Békés Megyei Hírlap, 1998. június (53. évfolyam, 127-151. szám)
1998-06-27-28 / 149. szám
SPORT 1998. június 27-28., szombat-vasárnap Juhász Zoltán: „A támadó szellemű futballnak köszönhetjük” Előrelépett az „örök” második Gitta „néni” történelmet csinált Ma már nincs öreg sportoló, csak aktív ember és nem sportoló. Tudjuk, az Egyesült Államokban mekkora tömegeket mozgat meg a kocogás, az úszás, nap mint nap látni futó embereket, az uszodákban pedig pályákat kerítenek le azoknak, akik egy-másfél órán át kívánják róni a hosszakat. S közülük régóta sokan — harmincon túl is — rajthoz állnak különböző versenyeken. Sőt, manapság az sem ritkaság, hogy hatvanon, hetvenen túl is elindulnak sportemberek az olykor kegyetlen megpróbáltatással járó viadalokon. De nem kell messzire mennünk: megyénkben évről évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a szenior úszóklubok. A kezdetben a vizes sportág szerelmesei csak egész egyszerűen klub nélkül is összeálltak, ha valahol versenyt „szimatoltak”, s máris utaztak a helyszínre. Néhány évvel ezelőtt szinte csak a gyulai szokásos szenior bajnokságra korlátozódott hazánkban a dr. Regele Károly által elindított verseny féleség. Aztán a fővárosban, Baján, Makón, Szentesen, legújabban Hajdúszoboszlón akadtak követők, sőt, a Dunántúlon is egyre gyakoribbak a viadalok. A legfrissebb: a nagy úszó hagyományokkal rendelkező Egerben is szerveznek júliusra egy eseményt, s a békéscsabaiak is átestek a tűzkeresztségen az idén tavasszal egy sikeres versennyel. A hazai szenioresemények szülőatyjának, a gyulai dr. Regele Károlynak nevét vette fel az első megyei öregurakat és hölgyeket tömörítő klub, majd tavaly Békéscsabán is alakult hasonló, nagy tömegeket megmozgató egyesület. Ma már elmondhatjuk, kétszázat meghaladó taglétszáma van a megyei szenior kluboknak, s még ennél is többen űzik rendszeresen a sportágat — versennyel vagy anélkül. Elég körbenézni reggelente, délelőtt és az esti órákban a békéscsabai Árpád fürdőben, ősszel, télen, tavasszal a békéscsabai belvárosi iskola uszodájában, a gyulai Várfürdőben — mennyi ember rója a hosszakat. Az országban már három tucatnál is több szenior úszóegyesület működik, ezernél nagyobb létszámmal. Tagjai az egykori profik és amatőrök most már kifelé is tekingetnek, hiszen egyre több nemzetközi viadalt is szerveznek. Sőt, kétévente világbajnokságot, a köztes esztendőkben Európa-bajnokságot. És akkor még ott vannak a nemrégiben életre keltett szenior világjátékok, amelyek az úszás mellett további tucatnyi sportágban hívják a harmincon, ötvenen, hetvenen túliakat. Legközelebb az ausztráliai Sydneybe. A hét szenzációja: a megyei szenior úszósport elérte első világbajnoki címeit. Még ezen a héten is tartott a marokkói (Casablanca) szenior vb, ahol a békéscsabai Juhászné Tóth Margit, az úszógyerekek által csak Gitta néniként ismert úszóhölgy, a ‘70-es évek egykori válogatott versenyzője kétszer is a dobogó legmagasabb fokára állhatott. A Békéscsabai Előre Úszó Klub edzőnője — akinek keze alatt sok ezer gyermek tanult meg úszni az elmúlt évtizedekben, s indult el a sportág útján — történelmet csinált. Mégpedig kétszeresen: egyrészt beírta a nevét világbajnoki krónikák könyvébe elsőként a Békés megyeiek közül. Másrészt, mint edző, ennél jobb példát aligha mutathat a keze alatt felnövekvő mai úszópalántáknak. Jávor Péter Az orosháziak az esélyesek Az elmúlt években háromszor is le kellett nyelniük a keserű pirulát a battonyai labdarúgóknak, hiszen háromszor is ezüstérmesek voltak a megyei I. osztályú bajnokságban. Sőt, akadt közte egy ominózus év is, amikor csak büntetőpontok miatt kerültek le az élről. Egy biztos, valamennyi alkalommal