Békés Megyei Hírlap, 1998. május (53. évfolyam, 102-126. szám)

1998-05-04 / 103. szám

^ 1998. május 4., hétfó' LEVELEKBŐL / i BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Olvasóink írják Az itt közölt vélemények nem okvetlenül azonosak a szerkesztőségével. Az olvasói leveleket a szerzők előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, rövidítve jelentetjük meg. Ismét gyarapodott óvodánk alapítványa A mi óvodánk, a békési Korona utcai óvoda is az ala­pítványi formát választotta az életben maradáshoz. Az idén tavasszal pedig jótékonysági nyuszibálat szervezett, amelynek célja az volt, hogy az óvoda ud­varára fából várcsúszda és babaház készülhessen. Óvodánk vezetője, az óvónők, a dajka nénik sok-sok nevezetes alkalommal gazdagítják az óvoda prog­ramját. Mióta az óvoda új épületbe költözött, minden ősszel ovi-születésnapot ülnek, teadélutánt szerveznek a szüleiknek, lelkesen tanítják be gyerekeinknek a ka­rácsonyi vagy az anyák napi műsort, kirándulni viszik őket. Nálunk nem elballagnak a gyerekek, hanem jó hangulatú bulival egyszerűen lezárjuk az évet. S most itt volt e nyuszibál, mely egész eddigi mun­kájukra feltette a ,,koronát". Több, mint kétszáz em­ber gyűlt össze, az 1-es iskola ebédlője majdnem ki­csinek bizonyult. Volt, aki ugyan nem tudott eljönni, de az 1000forintos vacsorajegyet megvette. A műsor — mindenki legnagyobb meglepetésére — az óvó­nőkből és a szülőkből álló tánccsoport bemutatójá­val kezdődött. Annyira tetszett, hogy visszatapsoltuk őket. Ezután a Bisztró Baleset Band műsora követke­zett, majd utolsóként a moderntánc klub lépett fel. Szeretnénk köszönetét mondani mindazoknak, akik a vacsorához készpénzzel, itallal, savanyúság­gal, tésztával hozzájárultak. Külön kiemelném Kocsor László szülőt, aki — vadász lévén — a vad­disznóhúst biztosította a pörkölthöz, magára vállalta a főrendező szerepét, számos dologban segítette az óvónők szervező munkáját. A vacsora után a tombo­lasorsolást tartottuk. Köszönjük mindazoknak, akik felajánlásaikkal is előbbre vitték óvodánk ügyét, mert a célt elértük: 300 ezer forinttal gazdagodott alapítványunk. A nyuszibálon résztvevők egy vidám, felszabadult hangulatú estét tölthettek el. A vendégek utolsó csapata hajnalban ment haza. Reméljük, ezzel az esttel egy szép hagyomány vette kezdetét, s hogy jövőre ismét együtt táncolhatunk, szórakozhatunk. A szülők nevében: Némethné Hajdú Hanna, Békés A szövetkezet helyzete továbbra is stabil A közelmúltban tartotta sorrendben 47. zár szám­adó közgyűlését a kétsopronyi Rákóczi Mg. Szö­vetkezet. Czepó János elnök szívet melengető eredményekről számolt be annak ellenére, mint azt bevezetőjében elmondotta, hogy nem szűnt meg a bizonytalanság, nem javult a jövedelmező­ség. Azt kell hinni, hogy a törvényhozók nem is­merik a valós helyzetet, ezért a bizonytalanság. Szép eredményeket értek el a növénytermesztés­ben. A 6,1 ti ha búza, a 7,9 ti ha kukorica, a 4 ton­nás cukorrépa, a közel 3 tonnás hektáronkénti ta­karmánykeverék önmagáért beszél. Az állatte­nyésztés már nem ennyire kiemelkedő, de a tejter­melés hozott 42 millió forintot. A hízósertés-tartás eredménye több, mint 29 millió forint. Kár, hogy a hízómarha továbbra