Békés Megyei Hírlap, 1998. május (53. évfolyam, 102-126. szám)

1998-05-11 / 109. szám

Szabadul Tizenkettedik oldal WM PIHENTETŐ PERCEK 1998. május 10., vasárnap Helyesen döntöttünk Férjemmel együtt a hetedik mennyországban éreztük magunkat, amikor a lányunk megkezdte tanulmányait az egyetemen. Mindig ügyes volt, és nagy terveink voltak vele. Két-három hetente ha­zajárt és örömmel beszélt az egyetemről, a diáktársakról és a kollégiumi életről. Ami­kor a fiúk felől érdeklődtem, gyorsan másra terelte a szót. Többé nem kérdezősködtem, s tudom, hogy akkor már ké­ső volt. Néhány hét múlva félve és riadtan bejelentette, hogy terhes. Emlékszem, a férjem rákiáltott, és bizony, durva szavak is elhangzot­tak. Pillanatok alatt tudatosí­tottam, hogy a hangoskodás már nem segít, s hogy a kicsi semmiről nem tehet. Nem mi vagyunk az egyedüli szülők, akiket kész tények elé állít a gyerek. — Talán vannak rosszabb dolgok is a világon, mint az esküvő — próbáltam viccelődni, hogy oldjam a fe­szültséget. Az a fő, hogy sze­ressétek egymást. Meg kell hívni hozzánk, hogy megis­merjük a szüleit is. Ne félj, minden rendben lesz. Gon­dolataimban már az esküvőt szerveztem. Ekkor vettem észre, hogy a lányom egyre keservesebben sír. Hosszas faggatás után szedtem ki be­lőle az igazságot: néhány hó­nappal ezelőtt megismerke­dett egy indiai fiúval. Né­hányszor találkoztak, s a lá­nyom halálosan beleszere­tett. Meg is lett a következ­ménye. A fiú megígérte neki, hogy hamarosan visszatér, de azóta sem jelentkezett. Min­denáron el akarta vetetni a gyereket, mert másképp úgy­sem fogja befejezni a tanul­mányait. Férjemmel összenéztünk, és bennem megszületett az el­határozás: nem engedem, hogy megszakítsa a terhessé­get. Bizonyos mértékig mi is hibásnak éreztük magunkat, amiért ez történt a lányunk­kal. Úgy éreztük tehát, hogy nekünk kell jóvátenni, ne­künk kell segíteni rajta. — Ami erőnkből telik, mindent megteszünk, hogy befejezd az egyetemet. És ha mégsem sikerül, hát nem. Nem dől össze a világ. De semmi ok ) nincs arra, hogy kiolts egy életet, mondtam neki határo­zottan. Nyáron gyönyörű lány­unokánk született. Sötét bő­rét és szemét az apjától örö­költe, mosolyát az anyjától. A terhesség alatt lányom megkomolyodott, tudatosí­totta felelősségét az új éle­tért. A tanulmányait szeren­csére nem kellett megszakí­tani, minden erőnkből segít­jük őt. Amikor ránézek a kis­lány ártatlan pofijára és lá­tom a lányom boldog moso­lyát, tudom, hogy helyesen döntöttünk. Erzsi Horoszkóp ban. BIKA (IV. 21—V. 20.). Fortuna hozzásegíti, hogy emlékezetessé tegye a mai napot. Romantikus érzései, tapaszta­latai szokatlanul csapongóak. Védje minden eszközzel egész­ségét, fogyasszon friss zölde­ket, vitaminokat. IKREK (V. 21—VI. 21.). Csillaga arra inti, r’/; hogy legyen mérték- "* tartó az evésben-ivás- Az eredmény az lesz, hogy több pénze marad, és csi­nosabb, fittebb lesz. Használja ki a tavasz csábítását, élvezze a sok-sok napsugarat. RÁK (VI. 22—VII. m 22.). Lehet, hogy tényleg tegnap talál- kozott