Békés Megyei Hírlap, 1998. május (53. évfolyam, 102-126. szám)

1998-05-19 / 116. szám

1998. május 19., kedd SPORT Buda Florica, a kézilabdás gólkirálynő Élete egy csenevész kis fán múlott Az idei NB I-es női kézilabda­bajnokság gólkirálynője a Bé­késcsabai NKC román légiósa, Buda Florica lett. A 28 eszten­dős, hosszúra nyúlt átlövő há­rom éve játszik Magyarorszá­gon, ebből két esztendeje erős­sége a viharsarki gárdának, azt megelőzően a Vasasban jutott szóhoz. Tavaly már a legjobb hatig jutott a góllistán, idén vi­szont 213 gólt lőtt, amivel az élen végzett. Tizenhat éve, 1982-ben is­merkedett meg a sportággal, de bevallottan röplabdázó szeretett volna lenni. Csakhogy akkori­ban Aradon, ahol élt, nem mű­velték ezt a sportágat. A városi iskolai sportklub kézilabda­edzője, Bukuc Maria azonban felfigyelt a magas lányra — aki mellesleg csecsemőként is óriás volt, hiszen hetvencentisen szü­letett —, s lecsábította a kézi- labdapályára. Igaz, 12 eszten­dősen nem volt valami szeren­csés, amikor élete első edzőtá­borozásán vett részt. — Nagybánya megyében egy téli hegyi kiránduláson megcsúsztam, s megindultam egy szakadék felé, amelynek az alján egy befa­gyott folyó volt — mondja Buda Florica. — Ha nem tart meg egy csenevész kis fa, ma lehet, nem élnék, mint a bá­tyám, aki egy tűzeset utáni rossz orvosi kezelés áldozata lett. Ám esetemben a vékony fa is okozott komoly gondot, a gerincem azóta is erősen S alakú, és további ebből fakadó maradandó sérülésem, hogy az egyik lábam három centivel rövidebb. Havi rendszeresség­gel járok azóta is csontkovács­hoz, ha egy kezelés kimarad, alig tudok edzeni, játszani és csillagokat látok kínomban. Utóbb tudtam meg, ha akkor idejében elvisz az edzőm kór­házba, nem lenne ez a vissza­térő keservem. Anyuéknak nem mertem elmondani a tör­ténteket, attól féltem, nem en­gednek tovább sportolni. Ott­hon is inkább összeszorítot­tam a fogam, s azóta is „szájzárral” játszom olykor. — Romániában milyen szin­ten űzte a sportágat? Az idei gólkirálynő, Buda Florica fotó: such tamás — Tizenhét évesen Bukuc Ion edzőhöz kerültem, s mivel akkoriban a kézilabdában Ara­don csak utánpótlás gárda volt, egy idő után úgy döntöttünk mi, kiöregedő játékosok, hogy lét­rehozunk egy felnőtt csapatot. Hamar bejártuk a ranglétrát, s az NB I B-ig jutottunk, négy évig ezen a szinten játszottunk. Egy alkalommal fél évig ját­szottam az első ligás Temesvár gárdájában is, de mivel nem kaptam lakást, s mindennap in­gáznom kellett, inkább vissza­igazoltam az NB I B-s Aradba. — Hogyan került Magyaror­szágra? — Gyakran megfordult a bé­késcsabai csapat Aradon, s for­dítva is. Ezeken a meccseken sok gólt lőttem, ezért megkeres­tek a vezetők. Tárgyaltunk egy ideig, de aztán az akkori csabai edző azt mondta: vannak már a csapatban légiósok, nem férek be, ezért a Vasashoz igazoltam. Ott viszont nem éreztem jól ma­gam. Egyrészt nem éreztem igazi kollektív szellemet, más­részt Budapesten senki sem be­szél románul, itt a határ mellett azonban sokan értik a nyelvet. Egy év múlva újra tárgyaltam a lila-fehér klub vezetőivel, s ősz­től már a Békéscsaba játékosa voltam. Itt nagyon jól érzem magam, s sokat jelent az is, hogy Baboly Kornéliával — akivel tizenegy éve játszom együtt — most is egy csapatban lehetek. —-Az imént említette, hogy a román szó sokat jelentett. A ne­ve Buda, mint a fővárosunk egyik fele. Végül is milyen nem­zetiségű? — Édesanyám csángó, édes­apám román. Tulajdonképpen a dédapámtól örököltem a Buda nevet, ami egy Bukaresttől nem messzire lévő falu elnevezése is, ahol a dédi született. Innen ered a nevem. Egyébként a Ceauscescu időben otthon min­dig a magyar tévét néztük, így már akkor is mindent értettem magyarul, de beszélni még ma is nehéz a nyelvet. — A fura előzményekhez ké­pest most gólkirálynő lett a ma­gyar első osztályban. Tudato­san törekedett ennek a címnek az elérésére? — Utoljára Aradon voltam az NB I B gólkirálynője. Ma­gyarországon viszont nem is fi­gyeltem arra, hogy az élen va­gyok, csak akkor kezdett érde­kes lenni a dolog, amikor Szabó tanár úr felhívta rá a figyelme­met, hogy egész tekintélyes előnyre tettem szert. Azért is ér­tékes ez a gólkirálynőség szá­momra, mert egy nagyon erős, mondhatni világhírű kézilabdás nemzet mezőnyében értem el ezt a címet, olyan nagyágyúkat megelőzve, mint Deli, Radulovics, Viglási... — Komoly konkurencia. Akik minden bizonnyal szívesen meg­fosztották volna a tróntól. — Igaz, amikor már az élen voltam, onnan kezdve sokkal jobban odafigyeltek rám a csa­patok, gyakran kaptam megkü­lönböztetett figyelmet. És ezt fizikai értelemben is értem, mert olykor sokkal keményeb­ben léptek fel ellenem, mint ko­rábban.-— Minek köszönheti a.gólki­rálynői címet? — A mi csapatunk nem sztá­rokból áll, sok az egyforma tu­dású lány, ezért a kollektív szel­lem is magas fokú. Ennek a szellemnek, a csapattársaknak köszönhetem, hiszen a velük való együttműködés hozta, hogy én lehettem a gólkirálynő. — Ha nem kézilabdázik, mi­vel foglalkozik? — Amikor még otthon él­tem, elkezdtem a jogi egyete­met, két esztendőt el is végez­tem, de a magyarországi szer­ződésem miatt átmenetileg megszakítottam tanulmányai­mat. Most, hogy némi pénzt is gyűjtöttem, levelezőn folytatom az egyetemet, vizsgázni hazajárok. Ez ko­moly anyagi terhet jelent, mert otthon úgy gondolják, sokat ke­reshetek Magyarországon, ezért magas tandíjat fizetek. Nem keresek sok pénzt, de a pályafutásom befejezése utáni időkre is gondolni kell, ezért minden anyagit feláldozok a ta­nulásért. — Mit hozhat a jövő? Marad a kézilabda mellett vagy tanul, esetleg férjhez megy? — Az utóbbi már majdnem megtörtént három éve, de aztán kiderült, erre nincs időm. Egy­előre maradok a kézilabda és a tanulás mellett. Legalább há­rom évig szeretnék még spor­tolni, az idő alatt az egyetemet is be lehet fejezni. Egyelőre ennyire látok előre. — A következő évet is Békés­csabán kezdi? Egyáltalán, most, hogy ilyen jól megy a gól- lövés, kereste más klub is? — Nem keresett egyetlen magyar egyesület sem, de ott­honról, Romániából már érdek­lődött első osztályú klub irán­tam. Említettem, hogy jól ér­zem magam Békéscsabán, szí­vesen maradok, a napokban meg is egyeztem a klub vezető­ivel. De most a legfontosabb, hogy a bajnokság végeztével le­vizsgázzak mindenből, majd pi­henjek egy kicsit otthon, Ara­don, a szülői házban. Jávor Péter Lukóczki is Nem csak a diszkoszvető Máté Gábor, hanem a súlylökő Lukóczki Nárcisz is jól szere­pelt a Kolozsvárott