is veszteséges. Adózás után a tiszta nyereség közel 3,2 millió forint. Közben az elmúlt évben gépi beruházásokra költöttek 13,247 millió forintot. Növekedtek a munkabérek, idén az átlagbéreket 15%-kal megemelik. Gondolnak az elhasználódott gépek pótlására is, ezért 199H-ban 35 millió Ft-ot szánnak gépi beru­házásra. Újabb 35 milliót a szarvasmarha telep re­konstrukciójára fordítanak a következő két évben. Ezek az eredmények okos, megfontolt, a legki­sebb kockázatot kiváltó stratégia eredményei. Jó lenne, ha a hatalom végre tudomásul venné, hogy a megzőgazdaság stratégiai ágazat, támogatása nemzeti érdek. Metlicsák István, Békéscsaba A hajléktalanságról Korunk létező jelensége a hajlék­talanság. A nagyobb városokban elő-előfordul a hajléktalanok ré­szére létesített hajléktalanszálló. A hajléktalanok sokszor fél napo­kat ácsorognak, sorban állnak, türelmesen várnak, hátha éjsza­kára jut számukra egy ágy. Ok a szerencsésebbek. Akiknek nem jut szállás, aluljárókban, metrók kör­nyékén, állomásokon, pályaud­varokon húzzák meg magukat. Ez sem mindig szerencsés megoldás. A pályaudvarok, állomások 23.00—04.00 óráig zárva van­nak. Ekkor a hajléktalanoknak irány a sötét, bizonytalan éjszaka. Ok csendesek, türelmesek, sor­sukba beletörődve élik a holnap­tudat, jövőkép nélküli életüket. Ok bizonyára annak is nagyon örülnének, ha a szociális ügyek­ben illetékesek felkínálnának ne­kik konténerekben történő elszál­lásolási lehetőséget. Persze ők er­re hiába várnak. Értük nem han­goskodik senki sem látványosan, érdekükben nem kondul meg a szolidaritást szimbolizáló „harangszó”. Pedig ők is itt élnek közöttünk, a társadalom periféri­ájára szorulva. Ok azok, akik mellett közönyösen, segítő szán­dék nélkül elmegyünk. Meddig tarthat és hová vezethet ez a kö­zöny? Ezt a problémát meggyő­ződésem szerint az előttünk álló jövő, a mostani választás utáni időszak sem fogja megoldani, ugyanis a kapitalista világ termé­szetes velejárója a szegénység, hajléktalanság. A demokrácia igazi élvezői a pénzvilág által fi­nanszírozott egyének, akik aligha lesznek valaha is hajléktalanok. Endrédi Károly, Kötegyán Messzemenő jóindulatot tapasztaltam az APEH-nél Levelemmel azért keresem meg Önöket, mert szeretném, ha az újságban megjelentetnék gon­dolataimat. Én, mint hírlapárus sok min­dent elolvasok szinte mindegyik újságban, és sokszor olvasok olyan írást is, sőt szóbeszédben is sokat lehet hallani, hogy az embe­rek nagy többsége igen-igen nem szereti az APEH nevű intézményt, illetve hivatalt. Való igaz, ha kelle­metlen élményei vannak az ember­nek, valahol nem örömmel emlék­szik vagy emlegeti azt az ember. Én most ennek az ellenkezőiről szeretném meggyőzni rossz ta­pasztalaid embertársaimat. Ki­egészítő tevékenységű kisvállal­kozó vagyok. Sajnos, két alkalom­mal is volt dolgom a Békés me­gyei APEH hivatallal. Mind a két alkalommal a legemberségesebb, a leghumánusabb hozzáállással kezelték ügyes-bajos dolgaimat, a legmesszebbmenőkig emberséges jóindulatú segítéssel, amelyért csak tisztelettel tudok köszönetét mondani. Ekkor tapasztaltam meg, hogy az a hivatal, mely min­den ember szemében csak „mumus”, nem is olyan rettegett hivatal, hiszen ott is emberek