Békés Megyei Hírlap, 1998. július (53. évfolyam, 152-178. szám)
1998-07-24 / 172. szám
1998. július 24., péntek SPORT A Gyoma FC labdarúgói túlteljesítettek „Ébrentartják” a salakmotorsportot Gyulán Fekete Sándor, Szilágyi Sándor klubelnök és Magosi Norbert FOTÓ: SUCH tamá A megyei I. osztályú labdrúgó- bajnokságban a Gyoma FC együttese ezüstérmes lett. Az osztályban kiemelkedő Batto- nya mögött nagy csatában a második helyen végeztek. Huszonegy győzelmet arattak, hatszor döntetlen eredményt értek el és hétszer hagyták el vesztesként a játékteret. Hatvankilenc pontot gyűjtöttek, gólkülönbségük 69—38. Kérdéseinkre Somogyi János játékos edző, aki a csapat házi gólkirálya lett tizenhárom találatával, válaszolt. — Mi volt a célkitűzés erre a bajnokságra és mi valósult meg ezekből? — A szakosztályvezetés a csapat elé a harmadik-hatodik hely valamelyikének megszerzését tűzte ki célul. Az ősz folyamán 33 pontot gyűjtött az együttes, ez a negyedik helyhez volt elég. Télen a klubhoz került Dinya, Bányai és Csikós, több fiatalt is sikerült beépíteKiemelték az OMTK- Hungarotelt Az Európai Asztalitenisz Szövetség Luxemburgban elkészítette az európai kupák 1998— 99-es idényének sorsolását. A női ETTU-kupában mindhárom magyar indulót kiemelték a legjobb nyolc között, így az Orosházi MTK-Hungarotel, a BSE és a Postás-Matáv is csak a 3. fordulóban csatlakozik a mezőnyhöz. A további kiemeltek: Bayer Uerdingen, FC Langweid, TTC Berlin (németek), Duga Resa (horvát), Pinkafeld (osztrák). 16 csapat a megyében NB Ill-ban a Jamina SE Eldőlt, hogy a labdarúgó NB III Alföld csoportjában szerepelhet a békéscsabai Jamina SE együttese. Mint Varga Ferenctől, az MLSZ Területi Bizottságának elnökétől megtudtuk, a békéscsabaiak korábban jelezték, hogy anyagi okok miatt visszalépnek a bajnokságtól, majd később mégis csak befizették a nevezési díjat. Mivel az NB magasabb osztályaiban is voltak visszalépések így kerülhetett a Bessenyei utcai legénység labdarúgásunk negyedik osztályába. Tóth Márton, a Békés Megyei Labdarúgó Szövetség főtitkára még elmondta, számukra ezzel megoldódott egy nehéz kérdés, így az új idényben a megyei I. osztályban tizenhat csapat szerepelhet. (v. 1.) nünk, az eredmények sem maradtak el. Tavasszal mérkőzésről mérkőzésre nőtt a nézőszám, 36 pontunkkal a bajnoki idényt a második helyen zártuk, így az együttes maximálisan megfelelt az elvárásoknak. — Kikkel elégedett és kikkel kevésbé? — A maga módján mindenki megtette a magáét. A csapat- szellem tavaszra még jobb lett, jóban-rosszban együtt voltak a labdarúgók. Húzóembereink az örökifjú Plástyik, Hunya, Dinya és Bányai voltak. Külön öröm, hogy egy 17 éves fiatal, Toldi Balázs is egyre több helyet követel magának a csapatban, a tavasz folyamán már pályára is lépett. A házi góllövő listát középpályás létemre én vezetem 13 találattal, a 12 gólt elért Hunya előtt. — Mi a nyári program, terveznek-e erősítést? — Az új bajnoki idényre július 13-án kezdtük meg a felkéAz eddig megszokottól eltérően az idén egy hónappal előbb, azaz e a hét végén kerül sor a 28. szenior országos bajnokságra, amely dr. Regele Károlynak, az esemény megálmodójának emlékére íródott ki, s amelynek ezúttal is a gyulai Várfürdő ad otthont. Szombaton 14 órától, vasárnap pedig 9.30-tól lépnek rajtkőre a versenyzők, köztük több magyar világ- és Európa- bajnok. Természetesen a legutóbbi vb aranyérmese, a Regele