rendezett Románia—Magyarország páros válogatott atlétikai dobóviada­lon. A Békéscsabai AC ifjúsági versenyzője 13,33 méteres eredményével élete második legjobb eredményét érte el, ez­zel második lett. TOTÓNYEREMÉNYEK A 20. heti totónyeremények: 13 plusz egy találatos szelvény nem volt, a következő hétre át­vitt nyeremény 14 millió 520 ezer 581 forint; 13 találatos szelvény szelvény nem volt, a következő hétre átvitt nyere­mény 3 millió 839 ezer 730 fo­rint; a 12-esekre 179 ezer 987; a 11-esekre 8089; a 10-esekre 1355 forintot fizetnek. Góltotó: 4 találatos szelvény nem volt, a következő hétre át­vitt nyeremény 230 ezer 308 fo­rint; 3 találatos 33 darab, nyere­ményük egyenként 3573 forint. Foci-vb éve, világbajnok árak Pólók 1998 forintért Hetes Kft., Adidas márkabolt, Békéscsaba, Andrássy út 24-28. Telefon: (66) 441-126 1. Újpesti TE—Békéscsabai Előre FC 2. Tiszakécske—Vác Név: __________________________________ Cím: __________________________________ A múlt héten a főmérkőzést, a Békéscsabai Elő­re FC—Győri ETO FC összecsapást (1—1) ti­zenkilenc olvasónk találta el, közülük a követke­ző három helyes megfejtő nyert a sorsoláson: Hajdú László, Szeghalom, Dózsa György u. 12., Kocsis Zoltán. Battonya, Rózsa u. 98., Székely Szabolcs. Mezőberény, Kölcsey ltp. 2. Vala­mennyien 1500 forint értékben választhatnak a játék szponzora, a Hetes Kft., valamint kiadónk, a Népújság Kft. jóvoltából, a békéscsabai Adidas márkabolt (Andrássy út 24.) árukészletéből, amelyért személyesen jelentkezhetnek a boltban. A héten hazai bajnoki labdarúgó-mérkőzés szerepel fő- és pótmérkőzésként. Ezúttal is egy-egy utalványt nyerhetnek a helyesen tippe­lők közül a legszerencsésebbek. Az e heti tippeknek május 22-éig, péntekig kell beérkezniük. Mindenki több tippel is részt vehet, amelyet postán vagy személyesen is el­juttathat címünkre: Békés Megyei Hírlap, 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Ä játékban csak azok vehetnek részt, akik a lapunkból kivágott szelvénnyel tippelnek. Ahány kivágott szel­vényt küld be, annyi tippel vehet részt játé­kunkban. A borítékra vagy a levelezőlapra kér­jük ráírni: „Góltotó!” Góltotó Ezüstérmes gyermekvívók Az újonc korosztály hét végi országos bajnoksága — több, mint száz indulóval — egyben a diákolimpia is volt a párbajtőrözők számára. A békéscsabaiak az MTK termében még fiatalabbak- kal, gyermek kategóriába soroltakkal indultak, akik változato­san szerepeltek, minden esetre a két hét múlva Békéscsabán sorrakerülő gyermek korosztályú Ob-n még több esélyük van a sikerre. A legjobban Pusztai Péter és Galli Zsolt tanítványai közül a Prekop Győző, Knyihár Attila, Bacsa Gábor, Sztankó Bálint, Tobak László összetételű csapat szerepelt, csak a döntőben kap­tak ki az MTK-tól 45:32-re. A lányok 5. helyen végeztek, igaz csak egy találaton múlott, hogy éremért vívhassanak. Az egyé­niben Tóth Mária csalódást okozott, már a legjobb 64 között ki­esett, Kálmán Petra 16. lett. A fiúk közt a 13 éves Knyihár nyol­cadik, a 12 éves Bacsa kilencedik, Prekop all. lett, ezzel elége­dettek az edzők, hiszen idősebb riválisaikkal vívtak. A bronzcsata első állomása Kedden 17.00 órakor Budapes­ten, a BSE termében rendezik a női asztalitenisz-bajnokság bronzmérkőzésének