Békés Megyei Hírlap, 1998. július (53. évfolyam, 152-178. szám)
1998-07-18-19 / 167. szám
6 HÉTVÉGI MAGAZIN 1998. július 18-19., szombat-vasárnap Verselő A héten Bede Zsóka, lapunk főmunkatársa választotta ki egyik legkedvesebb versét. Miért éppen ezt? íme: Nagyon szeretem a verseket, különlegesen kikapcsoló, feloldó élvezetet jelent Ady Endre, József Attila, Paul Geraldi, Nagy László, Villon olvasása. Lelkileg mégis leginkább Csoóri Sándor verse, az Anyám fekete rózsa érintett meg, hiszen évek múltán is annyira friss bennem a fájdalom édesanyám halálán. Más lehetett az az asszony, de a költő és az én érzésem, különösen az utolsó versszakra gondolva, hihetetlenül azonos. Csoóri Sándor Anyám fekete rózsa Anyámnak fáj a feje — nem iszik feketét. Anyámnak fáj a feje — nem szed be porokat: szótlanabb sápadtsággal feji meg tehenét, szótlanabb sápadtsággal söpröget, mosogat. Anyámra durván szólnak jött-ment idegenek? Anyám az ijedségtől dadog és bereked. Sötét kendőjét vonván, magányát húzná össze: ne bántsa többé senki, félelmét ne tetőzze. Anyám utakon lépdel, s nem jut el sehova. Szegénység csillagától sebes a homloka; vállára még az orgonavirág is úgy szakad, mintha csak teher volna, jószagú kárhozat. Nyár van égen és földön, zene szól, muzsika, anyám csönd-sivatagján el kell pusztulnia. Gépek, gyártmányok zengnek csodáktól szélűtötten, de egy se futna hozzá: „segítek, azért jöttem.” Anyámnak fáj a feje — anyámnak fáj a Semmi. Anyám fekete rózsa, nem tud kiszínesedni. Egy éjjel földre roskad, megtört lesz majd, kicsi — Bejön egy madár érte, s csőrében elviszi. (1930) A FAL LEOMLÁSÁNAK TIZEDIK ÉVFORDULÓJÁT MÁR BERLINBEN ÜNNEPLI A KORMÁNY A NAGY KÖLTÖZKÖDÉS Eleinte egyszerűnek tűnt a dolog, ám mostanában egyre többen teszik fel a kérdést: szükség van-e akkora kiadásra, amekkorával a kormányhivatalok Berlinbe költözése jár? Németországban gőzerővel készülnek a nagy napra, amely 1999-ben, a berlini fal leomlásának tizedik évfordulóján érkezik el. Németország egyesítésekor (1990. X. 3.), amikor újra Berlin lett az ország fővárosa, úgy tűnt, senki sem akarja otthagyni Bonnt. A szövetségi parlament képviselőinek nem akaródzott feladni a megszokott komfortot, s a költözés feltételéül szabták, hogy rekonstruálni kell a Brandenburgi kapu közelében álló Szövetségi Gyűlés történelmi épületét. A nagy költözködésről 1991-ben született a döntés a parlamentben, amikor mindössze tizenhét szavazat ellenében Berlin lett a győztes. Ezután hosszú huzavona, majd 1994 áprilisában egy kompromisszumos megoldás született, amely szerint hat minisztérium továbbra is Bonnban marad, ráadásul tizenhárom központi hivatal és intézmény kap helyet a városban. A munkahelyek elvesztését (mintegy húszezerről van szó) az állam 2,8 milliárd márkás kompenzációval akarja kiegyenlíteni. A szövetségi elnök már megkapta berlini székhelyét (a Bellevue-palotát), a szövetségi gyűlésnek még várnia kell a megfelelő elhelyezésre. Az adminisztráció leépítése helyett a politikusok egyre több igénnyel állnak elő. Most már azt latolgatják, hogy új kormányépületet építenek az egykori birodalmi gyűlés mellett, mivel a berlini szenátus két kilométerre lenne tőle. Volker Rühe védelmi miniszternek, a saját szavai szerint, indokolt esetben tizenöt perc alatt el kell érnie a szövetségi kancellárt. Mivel azonban az ő minisztériuma öt másikkal (az egészségügyivei, a művelődésivel, a környezetvédelmivel, a mezőgazdaságival és a gazdasági kapcsolatokéval) egyetemben Bonnban marad, azt mérlegelik, hogy a minisztérium irányító apparátusát Berlinbe költöztetik. Ez azonban könnyen precedenst teremtene, s új költözési hullámot indíthatna el. Egyesek attól tartanak, hogy le sem telik a törvényhozási ciklus, s az összes minisztérium Berlinben találja magát. A munkahelyek tömeges megszűnése Bonnban egyelőre senkit sem ejt kétségbe. Á minisztériumok többsége, így a kancellári hivatal és a Szövetségi Tanács is azzal számol, hogy