klub versenyzője, Juhászné Tóth Margit, vaíamint bronzérmese, dr. Török Enikő is várja „kihívóit”. Mint Regele Piroska főszerszülést és előkészületi mérkőzések is szerepelnek a programban. Fiatal a csapatunk, ha erősítési terveink sikerülnek — szeretnénk egy-két posztra húzóembereket igazolni —, a magasabb osztályt is célba tudnánk venni. Ez azonban az anyagiak függvénye. — Elegendőek voltak-e az anyagiak? Kik segítették az egyesület, a szakosztály gazdasági működését? — Nem dúskáltunk az anyagi javakban. Mostoha körülmények között dolgoztunk, de valaki mindig segített. Gyakran voltak felszerelési és cipőgondjaink. Nagy Antal szakosztály- vezetőnk agilis ember, jó a kapcsolata a város vezetésével, a helyi vállalkozókkal, így sok segítséget tudott szerezni. Ha e téren kicsit előbbre tudnánk lépni, még szebb, eredményesebb teljesítménnyel rukkolna ki csapatunk. Hankó György vező elmondta, számtalan nevezés futott be idáig, de a helyszínen is lehet még jelentkezni a viadalra. Az alsó korhatár 25 év, a felső korlátlan, s ötévente ugrik korosztályt minden versenyző. A program pedig így fest (először a férfiak, majd a nők rajtolnak). Első nap: 50 m pillangó, 100 m hát, 50 m mell, 100 m gyors, 200 m vegyesúszás, 4x50 m gyors váltó, családi váltó, „hirtelen halál” selejtező. Második nap: 400 m gyors, 100 m mell, 50 m hát, 100 m pillangó, 50 m gyors, 4x50 m vegyesváltó, családi váltó, „hirtelen halál” döntő. Az országos salakmotoros bajnokság 3. fordulója előtt Gyulán, a sporttelep salakmotoros pályáján nosztalgiafutamokat rendeztek, ahol az egykori bajnok, szolnoki Mészáros László, valamint az idősebb és ifjabb Gyepes Barnabás mellett legsikeresebb egykori helyi vaspa- pucsos, Farkas Ferenc gyötörte egymást... Néha úgy tűnt, mintha semmit sem felejtettek volna. No igen, a kilók és az évek azért közbeszólnak, elég a három kör is. Sokan vagyunk, akik azért drukkolunk: tíz-húsz év múlva további „elődök” is legyenek. A jelek szerint erre van remény! Képünk két szélén fiatalemberek mosolyognak és ezek után szinte magától értetődő, hogy a középen álló, már nem annyira fiatalember sem vág szomorú arcot, sőt! A pici hajú sportoló Fekete Sándor, a magyar salakmotoros sport egyik reménysége, amit sok más mellett az is bizonyít, hogy augusztus elsején, a lengyelországi Pilában ott lehet a világ legjobb 21 éven aluli salakszóróinak idei bajnoki döntőjén. „Azt hiszem, nem kell mosdatnom a szerecsent, de már az odakerüKosárfesztivál Békésen Második alkalommal rendezik meg Békésen a Kossuth-liget- ben az utcai kosárlabda-fesztivált július 25-én, szombaton reggel nyolctól. A versenyre a következő kategóriákban: férfi és női 18 év felett, ifi 18 — 18 év, fiú és leány 18 év alatt, vegyes (egy női játékosnak mindig a pályán kell tartózkodnia) és családiban lehet nevezni július 24-éig, a (30) 254-657, a (66) 415-046 és a (66) 413-044- es telefonszámokon. Nevezési díj csapatonként 1000 forint, minden kategóriában az első három helyezett díjat kap. Lesz hárompontos dobó- és büntetődobó verseny is. (y) lés sem számít semmiségnek, ezért akik ismerik a sportágat, tudják, hogy a reális cél nem lehet más a finálében, mint a 10— 13. hely valamelyikének megszerzése" — vélekedett a mo- kány debreceni fiú, aki a közelmúltban a Gyulai Speedway Clubba igazolt át. „Úgy érzem, Szilágyi Sándor sajátjának érzi a salakmotoros sportot és igyekszik mindent megtenni