Békés Megyei Hírlap, 1998. május (53. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-15 / 113. szám
1998. május 15., péntek VILAGTUKOR Olasz és görög NATO-ratifikálás A NATO bővítése a demokratikus modell kelet-európai exportját jelenti - hangsúlyozta Guido Venturoni tengernagy, az olasz hadsereg vezérkari főnöke, aki a jövő évtől kezdve a szervezet katonai bizottságának elnöke lesz. Az olasz szenátus szerdán elsöprő többséggel - 166:9 arányban - ratifikálta a NATO keleti bővítését. A szavazás egyben azt is jelzi: a hamarosan sorra kerülő képviselőházi vitában sem kell arra számítani, hogy az olasz belpolitika sajátosságai miatt a NATO bővítése Itáliában futna zátonyra. A görög parlament csütörtökön hagyta jóvá Magyarország, Csehország és Lengyelország NATO-csatla- kozásának jegyzőkönyvét. * Levélben fordultak a szlovák parlament Magyar Koalíciójának képviselői Horn Gyulához: a magyar diplomácia és személyesen a miniszterelnök támogatását kérik, hogy Szlovákiában az oktatási törvény módosítása ne emelkedhessen jogerőre. A Csáky Pál és Duka Zólyomi Árpád által aláírt levél arra hívja fel a figyelmet: „ezzel az összes magyar iskolát gyakorlatilag erőszakos módon kétnyelvűvé változtatnák.” Újabb boszniai híd megépítésére kapott parancsot az SFOR szarajevói parancsnokságától a volt Jugoszláviába vezényelt Magyar Műszaki Kontingens (MMK). A 120 méter hosszúságú, 70 tonna teherbírású, vasszerkezetű hidat Do- bojnál a magyar katonák júniusban adják át. A magyarok készítette 26. hidat csak a Boszniába vezényelt nemzetközi katonai erők használhatják majd. Nagy sikert aratott Fidel Castro kubai államfő az Egészségügyi Világszervezet (WHO) genfi jubileumi ülésén tartott beszédével, amelyben a szegénységért felelős igazságtalan gazdasági rendet bírálta. Felgyújtották ismeretlen tettesek a jeruzsálemi Óvárosban található Mecsetek tere (zsidó nevén a Templomhegy) épület- együttesének egyik kapuját. A Palesztin Hatóság izraeli szélsőségeseket vádolt a „bűnös támadás” elkövetésével. Állampolgárságot kért a Vatikántól a török Ali Agca, aki 1981. május 13-án rálőtt II. János Pálra. Agcának a pápa már megbocsátott, s ha kegyelmet kap, nem tanácsos hazamennie: távollétében ugyanis egy ankarai bíróság halálra ítélte, mert 1979-ben megölte a Miliyet című török lap szerkesztőjét. Megszállókból szövetségesek. A berlini légihíd 50. évfordulóján Helmut Kohl kancellár jellemezte így Bili Clinton jelenlétében azt az akciót, amikor a szovjet blokád alá vont Nyugat-Berlin ellátását a külföldi hatalmak repülőgépekkel oldották meg. fotó: feb/reuters Indonéziában a kínai kereskedők váltak bűnbakká Mérges kígyókat szórtak a tömegbe Indonéziában fokozódik a gazdasági problémák miatt az elégedetlenség. A biztonsági erők éleslőszert is alkalmaztak: halottak, sebesültek maradtak a városok utcáin. A zavargásoknak már húsz halálos áldozata van. A térség gazdasági nehézségei, amelyek fél éve az emlékezetes valutaválsággal kezdődtek, késve ugyan, de elérték és mélyen megrázták Indonéziát. Szuharto elnök irányításával az elmúlt évtizedekben az ország páratlanul gyorsan fejlődött gazdaságilag, ám elmaradtak a reformok, a szükséges szerkezetátalakítás. A társadalmi ellentétek nőttön-nőttek, nem történt meg a sokszor beígért demokratikus átalakulás. A korrupciós ügyleteiről hírhedt családi klán dacolt a népakarattal, és ismételten újraválasztották az elnököt, aki most kijelentette: hajlandó lemondani, ha már nem bíznak meg benne. Ezt a 76 éves államfő Kairóban közölte, ahol az afrikai, ázsiai és amerikai fejlődő államok