Békés Megyei Hírlap, 1998. július (53. évfolyam, 152-178. szám)
1998-07-21 / 169. szám
© ^ 1998. július 21., kedd SPORT «Sgl ) Kurucsai, Dobi és Dávid aláírt Labdarúgó NB III — mérlegen a Szarvasi FC A télen egy csapatra való játékos távozott A sötét mezes szarvasi fiatalok jól tartották magukat a tavaszi idényben a Jamina SE otthonában lejátszott találkozón, ahol csak 1—O-ra kaptak ki, ám végül elbúcsúztak az NB Ilitől FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER Hétfőn hosszasan tárgyalt Kovács Géza, az Előre FC Kft. ügyvezető igazgatója azokkal a labdarúgókkal, akik néhány nappal a bajnoki nyitány előtt még nem írták alá szerződésüket a lila-fehérekhez. A megbeszélések eredményéről az ügyvezető elmondta: a kapus Fülöp Róberttel és a Romániából a napokban visszatért védővel, Florin Raducuval nem tudtak megegyezni. A tárgyalások eredményre vezettek az Ilzer-Stadler FC volt 26 éves kapusával, Kurucsai Kornéllal, aki korábA romániai edzőtáborozáson lévő Urbanik házaspár jól szerepelt a hét végi, Bukarestben rendezett nemzetközi gyalogló- versenyen. Mint Tóth Sándortól, a Békéscsabai AC vezetőedzőjétől megtudtuk, a magaslati, ezer méter feletti, hűvös edzőtáborból a bukaresti versenyen óriási hőség fogadta a gyaloglókat. Urbanik Sándor A hét végén Nagyatádon rendezték meg az országos úszó vidékbajnokságot. A versenyen 26 egyesület 350 versenyzője állt rajthoz. Az egyesületek csapatversenyében a Békéscsabai Belvárosi DSK végzett az első helyen, megelőzve a Baja és a Kaposvár úszóit. A viadal érdekessége, hogy a 12 úszóval versenyző belvárosiak maguk mögé tudták utasítani a létszámfölényben lévő egyesületeket. A békéscsabaiak edzője, Budavári István a remek eredmények mellett azonban szomorú is volt. — Legnagyobb sajnálatomra mindezt csaknem 400 kilométerre Békéscsabától kellett megtennünk, mert tőlünk független okok miatt nem tudtuk megrendezni ezt a rangos versenyt. Célunk volt a vidékbajnokság megrendezésével, hogy népszerűsítjük az úszást, mint alapsportágat, egyben betekintést adunk a lakosságnak az eredményességünkbe, mert szerintem mások eredményessége a legjobb motiváló tényező a fiatalok számára a sportágválasztáskor, ha példaképeket tudunk felmutatni, miért ne szőkébb környezetünkben tegyük mindezt. Ennek ellenére tucatnyi versenyzőnk bizonyította, hogy minden körülmények között megállják a helyüket, és igyekeznek tudásuk legjavát nyújtani. Bízom azonban abban, hogy egyszer a csabai kőbán a Haladásban és az akasztói klubban több mint harminc mérkőzésen védett az élvonalban. Ugyancsak aláírta a megállapodást tegnap Dobi Róbert és Dávid Zsolt az Előréhez. A lilafehéreknek jelenleg 17 szerződéses labdarúgója van, s az átigazolási időszak lejártáig — július 31-éig — szeretnék feltölteni a húszas keretet. A Békéscsaba kerete: Kurucsai, Futaki, Sándor, Dicz- kó, Kerényi, Dávid, Varga M., Kovács K., Valentényi, Czipó, Kasik, Dobi, Fazekas, Ulrich, Brlázs, Negrau, Borbola. V. L. és Rosza Mária igen figyelemreméltó eredményt ért el, míg az 50 km-re készülő Leczki Ervin teljesítménye is jónak mondható. A bukaresti verseny eredményei. Nők. 10 km: 1. Cim- pean Norica 43,32. 2. Rosza 43,43. Férfiak. 20 km: 1. Urbanik Sándor 1:21,47... 