az átköltözés után is megtartja épületeit, természetesen a megfelelő személyzettel. S vajon hogyan fog ülésezni a kormány a kettéválás után? Hogyan fogja a parlament a kormány ellenőrzését, alkotmányos kötelességét teljesíteni? Lehet, hogy videokonferenciákká válnak a parlamenti bizottságok ülései? Ha nem, 1999 nyarától állami hivatalnokok tömege fog pendlizni Berlin és Bonn között. Azok a hivatalnokok, akik úgy döntenek, hogy továbbra is fenntartják bonni lakhelyüket, két évig állami költségen utazhatnak haza minden hétvégén. A Szövetségi Gyűlés illetékes hivatalnokának asztalán már több mint hatszáz kérvény fekszik: valamennyi egy- vagy kétszobás szolgálati lakást kér. A kérvények száma állandóan növekszik. A költözés terheit természetesen az állam fedezi, vagyis az adófizetők. A hivatali berendezéseken kívül azonban a politikusok és a hivatalnokok ingóságai is útra kelnek, beleértve a jachtokat, a lovakat és a háziállatokat is. A költségeket növelik a képviselők átmeneti hivatali helyiségei, az újak elkészültéig (becslés szerint 80 millió márka), továbbá a bérleti díjak, az építkezési kölcsönök vagy a gyerekek átképzése az új iskolákban. Egy állami hivatalnok átköltözésének költségeit kétszázezer márkára becsülik. Nem csoda, hogy egyre több polgár teszi fel a kérdést: vajon szükség van-e egy ekkora hurcolkodásra akkor, amikor az országban csaknem ötmillió a munka- nélküli. A Reichstag eredeti állapotában, amelybe átalakítás után a szövetségi parlament költözik Párizs Orosházára települt Az Orosházi Festők Csoportja több mint 30 évvel ezelőtt alakult abban a városban, ahol mindig felbukkant egy tehetséges fiatal, hogy elinduljon, hírnevet szerezzen önmagának és ezáltal szőkébb hazájának is. Az 50-es években kiváló művészek, rajzpedagógusok dolgoztak a városban (Kerti Károly, Rajki József, Zsáky István), ők egy életre szóló meghatározó lökést adtak a tehetséges fiataloknak, akik felett lassan elszálltak ugyan az évek, de az alkotás vágya, a rendszeres találkozás igénye megmaradt. ív, az üvegpiramis, a Nap Király palotája tükörtermének szomszédságában békésen megfért az Orosházi Festők Csoportjának tiszteletbeli tagja, Ilovszky Béláné Irénke néni, aki korát meghazudtoló frissességgel és tempóval látott munkához. — Témaválasztásomhoz az itt felállított vitrinek adták az ötletet: madarakat festek a héten, először a vörös vércséket, majd a kedvenceimet, a darva- kat. A művészeti műhely július 25-én ér véget, amikor a táborozók bemutathatják képeiket, fotóikat a közönség előtt is egy kiállítás keretében. Csete Ilona — Szeretnénk, ha a lencse művészei más és más látásmódban mutatnák be a várost, a képek pedig majd alapjai lehetnek egy művészi fotóalbumnak... A tábor megnyitóján Újhelyi István fotóművész alkotásait is megtekinthették a résztvevők. Sass Ervin a fotós sajátos stílusára hívta fel a közönség figyelmét a Párizst bemutató sorozat darabjain keresztül. S hogy mi fűzi a fővárosi művészt Orosházához? Nem először van az alföldi városban, ebben az alkotóműhelyben. Itt- tartózkodásának ideje alatt ünnepelték a franciák diadalmas forradalmuk 209. évfordulóját, miközben Orosházán — a képek jóvoltából — megelevenedett Párizs múltja és jelene. A képzőművészek táborába másnap is ellátogattunk, akkor, amikor min- Orosházi Festők Csoportjának tiszteletbeli tagja Ilovszky Béláné Irénke denki elindult témát keresni. A diadal- néni, aki a párizsi képek szomszédságában madarakat fest fotó: such tamás A kiállítások szervezése mellett a helyi festők bekapcsolódtak a szakmai életbe is, rendszeres résztvevői voltak alkotótáboroknak. Lovasberény, Gárdony, Gyopárosfürdő — megannyi kedves emlék, új barátok, képek, fotók. A Kulturális Kapcsolatok Egyesülete immár negyedik alkalommal rendezte meg az Orosházi Művészeti Műhely alkotótábort. A hét eleji megnyitóra mi is meghívást kaptunk. Gonda Géza az egyesület nevében fejezte ki köszönetét mindazoknak, akik az idén is