Békés Megyei Hírlap, 1998. május (53. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-09-10 / 108. szám
A pszi mesterei — (37.) Isten ítélete, vagy valami más? Korabeli rézkarc az esetről Modern korunkban egy-egy bűncselekmény tetteseinek kézre kerítésére a rendőrség a legfejlettebb technikákat is segítségül hívhatja. Egy hajszál vagy vércsepp, egy ujjlenyomat már közelebb viheti a nyomozókat az ügy felderítéséhez, és még nem szóltunk a legmodernebb mikrotechnikai elemzésekről, amikor oly pici mintadarabok állnak rendelkezésre, amelyek szabad szemmel nem is láthatók. De mit használtak a régi időkben a nyomozók az igazság kiderítéséhez vezető göröngyös úton? A sokéves tapasztalaton és józan észen kívül nemigen állt más eszköz a rendelkezésre, így aztán elég sok bűncselekmény maradt felderítetlen. Ám az igazság kiderítése végett sok esetben vagy az ártatlanul meggyanúsított, vagy az igazában szintén hívő vádló perdöntő bizonyítékként istenítéletet kérhetett. Tették mindezt azért, mert úgy gondolták, hogy Isten tanúbizonyságát teszi minden ember ártatlanságának vagy bűnösségének, ha ezt megkérdezik tőle. Ezek az istenítéletek meglehetősen változatosak voltak. Sir John Mainard Egyházi berkekben szokás volt egészen a IX—X. századig, hogy ha valakit eretnekséggel vádoltak meg, a kiát- kozástól rettegő hívő úgy bizonyíthatta ártatlanságát, hogy tűzpróbát kért. Ilyenkor a megvádoltnak parázsszőnyegen kellett többször végigsétálnia, és ha nem égett meg a talpa — márpedig ilyen elég gyakran megtörtént —, akkor ártatlannak bizonyult. Egy másik istenítélet pedig a bajvívás volt, hol életre-halálra vagy első vérig. Míg az első esetben a tűzön sétáló és igazában szilárdan hívő megvádolt valóban elindíthatott magában olyan látens psziképességet, amely megóvhatta őt a sérüléstől, addig a bajvívásnak semmi köze nem volt „Isten bizonyságtételéhez”. Az istenítéletnek egy másik hátborzongató formája, amiről most lesz szó, még az 1700—1800-as években is dívott. Arról van szó, hogy egy bűncselekmény során, ha sem a vád, sem a védelem nem tudott megfelelő számú bizonyítékot felsorakoztatni, akkor kérhették a bizonyításnak ezt a formáját. Ilyenkor a holttesthez fordultak segítségért, mert az a hiedelem járta, hogy az áldozat rámutat gyilkosára. Egy ilyen eset valóban megtörtént 1629-ben. A történetet — mint szemtanú — Sir John Mainard, I. Károly államügyésze jegyezte le, aki tanúja is volt a történteknek. Egy bizonyos Joan Norkottot 1628-ban családtagjai reggel holtan találták hálószobájában. Torkát egy éles késsel átvágták egészen a csigolyákig. Még holtában is magához szorította szintén meggyilkolt gyermekét. A háziak, Joan anyósa, Mary Norkott, sógora, John Okemann és a félj, Arthur a megdöbbent szomszédoknak és a hatóság embereinek azt próbálták bemesélni, hogy menyük öngyilkos lett azután, hogy gyermekét meggyilkolta. A szomszédok hitték is, meg nem is a mesét. Mindenki nagyra értékelte az áldozatot. Vidám teremtésnek, jó anyának és példás feleségnek tartották, aki rajongott férjéért. A hatóságok is a rokonok valamelyikére gyanakodtak, már csak azért is, mert Joan halálával vagyonát férje rokonai örökölték. Indíték tehát lett volna, de mindenki szilárd alibit biztosított magának. A nyomozás megfeneklett. Ekkor vette át a nyomozás vezetését Sir John Mainard, aki eleinte szintén nem tudott az üggyel mit kezdeni. Ám ekkor Sir Nicholas Hyde, az esküdtek elnöke egy szokatlan ötlettel rukkolt elő. Tartsanak istenítéletet, forduljanak segítségért a halotthoz. így aztán Sir Mainard elrendelte Joan Norkott földi maradványainak az exhumálását. Joan már öt hónapja el volt temetve, és hiába volt az időjárás hideg, a holttest már erősen oszlófélben volt. Ilyen állapotban