4. Leczki 1:35,14. (v. 1.) zönség is velünk együtt örülhet eredményeinknek. A kétnapos viadalon a csabaiak 82-szer álltak rajthoz, 19 arany-, 9 ezüst- és 9 bronzérmet szereztek, 412 pontos teljesítményükkel a csapagyőzelmet is megszerezték. A Békéscsabai Belvárosi DSK úszóinak eredményei. Fiúk (1981-ben születettek és idősebbek). Szentesi Szabolcs (1979). 50 m gyors: 1. (24,51). 100 m gyors: 1. (53,20). 100 m hát: 1. (1:01,16). 200 m hát: 1. (2:08,34). 200 vegyes: 1. (2:13,54). 200 m gyors: 2. (2:01,38). 400 m gyors: 2. (4:17,47). 100 m pillangó: 3. (1:01,12). Szabó Árpád (1978). 100 m mell: 1. (1:08,91). 200 m mell: 3. (2:35,13). Zilling Mathias (1981). 100 m mell: 3. (1:12,39). Petrovszki Tamás (1983) . 100 m pillangó: 1. (1:02,95). 200 m pillangó: 1. (2:19,93). 200 m vegyes: 2. (2:27,08). 200 m hát: 2. (2:22,05). 400 m gyors: 3. (4:34,56). 100 m hát: 3. (1:06,70). 50 m gyors: 3. (26,85). Komolai Kornél (1984) . 50 m gyors: 1. (27,35). 100 m pillangó: 1. (1:05,41). 200 m pillangó: 1. (2:25,56). 100 m mell: 1. (1:15,58). 200 m mell: 1. (2:44,94). 200 m vegyes: 1. (2:26,78). 100 m gyors: 2. (59,62). 200 m gyors: 2. (2:12,00). 400 m gyors: 2. Kedden Előre főpróba Gyulán Az Előre FC Békéscsaba NB I-es labdarúgó-csapata kedden lejátssza utolsó előkészületi mérkőzését a július 25-ei, szombati Lombard FC Tatabánya elleni bajnoki nyitány előtt. A lila- fehérek ma 17.00 órakor Gyulán lépnek pályára, az ellenfél az NB Il-es Gyulai FC együttese lesz. Ma közgyűlést tart a Csaba Előre KC Ma 18.00 órakor tartja közgyűlését Békéscsabán, a városi sportcsarnokban a nehéz anyagi helyzetben lévő Csaba Előre KC. A rendezvényre a klubtagokon kívül várják a Békéscsabán nagy hagyományokkal rendelkező férfi kézilabdázás híveit is, akik valamilyen formában segíteni tudnak az NB I B-s egyesületnek. (4:31,01). Gelegonya Ferenc (1984). 200 m hát: 1. (2:27,97). 400 m gyors: 3. (4:34,41). Priskin László (1985). 200 m hát: 3. (2:29,31). Felnőtt férfi 4x100 m gyorsváltó: 1. Bcs. Belvárosi DSK (Szentesi, Szabó, Zilling, Petrovszki) 3:46,68. 4x100 m vegyesváltó: 1. Bcs. Belvárosi DSK (Szentesi, Szabó, Petrovszki, Zilling) 4:09,58). 1984-ben születettek és fiatalabb fiúváltó. 4x100 m gyorsváltó: 1. Bcs. Belvárosi DSK (Komolai, Róka, Priskin, Gelegonya) 4:10,49. 4x100 m vegyesváltó. 1. Bcs. Belvárosi DSK (Gelegonya, Komolai, Literáti, Dinya) 4:51,89. Leányok. Póda Emese (1982). 200 m mell: 2. (2:57,74). 100 m mell: 3. (1:35,91). Vígh Nóra (1982). 200 m pillangó: 2. (2:38,94). A Gyulai SE úszóinak eredményei. Felnőttek. Liszkai Klára. 100 m hát: 3.(1:11,00). 200 m hát: 3. (2:31,9). Földházi Mónika. 100 m pillangó: 3. 1:07,00. 200 m pillangó: 3. 2:27,4. Legeza Bencze (1984). 200 gyors: 3. (2:12,6). Ludvigh Balázs (1984). 200 m mell: 3. (2:46,1). A Belvárosi DSK úszóinak támogatói: Prima Protetika Kft., Corinthia Aquincum Hotel, Agroker Rt., OTP Bank Rt. Békés Megyei Igazgatósága, Kígyó Patika, Delfintrans. Véget ért az 1997—98. évi NB III-as labdarúgó-bajnokság az Alföld csoportban is. Szokásunkhoz híven körbejárjuk a hét érintett Békés megyei csapatot, mindenütt azt elemezzük, mennyire valósultak meg a tervek, s milyen volt a szakosztály, klub anyagi háttere. Az adott csapatnál négy kérdést tettünk fel a szakvezetőknek, miszerint 1. Mi volt a célkitűzés erre a bajnokságra és mi valósult meg ezekből? 2. Kikkel volt elégedett az edző és kikkel kevésbé? 3. Mi a nyári program, terveznek-e erősítést? 