Békés Megyei Hírlap, 1998. május (53. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-05 / 104. szám
1998. május 5., kedd Családi magazin 7 A JÁRVÁNYOK BEKÖSZÖNTÉT, TERJEDÉSÉT NEHÉZ MEGJÓSOLNI Idén netán megűsszuk? Nátha ellen nincs pirula, az influenza elleni védekezésre azonban talán hamarosan lesz. A humán kísérletektől mindenesetre azt várják — ha minden az elképzelések szerint halad, és a szer beváltja a hozzá fűzött reményeket —, hogy a jelenlegi védőoltások mellett tabletták állnak majd rendelkezésre a tömegeket sújtó betegség ellen. A GS 4104 elnevezésű hatóanyag mind a megelőzésben, mind pedig a betegek kezelésében használható. Az új gyógyszer piacra dobásáig azonban még néhány évnek el kell telnie. Az amerikai kutatók elképzelése és szándéka szerint az „influenzaidényben” napi egy-két tabletta távol tartja majd a vírust. A szer az influenza több vírustörzse ellen is hatásos, a közönséges megfázást azonban nem kúrálja. Az influenzavírusok a bennük található fehérjék alapján sorolhatók az úgynevezett A, B, illetve C típusba. A legveszélyesebb közülük az A- vírus, amelynek rendkívül változékony a megjelenése. Amennyiben az A-vírus fehérjeszerkezetében hirtelen jelentős változás alakul ki, akkor új vírus születik, melyre szinte minden ember fogékony. így könnyen és gyorsan okozhat világjárványokat. Minden szempontból megfelelő védelmet szinte lehetetlen biztosítani vele szemben. Az első A-vírust 1933-ban azonosították, ez „HlNI” altípusú volt. 1957- ben alakult ki a H2N2 nevű „ázsiai influenza”, majd 1968- ban a H3N2 altípusba sorolt hongkongi vírus. A szakemberek érdekességként említik azt a tényt, hogy 1977-ben visszatért az elsőként azonosított típus. A járványok beköszöntét, terjedését, méreteit nehéz megjósolni. A déli féltekén az ottani influenzaszezon végére nem jelentek meg olyan vírustörzsek, amelyek szerkezetükben jelentősen eltértek volna a „szokásostól”. Ez megnyugtató tény. Egyébként ebben a szezonban is (mint eddig legtöbbször) az év végére várták, illetve az új év elejére jósolták az influenza megjelenését (szerencsére ez idáig semmiféle jóslat nem vált be). Influenzajárványra utaló jeleket mindeddig nem tapasztaltak, ami igazán megnyugtatóan hat mindannyiunkra. Szakemberek véleménye szerint szinte kizárható, hogy világméretű influenzajárvány előhírnökei lennének azok a megbetegedések, amelyeket a hongkongi szárnyasok okoztak az elmúlt év folyamán. Ehhez képest persze az orvosok tanácstalanul álltak az eset előtt, amikor az új év elején meghalt egy 6 éves kislány, akiről úgy látszott, hogy kezd fölgyógyulni a fertőzésből, s ezért kezelői további lábadozásra hazaengedték. Ami az ilyenkor többnyire menetrendszerűen megérkező influenzajárványt illeti, egyelőre jövetelének nincs semmi jele. Európában az influenzavírusok általában a tél derekán, illetve végén aktivizálódnak. Az olyan világméretű influenzajárványok kialakulásában, mint amilyen az 1918- as, az 1957-es, illetve az 1968- as volt, alapvető szerepet játszott, hogy egy addig ismeretlen influenzavírus alakult ki, amely emberről emberre terjedt. A Hongkongban először 1977 májusában, majd az év végén is több emberéletet kioltó vírus nem új és nem ismeretlen: a baromfiak között korábban is többször, több helyen izolálták az úgynevezett H5N1 vírust. A kórokozó többnyire állatról került az emberre, és csak néhány esetben fordult elő, hogy emberek közötti kontaktus útján terjedt. De mert nem lehetett kizárni, hogy