Békés Megyei Hírlap, 1998. július (53. évfolyam, 152-178. szám)

1998-07-15 / 164. szám

1998. július 15., szerda MEGYEI KÖRKÉP Tízéves lap Tízéves a Gyulai Hírlap, első száma 1988. július elsején je­lent meg. 1991. második felé­ben vált nyolcoldalassá, 1995 szeptemberétől különféle mel­lékletekkel bővült. Az évfordu­lóra megújult köntösben jelent meg a lap. A külső változások mögött tartalmi nincs, az eddigi alapelvek szerint szerkesztik. A 2500 példányban megjelenő he­tilapból átlagosan 2100 fogy el, az előfizetői példányszám emelkedő. A Gyulai Hírlap közvetlen elődje 1976-ban je­lent meg utoljára, lapunk, az ak­kor még Békés Megyei Népúj­ság gyulai kiadásaként. A köz­beeső időszakban negyedéven­ként adták ki a Gyula Város Ta­nácsának Tájékoztatója című kiadványt tíz éven át. (ö) Esti fények Reformátuskovácsházán a templom és a lelkészlak jövőre lesz 100 éves, amelyet az egy­házközség szeretne egy na­gyobb ünnepségsorozattal em­lékezetessé tenni. Ezen alka­lomból Kis László lelkész a templomtorony éjszakai külső megvilágításához kért segítsé­get az önkormányzattól. Mint elmondta, a hívek segít­ségével már megkezdték az épü­letek szépítését, valamint az itt található és a Viharsarok egyik legszebb hangú orgonájának az automatizálását. Tavasztól ha­vonta szeretnék kulturális ren­dezvénnyel meglepni a várost, ahol a lakosság minden rétegét szívesen látják. Mivel egy ko­rábbi levélben a római katolikus egyház is a templom kivilágítá­sához, valamint toronysisak- és belső falfestéshez, toronyóra lé­tesítéséhez kért segítséget, ezért a képviselők úgy döntöttek, hogy a szűkös anyagi helyzet miatt a nagyobb munkákat jelen­leg nem tudják támogatni, de mindkét templomnál hozzájárul­nak a toronyvilágítás kiépítésé­hez. Ezen túl egyik testületi tag egyszeri, egy másik 3 havi tisz­teletdíját ajánlotta fel az említett orgona felújításához. H. M. Albérlet és korrepetitor A békéscsabai Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat olyan albérlet-felkínálók jelentkezé­sét várja, akik olcsó lakhatási lehetőséget tudnak felajánlani. A szolgálat ingyenes közvetítői szerepet vállal. Továbbá a csa­ládsegítő szolgálat várja azon általános és középiskolás korú gyermekes szülők jelentkezé­sét, akik gyermekük mellé korrepetitort keresnek. A csa­ládsegítő ebben az esetben is közvetítői szerepet vállal. Ér­deklődni keddi napok kivételé­vel 8.30-tól 16.30-ig a szolgálat címén, a Szent István tér 9. szám alatt, vagy a (66) 441-147-es te­lefonszámon lehet. (y) Szenvedélybetegek rehabilitációs otthona Nagyszénáson Elindulni a visszavezető úton Mintegy hat nőnap alatt épült fel Nagyszénás határában a szenvedélybetegek rehabilitációs otthona. A megye első, és egyelőre egyetlen ilyen jellegű intézményének műszaki át­adására a napokban került sor. A Békés Megye Képviselő- testületének Nagyszénási Szo­ciális Otthona fennhatósága alá tartozó, csaknem 800 négy­zetméteres épület kivitelezője a szarvasi Integrál Gmk. A 70 millió forintos beruházáshoz 35 millió forintot a Népjóléti Minisztérium szerkezetátalakí­tási programján nyert az intéz­mény, míg a fennmaradó összeget a megye biztosította a nagyszénásiak számára. Mint megtudtuk, a 15 szobás létesít­ményjúlius 20-tól fogadja a la­kókat — kórházi kezelés után lévő alkohol- és drogbetegeket —, a tervek szerint szeptem­berben már 40 fővel üzemel a rehabilitációs otthon. — Úgy gondolom, tévhit és előítélet él a nagyszénási la­kosság egy részében — mond­ta dr. Baja Jánosné, a nagy­szénási szociális otthon veze­tője. A rehabilitációs otthonba csakis olyan gyógyulófélben lévő drog- és alkoholbetegek jelentkezését várjuk, akik vál­toztatni szeretnének eddigi életmódjukon, rendezett hát­térrel rendelkeznek, tehát van visszavezető útjuk a társada­lomba. Olyan 40 év alatti ön­ként jelentkezőket várunk, akik készek együttműködni gyógyulásuk érdekében, ami­hez pszichológus, pszichiáter, háziorvos és 2 szociális mun­kás nyújt mad segítséget. A