úr (dr. Regele Károly Szenior Klub), ugyancsak büszke lehet arra, hogy do­bogóra kefült a szombati versenynapon. J. P. Doppingellenes megbeszélés az idény után A Tour de France profi ke­rékpáros körverseny részt­vevői szombaton megálla­podtak abban, hogy folytat­ják a megméretést, így a pénteki kétórás sztrájk után ezúttal rendben elrajtolt a 13. szakasz mezőnye. A sportolók és csapatvezetők arról is határoztak, hogy az 1998-as idény végén közö­sen vitatják meg a Tour-on kirobbant doppingbotrá­nyok következményeit.- A Tour de France nem a doppingról szól. Nincs ok, hogy félbeszakadjon a verseny. Biztos vagyok ab­ban, hogy a Nemzetközi Kerékpáros Unió (UCI) mindent meg fog tenni an­nak érdekében, hogy meg­oldja a sportág mostani gondját - nyilatkozta Dániel Baal, a francia szö­vetség elnöke, aki egyben az UCI második számú ve­zetője, majd hozzátette: - Megegyeztünk a verseny­zőkkel és a csapatvezetők­kel abban, hogy az idény végén közösen vitatjuk meg a kialakult helyzetet. Baal azt is bejelentette, hogy a versenyzők semmi­lyen tiltakozó akciót nem terveznek a Tour de France utolsó hetében. Maradona szövetségi kapitány szeretne lenni Diego Maradona, az argen­tin válogatottal világbajno­ki címet szerzett középpá­lyás kijelentette, hogy vissza kíván térni a nemze­ti csapathoz, de ezúttal már szövetségi kapitányként - jelentette az AP amerikai hírügynökség. — Úgy érzem, megvan a kellő felkészültségem és ta­pasztalatom ahhoz, hogy a válogatott szövetségi kapi­tánya legyek - nyilatkozta Maradona. — Az igazság az, hogy a fél karomat adnám azért, hogy szövetségi kapitány­ként vezethessem az argen­tin válogatottat - folytatta az olasz Napoli volt labda­rúgója. Az év elején Maradona foglalkozott már azzal a gondolattal, hogy játékos edzőként tér vissza a labda­rúgásba, de ezúttal katego­rikusan kijelentette: az ar­gentin válogatott élén kép­zeli el jövőjét.- Hn ' í. Dunaferr—Diósgyőr 2-3 2 2. Nyíregyháza—Vasas 0-2 2 3. Zalaegerszeg—MTK lapzárta után 4. Győri ETO—Gázszer lapzárta után 5. Rostock—Debrecen 1-2 2 6. Altay—Bastia lapzárta után 7. Bremen—Lömmel lapzárta után 8. Sampdoria—Harelbeke lapzárta után 9. Nat. Bucuresti—Bologna lapzárta után 10. Espanyol—Auxerre lapzárta után 11. Amadora—Ruch Chorzów lapzárta után 12. Salzburg—Twente lapzárta után 13. Samsunspor—Crystal Palace lapzárta után + 1. mérkőzés: 14. Ferencváros—Haladás lapzárta után Nem sikerült a lila-fehérek rajtja Gyorsan vezetést szerzett a ha­zai csapat. A 10. percben Kiprich nagyszerű átadása után Süveges, Raducu hibájá­ból 11 méterről a kifutó kapus mellett estében lőtt a hosszú sarokba, 1—0. A 22. percben Dobi lendületesen futott el a bal oldalon, a 16-oson belül Bukva buktatta. A 11-est Ulrich lőtte laposan a kapu jobb oldalába, 1—1. Már min­denki a félidő végét várta, ami­kor a 44. percben Süvegest buktatták a védők. Virág 22 méterről remekül lőtt a bal fel­ső sarokba, 2—1. A 63. percben Borbola a 16-os bal oldalán kisodródva, 8 méterről