Békés Megyei Hírlap, 1998. május (53. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-08 / 107. szám
MEGYEI KÖRKÉP 1998. május 8., péntek Megkérdeztük a városi kapitányságok vezetőit II. Milyen érzés ma rendőrnek lenni Békés megyében? Szabados Zoltán őrnagy, a gyulai kapitányság bűnügyi osztályvezetője: — Nekem személy szerint jobb érzés most rendőrnek lenni! mint egy évvel ezelőtt volt, de a miérteket nem kívánom boncolgatni. Ugyanakkor érez- hetném magam jobban is rendőrként. Úgy gondolom, még nem valósult meg a polgárok egyenlősége a törvény előtt, nem egyforma mércével mérnek. Akik pedig a korrupció visszaszorításáról beszélnek, azok ha csak komolyan gondolnák, mondanák mindezt, már előrébb tartanánk. Ny. L. Képzés pedagógusoknak a főiskolán A békéscsabai Körös Főiskolán tegnap fejeződött be egy igen fontos tanfolyam már végzett óvónők és tanítók számára. A diplomák állandó felfrissítését, az oktatási ismeretek megújítását törvény írja elő a gyermekekkel foglalkozóknak. Hatvan órában tanulták a diszlexia és diszgráfia (olvasás- és írászavar) hátrányainak enyhítését a megye minden részéből, sőt a megyén túlról is érkezők. Dr. Juhászné Czeglédi Ibolyától, a neveléstudományi tanszék adjunktusától, a csoport szakmai vezetőjétől hallottunk a tanfolyam eredményességéről, amely a képességhiánnyal küsz- ködőkkel foglalkozókat kiemelt fontossággal készíti fel az oktatásra. A főiskola akkreditáltatni szeretné az oktatási minisztériummal ezt a továbbképzési formát, s a jövőben rendszeresen szervezné a végzett pedagógusoknak. Tegnap a képzést eredményesn elvégő, megfelelő záróvizsgát tett résztvevőknek Őr. Gáspár László egyetemi tanár nyújtotta át a tanúsítványokat. b. zs. Tornacsarnok 20Ó0-re? Az eredeti elképzeléshez képest némi módosítással nyújtja be pályázatát Doboz önkormányzata a Művelődési és Közoktatási Minisztériumhoz, amelynek révén tornacsarnokot kíván létesíteni a településen, Az épület helyét végül a polgármesteri hivatallal szembeni üres telken jelölték meg. A nagyközség vezetői a beruházást 3 éves ütemre számítják, az első ütemben a földszint, 2001-re pedig az emelet készülne el, de 2000-ben már üzemelhetne a csarnok. A beruházási koncepciót a tárca a kormány elé terjeszti, ott készül rangsor, illetve javaslat a támogatásra, melyről a parlament dönt várhatóan novemberben. A tornacsarnok építéséhez 20 százalékos saját erőt vállal Doboz, melybe a telek értéke is beletartozik. További biztosítékot jelentenek a Démász-részvé- nyek, s a gyógyszertári ingatlan- eladásból származó bevétel. A szokatlanul nagy saját felajánlás érzékelteti, hogy a nagyközség fontosnak tartja a 267 milliósra tervezett beruházást. (e) Dr. Olajos Károly alezredes, békési kapitány: — Szakmai pályafutásom legnehezebb időszakát élem meg. Úgy gondolom, 10—15 évvel ezelőtt könnyebb volt, és remélhetőleg 10—15 év múlva könnyebb lesz rendőrnek lenni. Manapság választást is mindenki a közbiztonság javításának szükségességét hirdetve akar nyerni. Ha csak az ebbéli politikai ígéretek 20 százaléka megvalósul, itt a Kánaán. Még annyit: a jelenlegi törvények főként az önkéntes jogkövetésre épülnek, ez azonban legtöbbször hiányzik. Arpádhalmi Pál őrnagy, mezőkovácsházi kapitányhelyettes: — Szeretek itt rendőr lenni, bár mint mindenhol e területen, meg kell küzdeni az eredményekért. Úgy vélem, a rendszerváltozás utáni években — és ez jellemző a jelenre is — az erkölcsi, morális rend fellazult, az erkölcsi normák semmivé lettek. Mindenki a jogait hangoztatja, de a kötelességeivel nem foglalkozik. Azon az állásponton vagyok én is, hogy komolyabb előrelépés, javulás csak társadalmi összefogással lehetséges. Tokai György alezredes, sarkadi kapitány: — A rendőri munka most még inkább