Békés Megyei Hírlap, 1998. június (53. évfolyam, 127-151. szám)

1998-06-16 / 139. szám

MEGYEI KÖRKÉP 1998. június 16., kedd Olvasóink figyelmébe! Tájékoztatjuk olvasóin­kat, hogy a jövő' heti rádió- és tévéműsor mellékletünk ezen a héten csütörtökön jelenik meg lapunkban. Emlékkiállítás, (ö) Gadányi Jenő festőművész emlékkiállítása nyílik június 16-án, ma 16 órakor Gyulán, a Dürer teremben az Erkel Ferenc Múzeum, a Balassa Bálint Múzeum és az Erkel Ferenc Múzeum Barátainak Egyesülete szervezésében. A tárlatot dr. Kávássy Sándor egyetemi tanár, a Magyar Országgyűlés alelnöke nyit­ja meg, közreműködik Rideg Lajos zenetanár. Zenei tábor, (h) A me­zőberényi zeneiskola nyári napközis zenei tábort szerve­zett június 15—21-éig. Dél­előtt a gyerekek zenei foglal­kozásokon, délután szabad­idős programokon vesznek részt. Ellátogatnak a békés- tarhosi zenei napok nyitó- hangversenyére is. A tábor záróhangversenyét június 21- én délután hallgathatják meg a szülők és az érdeklődők. Kis matematikusok. (1) A Békés megyei TIT, Körö­sök Vidéke Egyesülete által szervezett felmenő rendsze­rű levelező matematikaver­seny megyei döntőjét a kö­zelmúltban rendezték meg a békéscsabai Petőfi úti isko­lában. A 4. osztályosok kate­góriájában a mezőkovács­házi általános iskola diákjai kiemelkedően teljesítettek, így Orbán Imola és Török Adóm I., Szakái Károly II. helyezést ért el, valamint Czúth Erika, Mucsányi Adri­enn, Gillich Katalin és Balázs Tibor dicséretes telje­sítményt nyújtott. Öngyulladás, (t) Telekge­rendásra riasztották tegnap reggel a tűzoltókat: a For- Milk Kft területén égett egy gyepszéna kazal. A tüzet ön­gyulladás okozta, a kár több százezer forint Égett a cirok, (t) Tótkom­lóson, a Melinda utcában teg­nap, az esti órákban keletke­zett tűz egy kft. területén. Itt egy tárolószínben 400 mázsa cirok égett, tüzet fogott a szín tetőszerkezete, és károsodtak az épület villamos vezetékei is. A tűz okát vizsgálják, a be­csült kár feltehetően több mil­lió forint. ,,EGÉSZSÉG NÉLKÜL ÉLETÜNK SEM ÉLET.” (Martialis) Megszépült a gyomai strand A gyomaendrődiek büszkén mondhatják, Békés megye egyik legszebb strandja az övék. A Liget fürdő felújítá­sára pályázati forrásból, ön- kormányzati támogatásból, valamint saját erőből össze­sen 28 millió forintot költött az intézmény. A gyógymedence kivételével a strand valamennyi medencéjé­ben vízforgató működik, s ez­zel a létesítmény a legszigo­rúbb közegészségügyi előírá­soknak is megfelel. Kánikulai napokon a látogatók száma el­éri a kétezret. A fürdő vezetése az idei szezonban húszszázalé­kos növekedésre számít. A strand parkjához 300 férőhe­lyes kemping tartozik. A fürdő területén számos szolgáltatás, többek között szauna és fodrá­szat teszi kellemessé és kényel­messé a vendégek itt-tartózko- dását, akiknek szabadtéri ren­dezvényekkel is kedveskednek a házigazdák. Népszerűek a ter­málvízre épülő gyógyászati szolgáltatások. A kádas és a medencés fürdő, a gyógy­masszázs, a víz alatti vízsugár- masszázs már ismert és kedvelt a vendégek körében. Újdonság a víz alatti csoportos gyógytor­na. A fürdő arra törekszik, hogy a jövőben tovább bővítse a gyógyászati szolgáltatások kínálatát. A város azt tervezi, 2002-re felújítja a fedett fürdőt is. —r— A csempészek még fizetik a tankadót Minden alkalommal betettek egy-egy ezrest az útlevélbe A rádió híradásaiból értesülhettünk róla — és ezt lapunk hét­fői számában is megírtuk —, hogy a román kormány eltörölte az úgynevezett tankadót. Az üzemanyagtartály 2,5-szeres űrmérete szerint fizetendő benzinilleték elsősorban a magyar állampolgárok számára jelentett durva diszkriminációt. Ez — sok egyéb