Békés Megyei Hírlap, 1998. május (53. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-18 / 115. szám
MEGYEI KÖRKÉP 1998. május 18., hétfő Sarkadon 38-an hagyták abba Félmilliós utazást sorsolnak ki Sarkad első alkalommal csatlakozott az Egészségügyi Világszervezet CINDI nemzetközi programjában meghirdetett ,,Hagyd abba, és nyersz!” című dohányzásellenes pályázathoz, melyre Sarkadról 38- an jelentkeztek — tájékoztatta lapunkat dr. Megyeri Valéria, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat gyulai intézetének tisztifőorvosa, hangsúlyozva: az ÁNTSZ csak az általuk összegyűjtött pályázatok számát összesít- hette, elképzelhető, sokak postai úton, közvetlenül Budapestre jutatták el jelentkezési lapjaikat. A város ilyen arányú részvétele mégis figyelemre méltó — szólt megelégedéssel Sarkadról Megyeri Valéria. Szilágyi Kár oly né, az önkormányzat népjóléti osztályának vezetője szerint ez a részvételi szám annak is köszönhető, hogy Sarkadot felvették az Egészséges Városok Szövetségébe. Azok a versenyzők, akik - a kiírásnak megfelelően - valóban 4 héten keresztül nem gyújtottak rá, egy 500 ezer(!) és egy 100 ezer forint értékű utazást nyerhetnek, de településenként is számos ajándékot osztanak ki. Az eredményhirdetés május 30-án, a dohányzásellenes világnapon lesz. Ami a verseny tapasztalatait illeti, a tisztifőorvosnő elmondta: a korábbi pályázaton indulók húsz százaléka tartósan nem dohányzó lett. Mocsár József Méhkerék mindenre pályázik Az önkormányzatok legtöbbje pályázatokon nyert pénzzel igyekszik kiegészíteni költség- vetését. Mindinkább jellemző ez a fejlesztésekre. Méhkerék önkormányzata nyolc pályázatának sikeres elbírálásában reménykedik. A település fejlődéshez elengedhetetlenek lennének bizonyos fejlesztések, melyeket saját erőforrásaira támaszkodva nem tud megvalósítani az önkormányzat. A község kiegészítő állami támogatásért pályázik az „önhibáján kívüli” kategóriába eső forráshiány megszüntetésére. A megyei területfejlesztési tanácshoz erő- és munkagépek beszerzésére adtak be pályázatot. A gépekre a szociális földprogram megvalósítása miatt lenne szükség — mondta lapunknak dr. Rúzsa György polgármester. Méhkerék pályázik román nemzetiségi szociális otthon létesítésére, valamint a meglévő idősek klubjának átalakítására. A szociális étkeztetéshez elengedhetetlen lenne egy ebédszállító autó. A céltámogatási pályázat sikerén múlik a régi általános iskola hat tantermének felújítása. A munkanélküliek foglalkoztatásában jelentene nagy segítséget a településen az, ha sikerrel szerepelne Méhkerék a közmunka- tanács pályázatán. A település száz munkanélkülit tudna foglalkoztatni belvízrendezési munkálatokon. M. J. Békésben is megerősödőben a tűzoltószövetség Akik nem „szlogenpolgáriak” Róma fénykoráig nyúlik visz- sza a szervezett tűzoltóság története. Magyarországon a debreceni kollégium diákjai már az 1600-as években tűzoltócsapatot alkottak. Ma úgy mondanánk, civil szerveződésként jött létre közel másfél