te­rápiás közösségi módszer ré­sze a munkaterápia is, aminek keretében az intézmény 5 hek­táros gazdaságában is tevé­kenykedhetnek a rehabilitáci­ós otthon lakói. — Mennyi időt tölthetnek el az otthonban a gyógyulás út­jára lépett drog- és alkoholbe­tegek? — Ez az egyéntől függ. A rehabilitációs idő maximum 5 év, amennyiben az otthon la­kóinak közössége úgy ítéli meg, hogy valaki néhány hó­nap vagy egy-két év után már képes az önálló életre, úgy ez az időtartam természetesen sokkal kevesebb. — Említette, hogy a jelent­kezés önkéntes. Honnan sze­rezhetnek tudomást az érintet­tek az intézmény létezéséről? — Ismertetőnket elküldjük az illetékességi terület önkor­mányzataihoz, a környező nagyvárosok kórházainak addiktológiai és pszichiátriai osztályaira. Első alkalommal július 22—23-án, 9—13 óráig tartunk felvételi beszélgetést, intézményünk Nagyszénás ha­tárában, az Orosháza—Szarvas közút mentén található. K. E. „Petőfi-szobrászok” Békésből A közelmúltban Petőfi-szob- rot avattak Tiszaújvárosban. Dr. Schmitt Pál, a Nemzetközi Olimpiai Bizotság első alelnö- ke megnyitójában arra utalt: számára az új PetőB-szobor a fiatalságot, a lendületet sugall­ja, amilyet a város is. Azóta Farkas Zoltán polgármester elküldte lapunknak a 2 méter 20 centi magas bronzszobor­ról készült fotót, mi pedig megkérdeztük az egyik alko­tót, aki társával együtt Békés­ből indult el művészi pályáján. A Pomázon lakó Seres János (46) igencsak meglepődött ér­deklődésünkre és örömmel mesélte: — Medgyesbodzáson lak­tunk, de hétéves koromban, apámat követve, feljöttünk Pestre. Anyai nagyapám cite- rakészítő volt, másik nagy­apám kistalicskát csinált apámnak, ügyes kézműves emberek voltak. Valószínű, hogy némi köze ennek is lehet ahhoz, hogy később a képző- művészeti pályát választot­tam. Úgy harmadikos kisdiák koromban egy hüvejkujjnyi hosszú vastag fadarabot talál­tam, amely hosszában szét volt nyílva. Azt mondták, ügyes figurát faragtam ki be­lőle. Lehet, hogy minden ek­kor kezdődött... Évente leg­alább egyszer hazamegyek Bodzásra, változatlanul béké­sinek érzem magam. Seres János és Szórádi Zsigmond Petőfi-szobra Seres János 1982-től járt a képzőművészeti főiskolára, Kő Pál osztályába, a Mester első szobrász tanítványaként. Első munkáját, egy nyolc­vancentis kőszobrot, az auszt­riai Szt. Ulrichban magyar bé­kekőként helyezték el, ahol minden országé megtalálható egy félköríves emlékhelyen. Az Országos Béketanács tuli­páncímerét gondolta át virág­gá­— A tiszaújvárosi Petőfi- szobor elkészítését pályázat útján kaptuk meg az Oroshá­záról származó Szórádi Zsig­mond kollegámmal, akivel már sok közös alkotásunkat jegyeznek — folytatja Seres János. — A szabadság és sze­relem költőjét akartuk meg­mintázni, de nem idealizálva, hanem egy köztünk járó, hús­vér Petőfit. Még a rádió is se­gített, az egyik műsorban gra­fológus mesélt jellemző voná­sairól, nem feledve, hogy női­es alkat volt és talán forradal- miságával ezt akarta kompen­zálni. Nos, ha ezt sikerült ki­fejeznünk, akkor vállaljuk azt is, amit már hallottunk a szo­borról, hogy tudniillik arány­talan... ám csak így fejezhet­tük ki alacsony termetét. Még valamit mondott a grafológus, hogy ha nincs a 48-as forrada­lom, szerinte Petőfi akár anar­chista is lehetett volna. — Mire büszkék még? — Hál’ Istennek nagyon sok munkánk található az or­szágban. Az Országház 80 méteres tornyán látható egy rézből készült magyar vitézfi­gura, amit hasonlóan a Zene- akadémia bronzszobraihoz, nemrégiben restauráltunk. Ez persze csak véletlen, egyfor­mán szívesen dolgozunk a fá­val, kővel is. (fábián) Most érdemes DAEWOO személyautót vásárolni, mert a Lanos 100.000 Ft Nubira 300.000 Ft Leganza 500.000 Ft kedvezménnyel kapható. TICOSX110 1.199.000 Ft-tól. Használt autót beszámítunk! ALFA Hódmezővásárhely, autóház Szántó K. J. u. 149. KFT % (62) 346-568, (62) 341-885. jm/HUNGÁRIA FSbiztosító NYUGDÍJPÉNZTÁRA A takarékszövetkezetek partnere ÚJ HELYRE KÖLTÖZÖTT