Békés Megyei Hírlap, 1998. május (53. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-14 / 112. szám
Visszalépett, (n) Békéscsabán Hanó Miklós, az FKGP országgyűlési képviselő-jelöltje, aki 17 százalékkal a harmadik helyen végzett, az első helyet megszerző Fidesz-jelölt, Végh László javára lemondott a második fordulóban való indulásról. Telefonos nap. (d) Békéscsabán nyolc éve működik a lelkisegély telefonos szolgálat. Beszélni a problémáinkról, megosztani valakivel kínzó érzéseinket, ez az első lépés a megoldás felé. Névtelenül segítenek a lelkisegély telefonos szolgálat munkatársai. Ha szüksége van arra, hogy valakivel teljes bizalommal beszélhessen, hívja őket, a hívás ingyenes. Most május 15-én, pénteken déltől vasárnap reggel 7-ig állandóan hívhatóak a 441-300-as számon. Ásványbörze. (d) A békéscsabai Szabó Pál Téri Általános Iskolában május 18-tól 23-ig ásvány kiállítást és börzét rendez a Békéscsabai Ásványkor és az iskola. Könyvbemutató, (i) A vésztői könyvtárban mutatják be május 14-én 18 órakor lapunk munkatársának, Magyari Barnának A költők belevizeltek a Dunába című verseskötetét. A szerzőről és verseiről Bíró László helyi tollforgató szól majd. Elszabadult a ló. (i) Egy ló elszabadulása keltett kisebb riadalmat tegnap délután Szeghalom belvárosában. A rendó'rség rövid időre a Delta Áruház és a városi bíróság közötti útszakaszt is lezárta. Végül a gazdának sikerült befognia a lovat, így nagyobb gond nélkül zárult a kaland. Rendőrségi híreb. (d) A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint Gyulán, a Kossuth téren egy személygépkocsi elütötte a gyalogátkelőhelyen kerékpárját szabályosan áttoló lakost, aki nyolc napon belüli sérülést szenvedett. Dobozon mikrobusz ütött el kerékpárost, Békéscsabán pedig őrizetbe vettek egy tolvajt. Rendkívüli halálesetek sajnos három esetben fordultak elő. Vésztőn egy 39 éves munkanélküli akasztotta fel magát, egy kunágotai születésű 76 éves asszony is ezt a halálnemet választotta. Békéscsabán a Penza lakótelepen a szomszédok jelzésére vonultak ki a rendőrök az egyik lakáshoz, ahol már több napja halott, 85 éves halott asszonyt találtak. Bűncselekményre utaló nyom nincs. „A LÉLEK, AMELY MÉLYSÉGESEN ÉS ERŐSEN SZERET, NEM LEHET GYÁVA.” (Edmondó De Amicis) Pukkanás, nem robbanás volt Azt mondták a szomszédok, hogy tegnap este már a dr. László Elek lakótelepen is robbantottak — újságolta orosházi szerkesztőségünkbe betérő olvasónk. A hír hallatán kicsit kételkedtünk a dologban, ezért a tűzoltóktól kértünk információt, akiket — a szemtanúk elmondása szerint — azonnal riasztottak a lakók kedden este. Kiss József parancsnok elmondása szerint egy személygépkocsiból szivárgott a benzin, de a tulajdonos nem a hiba megszüntetését látta célszerűnek, hanem odébb parkolt. A benzin meggyulladt, a tűz átterjedt az autóra. A nagy detonációról szóló híreszteléseket a tűzoltók nem erősítették meg. Ok úgy fogalmaztak: a robbanás helyett inkább pukkanás volt az, amiről a lakók beszéltek: a túlnyomás miatt az Opel benzinsapkája lerepült a tankról. cs. i. MEGYEI KÖRKÉP Elkerüljük Orosházát, 950 millióból 13,8 kilométer — a 2. ütem munkálatait hétfőn kezdik A 47. számú főközlekedési út Orosházát elkerülő szakaszának első üteme tavaly októberben készült el. A majdan 13,8 kilométer hosszúságú útszakaszon a II. ütem munkálataihoz hétfőn kezd hozzá a kivitelező — tudtuk meg szerdán a Tópart panzióban, ahol Fetser János orosházi polgármester az illetékesekkel ünnepélyes keretek között írta alá az erről szóló dokumentumot. A város vezetője felbecsülhetetlen jelentőségűnek nevezte a beruházást, amihez az ön- kormányzat újabb 60 millió forinttal járult