mellett — ab­ból is nyilvánvaló, hogy Romá­nia és a többségében románok által lakott Moldova Köztársa­ság határán sohasem vezették be. Tegnap egyik kedves olva­sónk jelezte, hogy — román kormánydöntés ide vagy oda — tőle bizony annak rendje, mód­ja szerint bevasalták a tankadót. Azonnal felvettük a kapcsolatot Kiss László pénzügyőr száza­dossal, a lökösháza—battonyai vámhivatal parancsnokával, aki változatlanul megerősítette: a bejelentés hatására nem növe­kedett a forgalom a közúti ha­tárátkelőhelyen, egyébként pe­dig semmiféle hivatalos infor­mációjuk nincsen a román vá­mosok által alkalmazott gya­korlatról. A Vám- és Pénzügy- őrség Csongrád és Békés Me­gyei Parancsnokságának ügye­letese visszairányította tudósí­tónkat Battonyára, mondván, ők aztán igazán nem tudnak sem­mit az egészről. Ezt követően felhívtuk a Vám- és Pénzügyőr­ség központi ügyeletét is, de ott sem tudtak érdemben nyilatkozni. Kézenfekvő lett volna az uta­soktól érdeklődnünk, ám ezt azért nem tartottuk célravezető­nek, mert az illeték kivetése idáig is — tisztelet a kivételnek — „pofára ment”. Azt viszont tudtuk, hogy a napjában kétszer forduló magyar benzincsempé­szek minden alkalommal betet­tek egy-egy ezrest az útlevélbe. Mint megtudtuk, még tegnap is... (gh) Húszezer-négyszáz pár zokni és egyebek A Vám- és Pénzügyőrség Csongrád és Békés Megyei Parancs­nokságának munkatársai a június 8-ától 14-éig tartó héten 139 millió 12 ezer 470 Ft értékben derítettek fel vámszabálysértést, illetve -bűncselekményt. A 123 milliós kígyóméreg- és a 10 milliós gépkocsicsempészetről már tájékoztattuk olvasóinkat. Az ásotthalmi tanyák közelében lévő E—420-as határkőnél a határőrség járőre egy gyalogo­san közlekedő ismeretlen sze­mélyre lett figyelmes. Az iga­zoltatáskor kiderült, hogy K. J. magyar állampolgárról van szó, aki 20 ezer 400 pár zoknit és különféle mezőgazdasági vegy­szereket rejtett el a zöldhatáron egy földmélyedésben abból a célból, hogy azokat Jugoszlávi­ába csempéssze. K. J.-t és a 2,8 millió Ft-ra becsült árukészletet átadták a Csongrád Megyei Nyomozó Hivatalnak. A Méhkeréken szolgáló vá­mosoknak is magyar állampol­gár adott plusz feladatot. A sze­mélygépkocsival belépésre je­lentkező M. G.-nél 1,2 gramm marihuánát és egy darab cigaret­tasodró készüléket találtak. A ká­bítószer-kereső kutya ezután újabb rejtekhelyeket fedezett fel a kocsiban. A belső világítás bú- rájából, valamint a zseblámpa pótizzótartójából előkerült még 0,7 gramm amfetamin, egyéb he­lyekről pedig három kábítószer­rel szennyezett kávéskanál, to­vábbá egy kábítószerrel szennye­zett cigarettásdoboz is. M. G- meglehetősen „furcsa” viselke­déséből arra lehetett következtet­ni, hogy a vámvizsgálat lefolyta­tásakor is kábítószer hatása alatt állott. Ügyét a rendőrség vizsgál­ja. M. Gy. VÉLEMÉNYEK Egységben az erő...? Még az idegenforgalmi főszezon előtt, pontosan április 21-én és 22-én 11 országos lap újságírója járt Gyulán. A vendéglátók megmutattak nekik sok mindent, ami a két napba belefért: a Várfür­dőt, a Hőforrás, az Agro, az Erkel, az Aranyke­reszt hoteleket, szervezett autóbuszos városné­zést is a tourinform-iroda, jártak a tanyamúze­umnál, a Százéves cukrászdában, a Gyulai Húskombinát minta­boltjában... Szóval, sok szépet láttak az újságírók, igaz, akkor éppen eső áztatta a várost, ami nem a legideálisabb idő a sétá­ra. Ha már Gyula városa kevés pénzt fordít idegenforgalmi rek­lámjára, akkor vigyék el a hírét így — döntötték el a szakembe­rek. Június közepén még csak két cikk jutott el a programokat összeállító Békés Megyei Tourinform Irodához. Vezetője, Klinkovics Márta szerint a szerzők reális képet