Békés Megyei Hírlap, 1998. június (53. évfolyam, 127-151. szám)
1998-06-26 / 148. szám
2 Sarkad vároS 1998. június 26., péntel AZ ÁLLATOKRÓL EMBERIEN AZ IRODALOMBAN (iS) Kedves Olvasó! Ahogy azt egy héttel ezelőtt elindítottuk, továbbra is folytatjuk a Sarkadi Állatvédő' Csoport által három kategóriában meghirdetett irodalmi pályázat díjnyertes műveinek közlését. Jelen számunkban az általános iskolások felső' tagozatosai közül harmadik helyen végzett Agárdi Anett munkáit, valamint a kategória különdíjasainak, Karst Anitának és Petrás Gergó'nek és Hanna alkotását olvashatják. Utólagosan, hiánypótló jelleggel közöljük Molnár István alsó tagozatos diák művét. Dorka otthonra talált Egy nap madárlesen vettem részt. A kilesett madaram fajtája: hullámos papagáj. Hogyan történt a megfigyelésem? Kezdjük az elején, úgy derül ki a leghamarabb. Egy délután elhatároztam, hogy kilesem az én kis mada- racskámat. — Mit csinálhat a kalitkában egy délután? — kérdeztem magamban. Azzal leültem az ágyra és néztem-néztem egyfolytában. Rájöttem, azért nézi mindig magát a tükörben, mert azt hiszi, ott van egy másik papagájEzután elkezdett csiripelni. Egyfolytában azt hajtogatta a tükörrel szemben, hogy csri- csri-csip. Nagyon megtetszett, hogy ezt mondogatta. Majd odament az etetőjéhez és ügyesen fejtegette ki az eledelét a héjából. Ugrált kettőt a rúdján, azután inni ment. Itt is meglepődtem, milyen keveset iszik egy papagáj. Én mindig veszek neki vitamint, amit belerakok a vizébe. Ettől erősebb és egészErzsi nagypapája egy hatalmas szérűskert őre volt. Az őrház egy szobából, konyhából és keskeny teraszból állt. A ház körül a két- és négylábú állatok sokasága sétálgatott őrizetlenül. Mint a legtöbb kisgyerek, Erzsi is szeretett volna az állatok bizalmába férkőzni és játszani velük. Ez a próbálkozása azonban mindig balul ütött ki. A liba megcsípte, a kotlós úgy féltette a kiscsibéit, hogy amikor a kislány leguggolt a csibéket megsimogatni, a hátára ugrott, a szárnyával és a csőrével ütötte, ahol csak érte. Az állatoktól való irtózását végül az váltotta ki, hogy az egyik kutya haragos csatolással próbálta jobb belátásra bírni a közelében levő tehenet. A hirtelen támadástól annyira megrémült, hogy keze, lába elzsibbadt. Ekkor elhatározta, hogy ha felnőtt lesz, az ő portájára semmiféle állat be nem teheti a lábát. Ez a kislány az én édesanyám volt. Ezt a fogadalmát hosszú éveken át betartotta, de egyszer elérkezett az a pillanat, hogy rajtam is erőt vett az állatok utáni vágy. Madárles ségesebb lesz. Szerintem kedvenc szórakozása a hintázás, de van egy különleges szokása is a madaramnak. Minden éjszaka a hintáján alszik. Amikor megkaptam, választottam neki egy papagájhoz illő nevet. Gyurikának neveztem el. Nem sokkal később elmentünk az egyik rokonunkhoz. Megfigyeltem náluk a hullámos papagájok fejlődését. A lánypapagáj 5 tojást tett le. Ebből 3 kis papagáj kelt ki. A kibújt papagájok kopaszok voltak. Nagyon aranyosak voltak, amikor a 25 napos kort elérték. A három kis papagáj neve: Pityu, Réka és Gyuri volt. Majd még napokon át nézegettem az én kis Gyurikámat. A szobában van egy tükör, abban szerette és szereti még most is nézegetni magát. A virágokat is szereti csipkedni. Megmutatom, hogyan néz ki! Leírom, hogyan néz ki: tollazata zöldessárga, szeme színe: barna, szárnya: fekete, barna színű. Érdekességek Kelly Sírtam, könyörögtem, hiszté- riáztam, hogy legyen