vele először, az is elképzelhető, hogy régeb­bi szerelem, de az biztos, hogy ma a szerelem hatalmába kerí­ti. Csodálkozik is, hiszen a kö­rülmények nem kedveznek a romantikának. Ne törődjön most ezzel, örüljön az érzés­nek, amely Önt is annyira meg­szépíti. OROSZLÁN (VII. 23- VIII. 23.). Szeret, nem szeret? A bonyolult kérdésre a gyermek­korából megtanult játék segít­ségével igyekszik válászt ke­resni. Már akkor is volt olyan huncut a kis Oroszlán, hogy tudta, honnan kell kezdeni, hogy mindig a jó válaszhoz jusson el. Ezért nem okoz fej­fájást a mostani választás. SZŰZ (VIII. 24—IX. 23.). A Szűz-jegyűt ■wiiSEssr/' ma nem a napi siker érdekli, hanem az, hogy megalapozza jövőjét. Ez azt jelenti, hogy kompro­misszumra, áldozatokra is haj­landó egy távolabbi cél érdeké­ben. MÉRLEG (IX. 24—X. || 23.). Mostanában szereti a választá- "ir” sok izgalmát. Leg­alább van miről beszélni ba­ráti körben. Aki nyer, az még V hangosabban beszél. Akár­hogy is alakul a végered­mény, Ön ismét kifejtheti ál­láspontját. ' SKORPIÓ (X. 24-X1. m/m 22.). Ma komoly dol- gokról felelősséggel * kell dönteni, amely­hez a kezdeti lendületen túl ki­tartása és türelme is lesz. Ha nem is könnyen, de végre elér­heti céljait. NYILAS (XI. 23—XII. ö 21.). A Nyilas még _mindig kitart régi vá­las ztottja mellett. Mi­vel hűséges típus, nem hatják meg a szép ígéretek, sőt mások felajánlkozásai sem. Most is­mét megkapja hűsége jutal­mát. .Ä BAK (X11- 22—1. 20.). A napfény, a víz, a csillogó zöld fű és fa "*•" az Ön eleme. Pompá­san érzi magát. Ha napra megy, kenje be testét nagy fak­torszámú barnító krémmel, ne­hogy leégjen, és jajgatás legyen a nap vége. VÍZÖNTŐ (I. 21-11. 20.). Végre a szabad­ban töltheti a pihenő­............. napot, kirándulhat b arátokkal vagy családi körrel. Feltöltődik energiával, vitali­tással, szíve szerelmes érzel­mekkel. Kedvesével remekül megértik egymást. HALAK (II. 21—III. 20.). Békés hangulat uralkodik környeze­tében. Ön mindenki­vel szót tud érteni az alkalom­nak és a környezetnek megfe­lelően. Sikeres a szerelem­ben. Új dolgokat kitalál, de kedvesét nem tudja túllicitál­ni. KOS (III. 21—IV. 20.). Élvezi a laza órákat. Társalog, olvasgat, kedvére tölti a napot. A szabadban eltöltött idő alko­tóerejét megsokszorozza, s belső lelki élete is felvidul. Ad­ja meg testének-lelkének ezt a lehetőséget. SZÍV, MÁSKÉNT ~1 szí kor a r. ZENEKARA ~1 AUTÓÚT ~1 RÓMAI KÁT. EGY. HÁZFŐ ~1 KÖZÉP­KORI MŰFAJ JOUBERT MONDÁSA 1 JAPÁN FO­LVÓGÁT ÁLLATI FEKHELY KÉN t ♦ t t r FÉL PERC ! ► KENŐ MAGAS HANGON KIÁLT 2 LOPÁS ► t ÖRÖK­ZÖLD FÉL­CSERJE ÉLETHÜ KÉP t VAKKANT- VA UGAT GYÓGY­SZERGYÁR L SZTÁR t VÉS ITTRIUM PAPAGÁJ­FAJ ► t LENGYEL FOLYÓ ÖSSZE­SZID BETŰ KIEJTVE ENAPON t t ÖSSZE­FÜGGÉS JELZŐJE ► t INDULATSZÓ r 1 EZEN PÁRJA ► t BŐR AZ EGYIK SZÜLŐ L G f 111111 A rejtvény megfejtői között 5 darab tollat sorsolunk ki, me­lyet elküldünk. Beküldendő: a vastag nyíllal jelölt sorok meg­fejtése. Beküldési határidő: 1998. május 14. (Címünk: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4.). A