festettek: ha a város a gyógyturizmusból akar megélni beruházni kell, lépés­váltás szükséges. Hajdúszoboszlón, Zalakaroson, Harkányon túl feltörekvőben vannak a kisebb fürdők is, miközben Gyula afelé halad, hogy elveszítse lehetőségeit. Tehát írtak az újságírók Gyuláról, a történelmi hangulatú vá­rosról, középkori téglaváráról, melynek elhúzódó rekonstrukci­ója nagy bevételkiesést okoz, a befektetőre váró fürdőről, a Várszínházról, amely kiszorult a várból, az országos átlagnál alacsonyabb árú szállodáiról, éttermeiről, sok szép múzeumá­ról. Jó a messziről jöttől is hallani, hogy helyben össze kell fog­ni — ha már a tőke, a támogatás nem jön. Az összefogás lenne a kulcskérdés? Egy országos napilap munkatársa fogalmazta meg e sorok írójának: Mindenből kaptunk ízelítőt, ami izgal­mas, vendégmarasztaló lehet. Ami minden mögül kitűnik azon­ban, az az egyet nem értés, a széthúzás. Egy hónappal később dr. Katona Béla, az Országos Idegenforgalmi Bizottság elnöke mondta Gyulán: Az infrastruktúra is gátja az idegenforgalom­nak, de nem ez a lényeg. Ami megvan, összehangolva kellene eladni már. Igaz, azóta lemondott... Szőke Margit ...áció, ..káció, .akáció! A felkiáltójel és az „ó” még diszkréten meghúzódott a tábla sarkában, majd a rövid, de gyermekkorom egyik legtöbbet jelentő szava egyre nagyobb helyet foglalt el az iskolai táb­lán, hogy az „.akáció” már mindent elnyomva virítson a fekete felületen. Aki ekkor oktatni mert, az örökre elásta magát a tanulóifjúság körében. A nagybetűs „VAKÁCIÓ!” kitörésé­vel pedig Ady felejthetetlen verséből már csak egy sorra em­lékeztünk, s harsogtuk teli torokból: Pusztuljatok, bilincses is­kolák! Jómagam tősgyökeres lakótelepi gyerekként a napközis tá­bort és a családi nyaralást túlélve, „kulcsos gyerekként” a nyár nagyobbik részét a lakótelepen és annak környékén él­tem le, hasonló korú és helyzetű sorstársaimmal együtt. Mi voltunk azok, akikről minden nyáron riport készült a televízi­óban, a nyakunkban lógó kulccsal együtt. Nem voltunk helyi jelenség az ország egyetlen városában sem. Nekünk a nyári szünidő a poros játszóteret, a kiszikkadt öntözött rétet, az Élő­víz-csatornát, és a vasúti sínek környékét jelentette. Meg per­sze a felnőttek üvöltését, ha a házfalon pattogott a labda, vagy nagy volt a ricsaj a téren, és egymást locsoltuk a nyomós ku­tak vizéből. Nem tudom, az idei nyáron hány kisiskolásnak akasztanak kulcsot a nyakába. Hányán tudnak elmenni táborozni az érde­kesebb, ám drágább vízi-, lovas-, számítógépes vagy egyéb csemegéket meghirdető táborokba? Hánynak lesz drága még a napközis tábor is, hány nem fog beférni a kedvezményes alapítványi táborokba, hányat tudnak el- és felvállalni a nagy­szülők? De attól félek kulcsos gyerekek az idén nyáron is lesznek, és jó téma lesz majd a csellengő, unatkozó fiatal, aki semmit sem tud kezdeni a nyári szünidejével, mert ilyenek ezek a mai fiatalok. Akiknek persze a kulcsot mindig a felnőt­tek akasztják a nyakukba. Kovács Attila Földindulás a lapterjesztői piacon Megírta, vizsgálják, feljelentik Nem neveztek ki új igazgatót a békéscsabai Kós Károly Szak­képző és Általános Iskola élére, mivel az egyik posztra pályázó levélben fordult a képviselő- testülethez, s ebben az iskolá­ban folyó jogtalan kifizetésekre hívta fel a képviselők figyel­mét. A levélíró szerint a nyug­díjasként dolgozó alkalmazot­tak részére történtek jogtalan személyi kifizetések. A köz­gyűlés rendkívüli ellenőrzést rendelt el az iskolában, és an­nak végeredményéig nem fog­lalkoznak az igazgatói posztra beérkezett pályázatokkal. Ugyanakkor megbízták a város jegyzőjét, hogy jelentse fel a le­vél íróját, mivel