nekem is kiskutyám, de anyát nem tudtam meghatni. Hogy hogyan lett mégis kutyám? Azt versbe foglalva írtam le. Kicsi voltam, még csak óvodás, de úgy szerettem volna egy kiskutyát. Mindegy lett volna, fekete vagy fehér, csak az enyém legyen, egyedül enyém! — Kicsi vagy még — mondta anya —, kutyád nem lehet, mert a kutya nem játékszer, gondozni is kell. Ha kapnál is kutyát, egy csöpp szőrcsomót, megnőne majd akkorára, mint egy víziló. Este, amikor lefeküdtem, törtem a fejem, vízilovat hogy sétáltat majd egy kisgyerek? — Anya, tudod mit gondoltam? Nem kell kutya még, mert a kutya gondozása nekem még nehéz. Egy darabig csöndben voltam, de ha kutyát láttam, ölbe vettem, simogattam, futottam utána. Lassan múlt az idő, közeledett a nyár, s én újra ábrándoztam, hogy kapok egy kiskuróla: furcsa, hogy három lábujja van, nagyon erős a csőre és nappal nem ül rá a hintájára. Amikor megkaptam, napokig ki sem jött a kalitkájából, csak három nap múlva bújt ki. Ennek nagyon megörültem. Mikor már idősebb lett, sajnáltam, hogy nincs még egy papagájunk. Később olvastam, hogy amelyik papagáj egyedül van, az jól érzi egyedül is magát. Tanítottuk beszélni is. Amikor megfigyelem, mondogatja, hogy Gyuri-Gyuri. Miért szereti nézni magát a tükörben? Mindjárt megláthatod a képen! Látod? Megfigyeltem a madárlesen, hogy azért szereti nézni magát a tükörben, mert azt hiszi, hogy ott van egy másik papagáj. Ezért is szoktan róla verseket mondogatni. Nagyon tetszett a madárlesem, szívesen gondolok rá vissza. Szívemből szeretem a papagájom, hasznos volt ez a megfigyelés. Agárdi Anett, 11 éves tyát. Az iskola versenyt hirdetett. — Csak úgy lehet kutyád, ha a versenyt megnyered! Ezt mondta anya, szívem nagyot dobbant... Én még álmomban is a verset szavaltam. Amikor a zsűri eredményt hirdetett, mindkét kezem, lábam csodamód reszketett. Nevemet hallottam, s azt, hogy első lettem. Hang nem jött a számra, csak nyeltem a könnyem.- Adott szavát anya vissza nem vonhatta, így az áhított kiskutyát a bácsikám elhozta. Etetem, itatom, boldogan vár rám, a gondozásban azért még segít apukám. Gyönyörű nagy kutya lett a fehér szőrcsomó, de nem nőtt meg akkorára, mint egy víziló. Sétáltatni azért még nem nagyon merem, elrántana a butus, úgy szalad velem. Reggel, mikor találkozunk, csóválja a farkát, várja, mit kap reggelire, csontot-e vagy kolbászt? Egész éjjel éber volt ő, olyan, mint egy portás, fejbiccentve kíván nekem mindig jó tanulást. Karst Anita, Sarkad A PAPAGÁJ A papagáj fészken hál, Felkel a nap, csiripel már. Csendben, csendben légy, hogy a család aludjon még. A papagáj meleg fészken hál, Kel a hajnal, ébred már. Várj te, várj! Pihen még a család, Aludj, aludj hát! A papagáj puha fészken hál. Jön a reggel, felkel már. Halkan, halkan várj, Nemsokára kelünk már. Agárdi Anett Költő-sarok Magyari Barna neve nem ismeretlen itt a hajdúvárosban. Munkatársunk, mármint a Békés Megyei Hírlap munkatársa, korábban Sarkad térségének tudósítója volt. Testvérvárosunk Szalonta, és hogy látja szülővárosát kollégánk? Az alább közölt verscsokor fényt derít rá. Nagyszalontai HELYZETKÉPEK a szél vasárnap nem tett nyakkendőt ezért ökölbeszorított kézzel hadonásztak á fák szerda délután a kártyázásra Sándor bácsi termoszban vitte langyos gyerekkorát az elemiben a franciatanár hogy elérje Péter fülét székre állította a „Comment t’ appelles-tu?” mondatot én pedig hetente kétszer a kosárlabdázó lányok