lőtt, Géléi csak másodszorra tudott hárítani. A 80. percben Kasik szabály­talanul szerelte a 16-oson be­lül Szoboszlait. A megítélt 11-est Kiprich a jobb alsó sa­rok felé lőtte, Kurucsai nagy bravúrral hárított. Öt perccel később Ulrich 25 méteres szabadrúgását Géléi csak ki­ütni tudta, Kasik azonban 10 méterről a hosszú sarok mel­lé lőtt. Az első húsz perc egyértel­mű hazai fölénnyel telt, a csabaiak nem nagyon tudtak kijönni kapujuk elöl. Az egyenlítés után már jobban kitámadott a lila-fehér csa­pat. Szünet után elmaradtak a várható csabai rohamok, a kontrákra vártak a vendégek. Kiprich kihagyott büntetője után Kasik lábában volt az egyenlítés, ám az apró termetű csatár nagy helyzet­ben hibázott. A látottak alap­ján a nagyobb akarással játszó újonc hazaiak megér­demelten győztek a nyáron átalakult, több új játékost szerepeltető Előre ellen. Tóth Bálint: — Nagy taktikai csatában megérdemelt győzel­met arattunk. Pásztor József: - Nem játszottunk jól, idény eleji formában voltunk. Úgy ér­zem, hogy saját magunkat ver­tük meg. Lombard FC-Előre FC Békéscsaba 2-1 (2-1) NB I-es labdarúgó-mérkő­zés, Tatabánya, 3000 néző. V.: Ákos (Szabó R., Radvánszky). Tatabánya: Géléi — Szabó V. — Bukva, Hornyák, Virág — Sü­veges, Kovács A., Dűli (Schafranek), Ignácz (Petres) — Kiprich, Tüske (Szo- boszlai). Edző: Tóth Bálint. Békéscsaba: Kurucsai — Raducu — Sándor, Czipó — Futaki, Ulrich, Csipkar, Kerényi (Kasik), Dobi — Negrau, Harangi (Borbola). Edző: Pásztor József. « ti « Az NB I további szombati ered­ményei. Matáv Sopron—Szege­di LC 2—2, Érd—Tiszavasvári 0—0, Nagykanizsa-Komárom 2—2, Soroksár—Pécsi MFC 2—1. Milyen reményekkel utazik Máté Gábor? Atlétikai ifjúsági világbajnokság, Franciaország A következő héten rendezik meg Franciaországban az ifjú­sági atléták világbajnokságát. Mint korábban jeleztük, erre 17 magyar fiatalból álló ver­senyzőgárda utazik, mégpedig ma, vasárnap délután Buda­pestről repülőgéppel - köztük Máté Gábor, a Csabai Atléták Sportegyesületének tehetsége. Máté Gábort erős szülői hát­tér támogatja, édesapja, Máté István elmondta, hogy tudomá­suk szerint - legalábbis az idén eddig ismert eredmények alap­ján — Gábor a negyedik helyen áll a világranglistán diszkoszve­tésben. Egy magyar vetélytársa, Kővágó, a tavalyi Európa-baj- nok, a színesbőrű angol Udecuku, továbbá még egy britt előzi meg. Egyébként tavaly az angol fiú 53,90 méterrel nyerte a kontinens-bajnokságot, ami­vel a számítások szerint most aligha lehet dobogóra kerülni.- De sok lehet még az olyan ismeretlen, akit eddig esetleg néha tüntettek fel a hivatalos lis­tán — mondja a versenyző édeasapja. — Ezért minimális cél­kitűzésünk az, hogy a nyolcas döntőbe verekedje magát. Ha leg­alább megisméüi az idei eddigi legjobbját, az 59,01 métert, akkor | minden esélye megvan rá, sőt... | A magyar válogatott csapat- | vezetője a békéscsabai Marik § Lászlóné, aki a szövetség el- g nökségi tagja, de a versenyző­ig vei tart edzője, Pluhár János