Tájékoztatjuk tisztelt pénztártagjainkat, hogy a Hungária Biztosító Rt. Nyugdíjpénztára 1998. július 6-ától a H-1117 Budapest, Galvani út 44. sz. alá költözött. A Nyugdíjpénztár a hirdetés megjelenésének nap ától az alábbi telefon- és telefaxszámokon érhető e: telefon: (36-1) 463-8598, (36-1) 463-8599 telefax: (36-1) 463-8540 a Hungária Biztosító Rt. Nyugdíjpénztárának Igaztatótanacsa Kállai Ferenc nosztalgiája Gyulán gyalogos, kirakatot néz és vásárol A művészt minden nyáron Gyulára húzza a szíve Sokszorosan kitüntetett mű­vészünket, Kállai Ferencet, a Nemzeti Színház örökös tag­ját mostanában ismét lehet látni a gyulai utcákon, noha tudomásunk szerint nem ját­szik a Várszínházban... — Nosztalgia... — válaszolta. — Annyira megszerettem a vár­játékok idején Gyulát és az ut­cán találkozó embereket, hogy most már a második, harmadik nyáron is jöttem, anélkül, hogy játszottam volna a szabadtéri já­tékoknál. Sematikusan el lehet­ne mondani, hogy szinte min­den évről évre fejlődik. Egyet hiányolok, hogy talán nem olyan intenzív a szabadtéri játé­kok ajánlása. Persze attól függ, milyen műsoroké... Shakes­peare, Márai, Mikszáth... Most sem rossz, Tamási Áron darab­ját, az Énekes madarat este né­zem meg, remélem nem veri el az eső. — Vannak barátai a város­ban? — Például akinél beszélge­tünk, dr. Fodor Endre nagy sze­retettel fogad bennünket. Iga­zán annyi a program, hogy néha nem is tudom teljesíteni, amit felajánl. — Hogyan látja, miben ju­tott előbbre a város? — Sokat fejlődött az épülete­iben, az egyre dúsabb növény­zettel, a virágokkal. A lokálpat­riotizmust látni a városon, a há­zaknál az előkeltek megművelt- ségén. Jó érzés találkozni az it­teni emberekkel, korosztályra való tekintet nélkül szinte min­denki olyan, mintha a szülőfa­lumban, városomban lennék. — Gyomára ellátogat? — Áz idén nem. Nemrég voltam ott, amikor díszpolgárrá avattak, nagyon megmelegítette a szívemet, de nekem ott igazá­ból már senkim nincs, közvet­len család és ismerősök... Szo­morú, hogy osztálytársaim, az elemi iskolai osztálytársaim kö­zül nem olyan sokan vannak már életben. — Gyulán mi a program? — Reggel az uszoda, amikor nyitnak már ott vagyok. Akkor még az enyém az egész 50 mé­teres uszoda és annak „fel­ügyelete”. Most volt két borús, kellemetlen nap hogy nem vol­tam, de különben lelkiismeret- furdalásom van, ha nem csiná­lom. Aztán séta séta hátán... Úgy érzem magam, mintha kül­földön lennék, vásárlási kény­szerem van. Pesten nem nagyon járok gyalog, itt meg igen, lá­tom a kirakatokat, s szívesen vásárolok ezt, azt. Most például vettem egy inget, egy „fél- farmer” inget. — Szereti a farmert? —'Szeretem, praktikus vise­let, különösen színházba, ahol próbákra fel tudja venni az em­ber. — Budapesten hogyan telnek a napjai mostanában? — Szezonban színház, a Lukács uszoda, ott is úszkálok már lassan negyvenvalahány éve, rendszeresen. És az ott­hon... — Szerep? — Játsszuk sokadszor na­gyon nagy sikerrel Csiky Ger­gelytől A nagymamát, s ját­szom A kőszívű ember fiaiban Haynaut. Elvagyok. Ilyen kor­ban, nyugdíjasán az ember el­vegetálja az életét. — A Gyulai Várszínházba milyen műsort állítana össze legszívesebben? — Nagyképűség lenne hirte­lenjében egy programot elmon­dani, jelenleg nem vagyok elég­gé felkészült arra, hogy lelki- ismeretesen válaszoljak. Elvben mindenesetre tartatnék két- három bemutatót különböző műfajban, az operától a mai prózáig, a klasszikusokig. Ez a színház a végeknél nagy szük­ségszerű kulturális teljesít­ményt igényel, érdemes lenne a frekventált helyen átgondolt, jó műsorpolitikával ellátni úgy, hogy távlatilag tudja a közön­ség, jövőre mit láthat. Sz. M. i t Zalakerámia CSEMPEMÁRKABOLT Á Zalakerámla Rt teljes választéka 1 padlóburkolók és falicsempék ngedméimyel kaphatók a Baitex Kerámia Kft üzleteiben! Fugázóanyagok és ragasztók ( rendkívül kedvező áron! Onwháza, Arany J, u. és Luther utca «árkán Tel: «1381-990 BALTEX tin

Next

/
Thumbnails
Contents