az utolsó pillanatban szorultak le a dobogó tetejéről. Most viszont semmit sem bíztak a véletlenre, az 1997—98-as bajnokságban már az első perctől kezdve az élre álltak Juhász Zoltán edző fiai, s remek sorozatot kivágva a csúcsra értek. Az edző egyébként éppen húsz esztendeje tesz sokat Battonya labdarúgásáért, hiszen 11 éven át a csapat erőssége volt játékosként, az utóbbi kilenc évben pedig edzőként vívott ki elismerést. — Alapvetően a bajnoki cím megszerzése volt a terv — fogalmazta meg első mondatait Juhász Zoltán, a Battonyai TK labdarúgóinak edzője. — Egész egyszerűen meghatároztuk, hogy csak az aranyérem lehet a célunk. Tudatában voltunk annak is, hogy ha nem jön össze, akkor városunkban földindulás lesz sportfronton. Ne tűnjön szerénytelenségnek, de unalmasnak találtuk a folytonos ezüstérmet. A két ék együtt 47 gólt ért el az év folyamán —Mennyiben változott a csapat összetétele az új célok megvalósítása érdekében? — Mondhatni alig. Megmaradt a korábbi év csapata, amely folyamatosan töltődött föl saját nevelésű fiatalokkal, mint a húsz év körüli Putnoki Attilával, Zsóri Zoltánnal és a Mezőhegyesről érkezett Kovács Krisztiánnal. Tulajdonképpen velük nagyot léptünk előre, elég ha arra utalok, Putnoki és Zsóri együtt 47 gólt ért el ebben a bajnokságban. Igyekeztem olyan gárdát kialakítani, amelyik támadó szellemű futballt játszik. Ez érthető, hiszen a hárompontos rendszerben ezzel lehet a legjobb eredményt elérni. De sokat jelentett a bajnoki cím kiharcolásában, hogy a csapat nem került hullámvölgybe az év folyamán. Elég arra utalni, hogy ősszel 15 mérkőzésen át csak győztünk, de tavasszal is volt egy ilyen tizenkettes sorozatunk. Ezt látva, és az ezzel kiharcolt tetemes előny láttán az ellenlábasaink egy idő után feladták. — Sokan szorítottak a csapatnak azért, hogy veretlenül Úszótanfolyam Július 6-án úszótanfolyam indul 7—10 éves gyerekeknek, amelyre 15—17 óra között lehet jelentkezni hét közben mindennap a békéscsabai Árpád fürdőben Zahorán Kálmánná edzőnél. zárja a bajnokságot. Am a 32. fordulóban jött egy váratlan, sőt, sokak számára meglepő „bukta” a Medgyesegyháza ellen. Egyesek még bundát is kiáltottak. — Ennek a 4—3-as vereségnek több oka is volt. Ekkor már tudott volt, hogy bármi történjen a hátralévő fordulókban, már biztos bajnokok vagyunk. Több ünneplésen volt túl a csapat, meglehetősen leeresztve játszottunk. A mérkőzés előtt például a söprögetőnk jelezte is, hogy nem nagyon érzi a játékot, a pályát. De nem volt bunda. Amit alátámaszt az is, évek óta nagyon rossz a viszony a két csapat között. Ennek oka, hogy ellenfelünk az utóbbi időben mindig nagyon rugdosódós meccset játszott velünk, s ez is ilyen volt. De az is tudott volt, hogy az addig tartó veretlenségünk miatt sokan fenték ránk a fogukat. Egyébként ettől függetlenül osztályunkban az utolsó fordulókban tapasztaltam néhány nagyon furcsa eredményt, ami, sajnos, visszafejleszti labdarúgásunkat. Román—román rangadó a finisben, hat góllal — Nézzük, mennyire volt elégedett a csapatrészekkel? — Alapvetően négy-négy- kettő rendszerben játszottunk. Kapusunkkal, Lakatos Lászlóval maximálisan elégedett voltam, végig egyenletes, jó teljesítményt nyújtott. A védelem leggyakrabban Oláh, Fekete, Simon, Pilán összeállításban lépett pályára, magabiztosak voltak az év folyamán. Közülük Simon és Pilán hozott pluszt is a korábbiakhoz képest, mert védő létükre még az ellenfél kapujára is veszélyesek voltak. A középpályán hatan jutottak nagyon sokszor szóhoz, így Mákos Attila, Mákos Árpád, Varga, Kovács Krisztián, Kovács Zsolt és Turbucz. Közülük kiemelkedett a 26 esztendős Turbucz Csaba, akit emberi tartása, edzésmunkája és húsz gólja dicsér. Hasonlóan