hozzá. Csordás Csaba, a KHVM Útgazdálkodási és Koordinációs Igazgatóságának vezetője azokat a szakmai elveket emelte ki, amire az orosháziak elsőként reagáltak: nem üres zsebbel lobbiztak, az út megépülésében érdekeltek összefogtak, az Útalap pénzéhez más forrásokat is felkutattak. A Debreceni Magas-, Mély- és Útépítő Rt. vezetője, Bagdi Géza elmondta, hogy a hétfői munkakezdés után mi vár rájuk: 3,1 kilométer hosszan építik meg a II. ütemet, ami a Nagyszénási út felett átívelő hídtól a Gádorosi úti Barátság dűlőig vezet, ott pedig körforgalmú csomópontban végződik. Ezzel együtt a keleti csomópontot (az elkerülő út Monori elágazásánál) is végleges formára alakítják ki. 35 ezer négyzetméter burkolatot, 100 ezer köbméter földet, 10 ezer tonna aszfaltot építenek be, várhatóan november 25- ére elkészülnek a munkákkal. Csete Ilona Erdmann Gyula Tóth Imre támogatását kéri A jelenlegi ellenzék történelmi lehetőség előtt áll, kölcsönös visszalépésekkel leváltható a Horn-kormány, melynek négy évét negatívan ítéljük meg, ezért fontos, hogy a váltás bekövetkezzen. Érezve a történelmi felelősséget, visszalépek a képviselő-választás második fordulójától — kezdte a tegnapi gyulai sajtótájékoztatón dr. Erdmann Gyula, az MDF—Fidesz közös ország- gyűlési képviselőjelöltje. Tóth Imre, a kisgazdapárt jelöltje 33 százalékos szavazat- arányt ért el az első fordulóban, a magam 18 százalékáról az ő javára mondok le. Köszönöm a nekem szavazatukat adók bizalmát és kérem, a második fordulóban Tóth Imrére adják voksaikat. Kérem őt, az egész térség szolgálatát tekintse feladatának, Gyula és Elek térsége elvárja, hogy munkálkodásából részt kapjon — mondta. Szebellédi Zoltán, a KDNP megyei elnöke jelöltjükkel, Czirok Sándorral egyeztetve és a megyei elnökség döntése alapján szintén arra kérte szavazóikat, hogy voksaikat Tóth Imrére adják. Tóth Imre a Nemzetiségi Fórum és képviselőjelöltjük, dr. Hutter Károly támogatását is elnyerte. Mint mondta, a megye hét választókerületében a polgári nemzeti erők megállapodásra jutottak vagy jutnak rövid belül, hogy a Fidesz—MDF lehessen a kormányzati tényező. Az azonos értékrendszert képviselők összességében 55,7 százalékot jelentenek a 2-es számú választókerületben. Külön is megköszönte a Gyuláról rá adott szavazatokat, a város a fő döntnöke, hogy ki lesz a képviselő személye és dr. Tokaji Ferenc közül. Dr. Szelezsán Róbert, a Fidesz gyulai elnöke szerint a párt nem gondolkodik abban, hogy a kisgazdapárttal koalícióra lép, úgy vélik, megszerzik az MDF-fel a többséget. Gesztus, hogy visszalépnek. Tóth Imre hangsúlyozta, Gyula— Sarkad térségben gondolkodik a határ túloldalán lévő romániai térséggel együtt. A nemzeti, polgári kormányban úgy tűnik, a Fidesznek koalíciós partnerre van szükége és a kisgazdapárt készül erre. Sz. M. Harminckét pályázat 1 milliárdra Békésből érdemes a Központi Környezetvédelmi Alapot igénybe venni (Folytatás az 1. oldalról) A támogatási igények jellege ezt vissza is tükrözi: ezért olyan sok például a települési önkormányzatok által szennyvízcsatorna, hálózat és szennyvíztisztító telep építésére benyújtott pályázat. Ezek a kérések általában meghallgatásra találnak, hiszen legégetőbb környezetvédelmi gondunk felszámolását célozzák, ezáltal nemcsak egészségesebb életkörülményeket teremtenek, de az Európai Közösséghez való csatlakozásunk feltételeinek teljesítéséhez is hozzájárulnak. Ezen kívül jó néhány levegőtisztaság-védelmi és hulladékgazdálkodási ipari beruházás is található a pályázók sorában. Érdemes megemlíteni, hogy tavaly a napenergia — mint megújuló energiaforrás — hasznosítására benyújtott összes pályázat támogatásban részesült. — Hogyan győzi