hálátlanabb, mint korábban volt. Ma különböző, vélt vagy valós sérelmek miatt a polgárokban jóval több indulat feszül. A rendőri intézkedések általában feszültséget gerjesztenek, ritka ugyanis az az ember, aki megértőén viseli, ha jogsértésen érik. Bennünk leginkább a visszaeső bűnözök újabb és újabb cselekményei indukálnak feszültséget, hiszen a hatályos törvényalkalmazás nem tartja vissza őket a bűnismétléstől. Újságospavilon megszégyenítő csíkokkal A hibázót büntessék, de ne ilyen megalázó módszerekkel Felháborító az eljárás, amit a mezőkovácsházi újságospavilonnal művelt az APEH. Ezt írja meg a lapban, meg azt, hogy ne a szerencsétlen embereket bántsák, inkább a nagy halakat fogják ki a zavarosból — ezen véleménnyel keresték fel városi szerkesztőségünket a kovácsházi lakosok, mivel a település egyetlen újságospavilonját egy nyugta miatt bezáratta az adóhatóság. A legszomorúbbnak azt tartották, hogy az árusító fiúnak — aki több szempontból is mozgáskorlátozott — közel 20 éve ez a megélhetési forrása, becsületesen dolgozik, ezért * nem kellett volna egy „apró” hiba miatt a csúnya falragaszokkal megszégyeníteni. Ottjártunkkor láthattuk: valóban feltűnő, citromsárga színű tájékoztató szalaggal ékesítették körbe a kis építményt. A szóbeszéd szerint a súlyos büntetés miatt végleg bezárják a boltot. Április 29-én délután azonban váratlanul ismét ott találtuk a hírlapárust a szokott helyén, akit a történtekről kérdeztünk. — Még a bűnözőknek is eltakarják a szemüket, engem meg ilyen város csúfjára lejárattak — mondta elkeseredetten. — Úgy történt, hogy két ismeretlen vásárló vett 4 húsvéti képeslapot, amiről nem adtam készpénzfizetési nyugtát. Tény, hibáztam, de nem loptam el a pénzt, és úgy érzem, nem kellett volna ilyen szégyent tenni velem. Másnap jött az APEH és leragasztotta a pavilont. Mint később kiderült, 25 ezer forintra büntettek. A cégemmel nem volt eddig sem problémám, és érthetően áthárítják a fizetési kötelezettséget. Egyébként többször kértem — éppen a kis forgalom miatt — a nyugtaadási mentességet, de hiába. Egy hétig fizetetlen szabadságon voltam, közben megegyeztünk, hogy visszajöhetek és a béremből vonják majd a büntetést — mondta, miközben az érkező vásárlók is az eljárás miatti felháborodásuknak adtak hangot. A hibázót büntessék, de ne ilyen megalázó módszerekkel — sommázta végül egy helyi kereskedő. H. M. KÖSSÖN SZERZŐDÉST A KLK KÉPVISELŐIVEL! A Kiadói Lapterjesztő Kereskedelmi Kft. (KLK) 300 KIADÓ TÖBB MINT 650 lapját forgalmazza. Várják az Ön jelentkezését is a KLK körzeti képviselői. (Részletes információk a Békés Megyei Hírlap május 4—5-ei számaiban!) Christián László, Gyula, Városház u. 20/A. T.: 66/463-942. (Gyula, Gyulavári, Bélmegyer, Tarhos, József Szanatórium, Doboz, Sarkad, Kötegyán, Méhkerék,Újszalonta, Sarkadkeresztúr, Kisnyék, Nagygyanté, Mezőgyán, Geszt, Zsadány, Biharugra, Körösnagyharsány,Vésztő, Körösújfalu, Okány.) Oláh Lajos, Békés, Petőfi u. 40. T.: 66/341-631. (Mezőbe- rény, Köröstarcsa, Csárdaszállás, Gyomaendrőd, Dévaványa, Ecsegfalva, Körösladány, Szeghalom, Füzesgyarmat, Kertészsziget, Bucsa, Békés, Murony, Kamut, Kétsoprony, Kondoros, Kardos, Örménykút, Hunya, külterület.) Kristóf János, Medgyesegyháza, Kristóf trafik. T.: 06/60/487-387. (Szabadkígyós, Újkígyós, Csabaszabadi, Puszta- ottlaka, Medgyesbodzás, Gábortelep, Medgyesegyháza, Magyarbánhegyes, Nagybánhegyes, Mezőkovácsháza, Végegyháza, Mezőhegyes, Battonya, Dombegyház, Kisdombegyház, Magyardombegyház, Kunágota, Dombiratos, Kevermes, Lökösháza, Nagykamarás, Almáskamarás, Bánkút, Elek, Kétegyháza.) Pataki Antal, Orosháza, Szabó Dezső u. 4. T.: 06/68/416- 