első össze­csapását a BSE és az Orosházi MTK-Hungarotel között. A Szuper Ligába jutásért vívott ta­lálkozó esélyeiről Bogdánffy Csabát, a kék-fehérek vezető­edzőjét kérdeztük: — Döntetlen körüli ered­ményre számítok, hiszen csak ez adhat esélyt az orosházi visszavágóra. Remélem, a lá­nyok átérzik a mérkőzés fontos­ságát és teljes erőbedobással küzdenek a válogatott Braun vezette fővárosiak ellen. A ko­rábbi keret kiegészül Gazsival, aki rutinjával sokat segíthet a csapatnak. Mellette Ellő, Cojocaru, Demeter, Kiss és Kovács kaphat játéklehetőséget. v:L. Battonyai fieszta Még hat forduló van hátra a Békés megyei I. osztályú labdarú­gó-bajnokságból, ám már a hét végén eldőlt a bajnoki cím sor­sa, amikor a veretlen listavezető Battonyai TK idegenben, Békésszentandráson 4—1-re legyőzte a helyi gárdát. Ezzel be­hozhatatlan előnnyel, 19 pont „fórral” vezetnek a battonyaiak. Régóta vártak erre a pillanatra, most hároméves vágyuk tel­jesült. Érthető, hogy Juhász Zoltán, a csapat edzője nagy lelkesedéssel beszélt: — Amikor lefújták a szentandrási talál­kozót, öt percen belül rádiótelefonon megtudtuk, hogy a többi csapat hogyan szerepelt, ezzel együtt azt, hogy bajnokok let­tünk. Tény, ebben a szezonban nem bíztunk semmit a véletlen­re és a rosszakarókra. Hazafelé szinte minden településen, így Nagyszénáson, Tótkomlóson és Mezőhegyesen megálltunk, ahol a helyi futballvezetők nagy szeretettel fogadtak bennün­ket. Tótkomlóson például a régi rivális településén is bulit csap­tunk a helyi vezetőedzővel, Matajsz Pállal. Otthon mintegy száz szurkoló várt bennünket, reggel öt óráig együtt mulatott a csapat a drukkerekkel az egyik játékosunk, Mákos Attila által üzemeltetett Center sörözőben. A hét végén jön hozzánk a Csabacsűd csapata, szeretnénk otthon is nagy fiesztát csapni. Tervünk, hogy a meccs után lovas kocsikkal körbejárjuk a tele­pülést, több „állomáson” várnak meghívóink. Természetesen a hátralévő hat fordulóban a fő célunk a veretlenség megőrzése és a száz rúgott gól elérése. (jávor) Minden változik, az Opel Astra is > BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP A ^AíATESZ tagja Közéleti napilap. Főszerkesztő: dr. Árpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Niedzielsky Katalin, Seleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: dr. Tóth Miklós ügyvezető igazgató. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba. Pf. III. Telefonszámok: központ (66) 450-450: sportrovat: 451-114; Szerkesztőségi telefax: (66) 441- 020. Kiadói telefax: (66) 450-198; Hirdetésvezető: Nánási János. Telefon: (66) 446-552, fax: (66) 441-311; Terjesztésvezető: Rajtár János. Telefon/fax (66) 453-710. Az előfizetők részére terjeszti a Népújság Kft. az ügynökségein keresztül. Árusításban terjeszti a „DÉLHÍR” RL Békés megyei üzeme, Békéscsaba Szabadság tér 1—3. Telefon (66) 443-106 és egyéb terjesztő szervek. Előfizethető a kiadónál (5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4.), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással. Előfizetési díj egy hónapra 745 Ft, negyedévre 2235 Ft. Készül: a COFINEC Hungary Rt. Kner Nyomda, Békéscsaba, Baross út 9—21. Nyomdaigazgató: Péter István. HU ISSN 12151068

Next

/
Thumbnails
Contents