a felügyelőség a növekvő igények kezelését és mit tanácsol a pályázóknak a siker érdekében? — Természetesen a szaporodó tennivalók ellenére is igyekszünk megfelelően tájékoztatni ügyfeleinket. A siker legfontosabb feltétele egyébként a formailag és tartalmilag jól elkészített pályázat. Ehhez ingyenes és részletes tájékoztató segédanyagot adunk, amelynek áttanulmányozása után és a pályázat végleges elkészítése előtt feltétlenül érdemes megkeresni bennünket egyeztetés végett. Tapasztalataink azt mutatják, hogy a pályázatok mind szakmai, mind formai szempontból gyakran hibásak, s mivel a felügyelőség ügyintézési ideje mindössze 15 napra szűkült: kijavításukra, a hiányok pótlására ebből a rövid időből már nehezen futja. Ezúton is kérem ügyfeleinket, hogy saját érdekükben minél precízebben készítsék el pályázatukat és ne várják meg a beadási határidő utolsó napját! Sajnos az előző negyedévi pályázatok kivétel nélkül az utolsó órákban érkeztek meg hozzánk, az így okozott torlódás pedig könnyen okozhat 3 havi csúszást a pályázó számára. Aki az idén augusztus végéig szeretné elbíráltatni pályázatát, annak legkésőbb e hó 31-ig be kell azt nyújtania a Körös-vidéki Környezetvédelmi Felügyelőségre. T. I. 1998. május 14., csütörtök Esélylatolgató a második forduló előtt — 2. Háromból egy lesz a befutó... Igazuk lett azoknak, akik azt jósolták: a 3. számú választókerületben sűrű lesz az élboly. Az első forduló után az élen most is az a három jelölt végzett, mint négy esztendővel ezelőtt, csak a sorrend változott: ’94-ben Koltay Zsoltné 6442 szavazatot (25,18%), Kiss Ferenc 3958 szavazatot (15,58%) és Pallag László 3311 szavazatot (12,94%) kapott. Most május 10-én a polgárok 23;04 százaléka (4788 szavazat) Pallag Lászlóra (FKGP), 22,40 százaléka (4656 szavazat) Koltay Zsoltnéra (MSZP) és 22,10 százaléka (4593 szavazat) Kiss Ferenc- re (Fidesz—MDF) voksolt. Az élen álló és a harmadik helyet elfoglaló jelölt között (a megjelentek aránya 54,46 %, azaz 21 ezer 245 választópolgár) 195 szavazat a különbség, ami nincs egy százalék sem. Meglepő a Békésen igencsak ismert és köztiszteletben álló egykori polgármester, Kökéndy József (SZDSZ) gyenge szereplése, pedig szisztematikus és kemény kampányt folytatott, sokan már az első forduló győztesének tekintették. Köztudott az is, hogy a választókerületben erős a MJEP, így aztán érthető Váradi József (MIÉP) magabiztos sikere. Mit hozhat május 24-én a második forduló? Nézzük a két (volt) képviselőt. Sokak szemét csípi az a tény, hogy Koltay Zsoltné az elmúlt négy év során összesen 16 percet hallatta hangját a T. Házban. Az is az igazsághoz tartozik, hogy a választókerületben nem mindenütt örvend népszerűségnek a kisgazda párt megyei elnöke, Pallag László, ezért sokan hátat fordítottak neki, s átigazoltak az Új Szövetségbe, magukkal víve szavazatokat, szavazókat. Az is tény, hogy a két képviselő a négy év alatt vajmi keveset hozott választókerületének. Jó, jó, de Pallag László listán jutott be a parlamentbe — hallom sokak közbevetését. Igaz, de akkor sem lobbizott a térségért, városáért, legalábbis a választók ezt nem érezték. Nézzük Kiss Ferencet. A választókerületben a listás szavazás során a Fidesz—MDF szerepelt a legjobban. S milyen érdekes: a Utal agrárszakember az egyéni voksolás során orrhosszal mégis lemaradt az elsőtől, a második fordulóban ismét megszorongathatja riválisait, de akár befutó is lehet. „Ez az előny nem előny” — tartja a mondás. Való igaz. Á győzelemhez viszont egyetlen voks is elegendő. Vélhetően a kisgazdáktól máshova átszavazók, az el nem mentek egy része, valamint az első fordulóban kiesett pártok támogatói bármelyik jelöltet győzelemre