Kovács Zsolt is a vártnál többet nyújtott, mégha sokat is volt sérült, ám tíz gólja és megannyi gólpassza hasznos volt, fejjátéka pedig nélkülözhetetlen. Egyébként érdekességként megemlítem, hogy a 106 gólunkból negyvennégyet fejesből értünk el. A támadóink, Putnoki és Zsóri remek teljesítményét pedig már ecseteltem. — Milyen eredményekre a legbüszkébbek? — Leginkább arra, hogy a 17 hazai mérkőzésen százszázalékosak maradtunk, a gólkülönbségünk is imponáló, hiszen 63-—10. De büszkék vagyunk arra, hogy a finisben a dobogós Méhkerék gárdáját 6—0-ra vertük. Egyébként ez volt a legnagyobb arányú győzelmünk, s erre a román—román presztízscsatára külön is nagyon készültünk. Az első nyolc közé szeretnének kerülni —Mit hozhat az NB III? Milyen tervekkel vágnak neki az új osztálynak, és kikkel? — Nagyon bízom benne, hogy ugyanezzel a csapattal, vagyis marad az együttes gerince. Amiről érdemes megemlíteni, hogy tizennégy labdarúgó helyi, saját nevelésű. Ettől függetlenül egy kis erősítést is tervezünk, így szeretnénk a kapus posztra még egy embert találni, s már biztosnak tűnik, hogy a mezőhegyesi, de most a Jaminában játszó védő, Szatmári hozzánk jön. A battonyai Roczkó Attila, aki az Előrében játszott eddig, visszatér. Tudom, hogy sok vezető az osztályváltás után úgy fogalmaz, a biztos bentmaradás a cél. A miénk nem, helyette az első nyolcban szeretnénk végezni az NB Ill-ban. — Milyen anyagi körülmények között működött a szakosztály, s mit hozhat a jövő? — Mondhatom, futball-láz van most Battonyán. Elég, ha azt nézzük, az ősszel még 2-300 néző járt ki a meccseinkre, tavasszal már nem volt ritka a 6- 700 sem. Például az utolsó fordulóban, Füzesgyarmatra elkísérte a csapatot egy rezesbanda is. De hogy az anyagiakról is beszéljek, fő támogatónk az ön- kormányzat, amely másfél millióval járult hozzá a csapat sikeres szerepléséhez, s hasonló összeggel támogatta a gárdát az egyesület elnöke. További kisebb támogatók is voltak, így összesen valamivel több, mint hárommillió forintból oldottuk meg az évet. Az önkormányzatunk hozzáállása olyan pozitív, hogy úgy tűnik, a következő esztendőre megduplázza a támogatást. A battonyai labdarúgócsapat tíznapos pihenőt kapott, majd július 1-jén megkezdi a felkészülést a település történetének egyik legújabb kihívására, a labdarúgó NB III-ra. Támogatóik voltak: Battonyai önkormányzat; a hely( termelőszövetkezetek; az ÁFÉSZ; Gyüre Sándor vállalkozó. Jávor Péter Az Orosházi-MTK-Hungarotel női asztal iteniszezői vasárnap 14.00 órakor hely betöltő csapatmérkőzést játszanak Budapesten, a KSI termében. Az ellenfél ezúttal a szlovák Dunaszerda- hely gárdája lesz, amellyel a Klubcsapatok Szuper-ligájába jutásáért mérik össze tudásukat. A találkozó esélyeiről Kaposvár adott otthont a napokban a országos diákolimpia III. korcsoportos labdarúgó-döntőjének. Az általános iskola 7—8. osztályosainak fináléjában hat csapat küzdött az aranyéremért, köztük a Békéscsabai Madách Utcai Általános Iskola együttese. A szervezők két hármas csoportba osztották a résztvevőket. A békéscsabaiak 7—0-ra győztek a kaposváriak ellen, majd váratlanul kikaptak 3—0-ra a hat korosztályos válogatottat egy iskolába összegyűjtő debreceniektől, így a másodikok lettek csoportjukban. A harmadik Elhunyt Bielik János Három hete a baráti találkozón a régi játszótársakkal együtt elevenítette fel az elmúlt évtizedek kézi- labdás történéseit a Szabolcs utcai Vízmű-pályán Bielik János. Az egykori Békéscsabai MÁV, Pamutszövő, majd Vízmű átlövő a napokban 58 éves korában váratlanul elhunyt. A Békéscsabai Vízmű SC alapító tagja volt, sokat segített a Szabolcs utcai sporttelep építésében. A mindig segítőkész, népszerű