260,06/60/487-091. (Telekgerendás, Csorvás, Gerendás, Orosháza, Gádoros, Kardoskút, Tótkomlós, Békéssámson, Kaszaper, Csanádapáca, Pusztaföldvár, Pusztaszőlős, Szentetornya, Rákóezitelep, Nagyszénás, Csabacsűd, Szarvas, Szarvas külterület, Békésszentandrás.) Csehi István, Békéscsaba, Penza-ltp. 4. fszt. 1/A. Tel./fax: 451-241. (Békéscsaba, Gerla, Mezőmegyer.) Vállalkozó fogorvost keres Gyarmat Füzesgyarmaton márciusban elhalálozás miatt megüresedett az egyik fogorvosi álláshely. Jelenleg az állást helyettesítéssel oldják meg, ám ez csak átmeneti állapot. A nagyközség képviselő-testülete nemrég az ellátási forma megváltoztatása mellett döntött: az önkormányzat július elsejétől vállalkozásba adás útján gondoskodik a fogorvosi ellátásról. Gyarmaton továbbra is két fogorvosi praxis lesz majd, az egyik harminc-, a másik huszonhat órás. Dr. Debreceni Rozáliával már vállalkozói szerződést kötött az önkormányzat. Ó a harmincórás praxist látja majd el. A másik helyre pályázatot írt ki az önkormányzat vállalkozó fogorvos részére, aki a praxisban dolgozó közalkalmazott asszistenst változatlan feltétel mellett köteles lesz tovább foglalkoztatni. A vállalkozói praxisra jelentkező fogorvosok pályázataikat június 5-éig a füzesgyarmati községházán, dr. Szentesi Károly polgármesternél — aki bővebb információkkal is tud szolgálni — adhatják le. Havonta kellett feladatokat megoldaniuk, programokban részt venniük Városismeretben győztesek Békéscsaba várossá nyilvánításának 80. évfordulója alkalmából a Békéscsabai Városvédő és Városszépítő Egyesület karöltve a megyei könyvtár gyermekrészlegével városismereti vetélkedőt rendezett a napokban. A versenyt tavaly novemberben hirdették meg, 18 négynégy fős csapat jelentkezett. Elsősorban az általános iskolások közül, de a Rózsa Ferenc és az evangélikus gimnázium is képviseltette magát. A hét iskola közül az evangélikusból, a 10-es és 11. számú általánosból több csapat is részt vett a felkészülésben és vetélkedésben. Havonta kellett feladatokat megoldaniuk, programokban részt venniük. Városismereti, múzeumi sétára indultak, előadásokat hallgattak, majd a májusi döntőben Takácsné Orosz Irén játékvezető irányításával írásbeli és szóbeli feladatokat oldottak meg. Minden résztvevőt könyvvel jutalmaztak. Első lett a Rózsa Ferenc Gimnázium Sárga Rózsa nevű csapata az elsősök sorából, felkészítő tanárnőjük Tóth Csilla volt. A második helyen a 10. számú általános iskola 7. B osztályosai (Jókai csapat), a harmadik helyen ugyancsak a 10. számú iskola 7. A (Kazinczy csapat) osztályosai végeztek, felkészítőjük, Bató Flórián. B. Zs. RENAULT Nefteto mileM 2.210.001 A feleségem a kényelem alapján dönt Engem pedig az ára is Mégane Chic 1.6 2.750.000 Ft Hadd emeljünk ki néhányat a mar rendelhető Renault Mégane Chic 1.6 alapfelszereltségei közül: Biztonság: programozott övfeszítő rendszer elöl, vezető és utasokJali légzsák, 5db 3 pontos biz tonsági ov, intelligens sebesség- és menetiranyfuggó ablaktörlők, kodfenyszorók, inditasgatló, biztonsági tüzmegelózö rendszer Kényelem: elektromos első es hátsó ablakemelők, taviranyihatö központi zár, szervokormány, elektromos fényszóró magassagallitas, elektromosán állítható es füthető visszapillantok, állítható magasságú kormányoszlop és vezetőülés gennctámasszal Luxus: lökhárító a karosszéria színében, rádió-magnó RDS 4x1SW 6 hangszóróval és kormányoszlopról vezérelhető távirányítóval. Es még annyi minden... Az akció a készlet erejeiq tart. a ösa lá<f Mégane Scénic Family 1.4 3.180.000 Ft RENAULT MÁRKAKÉPVISELET, Békéscsaba, Kazinczy u. 1-3. Tel.: (66) 445-133 vagy (30) 439-325. A gyerekeknek a biztonság a legfontosabb A május elsejei artista alapjan kialakított araink a valutaárfolyam alakulása szerint változhatnak. Renault. Siái íve az Ötletek Motorja Mégane Classic Business 1.4 2.600.000 Ft M. B.