levelezőlapra írják rá: Vasár­napi rejtvény! A múlt vasárnapi rejtvény megfejtése: „A szívós munka legyőz mindent.” Nyertesek: Bálint Istvánná, Csabacsűd, Bondár Gáborné, Kamut, Heller Zsoltné, Cs or­vás, Kecsmarik Katalin, Bé­késcsaba, Szebegyinszki Ildi­kó, Kardos. Ha figyelmesen megnézitek a két képet, bizonyára hamar rájöttök, hogy melyik két mes­terség neve rejtőzködik a be­tűrejtvényekben. Megfejtés­ként írjátok meg, ti mire gon­doltatok! A helyes megfejtést bekül­dők között 5 darab hírlapos tollat sorsolunk ki, melyet postán elküldünk. Beküldési határidő: 1998. május 14. Cí­münk: Békés Megyei Hírlap, 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. A levelezőlapra írjátok rá, hány évesek vagytok és mottóként: Vasárnapi rejt­vény! A múlt vasárnapi rejtvény megfejtése: Anyák napja Nyertesek: Lampert Anita, Elek, Rácz Rita, Szarvas, Moravszki Mihály, Békés­csaba, Nagy János, Hunya, Tokaji Andrea, Békés. Humor Nem lopta Vonaton- Hol loptad a lovat, Gazsi? — Nem loptam én, kezicsó­kolom. .. Találtam négy patkót a földön, hát nem rá volt szö­gezve ez a dög!? Nyugalom Az orvos így szól a páciens fele­ségéhez: — A maga férjének teljesen kikészültek az idegei. Feltétle­nül nyugalomra van szüksége. — Tadom, doktor úr! Hi'sz én is naponta legalább ezerszer mondom neki. Éjszakai telefon — Halló, rendőrség? — Kérem, jöjjenek azonnal a Mákony utca tízbe... Betörő van a lakásban. — Rendben... Kérem a nevét! — Azt nem kérdeztem meg tőle. Vidám temetés Az idős bácsi hívatja a közjegy­zőt, hogy végrendeletét kiegé­szítse. — Utolsó kívánságom — mondja —, hogy a temetésemen ne gyászindulót játsszanak, hanem valami szép melódiát. — Rendben van — feleli a közjegyző. — És mit szeretne hallani? Odaszólnak a vonaton a szé­kelynek: — Húzza föl az ablakot, bá­tya, mert kinn hideg van! A székely fölhúzza az abla­kot, és megkérdi: — És most melegebb van-e künn? Lángos — Te, Gazsi, milyen a lángos? — Hát jó! — Honnan tudod? — Mert a nővérem már állt olyan ember mellett, aki már majdnem evett... Óhaj- Hej, ha annyi forintom len­ne, ahány nőt én már teherbe ejtettem! — Mit csinálnál akkor? — Vennék egy nagy zsák óv­szert. Kanári, egyes műsor Patiszon új rádiót vesz. Forgat­ja, csavargatja: a masina nem szólal meg, csak fütyül. Egy órát bajlódik vele, de a készü­lék csak fütyül, fütyül. — A fene egye meg! — dü­höng Patiszon. — Már egy órája fogom a Kanári-szigeteket, és nem vagyok képes kikapcsol­ni... Délutáni, esti műsorajánló MTV 1: 16.05 Választás ’98 16.15 Walt Disney bemutatja 17.15 Helló, Magyarország! 18.00 Sandra hercegnő 18.55 Választás ’98. Hét. Híradó. Idő­járás 24.00 Tonik RTL KLUB: 14.40 Esernyő- trükk (francia vígjáték, 1980) 16.15 Angyali érintés 17.10 He­tedik mennyország 18.00 ZenÉsz 18.30 Dóra mozija 19.00 Híradó 19.30 Csíííz! 20.00 Szfinx (amerikai kalandfilm, 1981) 22.10 Pusszantlak, drá­gám! 22.45 Gyilkos sorok 23.40 Hírek. Időjárás 23.55 Or­szágház 0.25 Életveszélyben (ism.) tv2: 16.00 Szuper csapat 17.00 Az Űrközpont 18.00 Sze­rencsekerék 18.30 Szerelem el­ső látásra 19.00 Választás ’98 20.00 Beethoven 2. 