csúcstalálkozóján vett részt. Az indonéziai gazdaság megroppant. Hat hónap alatt a dollár árfolyama a rúpiához viszonyítva 2500-ról 10 ezerre ugrott. Rövid idő alatt négyszeresére kellett emelni a rizs, a liszt, a tej és a tojás árát, mert meg kellett szüntetni az állami támogatást. Az adósságválság leküzdésére az egyetlen esélyt a Nemzetközi Valutaalap 43 milliárd dolláros kölcsöne kínálta, ám azt súlyos feltételekhez kötötték. Ä kormányzat a régi recept szerint a kínai kereskedőket tette meg bűnbaknak, s azok fejvesztve menekülnek az országból. Indonézia-szerte változatlanul folynak a tüntetések, a biztonsági erők parancsot kaptak a lázongás elfojtására. Állítólag helikopterről mérges kígyókat is szórtak a tömeg közé. (réti) Kofi Annán Cannes-ban. Az ENSZ főtitkára a nemzetközi filmfesztivál megnyitóján arra kérte a filmvilág jeleseit, hogy tehetségükből fordítsanak az eddiginél többet az emberi jogok védelmére, hirdessék a türelmet, védjék a mássághoz való jogot. fotó: feb/reuters Világméretű egyesülés várható az elkövetkező években a járműiparban? Autógyárak, ha házasodnak Önmagában is érdekes a hír, hogy frigyre lépett az amerikai Chrysler a német Daimler-Benz konszernnel. Gazdasági szakemberek szerint azonban ennél jóval többről van szó: várhatóan átrendeződik az egész világ autóipara. Miközben az elmúlt évtizedekben elképesztő méretű koncentráció zajlott le a gazdaságban, az autóipar e téren mintha Csipkerózsika-álmát aludta volna. Mostanra azonban kiderült: 5-6 jelentősebb gyártó elegendő volna, miközben mintegy húsz van belőlük jelen a piacon. A számítógépes tervezésnek köszönhetően lerövidült egy-egy új modell kifejlesztése, ugyanakkor a munkafolyamatok ésszerűsítése, a költségek csökkentése nem tart lépést a lehetőségekkel. Ennek következtében az eladási árak nem mozdulnak, s ha mégis, akkor fölfelé, és a gyártók egy része értékesítési gondokkal küszködik. Az iparág az egyesülésben látja a kiutat. Az 1886-ban „született” német Daimler- Benz transzatlanti frigyét a nála 36 évvel fiatalabb amerikai Chryslerrel továbbiak követik majd. Az eladósorba jutott brit Rolls-Royce-ért ketten is vetekednek: a BMW és a Volkswagen. De nem szeretne pártában maradni a svéd Volvo, az olasz FIAT és a francia gyártókat tömörítő PSA-csoport sem. A megafúzió, a Chrysler és a Daimler-Benz összeborulása olyan lépéselőnyt jelenthet, ami az ázsiai térséget is átszervezésre ösztönzi. Máris a gazdasági lapok címoldalára került az eladási gondoktól gyötört Mitsubishi, amelyről kiderült: szemet vettet rá az amerikai-európai gyáróriás. A Toyota vezetése is elismeri: a fúzió a versenyképesség fokozására, további piaci erőfeszítésekre ösztönöz. A Ford ezért a japán Mazdával kívánja jobban összehangolni termékfejlesztéseit. Az egyesülési láz távolabbi kihatásait egyelőre csak találgatni lehet, ám valószínűsíthető következmény az uniformizá- lódás, vagyis hogy jó néhány márka egyszerűen eltűnik a piacról. Az érintett cégek egyelőre azt hangsúlyozzák: az összeolvadásokkal mindenki jól jár. Akik házasságra lépnek, kiegészítik egymást, és nem következnek be elbocsátások, üzembezárások. Sőt, a Chrysler-Daimler páros növekedést, új munkahelyek teremtését ígéri, s a két fél nem fogja zavarni egymást a regionálisan felosztott piacon. A németek azt remélik, hogy az őszi választások után kedvezőbb lesz számukra a gazdaságpolitika, az adózás, ami további előnyöket hozhat. (toronyi) PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az 1998. évre a Munkaerő-piaci Alap Decentralizált Foglalkoztatási Alaprészéből