a kórral mégis megfertőzheti egyik ember a másikat, a hongkongiak úgy döntöttek: kiirtják a veszély fő forrását jelentő baromfiállományt. Mivel az utóbbi időszakban alapos vizsgálatokat végeztek a WHO szakemberei Kína azon részén, ahonnan a szárnyasokat exportálták, arra a következtetésre jutottak, hogy a fertőzést nem innen hurcolták be Hongkongba. Nem valószínű, hogy az említett megbetegedések egy világméretű járvány kezdetét jelezték volna. Az influenza-figyelőszolgálatok Hongkongban sem regisztrálnak nagyobb számban előforduló esetet, míg a világjárványokban eddig minden esetben hirtelen, szinte robbanásszerűen nagyon sokan fertőződtek meg. Nincsen lakás konyha nélkül A konyha otthonunk nélkülözhetetlen kiszolgáló része, amelynek hiányában nem is beszélhetünk lakásról, de még hétvégi házról sem. Hogy egy konyha korszerű vagy korszerűtlen, azt nem a konyhabútor formája, felülete, hanem a család számára megfelelő konyhatér elrendezése és az igénybevételt szolgáló felszereltség határozza meg. Egy kis fantáziával bármi megoldható, ugyanis ne felejtsük, hogy a konyha és az étkező kialakítása kínálja a legnagyobb variációs lehetőséget a lakberendezésben. A konyhabútor. A hagyományos konyhabútorok modul jellegűek, a gyártók általában bútorcsaládokat készítenek, ezek elemeiből ki-ki tetszése és helyi adottságai szerint választhat. A polcos, a fiókos, a különböző tárolásfajtáknak megfelelő belső rácsos elemek minden hagyományos konyhabútornál hasonlóak, csupán az ajtók, a frontfelületek kialakítása különböző. Ettől válik modernné, rusztikussá, esetleg stíl jellegűvé a bútor. A beépített bútorokat fordíthatjuk pozitív, illetve negatív sarkokba, csatlakoztathatunk hozzájuk étkezőpultot vagy akár normál magasságú (85—70 cm) asztallapot is. Törekedjünk arra, hogy minél több szabad munkafelületünk maradjon. A mai konyhákban ezt az érzetet erősíti, hogy a mosogatótálcát, a tűzhelyet nem önálló elemként helyezik a bútorok mellé, hanem az összefüggő munkapultba vágják bele. Az északi mediterrán konyha. Az úgynevezett német típusú konyhákban szinte minden négyzetmillimétert kihasználnak. A magas, zárt szekrények oszlopokként állnak egymás mellett. Mostanában azonban egyre többen választják a jóval barátságosabb, mozgalmasabb, mediterrán stílusú látványkonyhákat. Ez nagy étkezővel, hangsúlyozott tűzhellyel — a családi élet színtere — rendelkezik, ahol nyitott polcokon szabadon tárolják az edényeket, porcelánokat. A falon körbefutó vízszintes sínekre pedig a mindennapi élet, a főzés eszközeit, bögréket, kancsókat, sütőformákat, merőkanalakat függesztenek, amelyek hangulatossá, meleggé teszik a helyiséget. A ma divatos konyhákban e két irányzat ötvöződik. A hagyományos, egy síkba tervezett, egyenes vonallal, párkánnyal lezárt felső szekrénysor helyett előszeretettel alkalmaznak lazább kontúrú, különböző magasságú és mélységű, nyitott polcokat, amelyekben a fa, a fém és az üveg kombinációja az irányadó. Jellemző az anyagok változatossága mellett a színek játéka is. A jelek szerint — egy időre — vége az egyszínű bútorok divatjának. Kiegészítő elemek. Számtalan kisebb kiegészítő darab tartozhat a konyhabútorhoz. Ezek nem csupán praktikusak, hanem hangulatosabbá is teszik az összképet, és segítik az áttekinthetőséget. Beépíthetünk például üvegtartó rácsot, különböző méretű és formájú fűszertartó polcokat vagy olyan apró fiókokat, melyeknek előlapjában kis üvegablak van. Igazán szép látvány, ha színes, szárított