trikójával fényesre dörzsölöm fantáziám (1987) Nyár Nagyszalontán a Kölesér-hídon megáll az emlék júniusi porral púderozza arcát a város villanydrótok vonalrendszerébe írott madarakat szolmizál a táj a Csegőd utcában már mankó nélkül sétál Sinka István nimbusza ám az erdélyi diákok zeneórára még hordágyon viszik a Himnuszt a korhadó törzsű gyerekkor odújába fészket rak szárnyaló fantáziám alatta a líra láncán csahol... csahol a Csonkatorony (1991) Esős idő volt. Bent ültünk a szobában, nagymama meg én. Megkértem mamát, meséljen valami szépet. Mama elkezdett mesélni. Mikor az én anyukám kicsi volt és még nagypapám fiatal erdész volt, akkor még az erdőben éltek mindannyian. Egyszer, mikor papa a szokásos sétájáról tért vissza, valamit hozott a kabátja alatt. Egy árva, éhes, reszkető őzike volt. Papa nagyon megsajnálta, s gondolta, majd otthon felneveli a két kisgyerek. Anya és testvére nagyon megörüjtek, s elnevezték egyszerűen Őzinek. Gyenge és félénk volt a kis árva. Cumisüvegből táplálták és napról napra erősödött. A gyerekek szívesen játszottak a botladozó állattal. A kutyák is elfogadták a barátságát. Egy tálból evett: ku1996. december 2-án hideg volt és havas eső esett. Az újságkihordáshoz alaposan felöltöztünk Apával. Ä lakótelep piac felőli oldalán én, a túloldalon Apa hordta szét az újságot. Munka után Apa a megbeszélt helyen várt. Izgatottnak tűnt. Elmondta, hogy egy ázott kiskutyát talált egy pádhoz kikötve. Sietve indultunk a pad felé. Nagyot dobbant a szívem, amikor az elszakadt cipőfűzőt megláttam. Rajta egy papírdarabka, melyen a következő felirat volt: ,,Ha szeretsz, vigyél haza.” Szívesen vinném, de már elment. Rosszkedvűen indultunk a kocsi felé. Hirtelen megtorpant Apa és megfogta a kezem. A szívem egyre gyorsabban vert. Felnéztem és megpillantottam néhány méterre egy ázott, csapzott kutyuskát. Szó- longattam: kutyuskám, kutyuli —, de mindhiába. A kutya láthatóan félt és ijedten távolodott tőlem. Döntöttem, nem adom fel. Fütyülni kezdtem. A kutya megállt és rám nézett, majd lassan elindult felém. Leguggoltam mellé és az ázott bundájú, vacogó kutyust megsimogattam. Nagy szemeivel rám bámult és olvastam tekintetének üzenetét: „— Fázom, éhezem, ne hagyj itt.” Hárman indultunk a kocsi felé. Rögtön az ölembe kucoro- dott. Nem törődtem Anya haragjával — mit szól a vizes, sáros ruhához? A parkolónál kiszálltunk, Apa még nem jött fel a lakásba. A lépcsőn fölfelé haladva elfogott a félelem. — Mit mond Anya, ha meglátja a kutyát? Benyitottam a lakásba, kurtán köszöntem, majd elindultam a szobám felé. Anya a tálaló fölött csak annyit látott, hogy egy jobbra-balra csápoló „far- kacska” követ. Óvatosan felállt és döbbenten kérdezte: — Megőrültél? — Nem én, Apa! — feleltem. — Az lehetetlen — felelte Anya. Ä húgom a kutya láttán felugrott egy székre és iszonyatos hangerővel elkezdett visítani. Anya csendre intette. Elmeséltem röviden a találkozásunk történetét. Anya is megsajnálta és rögtön elmondta, hogy kinek tudjuk elajándékozni a kidobott kutyust. Anya döntése nem lepett meg. — A kutya nem maradhat nálunk! Apa nemsoká megérkezett és már ketten ostromoltuk a kéréssel: ne adjuk másnak! A szomszédból telefonált Anya az állatorvosnak és megbeszélték, hogy ebéd után eltya, macska, Őzi és a kertben lévő süni is. Történt egyszer, hogy mama kikészítette a vacsorát az asztalra, s kiment a ház elé szólni a gyerekeknek, hogy itt a vacsora