segíthetik, akár egyetlen szavazattal. Szekeres András Délen nem „vakon” szavaznak Miért nem tetszettek elegendően szavazni? — kekeckedhetnénk a mezőkovácsházi székhelyű 7-es választókerület megszólításakor. Ennél persze bonyolultabb az ábra. Az is igaz, a Száraz-ér környékén sem volt munkára, kirándulásra csábítóbb az idő vasárnap, mint máshol... A megye kelet—nyugati tengelyében élők megfigyelései szerint mintha „északon” és „délen” sok minden nehezebben mozdulna. Az ok? Talán ha több Audi-gyártó üzem épülne errefelé is... Mindenesetre a második fordulóban újra meg kell birkózniuk a feladattal — az egyéni mellett a „csapatszámban” is, méghozzá úgy, hogy már tudják a „végeredményt”. Ebben a körzetben a koalíciós pártok jelöltjei állnak az élen. Elképzelhető, hogy erősödnek is. Persze nem az egyik párt szürke állománya, vagy a másik szürke- állománya eredményeként, hanem sokak abbéli — talán nem is alaptalan — riadalma okán, hogy a szélsőségesebb erők országlása még rosszabb napokat hozhat. A külföld is valahogy így értelmezte a magyarok első nekifutásának eredményét. A kisgazdák, a miépesek és a munkáspártiak helyzete a legkiszámíthatóbb: aki akart, már elment voksolni rájuk. Ugyanakkor errefelé a felgyorsult narancs sem tarolhat nagyot: a messziről indult jelölt bizony „nadrágos embernek” számít, mégha a fiatal demokraták egy örökifjút tisztelhetnek is benne. Aki pedig Budapesten lakik, Vecsésen dolgozik és az ország eme csücskében kampányol, annak tudnia kell: gombnyomásra errefelé sem lelkesülnek az emberek. A tulipánról lehullott szirom jegyében az utolsó pillanatban kerestek jelölteket. A párt éveken át elmulasztott beköszönni a vidéki házakba, nem csoda hát, ha nem állt pártjára a nép. Ezt a mulasztást még egy nagy munkabírással, erős egyéniséggel megáldott jelölt sem tehette jóvá. Nem kizárt, hogy a választók a második „körig” oda jutnak, hogy mégsem pártszimpátia alapján ítélkeznek, hanem az egyénekben rejlő ígéretesség szerint. Ez például sokat hozhat a szabaddemokrata jelölt konyhájára is: egyik ellenlábasa eddig arról győzködte a választókat, ne szavazzanak rá, listán úgyis bekerül a parlamentbe. Gennyes dolog. S a szocialista éllovas esélyei? Imádkoznia kell, hogy azon eddig otthon maradottak, akikkel négy éven át nem került köszönő viszonyba, nehogy Isten hozzád !-ot intsenek neki... Kiss A. János Korszerű fűtéstechnika Junkers-módra FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET Fűtsünk energiatakarékosán! Az energiatakarékos gázfűtésről és melegvízről kaphattak tanácsot azok, akik tegnap és ma ellátogattak a Junkers Infomobil mozgó bemutatótermébe Békéscsabán, a Korzó téren. A Junkers Bosch Termotech- nika több, mint száz éve gyárt megbízható, energiatakarékos fűtési rendszereket. Infomobil elnevezésű bemutató túrájukon az egész országot és Európát bejárva mutatják be termékeiket. — A készülékek bemutatásán túl a legfontosabb célunk az informálás — mondta Listár Edit, a Robert Bosch Kft. Junkers üzletágának vezetője. — A jelenlegi energiaárak mellett nem mindegy, milyen fűtéstechnikát használunk. Infomobil túránkon szaktanácsadással, rendszerszemlélet átadásával szeretnénk segíteni a vásárlóknak, szakembereknek. Elsődleges szempont a hatékonyság és az energiatakarékosság. Szeretnénk elérni, hogy akár új fűtési rendszerek vásárlásánál, akár korszerűsítésnél, mindenki a lakására, életvitelére szabott fűtési és melegvíz-ellátási rendszert kapja. Mint a Junkers üzletágvezető elmondta, olyan energiatakarékos és környezetbarát termékcsaláddal jelentek meg a piacon, melyet kifejezetten az átlag magyar lakáskörülményekre és családi szokásokra fejlesztettek ki. K. A.