is. | Máté Gábor szerdán délelőtt áll 2 dobókörbe a selejtezők során, siker esetén folytatás este... Vádemelési kérelem Alberto Tómba ellen A bolognai ügyészség vádemelési javaslatot tett adócsa­lás miatt a világhírű olasz alpesi síelő, a többszörös olimpiai bajnok, Alberto Tómba ellen. A szombati olasz sajtó beszámolói szerint az ügyészek kérték Tómba szü­leinek, valamint volt menedzserének és két könyvelőjé­nek bíróság elé állítását Is. A vád szerint Tómba 1990 és 1995 között 23 milliárd lírányi, szponzoroktól származó jöve­delmet titkolt el az olasz adóha­tóság elől. A szponzorok - köz­tük olyan cégek mint a Barilla, a Fila, az Invicta, a Rossignol, a Lange és a Birko - az olasz síszövetséget megkerülve kö­töttek szerződéseket az olasz bajnokkal, s az így kifizetett pénz külföldön alapított társa­ságok számláira került. A szponzorok nem követtek el semmi törvénytelent, mivel pénzügyi könyveikben ezek a kiadások a szabályoknak meg­felelően szerepeltek. A feltételezett adócsalás ügyé­ben egy éve kezdődött meg a vizsgálat. Tómba azzal védeke­zik, hogy ő a pénzügyi kérdések­ről semmit nem tudott, jövedel­mei kezelésével, az adóbevallás­ok készítésével a szülei, illetve a szakértők foglalkoztak. Ezt erősí­tette meg kezdettől fogva édesap­ja, Franco Tómba is. Az olasz sí­bajnoknak nem az első alkalom­mal gyűlik meg a baja az olasz igazságszolgáltatással. Az adó­csalás vádjához képest azonban eddigi ügyei jelentéktelenek: a bíróság mostanáig kétszer azért marasztalta el Tombát a lehető legenyhébb büntetést kiszabva, mert a sportoló egyszer megse­besített egy lesipuskás fotóst, egyszer pedig közlekedési dugó­ba kerülve visszaélt azzal, hogy sportolóként az olasz csendőrség állományába tartozott. A csend­őrség kötelékéből már elbocsá­tották, igaz nem ezért a vétsége­kért, hanem azért, mert parancs­nokai úgy vélték, hogy szégyent hozott az egyenruhára, amikor egy reklámfilmben ruha nélkül mutatkozott. Orosházán edzőtáborozik a Fotex KCV Augusztus L: kézilabda-show az Eötvös téri sportcsarnokban Július 27-étől egy héten át Orosházán edzőtáborozik a Fo­tex KC Veszprém sokszoros magyar bajnok férfi kézilabda csapata. A veszprémiek Gyopárosfürdőn a Hotel Nap­sugárban július 27-én hétfőn foglalják el szálláshelyüket, majd délután városnézésen vesznek részt. Másnap délelőtt edzést tartanak az Eötvös-téri sportcsarnokban majd 16 órá­tól sajtóbeszélgetésen vesznek részt a Koronita Sörözőben. Július 29-én, szerdán 17 órától nyitott edzést tartanak a szak­ma és a közönség részére az Eötvös téri sportcsarnokban, majd 18.30 órakor az OMTK nosztalgia csapatával mérkőz­nek a veszprémiek. Július 30-án, csütörtökön 8 órától a gyopárosi strandot ke­resik fel Élesék, majd délután látogatást tesznek a Mező- hegyesi Ménesbirtokra, 17 órá­tól pedig az együttes néhány vi­lágsztárja a Rádió 47 vendége lesz, s a hallgatók kérdéseket te­hetnek fel a kézilabdázóknak. Augusztus 1-én, szombaton Éles József és Szathmárí János a szombati