4. Elegendők voltak-e az anyagiak, illetve kik segítették az egyesület, szakosztály gazdasági működését? A szarvasi egyesület életéről Koltai Lajos edző beszélt: 1. — Az őszi tizedik helyezés után reális célkitűzés volt a biztos bentmaradás. A nehéz pénzügyi helyzet után ’97 végén ismét egy csapatra való játékos távozott. A tavaszi szezon elején az „új játékosok” meglepetésre igen jól kezdtek (Gyula ellen 0—0), de végül is az Alföld csoport többségében rutinos játékosaival szemben nem vehették fel a versenyt. 2. — Az 1997—98-as bajnoki évben 33 játékos jutott szóhoz az együttesben! Közülük Bogdán, Kovács, Baráth és Darida Péter játéka emelhető ki. Tudása alapján többre lett volna képes Darida Zsolt, Klimaj, Nagy Krisztián és Tóth Zsolt. 3. — A nyári program tervePetróczki újabb két aranya Dunaújvárosban befejeződött a Dunaferr-kupa uszonyos és búvárúszó országos bajnokság. A viadal utolsó napján, vasárnap Petróczki Zsombor, a Gyulai Kövizig-Várfürdő versenyzője tovább folytatta kiváló szereplését. Reisz József edző tanítványa az 50 méteres búvárúszásban új országos csúccsal, 16,45- ös idővel elsőként csapott a célba és a bajnokságon immáron harmadik rekordját állította fel. Petróczki a 200 m-es uszonyos úszásban is rajtkőre lépett és biztosan győzött új országos rekorddal, 1:29,83-as idővel, s ezzel negyedik aranyérmét nyerte. (v. 1.) Béres Szabolcs Tatabányára igazolt Távozott Békéscsabáról Béres Szabolcs, a Csabai Konzerv SE férfi asztalitenisz-csapatának versenyzője. A védőjátékos az őszi idénytől az NB II-ben szereplő békéscsabai csapatból az NB I A csoportban szereplő Spar SE Tatabánya együttesébe igazolt. TOTÓNYEREMÉNYEK A Szerencsejáték Rt. közlése szerint a 29. heti totónyeremények a jövedelemadó levonása után a következők: 13 plusz egy találatos szelvény 13 darab, nyereményük egyenként 239 ezer 330 forint, 13 találatos szelvény 101 darab, nyereményük egyenként 20 ezer 008 forint, 12 találatos szelvény 1691 darab, nyereményük egyenként 1012 forint, a 11 találatos szelvényekre egyenként 148 forintot, a 10 találatos szelvényekre egyenként 62 forintot fizetnek. A Góltotón 4 találatos nem volt. A következő hétre átvitt nettó nyereményösszeg 455 ezer 644 forint. 3 találatos 2 darab, nyereményük egyenként 46 ezer 303 forint. zése és az erősítés még sok mindentől függ. 4. — A kilátástalanság szinte végig fenyegető volt. Viszont ilyenkor látszik meg, ki az igazi sportbarát, aki segíteni tud és akar is. Természetesen ilyenek még vannak Szarvason, így Szabó Róbert, Bogdán János, Megkezdte a felkészülést az új bajnoki szezonra a megyei I. osztályból a nyáron kiesett Mezőkovácsházi TE labdarúgó- csapata. Pepó Gábor, az együttes edzője kérte a szakosztályvezetést, hogy elfoglaltsága miatt mentse fel az edzői teendők ellátása alól, amit a vezetés elKozma Mihály, Tóth Imre és Bődi János segítségének köszönhetően hozzátettek a polgármesteri hivatal által biztosított szűkös anyagiakhoz. Ennek köszönhetően végül is sportszerűen be tudtuk fejezni a tavaszi szezont. Csabai Pál fogadott. Az új szakvezetőt rövidesen megválasztják az egyesület vezetői. Az átszervezett mezőkovácsházi csapat a hét végén már lejátszotta első előkészületi mérkőzését is. A fiatalokból álló gárda 5—1-re győzött Pusztaföldváron a helyi csapat ellen. Tenisiü tök SPOsPT __ „ ,,_ ÁRUHÁZ 30-50 százalékos