Békés Megyei Hírlap, 1998. május (53. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-23-24 / 120. szám
1998. május 23-24., szombat-vasárnap 11 A pszi mesterei — (39.) Helen Duncan, a médium Korának nagyjai tartották számon, bírósági pereket akasztottak a nyakába, csalással, boszorkánysággal, szemfényvesztéssel vádolták. Ahol megjelent, emberek ezrei tódultak szeánszaira. Az utolsó parafenomén volt, akit boszorkányság vádjával elítéltek és le is tartóztattak, halálát is rendkívüli képessége okozta. O Helen Duncan, a valaha is élt leghíresebb angol — pontosabban skót — médium. 1898-ban született egy skóciai kisvárosban, ahol viszonylag korán, alig 20 évesen ment férjhez. Psziképessé- geinek tárháza akkor nyílt ki számára, amikor első gyermekét halva kellett megszülnie. Súlyos depresszióba esett és öngyilkosságra készült. Egy ilyen állapotában történt meg vele, hogy révületbe esett és megjelent előtte egy fiatal női alak, aki elmondta neki, hogy ő Peggynek, halva született gyermekének a szelleme, és szeretné megvigasztalni. A jelenés ahogyan érkezett, úgy el is tűnt, de Helenben valami véglegesen megváltozott. Életkedve visszatért, újra boldognak és kiegyensúlyozottnak érezte magát. Tudatosan kereste az olyan emberek társaságát, akik valamilyen súlyos tragédián mentek keresztül. Így történt, hogy egy fiatalon megözvegyült férfinál és annak sógornőjénél vendégeskedett. A férfi arról beszélt Helennek, milyen megterhelő számára az, hogy felesége halála miatt magára maradt az alig 6 hónapos kislányával. Helen ekkor esett először igazán transzba, de amit produkált, az egyszerűen döbbenetes volt. A médium teste előbb világítani kezdett, majd erős ektoplazma-jelenséget produkált, amely a köldöke és a szája környékéről indult ki. (Ektoplazmának nevezi a szakirodalom azt a jelenségcsoportot, amikor a transzban vagy ébren lévő médium a testéből fényt és anyagot, általában sűrű, füstszerű, de tapintható és megfogható valamit bocsát ki.) Az ijesztő jelenséggel egy időben a helyiségben lévő szekrényből egy fiatal nő lépett ki, akiben a megrémült férj nemrégiben elhunyt feleségére ismert. A váratlanul megjelent fantom teljesen életszerűen viselkedett és beszélt. Hitelességét azzal bizonyította, hogy olyan intim dolgokat említett, amiről csak ő és a férje tudhatott. A jelenés meglehetősen sokáig, majd 2 óra hosszat volt látható, és amikor eltűnt, ezt azzal a tudattal tette, hogy mindent elrendezett férje és a kicsi körül. Jegygyűrűje, amit a sírba is magával vitt, immár a testvére kezén csillogott, emlékeztetve őket arra, hogy nem csak káprázat szülte látomás játszott velük. A hirtelen jegyesekké váló pár egy év múlva összeházasodott, és együtt nevelték a halott testvér gyermekét. Az eset híre nagy visszhangot kapott, és mint kuriózumot, még a helyi újság is megszellőztette a történteket. Helen pedig egy csapásra a figyelem középpontjába került. Elsősorban olyan emberek akartak vele találkozni, akiket valamilyen súlyos veszteség ért. O pedig mindig megpróbált segíteni a hozzá fordulókon. Az 1930-as és az 1940-es években szinte szakadatlanul utazott a brit birodalomban. Egyre népszerűbb és híresebb lett. Szeánszain jó megvilágítási viszonyok mellett jelentek meg az elhunytak, ki jobb, ki rosszabb alakban. Holtan született lánya, Peggy szelleme minden szeánszon részt vett, és ő volt az, aki segített az elhunytaknak abban, hogy a mi világunkba tudjanak jönni. Az igazsághoz tartozik azonban az is, hogy gyakran a megidézetteknek csak