tésztákat, lencsét, babot, sárgaborsót, diót, különféle magvakat tartunk az ilyen fiókokban. Hasznos lehet egy szakácskönyvtartó állvány is. A tűzhely. A konyha legalapvetőbb háztartási gépe a tűzhely, amely lehet gázzal vagy villanyárammal működő. Mindkettőnek megvannak a maga előnyei: a gázláng gyorsabb energiaátadó, ami főzésnél lényeges, a villanysütő azonban tovább tartja a hőt, ami sütés közben előnyös. Éppen ezért kombinált gépek is kaphatók, amelyek főzőlapja gázzal, sütőrésze villannyal működik. Szinte a tűzhely tartozékának tekinthető a föléje szerelt pára- és szagelszívó készülék is, amelyben saját fényforrás van, így a főzőterület világítását is megoldhatjuk vele. A szagelszívó az amerikai típusú, a nappalival egylégterű konyhákban különösen fontos. A hűtőszekrény. A nagy felületű hűtőszekrények nem mindig a legszebb részei a konyhának. Ha nem tudjuk a kamrában elhelyezni, érdemes beépíthető típust választani. Ajtajukat így ugyanolyan frontfelülettel burkolhatjuk, amilyennel a konyhabútor többi darabját, de gondoljunk arra, hogy így is a legnagyobb tömör felület lesz a helyiségben. A mosogató és a mosogatógép. A mosogatótálcát a munkalapba vágják, a szifonokat szekrénybe rejtik. A tálca kör vagy négyzet alakú. A mosogató lehet egy-, kettő- vagy háromtálcás, és csöpögtetőtálcával ellátott is, illetve ezek kombinációi. A mosogatógép legtöbbször a mosogató alá kerül, a fedőlap leszerelésével beépíthetjük a csöpögte- tőtálca vagy a pult alá. Egyes típusok lenyitható ajtajára a frontfelülettel megegyező burkolat szerelhető. Előfordul, hogy a konyhába kerül a mosógép is, amelyet a mosogatógéphez hasonlóan tehetünk láthatatlanná. Műszaki tárgyak, háztartási kisgépek a konyhában. A legfontosabb, hogy mindegyik háztartási gépnek meglegyen a maga gondosan megtervezett helye, és hogy könnyen hozzáférhető legyen. Pirítónak, turmixgépnek, fritőznek, kávéfőzőnek, gyümölcscentrifugának találjunk egy-egy szabad, állandó sarkot, helyet, természetesen konnektor közelében. Világítás. Kevés az olyan helyiség a lakásban, amelyben ennyire fontos lenne a jó világítás. Lámpatesteket a bútorba is elrejthetünk. Divatos megoldás például a párkányzat, amely fölül formailag befejezi, lezárja a szekrénysort, és alkalmas arra, hogy a pultra irányított spotlámpákat, halogénizzókat bújtassunk el rajta. Burkolatok, színek. Mindenképpen víz- és kopásálló, jól tisztítható, higiénikus burkolatokat válasszunk. A padlóra legcélszerűbb a hidegburkolat: kő, kerámia, linóleum, de lehet fa, parafa vagy gumi is. Nehéz általános tanácsot adni a konyha szín- és formavilágának kiválasztásához, hiszen ez kinek-ki- nek az ízlésétől, lakásától függ. Érdemes talán a világosabb színek felé törekedni, amelyek kiemelik az ételek látványát, de bármely anyag vagy árnyalat megfelelő lehet, amit hosszú távon el tudunk viselni. Ne felejtsük el. hogy konyhabútort nem egy-két évre, hanem hosszú távra vásárolunk, ezért érdemes alaposan átgondolni a színvilágot. LELKI POSTA ß) Gyógyító szavak - Angelika rovata ll Március 21-i számunkban egy kétgyermekes anya dilemmája jelent meg, akinek azzal kell szembenéznie: férjének házasságon kívül gyermeke fog születni. Olvasóink tapasztalatait, javaslatát kértük, az alábbiakban ,,Egy 45 éves nő” jeligével érkezett reakciót jelentetünk meg. Férjem házasságon kívül született fia ma már 10 éves. Nekem nem volt szerencsém időben megtudni a dolgot, akkor értesültem az egészről, amikor megindult