megtisztelték jelenlétükkel ezt a közösséget. Mint mondta, kezdetben Szlovákiából hívtak külföldi képzőművészeket, később aradiak csatlakoztak, az idén pedig Hollandiából érkeztek festők a Kossuth Lajos Mezőgazdasági Szakközépiskola kollégiumába. Fotóművészek is jöttek Orosházára: Kár, hogy feltámadtál! Blanter lassan haladt a két rendőr között a börtönkórház kapuja felé. A lába sajgott ugyan, de élvezni akarta a szabadságot. A fegyház, ahova tartottak, talán két kilométerre volt, túl az erdőn. Aztán kocsiba szálltak, az egyik rendőr vezetett, a másik meg hátra ült, mellé. A rabomobil bukdácsolva haladt a rossz földúton. Aztán hirtelen óriási lökést érzett, a kocsi nyilván az árokba zuhant. A kísérő eszméletlenül feküdt a padozaton. A sofőrfülkében is csend volt. A fogoly rádöbbent, hogy itt a szabadulás órája. Kihúzta a kísérő fegyverét, feltápászkodott és óvatosan kinyitotta az ajtót. Amilyen gyorsan csak tehette, elsántikált az erdő felé. A lövés tegnap szerencsére csak súrolta a combját. Valahol autót kellene szerezni, morfondírozott, amikor megpillantotta az erdőszéli parkolót. Egy magányos Fordot látott, s azt, hogy egy vézna fiatalember a gyújtással bajlódott. Újabb szerencse! Az autóhoz mindjárt itt a túsz is. Hátulról közelítette meg a kocsit. Amint a motor járni kezdett, a vézna fejére irányította a pisztolyt. — Mit akar? — kérdezte az rémülten. — Azt csináld, amit mondok és semmi trükk. Indulj el és kanyarodj a nyugati országútra. Blanter még reggel láthatta az újságban, hogy a címlapon írtak a munkáról. A cikkben azonban hiba volt és ez most nagyon jól jött. „Az egyik bankrabló eltűnt, a másik azonban a lövöldözésben életét vesztette” — tudósított az újság. Nos, ha így írják, akkor Didier is azt hiszi, hogy ő halott! Egy halott pedig nem köp a zsaruknak. Neki tehát csak meg kell húznia magát valahol és várnia egy kis ideig. A nyomorult! A rablásnál két autót használtak, de a meneküléskor természetesen csak az övé nem indult. Nyilván így akart szabadulni Didier, hogy ne kelljen osztozni. — Állj meg. Itt kiszállunk. Az utolsó szakaszt gyalog tesszük meg, hogy ne repülhessen el a madár. Óvatosan értek az eldugott tanyára. A fészerben meglátta a másik autót. Tehát itt van, gondolta és kibiztosította a fegyverét. Aztán maga elé húzta a vézna túszát. Az ajtó be volt zárva. Felkapcsolta a villanyt. A szekrényhez ment és határozott mozdulattal kinyitotta az ajtaját — és egy pisztoly csövével találta szembe magát. — Isten hozott, Blanter. Kár, hogy feltámadtál! Didier villámló szemmel lépett ki a szekrényből. Aztán a fegyver csövével hátrább tolta Blantert. — Ez kicsoda? — kérdezte, a fiatalemberre mutatva. — A sofőröm. Látod, milyen vacakul néz ki. — De megmutattad neki a rejtekhelyét! Persze, amilyen hülye vagy. Nyilván azt képzelted, hogy megosztom veled a dohányt. — Didier befejezésként feljebb emelte a fegyvert. — Eldobni a pisztolyt! — kiáltotta ekkor a vézna és két kézzel szorította a browningját. Didier megfordult, de akkor már lövés dördült és a gengszter a karját tapogatva a földre rogyott. — Csak nem zsarut hoztál magaddal, te idióta?! — fordult a meglepett Blanterhez. — Csak igen — válaszolt magabiztosan a vézna túsz. — A kapitányságon ugyanis tudtuk, hogy a rablást Didier eszelte ki, s mivel meglógott, tervet dolgoztunk ki az elfogására. Megjátszottuk a rabomobil szerencsétlenségét. És éppen ideje, hogy maga is megtudja — mondta Blanter felé fordulva —, merthogy szépen bevette a trükköt. A kísérő pisztolya természetesen üres volt, amikor a parkolóhoz rohant, ahol én babráltam a motorral, akkor sem volt benne lőszer. Egyébként szerencséje, hogy akkor ott, nem motozott meg. így ez a fegyver most megmentette az életét. Közlöm továbbá uraim, hogy pillanatokon belül jó néhány vendégünk lesz, a kocsiban ugyanis rádióadót helyeztünk el és ebből a fiúk figyelhettek bennünket. És már útban vannak hozzánk. Javaslom, fogadják őket összetett kézzel.