azért, hogy Gyulán se haljon ki... és ahol manapság segítőkész emberekkel találkozik az ember, az erőt ad nekünk, versenyzőknek is. Igyekszünk majd egész évadban eredményes szerepléssel meghálálni, hogy már az első versenyen is mellénk állt a lelkes gyulai és környékbeli szurkolótábor” — mondja még Fekete Sanyi, aki a vb-finálé előtt még egy nagy feladat előtt áll. Az idén kiírt, kétfordulós, 19 év alattiak számára rendezett Európa-kupa versenyen, július 18-án, a szlovéniai Krskóban áll rajthoz, legalább olyan eredményt megcélozva, mint az első fordulóban, Prelovban, ahol negyedik lett. Mindehhez Szilágyi Sándor, a gyulai klub elnöke hozzátette, hogy Pilában szeretnének találkozni a valamikor Gyulán edzősködött, világszei te ismert szakemberrel, Maria, Spichalával, hogy segítségé kérjék Fekete szerződtetését nemzetközileg is elismert len gyei bajnokságba, pontosabba: valamelyik klubba. Ez mindé: szempontból jól jönne Feketé nek, azaz szakmailag is é anyagilag is. Ejtsünk szót a másik fiatal emberről is, akinek Gyula szin tén a szívéhez nőtt egy Ricsii hiszen a tavalyi ob ezüstérmes: néhány évvel ezelőtt éppen it vívta fa a junior világbajnok döntőbejutást.,Nekem, mosta a legfontosabb célkitűzésem hogy a legjobb öt között tudjai lenni a bajnokságban. Jövőn ugyanis öt magyar indulhat < felnőtt világbajnoki selejte zőkön” — ecsetelte a gyula országos harmadik bajnoki for dulóban is erőteljesen motoro zó, hatodik helyen végzet Magosi Norbert. Megtudtuk, hogy még ké verseny van készülőben Gyulái ebben az évadban. Az egyil bajnoki, a másik nemzetköz meghívásos lesz, az időpontol azonban még egyeztetésre vár nak. (fábián Túl a harmadik versenynapon Békéscsabán folytatódott a Kvasz András vitorlázórepülő emlék- verseny. Füredi László, a verseny vezetője elmondta, hogy a nagy meleg rányomja a bélyegét a viadalra, s nehezíti a pilóták és a kisegítők dolgát, de összességében a terveknek megfelelően halad a program teljesítése. Az elmúlt két-három nap során kétharmados teljesítéssel halad a mezőny, s immáron a viadal feléhez érkeztek. Győztesek. Második versenynap. Szabadosztály: Farkas Imre (Szegedi RE). Vegyes: Barka József (Kaposvár). Clubosztály: Erezi László (MÁV). Harmadik versenynap. Szabadosztály: Tornyai József (Szegedi RE). Vegyes: Szabó Endre (MÁV). Clubosztály: Gyöngyösi András (Matáv). —gy— Új néven: OMTK-Szuperinfó A Békés Megyei Labdarúgó Szövetség szezonnyitó értekezletén Szűcs Ferenc, a megyei I. osztályú Orosházi MTK labdarúgó-szakosztályának vezetője bejelentette, hogy a következő idényre szponzori szerződést kötöttek a Szuperinfóval, így a jövőben az együttes OMTK- Szuperinfó néven szerepel. Orosházán hétközben előkészületi mérkőzést játszottak a kék-fehérek a megyei II. osztályú Kaszaper ellen. Ellentétes félidők után a lelkes kaszaperiek megérdemelten nyertek a sokat cserélő hazaiak ellen 4— 3-ra. A gólokat Lovas A., Bányik, Katona, ill. Forgó 2, Kocsor, Varga szerezte. Előrés érmek Nagyatádról A Békéscsabai Előre Úszó Klub versenyzői is részt vettek a közelmúltban Nagyatádon, az országos úszó vidékbajnokságon, amelyen eredményesen szerepeltek (a Békéscsabai Belvárosi DSK és a gyulai úszók eredményeiről már beszámoltunk). A Békéscsabai Előre UK dobogósai. Nők. 200 m mell: 2. Barna (1986-os születésűek) 2:55,94. 200 m hát: 3. Lendvai (1986) 2:39,50. 100 pillangó: 2. Barna 1:13,40, 3. Giricz (1986) 1:14,78. 