az apasági per. Gyanítottam, hogy beosztottjai közül egy-egy nővel alkalmi kapcsolata van, soha nem csináltam ügyet belőle. A férjem elhitette velem: csak egyszer volt azzal a nővel, aki a könnyűvérűek közé tartozik, elmegy a vérvételre, és kész, vége lesz az ügynek. A vizsgálat alapján mégis a lehetséges apa kategóriába tartozott, fellebbezett azzal, hogy a nő egyéb kapcsolatai közül is hívjanak be férfiakat, és javaslatot is tett személyekre. A nő viszont makacsul kitartott amellett: csak és kizárólag a férjem az apa. A gyerek megkapta a férjem nevét, a nő a tartásdíjat, a férjem pedig fortyogott: igazságtalan pech, hogy neki éppen olyan vércsoportja van, mint a gyerek valódi apjának, kapcsolatuk idejéhez nem is stimmel a gyerek születésnapja, neki valaki helyett kell fizetni. Sem a gyerekkel, sem az anyjával nem tartott kapcsolatot, a gyes után a nő máshová ment dolgozni. Én teljesen átvettem a férjem szövegét, haragudtam arra a nőre, aki jól kereső férjemet szúrta ki tejelésre. Hat évvel később történt, hogy 16 éves lányom megkérdezte: tudom-e, hogy az apja évek óta egy nővel közlekedik ország-világ szeme láttára, ő pár napja tudta meg. Nem tudtam. Rögtön azt hittem: a nyakába varrt gyerek anyjáról van szó, és mivel tudtam a címét, megkerestem. Kiderült, hogy annak a nőnek évek óta élettársa van, láttam a kisfiút, aki tele volt a féljem vonásaival, és megtudtam azt is: nem alkalmi kapcsolat volt, hanem majdnem másfél évig tartó szoros barátság. A nő elvált volt, így berendezkedtek egy kétlaki életre, mivel gyereke az első házasságból nem volt, megállapodtak abban, hogy most lesz egy közös. A terhessége 6. hónapjában a férjem lecserélte őt egy huszonévesre, hallani sem akart apaságról, tartásdíjról. A hölgy azt mondta: ezért nem is kért belőle többet, mint nevet a fiának és egy kis tartásdíjat, ami 10 éve ugyanannyi, mint amennyit akkor megítéltek. Huszonéve úgy élek a férjemmel, hogy másodhegedűs vagyok, mégcsak nem is tudtam róla, hogy folyamatosan tartós kapcsolatai vannak. Ifjú asszonyoknak azt ajánlom: egyetlen félrelépést se hagyjanak szó nélkül! Hetente legalább egyszer Kézápolás 1. A körömházról való gondoskodás fontos. Az ujjak meleg vizes áztatása után a körömágyat zsíros krémmel kenjük be, majd speciális eszközzel, enyhe nyomással nyomjuk fel a bőrt. Vigyázat: soha ne vágjuk le ezt a bőrt! ___i 3. A mikor nem tetszik a lakk. Nem minden nő szereti a színes lakkot. Aki a természetességet kedveli, speciális, több funkciójú ecsetet használjon: az egyik fele további ecsetekkel van ellátva, a másik felén pedig körömfényesítő van. 2. Legalább két lakkot használjunk! Lakkozás előtt a körmöt szárítsuk meg és acetonmentes szerrel zsírtalanítsuk. Fontos a tápláló alapozó lakk használata. A köröm teljes száradása után visszük fel a transzparens lakkot. Végül használjunk speciális védőlakkot! 5. Hetente egyszer kézpakolás. A kéz ilyenkor, tél végén különösen szenved. Száraz, viszket. A rendszeres ápolás mellett hetente egyszer bőrtápláló pakolást kell rátenni. Nagyon fontos, hogy zsíros krémmel kenjük be a kezet minden alkalommal, amikor vízzel dolgozunk. 4. A reszeléssel kezdődik. Még mielőtt a kezet belehelyezzük a speciális bőrpuhító anyaggal ellátott meleg vízbe, a körömnek meg kell adni a megfelelő formát. Ehhez a körömreszelő a legmegfelelőbb. I ..........................................amafe_____________■■ ----A rossz közérzetet még a szerető kezek simogatása sem enyhíti igazán