arra is utalt,, hogy az önkormányzat is részt vett a szabálytalan eljárás lebo­nyolításában. , , (Folytatás az 1. oldalról) Távozásunkat legfőképpen az motiválta, hogy az általunk eddig magas színvonalon ki­szolgált kiadók — akikkel kor­rekt üzleti kapcsolatokat alakí­tottunk ki — a Posta döntését nem fogadták el és saját terjesz­tő hálózatuk intenzív fejleszté­sébe kezdtek. Ebben a helyzet­ben éppen azokkal a kiadókkal kerültünk volna szembe, ame­lyek számunkra az árubiztonsá­got és a megélhetést garantál­ják, hiszen hírlap nélkül a leg­jobb terjesztő sem tud megélni. Fontos szempont volt továbbá, hogy nem láttunk garanciát a lapterjesztésben résztvevő kis- és középvállalkozók folyama­tos lapellátására, mivel a lapok túlnyomó többségét nem a fran­cia többségi tulajdonú LAPKER Rt.-hez tartozó ki­adók állítják elő. — Rendelkezik-e ma ilyen garanciával a Déli-Hírker Kft.? — A kft. tulajdonosi köre száznál több kurrens sajtóter­méket ad ki, s piaci részesedé­sük az árusforgalomból 75 szá­zalék. Valamennyi országos és megyei napilapból, a legnép­szerűbb magazinokból, a sport-, a rejtvény- és a műsoros újsá­gokból, továbbá a külföldi la­pokból és még számos sajtóter­mékből a kiadók folyamatos és teljes körű ellátást garantálnak. Az áruspiac döntő hányadát uraló kiadók a postai áruster­jesztésben fokozatosan szűkítik a kínálatot, s a forgalmat ezzel a saját kiadói terjesztő hálózatuk­hoz terelik át. — Az utóbbi napokban az a hír terjedt el, hogy Önök nem önszántukból távoztak a Délhír Rt.-től. — Magam is hallottam, hogy hirtelen távozásunk mögött töb­ben titkokat véltek felfedezni. A híreszteléseket talán minden­nél jobban cáfolja az a tény, hogy a tavalyi, valamint az idei időarányos eredményterv túltel­jesítése utáni jutalmakat azok­nak is kifizették, akik beadták felmondásukat. A híresztelések nem ártottak indulásunknak. Az elmúlt napok tapasztalatai bizo­nyítják, hogy a vállalkozók to­vábbra is bíznak a Déli-Hírker Kft.-hez került dolgozók szak­mai felkészültségében, a kiala­kult személyes kapcsolatokban és egyre többen kötnek velünk szerződést. — Mi várható a közeljövő­ben? — Valószínűnek tartom, hogy az elkövetkezendő hetek­ben igen erős verseny indul a régi és az új cég között a piac megtartásáért és megszerzésé­ért. Mi állni fogjuk a versenyt. Mindent elkövetünk azért, hogy a vállalkozóinkat az eddigiek­nél magasabb színvonalon szol­gáljuk ki. Rendszeres kapcso­lattartást, nagyobb törődést, odafigyelést ígérünk, hiszen fő célunk a jobb lapellátás, a for­galmi részarány növelése. Nem teszünk komolytalan ígéreteket, a kiadók ebben támogatnak bennünket, ami garancia árusa­ink biztos megélhetésére, köz­vetlenül pedig arra, hogy hosszú távon is teljes lapválasz­tékot biztosíthassunk részükre — zárta nyilatkozatát az igaz­gató. (P) Alaptőkeemelés a húskombinátnál A Gyulai Húskombinát Rt. teg­nap tartott rendkívüli közgyűlé­sén az alaptőke zártkörű feleme­léséről határoztak a részvénye­sek. A névértéken 250 millió fo­rint értékű részvénycsomagot a Hungarian American Enterprise Fund és a Hungarian Equity Partners, L. P. 500 százalékos ár­folyamon jegyzik le. Ezzel, az el­sősorban minőségi húskészítmé­nyeket, kolbászféléket gyártó és exportáló cég alaptőkéje mintegy 1,8 milliárd forintra emelkedett. Részvényeit még ebben az évben be kívánják vezetni a tulajdono­sok a Budapesti Értéktőzsdére. A tőkebevonással hosszabb távon szeretnék elérni a célt: az ezredforduló után felkészülten érkezni a közös piaci milliőbe, versenyképes gyárként, mind a fajlagos energiafelhasználásban, mind önköltségben és új termé­kek bevezetésében. —ö—

Next

/
Thumbnails
Contents