Békéscsaba , _ _ Munkácsy u. 11., árengedménnyel telefon: (66) 324-256 1. Tatabánya—Előre FC Békéscsaba 2. Matáv Sopron—Szeged LC Név: __ _____________________________ C ím; ________________________________ A múlt héten a főmérkőzést, a Debrecen— Hansa Rostock összecsapást (1—1) tíz olvasónk találta el, közülük a következő három helyes megfejtő nyert a sorsoláson: Horváth Tiborné, Bélmegyer, Berényi u. 10., Kesjár Mátyásné, Békéscsaba, Széchenyi u. 5., Sánta tamás. Körösladány, Kossuth u. 14/1. Valamennyien 1500 forint értékben választhatnak a játék szponzora, a Hetes Kft., valamint kiadónk, a Népújság Kft. jóvoltából, a békéscsabai Adidas márkabolt (Andrássy út 24.) árukészletéből, amelyért személyesen jelentkezhetnek a boltban. A héten NB I-es labdarúgó-mérkőzés szerepel fő- és pótmérkőzésként. Ezúttal is egy-egy utalványt nyerhetnek a helyesen tippelők közül a legszerencsésebbek. Az e heti tippeknek július 24-éig, péntekig kell beérkezniük. Mindenki több tippel is részt vehet, amelyet postán vagy személyesen is eljuttathat címünkre: Békés Megyei Hírlap, 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. A játékban csak azok vehetnek részt, akik a lapunkból kivágott szelvénnyel tippelnek. Ahány kivágott szelvényt küld be, annyi tippel vehet részt játékunkban. A borítékra vagy a levelezőlapra kérjük ráírni: „Góltotó!”- - * A \ ytATESZ tagja Főszerkesztő: dr. Árpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Niedzielsky Katalin, Seleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: dr. Tóth Miklós ügyvezető igazgató. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba, Pf. 111. Telefonszámok: központ (66) 450-450; sportrovat: 451-114. Szerkesztőségi telefax: (66) 441-020. Kiadói telefax: (66) 450-198. Hirdetésvezető: Nánási János. Telefon: (66) 446-552, fax: (66) 441-311. Terjesztésvezető: Rajtár János. Telefon/fax (66) 453-710. Az előfizetők részére terjeszti a Népújság Kft. az ügynökségein keresztül. Árusításban terjeszti a „DELHÍR” Rt. Békés megyei üzeme, Békéscsaba, Szabadság tér 1—3. Telefon (66) 443-106, és a „KLK” Kiadói Lapterjesztő Kereskedelmi Kft., 1106 Budapest, Jászberényi út 53. Telefon: (1) 431-2643. Előfizethető a kiadónál (5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4.), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással. Előfizetési díj egy hónapra 745 Ft, negyedévre 2235 Ft. Nyomtatás: COFINEC Hungary Rt. Petőfi Nyomda, 6001 Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Felelős vezető: Fábián Endre nyomdaigazgató. HU ISSN 12151068 Az Urbanik házaspár érmei A hét végi nagyatádi vidéki úszóbajnokság legjobbja: Békéscsabai Belvárosi DSK Budavíz Kupa Okányban A hét végén rendezik meg Okányban a Budavíz Kupa gyermek labdarúgótornát. A július 24—26 között zajló, immáron harmadik alkalommal kiírt nemzetközi tornán hét csapat lép pályára, köztük Romániából Kovászna megye válogatottja és Beszterce csapata. A hazai együttesek között ott lesz az utánpótlásneveléséről ismert Debreceni Olasz Focisuli, a Csepel SC, a Békéscsabai Előre FC, a Békés megyei labdarúgótábor és a házigazdák együttese. A viadal pénteken 14.00 órakor kezdődik, majd szombaton és vasárnap 9.00 órakor folytatódik. Szombaton kulturális és szórakoztató programok és ökörsütés színesíti az okányi sportrendezvényt. Pepó Gábor távozott Kovácsházáról