kézilabda show fő­támogatójánál, az orosházi Fu­ji Fotó Centrum üzletében ta­lálkoznak az érdeklődőkkel és autogrammot osztogatnak. A délutáni Fuji Fotó Centrum ké­zilabda show részletes prog­ramja: 15.00: Fotex KCV— Nagyszénás serdülő mérkőzés, 16.00: Fotex KCV—Csaba Előre KC-Újkígyós KC vegyes ifjúsági mérkőzés, 18.00: Fotex KCV— Csaba Előre KC-Újkígyós KC vegyes felnőtt mérkőzés. A rendezvény keretében lesz jazz balett bemutató és tombo­la, amelyen kétszáz ezer forint értékű ajándékot sorsolnak ki. V. L. Labdarúgás. Szombaton le­játszott előkészületi mérkő­zésen. Gyulai FC-Jamina SE Békéscsaba 5-1 (2-1). Úszás. A Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) szombaton egyéves eltiltással sújtotta Michael Fibbens brit úszót, akinek szervezetében a tiltott szerek közé tartozó kokain egyik származékát mutatta ki az ellenőrzés márciusban, a Sheffieldben megrendezett rövidpályás világkupa-verse­nyen — jelentette a Reuters brit hírügynökség. Sakk. A szeptemberi sakk­olimpiára készülő magyar fér­fi válogatott keretben az élvo­nalbeli Csabai Konzerv SE két sakkozója, Sax Gyula és Hor­váth Csaba nemzetközi nagy­mesterek is helyet kaptak. Trlatlon. Molnár Erika a harmadik helyen végzett a Jóakarat Játékok olimpiai tá­vú triatlonversenyén. A ma­gyar versenyzőnő 2:00,42 óra alatt teljesítette a 1,5 km úszásból, 40 km kerékpáro­zásból és 10 km futásból ál­ló számot. Molnár előtt két ausztrál végzett. A viadalt Loretta Harrop nyerte, meg­előzve Michellie Jonest. Sportlövészet. Fehérorosz­ország junior női futócéllövő csapata 1050 körös új kor- osztályos világcsúccsal dia­dalmaskodott a 20 plusz 20 lövéses versenyszámban a barcelonai sportlövő világbaj­nokságon. A magyar váloga­tott a hatodik helyen végzett. Élen a magyarok Egyéniben Túri József, míg csapatban a magyar váloga­tott diadalmaskodott a XXXIV. Hortobágyi Lovas­napok keretében megrende­zett díjugrató versenyeken, melyeket szombaton ren­deztek meg. A magyar válo­gatott tagja volt a mezőhegyesi Panca C. Teo­dor, aki Nissan Herminával és a mezőkovácsházi Szász Attila, aki Káinnal teljesítet­te hibátlanul a pályát. Eredmények. Postabank­díj díjugratóverseny. 1. Túri József (magyar, Epona Royalville nevű lován) 63,83, 2. Richard Murmann (német, Lett-off Borts) 69,18, 3. Lynne Bovan (brit, Grafton Magna) 71,53. Csa­pat: 1. Magyarország (Panca Cornel Teodor, Nissan Her­mina nevű lován, Fábiáncsics Gábor, Merán II., Szász Attila, Káin) 0, 2. Németország 1,5, 3. Ma­gyar-lengyel vegyescsapat 4 hibapont. VASÁRNAP KAJAK-KENU. 27. Simon Fiala Tibor emlékverseny, Békésszentandrás, 9.00. LABDARÚGÁS. Budavíz Kupa nemzetközi gyer­mektorna, Okány, községi sporttelep, 9.00 órától. LOVASSPORT. Meghívá­sos verseny, Méhkerék, sportpálya mögötti díjugrató pálya, 10.00. ÚSZÁS. Dr. Regele Kár­oly országos szenior baj­nokság, Gyula, Várfürdő, 9.30. TENISZ. Hungarotel Ku­pa korosztályos és felnőtt férfi-női verseny, Békéscsa­ba, Kórház u., 8.00.

Next

/
Thumbnails
Contents