dol­goznak, és csak a reájuk tartozó feladatoknak tesznek eleget. A be­csületes munkavégzés mellett a törvényes keretek között maximá­lis jóindulat is tapasztalható az ügyintézésben. Amikor ügyes-ba­jos dolgaim intézése alkalmával bent voltam, készségesen fogad­tak, meghallgatták problémáimat, segítő szándékkal átvezettek a másik ügyintézőhöz, és minden megnyilvánulásban az embersé­get tapasztaltam. Továbbra is ilyen tisztességgel végzett munká­jukhoz minden jót kívánok! (Név és cím a szerkesztőségben) „Hazámba, ha megyek” A mezőkovácsházi művelődé­si központban tartotta a minap legújabb, megjelent verseskö­tetének bemutatóját Hetényi György költő, amely „Hazám­ba, ha megyek” címmel 101 versét tartalmazza. A bemuta­tón a meghívott vendégeken és helyi érdeklődőkön túl, Gál Rudolf nyugalmazott tanár, a kötet szerkesztője is jelen volt. A bemutató narrátora Du­ma Zsolt, a művelődési ház munkatársa meleg szavakkal méltatta a költő munkásságát, az általános iskola és a gimná­zium tanulói szavalatokkal színesítették a programot, va­lamint a zeneiskola növendé­kei Hetényi György megzené­sített verseit adták elő. A ter­vek szerint a legközelebbi be­mutató május 9-én Nagybán- hegyesen, a helyi könyvtár új­jáalakítására rendezett ünnepi eseményen lesz. H. M. JL y<SATESZ tagja Közéleti napilap. Főszerkesztő": dr. Árpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Niedzielsky Katalin, Seleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: dr. Tóth Miklós ügyvezető igazgató. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba. Pf. 111. Telefonszámok: központ (66) 450-450; sportrovat: 451-114; Szerkesztőségi telefax: (66) 441- 020. Kiadói telefax: (66) 450-198; Hirdetésvezető: Nánási János. Telefon: (66) 446-552, fax: (66) 441-311; Terjesztésvezető: Rajtár János. Telefon/fax (66) 453-710. Az előfizetők részére terjeszti a Népújság Kft. az ügynökségein keresztül. Árusításban terjeszti a „DÉLHÍR" Rt. Békés megyei üzeme, Békéscsaba Szabadság tér 1—3. Telefon (66) 443-106 és egyéb terjesztő szervek. Előfizethető a kiadónál (5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4.), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással. Előfizetési díj egy hónapra 745 Ft, negyedévre 2235 Ft. Készül: a COFINEC Hungary Rt. Kner Nyomda, Békéscsaba, Baross út 9—21. Nyomdaigazgató: Péter István. HU ISSN 12151068 Ha nincs földgáz, egy PRÍMA tartály a megoldás! A PRÍMAGÁZ egy príma módszer arra, hogy fűtés, meleg víz és energia legyen otthonában, műhe­lyében vagy vállalkozásában, a vezetékes gázhoz hasonló kényelemmel, káros anyag, korom és salak képződése nélkül. Családi házak, kis- és közepes vállalkozások számára tehát egy PRÍMAGÁZ tartály a tökéletes megoldás! Most féláron juthat e príma tartályhoz, mert a PRÍMAGÁZ a telepítési költségek -át magára vállalja!* ■A részletekről érdeklődjön telefonon, vagy küldje vissza mielőbb az alábbi kupont! *Az akció visszavonásig érvényes! INFORMÁCIÓS VONALUNK SZÁMA: (06 1) 264 5050 m prímagáz PRÍMAGÁZ ENERGIA ® • • Óné minden energiánk! Szeretnék bővebb információt kapni a Prímagáz tartályos rendszeréről. Cím: : _______________________________ T elefon: □□□□□□□□□[ ]

Next

/
Thumbnails
Contents