a hangja volt hallható, de a test — már ha egy szellemnek egyáltalán van teste — nem volt látható. Eleinte nem volt Helen szeánszaival semmi probléma, de a második világháború közeledtével, majd annak kitörésével mintha a hatóságok is egyre kevésbé tudták volna tolerálni a másságot. Egy szeánszán aztán, amit Ports- mouthban tartott, a rendőrség letartóztatta összeesküvés vádjával. Hogy ki vagy mi ellen esküdött össze, az pontosan nem derült ki az elfogató parancsból. A lényeg az, hogy Helen a portsmouthi börtönbe került, amíg ellene az eljárást meg nem indították. A hivatalból kirendelt ügyész komoly dilemma előtt állt. Nem tudta mivel megvádolni az ismert médiumot. El sem engedhette, mert igen magas körökből már régóta rossz szemmel nézték Helen ténykedését. Ha hinni lehet a pletykáknak, Helen egyik szeánszát a királyi palotában tartotta, ahol igen kínos és sajnálatra méltó esemény történt. Hogy mi, az azonban soha nem derült ki. Az ügyész először csavargással vádolta meg az elcsigázott médiumot, amit azonban hamarosan szélhámosságra módosított. Amikor azonban az ügyet Londonban tárgyalni kezdték — amin mindent magára valamit is adó hírlap képviseltette magát —, egy 1435-ben kelt törvényre hivatkozva már boszorkányságért perelték Helent. Kérem, higgyék el, Angliában 1944- ben egy asszonyt boszorkánysággal vádoltak meg és találtak bűnösnek! Pedig tanúk százai bizonyították, hogy a vádlott egy vagy több alkalommal megjelenítette elhunyt hozzátartozóikat, akikkel még beszélhettek is. Ezek a fantomok a legváltozatosabb eszközökkel bizonyították valódiságukat. Helen Duncan Mindez a bíróságot nem győzte meg, és pár nappal a normandiai partraszállás előtt kihirdetett ítéletében Helen Duncant boszorkányság vádjában bűnösnek találták, és ezért egy év börtönbüntetésre ítélték. Ha nem szedte volna áldozatait a második világháború, biztosan az egész világ Anglián mulatott volna. Még a Vatikán is példátlannak tartotta a történteket. Helen szabadulása után természetesen tovább folytatta médiumi tevékenységét a hatóságok állandó zaklatásaitól kísérve. Egy rendőrségi razzián aztán, amit 1956-ban tartottak, megtörtént a baj. A transzban lévő médiumot a rendőrök durván bántalmazták, akinek a testébe nem tudott ezért a kibocsátott ektoplazma időben visszaáramolni. Heves fájdalmakkal ébredt, hasán két hatalmas égési folt éktelenkedett. Két héttel a történek után nővérénél halt meg. A boncoláskor az orvosok csak azt tudták megállapítani, hogy belső szervei részben elfolyósodtak, részben pedig megsültek. Helen azonban halála után 26 évvel újra hallatott magáról. Lánya több mint egy órán keresztül beszélgetett édesanyjával, akit egy leicesteri médium, Rita Goold idézett meg a számára. Gina, Helen lánya az érdeklődőknek elmondta, kétely nem fér hozzá, hogy anyjával beszélgetett, és bár elég sötét volt a helyiségben, ahol a szeánsz lezajlott, tisztán felismerte anyja alakját, bár arcvonásait nem látta pontosan. Története a spiritizmus legérdekesebb és legtragikusabb fejezete. Soha nem vizsgálták tudományos módszerekkel képességeit. És hogy mi történt a szeánszokon, csak a megemlékezésekből és pár fennmaradt fotóból tudjuk. Összeállította: Miki Ottó Lehet ülve is... Néha az ember vágyik egy kis kikapcsolódásra. Egy kis bolondozásra, vidám történetre, jó viccre. Különösen ilyenkor, „idegfeszítő” tévéviták, gigantikus ígéretek, óriási tortadobálások és nagy szövetségkeresések után. Az embernek kedve kerekedik átkapcsolni egy bohém nyugati