ideje. A gyerekek jöttek is, de mire bementek, Őzi ott lakmá- rozott már. Két tányérból kiette az ennivalót. Egyszer, úgy augusztusban, eltűnt anya, s az egész család őt kereste. Később észrevették, hogy az őzike is elveszett, nincs a ház körül. Elkezdték Őzi nevét kiabálni. Rövid idő múlva szépen kisétált az erdőből anya meg Őzi. Elővezette a hűséges állat a beszélni még nem tudó kislányt. Aztán a nyár végén valami nagyon szomorú dolog történt: Őzi eltűnt! Papa már az eltűnése után hamar megtalálta Őzit elpuszvisszük a rendelőbe és megvizsgálja a kis vendéget. Megfúr dettem, megetettem és csillogó fénylő „ruhában” mentünk ai orvosi vizitre. Pista bácsi megvizsgálta a kutyust és közber elmeséltük kalandos útját Örült, hogy befogadtuk és gondját akarjuk viselni. Otthor boldogan újságoltuk, a kutyí egészséges és nyugodtan élhetünk vele együtt a lakásban Anya változatlanul tartózkodó volt, de megnyugodott, hogy egészséges az öleb. A húgom is lemerészkedett a székről. Óvatosan megsimogatta. A kutya örömében megnyalta a húgom kezét. Ezzel kezdődött a barátságuk. A keresztelőt még aznap megtartottuk. Másnap boldogan újságoltam az osztálytársaimnak a „kutyaügyet”. A matekórát az ügyeletes kopogtatása zavarta meg. Az igazgatói irodába hívattak. A lépcsőn lefelé ballagva minden csínytevésem eszembe jutott. Az iroda ajtaját szorongva léptem át. A pedagógusok mellett egy ismeretlen hölgy állt. Az iskolatitkár megkérdezte: — Tegnap hazavittél egy kutyát, ami nem a tied? Az előző napi események átfutottak gondolataimon. Mielőtt válaszoltam volna a kérdésre eldöntöttem, „a kutyát nem adom vissza a gazdájának”. A hölgy durván, alaptalanul megvádolt, hogy „elloptam” a kutyájukat. Ildikó néni — ismert állatsze- retetéről — kérte, hogy mondjam el a történteket. A kutya szomorú sorsát elmeséltem és kijelentettem, hogy ez már az én kutyám, senkinek nem adom oda. A beszélgetés hamar véget ért, érezték, amit mondtam, komolyan gondoltam. A kutya gazdája még aznap megkereste Anyát a munkahelyén. Ött elismerte, hogy a lánya kötötte ki bosszúból az utcára a kutyát, de szeretné visszakapni. Anya kérte a hölgyet, hogy másnap estig vigyék el, mert utána, ha megkedveljük, nem adjuk vissza. Anya megjegyezte, hogy Apától nagyon fél a kutyus, biztosan gyakran megverték. A hölgy válasz nélkül, zavartan távozott. Azóta eltelt két és fél év. Munka után mindig vár otthon. Kiköveteli magának az „üdvözlő simogatást”. A család kedvence. Közösen járunk vendégségbe, kirándulni, veteményezni. Úgy érzem, Dorka igazi otthonra talált. Lejegyezték a kutya gazdái: Petrás Gergő (14) és Hanna (8 éves), Gyula Ui: A történet hiteles, a szereplők nevét megváltoztattam. tulva, de nem szólt senkinek a családban, mert már addig is nagyon siratták, meg reménykedtek is, hátha csak elbóklászott a többi őzikével. Később megmondta papa a szomorú hírt. Valami betegség fertőzte az erdő őzeit. Ezt kapta el Őzi is, mert szabadon élt az erdészház körül. Megfogadta papa, hogy soha többet nem engedi, hogy őzike kerüljön a házhoz, mert túlságosan a szívükhöz nőtt. Ez igaz történet, egy igaz mese. így volt, ahogy elmeséltem. Azóta is minden őz a mi jó barátunk, s ha az erdőt járjuk, minden őzben a kedves Őzit látjuk. Molnár István 10 éves, Tüköry Lajos Általános Iskola, Körösladány. Felkészítő tanára: Szabó László A legjobb illusztrációért járó különdíjat Karst Anita vehette át a zsűritől Igaz mese az Őziről