évszázada önkéntes tűzoltó egyesületeink jelentős része. A rendszer- váltás viszont alaposan elbánt velük. Pedig azoknak a polgári értékeknek, melyekre manapság oly divatos hivatkozni,^ korai képviselői voltak. Úgy tűnik, lassan megindulhat a „visszarendeződésük”, persze nem politikai értelemben. Szilágyi Menyhért, Csorvás polgármestere a Békés Megyei Tűzoltószövetség elnöke egyben. Megerősíti, a megye hivatásos tűzoltósága élén bekövetkezett változások kihatottak szövetségükre is. — Mint ismeretes, megyei szövetségünk idei küldöttértekezlete személyi változásokról is döntött — mondta. — Az egykori megyei tűzoltóparancsnok az Országos Tűzoltószövetségben viselt választmányi tagságát átadta mai utódjának, dr. Gáti Zoltán alezredesnek, akinek nem új a feladat. Ide jövetele előtt, Csongrád megyei parancsnokhelyettesként az ottani szövetség elnöke volt, az országos választmány Csongrád megyei delegáltjaként tevékenykedett. Aktív részt vállalt az előző országos szövetségi vezetés tévedéseinek helyreigazításából, s az új szervezeti, irányítási és működési elvek kimunkálásában. Az új alapszaA Békés Megyei Tűzoltószövetség tagjai kiterjedt külföldi kapcsolatokkal rendelkeznek. Képünkön: osztrák önkéntesek a néhány éve megrendezett gyulai tűzoltó csillagtúrán. A kisebb képen: Szilágyi Menyhért FOTÓ: SUCH tamás bály egyik megfogalmazója lett. Az új elvek révén az önkéntes és üzemi tűzoltóságok önállóan, jobb körülmények között fejlődhetnek. Most lehetőséget kapott a gyakorlatba ültetés folytatására. A megyei parancsnokság adminisztrációs terheinket magára vállalta, most munkálkodunk azon, hogy a jobb működés személyi háttere kialakuljon. — Csorvás az idők folyamán, szép csendben a diáktűzoltó- mozgalom egyik ,fellegvára" lett. — Ezért is fontos számunkra az Országos Diáktűzoltó Szövetség helyzete, mely végre normalizálódni látszik. Csor- váson most rendeztünk országos versenyt, s ennek sikerét is szeretnénk felhasználni arra, hogy ismét megnyerjük magunknak a fiatalokat. Jövőre pedig valahol a megyében, hagyományteremtő szándékkal nemzetközi tábort hozunk létre a diáktűzoltók számára. Országos versenyünkön jól szerepeltek a megye fiataljai, a csor- vási, a kevermesi, a battonyi, a tótkomlósi és a kaszaperi gyerekek. Úgy gondoljuk, ha felnőnek, közülük kerülhetnek ki az önkéntes tűzoltóságok hagyományainak folytatói. S akkor majd itt is természetes lesz, amit Ausztriában, Németországban és máshol látni: egy- egy tűzoltórendezvényen ott van a település apraja-nagyja. De nem feledkezünk meg az üzemi tűzoltóságok tevékenységének feltámasztásáról sem: ma ugyan a gyulai Pándy kórház az egyetlen, mely él és szövetségünk tagja. Természetesen nyitott kapukkal várjuk a megyei szövetségünktől eddig távolmaradt önkormányzati, önkéntes és üzemi tűzoltóságait is. K. A. J. BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP ELŐFIZETŐI KLEB Az alábbi helyeken a Békés Megyei Hírlap előfizetői az előfizetési számla felmutatása esetén kedvezményben részesülnek. A BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP előfizetve olcsóbb! Előfizethető: a Népújság Kft. terjesztési részlegénél Békéscsaba, Munkácsy u. 4., telefon/fax: 453-710, a kézbesítőknél és a terjesztési ügynökségeken. 