Pikitől játékostársai, sportbarátai, tisztelői június 29-én, hétfőn 10.00 órakor búcsúznak a békéscsabai Berényi úti temetőben. Bogdánjfy Csaba vezetőedző a következőket mondta; — Váratlanul jött számunkra ez a lehetőség, ám szeretnénk megragadni az alkalmat. A szlovák csapat az elmúlt idényben három mérkőzést nyert a Szuperligában és tizenkilencszer kikapott, így a kiesést jelentő tizenkettedik helyen véghelyért a Madách gárdája 7—0- ra nyert a zalaegerszegiek ellen. Az első helyet 11 -es rúgásokkal a szekszárdiak szerezték meg a debreceniek előtt. Szokolay Sándor edző a következőket mondta a torna után: — Csalódott vagyok, hiszen mindenki bennünket tartott az első számú esélyesnek. A debreceniek viszont több iskolából összeszedték a Hunyadiba az Olasz Focisuli és a sportiskola legjobbjait, s mivel mi gyengébb napot fogtunk ki ellenük, legyőztek bennünket. Nagyon félek, hogy ez az utóbbi időben sikert zett. A szabadságok miatt edzés nélkül állunk asztalhoz, ennek ellenére úgy vélem, mi vagyunk a mérkőzés esélyesei. Gazsi sérültet jelentett, de a többiek a csapat rendelkezésére állnak, így az Ellő, Cojocaru, Demeter, Kiss, Kovács ötösből kerül ki a vasárnap szereplő együttes. (v. 1.) sikerre halmozó, sok tehetséget felvonultató együttes, amely a Nike Kupa bilbaói európai döntőjén a nemzetközi porondon is letette névjegyét, szétesik. A bronzérmes csapat tagjai: Kovács Zoltán, Biró Géza (kapusok), Mócz Mihály, Kolarov- szki Tamás, Bozsár Gábor, Vandra Zoltán, Okos István, Laurinyecz Pál, Juhász Patrick, Garzó Krisztián, Ugrai Sándor, Zöld Gábor, Popol Zoltán, Jakab József, Simon György (mezőnyjátékosok). Az országos döntő gólkirálya Ugrai Sándor lett hat góllal. V. L. A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság aranyérmese, a Battonya gárdája FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER A helyi televíziók sportprogramja Csaba Tv. Június 28., vasárnap. Csaba Sport. 19.30 óra (ismétlés 22.15): Sporthírek, benne képes összefoglaló a mezőgyáni fogathajtóversenyről. Beszélgetés Kvasz Krisztiánnal, az ÚTÉ bajnokcsapat tagjával. Ruck László az újkígyósi kézilabdáról. Emlékképek az Előre FC legmagasabb osztályú mérkőzéseiről. Kézilabda gólszépségverseny. Június 29., hétfő, 18.30: Sporthírek. Csaba Kábeltelevízió. Június 28., vasárnap, 18.00: Szuper Kupa kispályás labdarúgás, NIVEA Kupa teniszbajnokság, Nádas Kupa kispályás labdarúgás, Foci vb — telefonos játék. Gyula Tv. Június 27., szombat, 19.40: Sportkrónika. Orosházi Városi Tv. Június 29., hétfő, 19.20: Sporthírek. RÍ KÍ S MEGYEI HÍRLAP' ^ ^ Főszerkesztő: dr. Árpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Niedzielsky Katalin, Seleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: dr. Tóth Miklós ügyvezető igazgató. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba, Pf. 111. Telefonszámok: központ (66) 450-450; sportrovat: 451-114. Szerkesztőségi telefax: (66) 441-020. Kiadói telefax: (66) 450-198. Hirdetésvezető: Nánási János. Telefon: (66) 446-552, fax: (66) 441-311. Terjesztésvezető: Rajtár János. Telefon/fax (66) 453-710. Az előfizetők részére terjeszti a Népújság Kft. az ügynökségein keresztül. Árusításban terjeszti a „DÉLHÍR” Rt. Békés megyei üzeme. Békéscsaba, Szabadság tér 1—3. Telefon (66) 443-106, és egyéb terjesztő szervek. Előfizethető a kiadónál (5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4.), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással. Előfizetési díj egy hónapra 745 Ft, negyedévre 2235 Ft. Készül: a COFINEC Hungary Rt. Kner Nyomdájában, Békéscsaba, Baross utca 9—21. Nyomdaigazgató: Péter István. HU ISSN 12151068 Diákolimpiái országos döntő, Kaposvár Bronzérmes a Madách focisuli