támogatható, a munkanélküliek foglalkoztatását elősegítő, munkahelyteremtő beruházás programjának támogatásához. A Foglalkoztatás elősegítéséről és a munka- nélküliek ellátásáról szóló, többször módosított 1991. évi IV. tv. 17. § a) pontja, a módosított 6/1996. (VII. 16.) MüM-rendelet 16. §, valamint a Fejezeti kezelésű előirányzatok és az elkülönített állami pénzalapok egymáshoz kapcsolódó célú, rendeltetésű előirányzatai ösz- szehangolt felhasználásának szabályairól szóló 263/1997. (XII. 21.) Kormányrendelet alapján a Békés Megyei Munkaügyi Központ — a Békés Megyei Munkaügyi Tanáccsal egyetértésben — pályázatot hirdet munkahelyteremtő programok támogatásának elnyerésére. A támogatás formája: vissza nem térítendő részleges, vagy teljes kamatátvállalás. A pályázatra olyan bel- és külföldi jogi és természetes személyek, valamint jogi személyiséggel nem rendelkező társaságok jelentkezhetnek, akik valamely pénzintézettől beruházási célú hitel felvételével vállalkozásukat fejlesztik vagy bővítik, munkanélküliek foglalkoztatását vállalják meghatározott feltételek szerint, és 60 napon túl meg nem fizetett köztartozással nem rendelkeznek, illetve nem állnak felszámolási eljárás alatt. A pályázat célja a foglalkoztatás és a munkahelyteremtés elősegítése, a foglalkoztatási lehetőségek bővítése. A munkahelyteremtő támogatás finanszírozása a Munkaerő-piaci Alap Decentralizált Foglalkoztatási Alaprészéből történik. A pályázatokat csak személyesen lehet benyújtani a Békés Megyei Munkaügyi Központ Szolgáltatási Osztályára (Békéscsaba, Árpád sor 2/6. sz.) 3 példányban az előirt mellékletek egy-egy példányával és az útmutatóban foglaltaknak megfelelő tartalmi kidolgozással. Befogadásra csak azok a pályázatok kerülnek, melyek megfelelnek a pályázati kiírás tartalmi és formai követelményeinek. A pályázatokat 1998. június 30-áig lehet benyújtani. Az elbírálás a beérkezés sorrendjében folyamatos, de legkésőbb 1998. augusztus 15-éig megtörténik. A támogatás odaítéléséről szakértői bizottság dönt. Az elutasított pályázatok anyagát a munkaügyi központ nem küldi vissza a pályázók részére. FELHÍVÁS! A Munkaügyi Központ OKJ-s személyügyi tanfolyamot indított, melyre 1998. május 25-éig lehet jelentkezni. A képzés 300 órás, heti egy alkalommal. A tanfolyam önköltséges: 70 000 Ft, mely a vizsgadíjat nem tartalmazza.___________________________________ Részletes felvilágosítás kérhető Lukovics Bélánétól a (66) 444-087-es telefonon. KÖZGYŰLÉSI MEGHÍVÓ Tisztelt Szövetkezeti Tag! Értesítjük, hogy a Körösmenti Mezőgazdasági Szövetkezet — 5530 Vésztő, Báthory u. 4. sz. - KÖZGYŰLÉSÉT az 1992. I. tv. (1-2) bekezdése alapján 1998. május 29. napján 9.00 órára összehívjuk. A közgyűlés helye: Sinka István Művelődési Központ színházterme. Napirendek: 1. A szövetkezet 1997. évi gazdasági, pénzügyi tevékenysége ás a mérlegeredmény ismertetése. — Előadó: Kincses Zsigmond elnök, Fehér Károlyné főkönyvelő. 2. A felügyelőbizottság jelentése az 1997. évi munkájáról és a mérleg vizsgálatáról. — Előadó: Kiss jánosné FEB-elnök. 3. Az 1997. évi mérlegeredmény megállapítása, az eredmény felhasználása. — Előadó: Kincses Zsigmond elnök. 4. A szövetkezet 1998. évi tervének ismertetése. — Előadó: Kincses Zsigmond elnök. 5. Egyebek Tájékoztatom, hogy az 1992. I. törvény 22.§ alapján a közgyűlés akkor határozatképes, ha azon a tagság legalább fele jelen van. Határozatképtelenség esetén 1998. május 29. napján 9.30 órára ismételten összehívjuk a közgyűlést, mely a megjelentek számára tekintet nélkül határozatképes. (97503) IGAZGATÓSÁG