806. ügynökség: Békéscsaba, Penza Itp. 4. fszt. HA. Telefon/fax: 451-241. 94,4 Beach Rádió, Békés-Dánfok, békéscsabai ügyfélszolgálata, Jelenka György ügyintéző, 06 (30) 287-828 lakossági reklámhirdetésnél 25% közületi reklámhirdetésnél 20% SZÁMÍTÁSTECHNIKAI PROGRAMOK, SZOFTVEREK KÉSZÍTÉSE, RENDSZERFELÜGYELET [Tel.: 06 (60) 304-042] szolgáltatási díjból 15% I. M. INFORMATIKAI MAGÁNISKOLA [Andrássy út 73/1 .Telefon: (30) 533-271] számítástechnikai tanfolyam 5 DIEGÓ Szőnyegbolt (Szarvasi út 44.) 5% „KISBOLT”, Kisker. Gmk (Pozsonyi u. 88.) 5% Szépségstúdió, Csicsely Judit (Andrássy út 32. i. em. 8) fodrászat, kozmetika 5% fülcimpalyukasztás, szolárium, 10% vákuumos ránckezelés és fogyasztás, 15% testtekercselés 20% Békés Megyei Temetkezési Vállalat Kirendeltsége, (Petőfi utca 4.) 2% CENSUS-FAMA KFT., könyvelőiroda [Lepény Pál u. 11. fszt. 6. Telefon: 06 (60) 445-104] 10% Gyarakiné és Társai Bt., (Reviczky u. 1/1.) tanfolyami díj 5% ROMÁK PÉTER, Váci M. u. 13/2. [Tel.: 06 (20) 260-670] szobafestő-mázoló-tapétázó, melegburkolás, hőszigetelés munkadíjból 5% közvetítői díjból további 5% Virágh Annamária pedikür-manikűr (Vozárik u. 4.) 5% Ügynökségvezető: Csehi István. Az ügynökség területéhez tartozó települések: Békéscsaba, Gerla, Mezőmegyer. Horváth Mónika térti-, női fodrász (Vozárik u. 4.) 5% Feketéné Mihály Ildikó (Vozárik u. 4.) kozmetika 5% Gubény György szobafestő-mázoló-tapétázó (Vili. kér., Jázmin u. 10. Tel.: 433-079) munkadíjból 10% ÍZISZ esküvőiruha-szalon, (Csaba u. 9-11.) 5% Wagner és Társa Kft. Gázautószerviz (Bartók B. út 46—50. Generál-udvar) a szervizben vásárolt TOTAL motorolaj cseréjénél a munkadíj ingyenes, gázbeszerelés esetén 2% PRIMCOM BT. (Baross út 24.) GSM900 mobiltelefonok javítása esetén a munkadíjból 10% R-GLAS Autóüvegcentrum autóüvegek, napfénytetők, színes és biztonsági fóliák nagy- és kiskereskedelme, szerelése, kavicssérülés-javítás, rendszámgravírozás 5% Karasz Péter Pál szobafestő-mázoló-tapétázó, építőipari vállalkozó, kivitelező (Ludvigh u. 33.) szobafestés, mázolás, tapétázás 5% lakásfelújítás 3% Fekete Gyémánt kozmetika (Szegfű u. 48.) 10% Gumi-Coop Kft. (Szerdahelyi u. 20.) 4% Korall Lakberendezés, Műszaki Cikk és Ajándéküzlet (Lencsési út 26.) ajándéktárgyak 10% YELLOW PHONE Telefonos Információszolgálat (Kun u. 20.) hirdetés a megyei adatbázisban 15% TRIBOLIN motorelixír vásárlásából 10% Szászné Zentai Klára, kozmetika, új helyen (Gábor Á. u. 11. IV. em. 17.) 