tévécsatornára, esetleg beülni egy nagyfröccsre (vagy egy korsó sörre) a legközelebbi kisvendéglőbe vagy vásárolni egy vicclapot. Néha ennyi sem kell. Elég belelapozni a legkomolyabb újságba vagy belenézni a távirati irodák híreibe. Néha maga az élet produkálja a legpihentetőbb eseteket. Mint a napokban Németországban vagy inkább Spanyolországban. Igazából magam sem tudom. A történetben egy mallorcai száljoda és egy német bíróság híresült el. Egyugyanazon históriában mindkettő. Történt pedig, hogy egy német úriember mallorcai üdülése alatt olyan szállodát fogott ki, amelyikben a WC-ülőke minduntalan lecsapódott. Ami azért lehetett felettébb idegesítő emberünknek, mert amikor kisdolgát végezte, egyik kezével a WC-ülőkét kellett tartania, a másikkal pedig... Szóval sejtik. Csak mellesleg jegyzem meg, szerintem nő vezethette a szállodát, mert ők szoktak rohadt idegesek lenni attól, ha az erősebbik nem tagjai kisdolguk végeztével felhajtva hagyják a födőt. A WC-födőt. Visszatérve a mallorcai napokra, emberünknek tele lehetett a hócipője a kétkezestől, mert hazatérve bírósághoz fordult, fizessék vissza nyaralása árának egynegyedét, mert oda lett a pihenése. Hogy miért épp az egynegyedét, s miért nem az egyharmadát? Ki tudja? A bíróság meghallgatott, kihallgatott, visszavonult, szerintem még azt is kipróbálta, milyen lehet két kézzel... Aztán döntött. Most figyeljenek! Nincs kártérítés. Miért kellett állva, két kézzel kisdolgozni, amikor lehet ülve is, kéz nélkül. Különben is a társadalom fele így kisdolgozza ki magát. Ha nekik jó, emberünknek miért nem jó? Mit szólnak hozzá? Ilyenkor, agymosás után, nagy várakozások közepette. (Uraim, azért ne feledjék: egy családi balhéval kevesebb, ha utána lehajtják azt a rohadt födőt!) Arpási Zoltán \A Hirschmann-Hungária Kft. 6 hónapja kezdte meg a termelést új békéscsabai gyártócsarnokában, ahol korszerű elektronikai termékeket állít elő. A cég növekedése miatt keresünk új munkatársakat (40 éves korig) a következő feladatokra: ■ termelési divízióvezetőt, feltételek: műszaki diploma (német nyelvtudás előny) ■ minőségbiztosítót (német nyelvtudás előny) ■ számviteli-pénzügyi munkatársat, feltétel: felsőfokú végzettség ■ csoportvezetőt gyártásba ■ munka- és tűzvédelmi, illetve környezetvédelmi feladatok ellátására munkatársat (lehet nyugdíjas és mellékfoglalkozású is). A PÁLYÁZATOKAT BÉRIGÉNY-MEGJELÖLÉSSEL, A MEGPÁLYÁZOTT ÁLLÁS FELTÜNTETÉSÉVEL 1998. JÚNIUS 15-ÉIG A KÖVETKEZŐ CÍMRE KÉRJÜK: Hirschmann-Hungáría Kft., 5600 Békéscsaba, Pf. 67. A pályázatokat bizalmasan kezeljük! Akinek a gyulai kolbász hírnevét köszönhetjük Stéberl András hentesmester emlékezete Ötven évvel ezelőtt, 1948. május 26-án hunyt el Gyulán Stéberl András aranykoszorús hentesmester. Száztíz éve, 1888. szeptember 26-án született a Pozsony vármegyei Bazinban Stéberl Mihály szőlősgazda és Wavrinszky Zsuzsanna, egy lengyel nemesi család leányának sarjaként. A Stéberl család több generáción át szőlőművelésből élt. A család ötödik, legkisebb gyermeke, András szakított az ősök foglalkozásával, 1903. július 1-jén elszegődött Pozsonyban Pentz Lajos jó hírű hentesmesterhez tanoncnak, hogy mestere korszerűen gépesített műhelyében szakmai ismereteket szerezzen. A segédlevelet 1906. augusztus 10-én kapta meg, de három évig még tanítómesterénél dolgozott, mivel kölcsönösen megszerették egymást. Katonai szolgálatának letöltése után mint vándorló legény Mihály bátyja hívására Gyulára jött, aki a József Szanatórium főgépésze volt. Gyulán Balogh József gyulai kolbászt gyártó üzemében helyezkedett el, amely ebben az időben a legrangosabbak közé számított. Itt ismerte meg a kézi munkával készülő kolbászgyártás műveleteit. Egyéves munkaviszony után, 1913 végén iparigazolványt váltott, és 1914. január 1-jén megnyitotta üzletét a mai Városház utca 19. sz. (jelenleg népművészeti bolt) alatt, a bátyja házában. Az első világháború kitörése után behívták katonának. 