22.00 Vá­lasztás ’98 23.00 Gól! Gól! Gól! 23.35 Színkép 0.05 Bakaruhá­ban (magyar film) 1.40 Nem­csak egy mozi 2.10 Gyökereink 2.40 Hűséges az Isten DUNA TV: 16.00 Választás ’98 16.25 Minoritates Mundi 17.05 Mese 17.15 Sportpercek 17.25 Műsorismertetés 17.30 Botcsinálta papa (német film — 3/2.) 18.55 Választás ’98 MTV 2: 16.30 Az ősi Portugá­lia 16.45 Jövő heti műsorajánlat 17.00 XVII. országos táncháztalálkozó és kirakodó- vásár 17.30 Mesélő cégtáblák 18.00 Cirka-firka 18.30 Bóbita 19.00 Keménykalap és krumpli- orr (ism.) 20.00 Választás ’98 20.20 Indul a bakterház (ism.) 21.25 Választás ’98 21.50 Amíg Sandra hercegnő még élünk 22.35 Választás ’98 22.55 Telesport 23.25 Választás ’98 23.40 Domokos Pál Péter- portré (ism.) MSAT: 16.00 Minden lében két kanál 17.00 Mexico (ism.) 17.50 Vidramese (ism.) 19.00 Dilizsaruk 19.30 A szabadság ára (amerikai film) 21.15 Címlapsztori (ism.) 22.15 Kommandóegység (amerikai film, ism.) TV3: 16.00 A győzhetetlen páros (amerikai film, 1936) 18.15 Jövőnéző 18.45 Hír3 19.15 Karate kölyök 2. (amerikai film, 1986) 21.20 Egy rém rendes család (ism.) 21.50 Stella Artois Music Award 22.25 Amerikai éjszaka (francia film, 1973) HBO: 16.10 A nagymama so­ha (amerikai vígjáték) 18.05 Bundesliga-összefoglaló 19.10 Melrose Place 20.00 Hetedik (amerikai thriller) 22.05 Semmihasznák (francia vígjá­ték) 23.40 Csak egy tánc volt (amerikai filmdráma) 1.20 Itt járt Lily (holland thriller) 3.10 Bundesliga-összefoglaló 4.15 Banya csak egy van (amerikai vígjáték) 5.45 Zenemánia: Joe Cocke SPEKTRUM TV: 16.30 Végte­lenbe vezető út 17.00 Száza­dunk rejtélyei 18.00 Tányéron a világ 18.30 Jövő időben 19.00 Egy nap az angyallal, az ördög­gel 19.35 Európai krónika 20.00 Hagyományos fogadók Európá­ban 20.30 Távoli horizontok 21.00 Hősök, híresek, hatalma­sok — Az atomtudósok 22.00 Szavazzon rám! MTV1, vasárnap, 18.00 Az epizód címe: Nyílt kártyákkal. Ludmilla ellenőrzése alatt tart­ja a repülőteret. Pierre és Stephane ezért kis halászhajóval indul haza. Ä halász azonban leüti és kirabolja Pierre-t, majd az eszmé­letlen férfit és a gyereket kiteszi a csónakba. Kouros újabb tervet sző: ha előbb találja meg a gyereket, mint Ludmilla, zsarolással ráveheti Sandrát, hogy menjen feleségül Simonhoz. így Kouros maga is bekerülhet a királyi családba. Természetesen csak akkor, ha sikerül a terv. Hetedik HBO, 20.00 Titokzatos messiás tűnt föl a nagyvárosban, hogy az Úr akaratá­ból megtisztítsa az aszfaltdzsungelt a szeméttől és a mocsoktól. Keresztes hadjáratot indít a bűn ellen. Nem kíméli az áldozatait: kegyetlenül leszámol mindenkivel, aki elköveti a hét főbűn vala­melyikét. Két zsaru ered a rituális gyilkos nyomába. Az egyik fia­tal, fehér és dicsvágyó, a másik öreg, fekete és kiégett. Ha sikerrel akarnak járni, bele kell élniük magukat a gyilkos lelkivilágába. Karikatúra gte» S***h Ugorj már, szívem! Ha sikerül, bekerülsz a Guinness Rekordok Könyvébe!

Next

/
Thumbnails
Contents