5% Thermál Trans Autósiskola (Alkotmány u. 27.) KRESZ-elmélet és a műszaki gyakorlati képzés díjából 5% PACK Csomagolástechnikai Nagykereskedés (Alkotmány u. 27.) műanyag tasakok, táskák, szemeteszsákok, ragasztószalagok, eldobható poharak, edények, evőeszközök kartontételben 5% Kun utcai Jamina Gazdabolt 5% MAXO Irányítástechnika, Maczkó István (Madách u. 9.) épületautomatizálási berendezésből 3% szerelési díjból 10% SCHABELLO Gyermekbútor Stúdió (Piramis üzletház, Andrássy út 6.) gyermekbútorok 5% kismamáknak kiságyak további 5% ABITIBI falburkolatok 5% parafa fal- és padlóburkolatok 5% WEL-COM Ingatlanközvetítő Iroda (Andrássy út 12.) ingatlanok értékbecslése, adásvételi szerződések készítése 10% BIBLIOPRINT Nyomdaipari Kft. (Szarvasi út 101.) nyomdaipari szolgáltatásból 10% CSABA PRESS keretes hirdetéseiből 15% Szeged Tej TEJÚT diszkont (Kétegyházi út 3.) 4% STORY Farmerbolt (Andrássy út 12—14.) 20 ezer Ft felett 5% SZTÁTOR BT. háztartásigép-szerelő (Pulszky u. 24.) munkadíjkedvezmény 10% Fotó Stúdió, Centrum Áruház (Szent István tér 16.) 5% Sarok Étterem (Kinizsi u.—Luther u. sarok) 5% New Jersey Kft. (Csaba u. 7.) 5% Kiss Mária női, férfifodrász (Kórház főbejárat mellett) 5% HB Söröző (Szarvasi út 15.) csapolt sörökből és tokaji borokból 10% IQ KRICSMI (Horváth u. 10.) márkás röviditalokból 10% A & M Bt. gyorsnyomda (Szabadság tér 1—3., a posta épülete) névjegykártya 10% bélyegző 5% BUREK Pékség (Kazincy-ltp.-i és a Kis-Tabán u. 2. sz. alatti boltjai) 5% Amazon divatáru (Wlassics sétány 3.) minden árucikkből 5% Flender András Purina Hage (Sziklai S. u. 9.) tápok, vitaminok, takarmánykiegészítők 5% METAKER-PLUS KFT. (Andrássy út 42.) összes áruféleségére 5% DANA Agrolabor KKT. (Szarvasi út 79/1.) talajvizsgálat, műtrágyázási, termesztési szaktanácsadás, növényvizsgálat, öntözővíz-vizsgálat 5% FAZEKAS & KOVÁCS BT. Garzon Közvetítőiroda (Wlassics sétány 3.) 10% Férfifodrászat (Wlassich sétány 5/1.) 5% AUDIO műszaki bolt (Szőlő u. 79.) 5% Siesta Márkabolt (gyermekcipőbolt, Luther u. 10—12.) 5% Simon Transz Kereskedő és Fuvarozó Kft., (Kétegyházi út 3. sz.) szolgáltatási díjból 3% Schomburg Hungária Területi Képviselet épületfelújító és szigetelőanyagok (Berényi út. 99., telefon: 441-146) 6% Borostyán-Laczkó Bt. élelmiszer-büfé-fagylalt (Franklin u. 80.) kölcsönzési díjból (étkezési felszerelés) 5% 500 Ft feletti élelmiszer vásárlásánál 3% 500 Ft feletti vásárlásnál sorsjegyet adunk BÉKÉS-CARLO Bt. (Kétegyházi út 3.) autóriasztók 5% „ÉVA” Harisnya- és Fehérneműbolt (Luther u. 10—12.) termékektől függően 5—10% Kisbolt Kereskedelmi Bt. (VII. kér., Fő u. 11336 hrsz.) 500 Ft vásárlás felett 5% Hetes Kft., Sportáruház, Munkácsy u. 11., Adidas márkabolt, (Andrássy út 24.) 5% NÉTERI SPEED Szállítmányozás (Luther u. 10—12.) 5% SCHWINN-CSEPEL Kerékpárüzlet (Szabó D. u. 4.) 5% Debreczeni Dezsőné, élelmiszerbolt (Szabó D. u. 6.) 5% VEGYESBOLT (Dobozi út 178.) élelmiszerre 3% VÁGY-ÁGY (Kazinczy u. 22.) tollmosás, átdolgozás, paplan-, párnakészítés 3% VEM ELEKTRONIK GM (Tölgyfa u. 17.) munkadíjból 10% ELEKTROHÁZ (Baross u. 10.) 25 ezer Ft feletti vásárlásnál 1000 Ft SZABI MINI MINDENES, Gerla, Gerlai u. 18 élelmiszerek árából 3% PIKOLÓ Söröző (Bartók Béla út 60.) 1000 Ft feletti fogyasztásból 5% BÉKÉSCSABA