1918-as hazatéréséig üzletét a rokonság fenntartotta, de mindent elölről kellett kezdenie. Arra törekedett, hogy kiváló áruk előállításával a neve ismertté váljon. Hentesárui Budapestre és más városok legjobb csemegeüzleteibe is eljutottak. Szorgalmas munkával anyagi helyzete rendeződött. 1919. július 6-án házasságot kötött Szák György békéscsabai földbirtokos 21 éves lányával, Szák Katalinnal. Házasságukból két leány- és egy fiúgyermek született. A következő esztendőben a Munkácsy út 23. számú házban rendezte be lakását és műhelyét. Amikor a ház szűknek bizonyult, 1926-ban megvette dr. Bárdos Arthúr gyulai tisztiorvos házát a németvárosi Blanár László utca sarkán (Ramovill-szerviz). Üzeme bővítésére 1937-ben megvásárolta a szomszéd házat is, ahol többszintes, modem raktárhelyiséget és füstölőket épített, amelynek földszintjén nagy teljesítményű hűtőberendezést helyez üzembe. így egész évben kiváló hentesárukat tudott készíteni. Az üzemben a család tagjai, a rokonság és 70 alkalmazott dolgozott ebben az időben. 1931-ben megvásárolták Pfaff Ferenc építésztől a Béke sugárút 14. szám alatti, emeletes, sarki házat, ahol kiváló áruiról híres, modem üzletet alakított ki. A bolt az ínséges, háborús években, a jegyrendszer idején is ellátta áruval a lakosságot. A húsfeldolgozásban 1940-ben fordulat állott be, mert Stéberl András megvásárolta a Szikra Magyar Gyűjtőgyárak Rt. Béke sugárút 50. szám alatti, üzemen kívül helyezett gyárát. Itt jól gépesített, modem műhelyeket alakítottak ki, a család pedig beköltözött az üzem melletti szecessziós Reismer-villába. Szorgalmas munkával, családi összefogással szép sikereket ért el az üzem. A hazai és a külföldi kiállításokon, versenyeken sorra kapja az elismeréseket. A legrangosabbat a brüsszeli világkiállításon, ahol hentesáruival aranyérmet Stéberl András nyert. 1937-ben az Országos Iparegyesület aranykoszorúval tünteti ki és egyidejűleg megkapja az aranykoszorús hentesmester elismerő címet is. 1936-ban Kiss Sándor iparművésszel elkészítteti a gyár védjegyét, hogy a külföldre szállított árukat védjeggyel láthassa el. (Más felirattal ma is ugyanazt a védjegyet használja a húskombinát). Stéberl András sikerei ellenére is szerény ember maradt. A második világháború idején nagy közületek (Hangya, Magyar Kőszénbányák, honvédség) részére dolgozott. A magyar állam a háború után komoly összeggel maradt adósa a családnak. A pénzromlás idején tovább stagnált az üzem, majd 1947-ben a Magyar Élelmiszerszállító és Arukereskedelmi Rt.-hez csatlakozott a cég, végül 1948. március 26-án államosították a gyárat. Az államosítás után a család a kintlévő összegek miatt vagyon nélkül maradt. Az államosítás után Stéberl András munkájára, ismereteire az üzem új vezetői nem tartottak igényt. Ez megrövidítette életét, 1948. május 26-án szívroham végzett vele. Az utókor szűkén mérte hozzá az elismerést. Mindössze egy utcanév őrzi emlékét, a németvárosi háza előtti utcát nevezték el róla. Munkálkodása ennek ellenére nem volt hiábavaló, neve ma is tisztelettel cseng a nagyvilágban. D. Nagy András