200 m pillangó: 2. Giricz 2:39,91, 3. Barna 2:40,07. 100 m hát: 3. Lendvai 1:16,08, 3. Jankulár (1984) 1:15,31. 200 m vegyes: 2. Treznyák (1986) 2:43,00, 3. Lendvai 2:45,40. 100 m mell: 1. Barna Beáta 1:21,80. 200 m gyors: 1. Jankulár Petra 2:23,80. 4x100 m vegyesváltó: 1. Bcs. EUK (Lendvai, Barna, Treznyák, Giricz) 5:03,25. 4x100 m gyorsváltó: 1. Bcs. EUK (Barna, Treznyák, Giricz, Lendvai) 4:42,00. 28. szenior úszóbajnokság, egyben dr. Regele Károly-emlékverseny HOVA Nié A Ford Békés Megyei Hivatalos Márkaképviselete felvételre keres D MŰSZAKI IGAZGATÓT. Feltételek: műszaki felsőfokú végzettség, vezetői gyakorlat, 25—35 év körüli életkor, B kát. jogosítvány, jó kommunikációs készség. 3 GÉPJÁRMŰ-ÉRTÉKESÍTŐT. Feltételek: min. középfokú végzettség, B kát. jogosítvány, jó kommunikációs készség. A pályázatokat írásban kérjük benyújtani a megadott ' címre. Békéscsaba, Szarvasi út 79. SPORTMŰSOR PÉNTEK LABDARÚGÁS. Budavíz Kupa nemzetközi gyermek- torna, Okány, községi sporttelep, 13.00 órától. TENISZ. Hungarotel Kupa korosztályos és felnőtt férfi-női verseny, Békéscsaba, Kórház u„ 12.00. SZOMBAT KAJAK-KENU. 27. Simon Fiala Tibor-emlékverseny, Békésszentandrás, 15.00. KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS. Mezőmegyer Kupa, 8.00. LABDARÚGÁS. NB I. Lombard FC Tatabánya—Előre FC Békéscsaba, Ákos (Szabó R., Radvánszky) 17.00. Előkészületi mérkőzések. Gyulai FC—Jamina, 10.00. Gádoros— Szarvas, 10.00. Kaszaper— OMTK, 10.00. Füzesgyarmat— Gyomaendrődi Barátság, 17.00. Budavíz Kupa nemzetközi gyermektorna, Okány, községi sporttelep, 9.00 órától. ÚSZÁS. Dr. Regele Károly országos szenior bajnokság, Gyula, Várfürdő, 14.00. TENISZ. Hungarotel Kupa korosztályos és felnőtt férfi-női verseny, Békéscsaba, Kórház u., 8.00. VA VÁRNA P KAJAK-KENU. 27. Simon Fiala Tibor-emlékverseny, Békésszentandrás, 9.00. LABDARÚGÁS. Budavíz Kupa nemzetközi gyermektorna, Okány, községi sporttelep, 9.00 órától. LOVASSPORT. Meghívásos díjugrató és fogathajtó lovasverseny, Méhkerék, sportpálya melletti díjugrató pálya,, 10.00. ÚSZÁS. Dr. Regele Károly országos szenior bajnokság, Gyula, Várfürdő, 9.30. TENISZ. Hungarotel Kupa korosztályos és felnőtt férfi-női verseny, Békéscsaba, Kórház u., 8.00. Főszerkesztő: dr. Árpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Niedzielsky Katalin, Seleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: dr. Tóth Miklós ügyvezető igazgató. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba, Pf. 111. Telefonszámok: központ (66) 450-450; sportrovat: 451-114. Szerkesztőségi telefax: (66) 441-020. Kiadói telefax: (66) 450-198. Hirdetésvezető: Nánási János. Telefon: (66) 446-552, fax: (66) 441-311. Terjesztés vezető: Rajtár János. Telefon/fax (66) 453-710. Az előfizetők részére terjeszti a Népújság Kft. az ügynökségein keresztül. Árusításban terjeszti a „DELHÍR” Rt. Békés megyei üzeme, Békéscsaba, Szabadság tér 1—3. Telefon (66) 443-106, és a „KLK” Kiadói Lapterjesztő Kereskedelmi Kft., 1106 Budapest, Jászberényi út 53. Telefon: (1) 431-2643. Előfizethető a kiadónál (5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4.), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással. Előfizetési díj egy hónapra 745 Ft, negyedévre 2235 Ft. Nyomtatás: COFINEC Hungary Rt. Petőfi Nyomda, 6001 Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Felelős vezető: Fábián Endre nyomdaigazgató. HU ISSN 12151068