volt a holttest, amikor a gyanúsítottak sorra a nyitott koporsóhoz léptek, és megérintették a halott homlokát. Amikor az anyós, Mary Norkott lépett a koporsóhoz, az elszömyedés moraja futott végig a termen. A halott ugyanis megmozdult, egyik oszlófélben lévő szemét tágra nyitotta, míg homlokán izzadság kezdett el gyöngyözni. Az arc a leírások szerint pirospozsgásra változott. Ezzel egy időben az egyik kéz lassan felemelkedett és az anyósra mutatott. A jelenlévők tisztán láthatták, hogy az ujjakból friss vér csepeg a földre. Mainard úr szerint az egész esemény körülbelül tíz percig tartott. A megrendült gyilkos ezek után persze bevallotta, hogy fiával közösen ter- velték ki a gaztettet, hogy a feleség pénzére tehessék kezüket. Az alibiben pedig az egész rokonság segédkezett. A történtek után az egész famíliát az esküdtszék bűnösnek találta Joan Norkott meggyilkolásában, és kötél általi halálra ítélte. John Mainard saját bevallása szerint azért írta le ezt a különös és hihetetlen históriát, mert gyakorlatias észjárású ember lévén semmiféle logikus magyarázatot nem tudott adni a történtekre. Mint írta, az egész istenítéletet csupán pszichológiai megfontolásból rendelte el. Azt várta, hogy a holttest látványától a gyilkos megtörik, és bevallja tettét. Arra még álmában sem gondolt, hogy egy igazi istenítéletnek lesz szemtanúja. Összeállította: Miki Ottó ES3 fehéren (Kampány )csönd legyen! Akkor tehát csönd legyen. Kampánycsönd. Nagy büdös hallgatás, i Lakat a szájra. Pofa be! Politikáról, pártokról egy mukkot se! Még j célzásszerűen sem. Nehogy valahol valaki kitalálja, feltalálja, j hogy feljelenti a lapot, c sorok íróját. Nem lehet, nem szabad. Ta- \ Ián jobb is lenne üresen hagyni e pár sornyi helyet, hogy még a j gyanú árnyéka se... Mert ugyebár itt mindig a politika elszajhásodásáról esett szó. Általában. Kivéve amikor nem, de az j senkit nem érdekelt. Mert kit izgat az, hogy nő a fű? S kit az, hogy j nem nő? Ugyanúgy senkit. Bezzeg ha egyszer lefelé nőne és nem fölfelé! Vagy kék fű nőne a réteken! (Jézusmária! Ez már szinte politika!) A lefelé növő, a kék, az mán döfi! Azért érdemes lapot j írni, vezércikket rittyenteni, (kampány)csöndben lenni, vagy megsérteni. No, valahogy így vagyunk a politikával is. Ha valahol, va- j laki politikus (a vessző a valaki és a politikus szavak között nem \ sajtóhibából kifolyólag maradt el!), szóval ha egy olyan politikus, aki még ráadásul valaki is, mond egy nagyot, az ember rögvest kát- j tint egyet a televízió gombján, mondjuk A pampák királyára vagy a Savannahra. Mivelhogy abban a nagyotmondásban semmi új nincs. Bezzeg, ha ugyanő kiáll és azt mondja: bocs, de amit tegnap I (tegnapelőtt, tavaly, négy éve) mondtam, mondtunk, az. nagy ba- jj romság volt, különben is hazudtunk (lódítottunk, füllentettünk | stb.), szóval becsaptunk benneteket azért, mert... A mondatot fejezzék be a kampánycsönd után — addig csak gondolkozzanak rajta, ne beszéljenek, különben jön a gondolatrendőrség. Gumibottal, g körmössel, fenékberúgással — mert jogi szankció (de szép magyar | szó!) nincs. Sok marhaságot összehordtam? Kérem, nézzék el nekem! Vég- ■ téré is kampánycsönd egyszer van. Négyévente egyszer. Jut eszembe: miért volt a „bolsevik rémuralom” idején szesztilalom? ! Nem tudják? Hogy a polgár nehogy elfelejtse, melyik jelölt neve mellé kell tenni a keresztet. Hogy csak egy jelölt volt? Nos, épp erről van szó! Képzeljék cl, ha berúgja magát és elkezdi keresgélni a í többit. Látják, most ilyen problémák nincsenek. Milyen jó is ez. a demok- í rácia... Árpási Zoltán i AZ AFIT AUTÓSZERVIZ cnm A BELVÁROSI AUTÓSZERVIZÉT BÉKÉSCSABA, SZABADSÁG TÉR 11—17. SZÁM ALATT, AZ IRODAHÁZ BELSŐ UDVARÁBAN. NYITÁS: MÁJUS 11 -ÉN. ■ Keleti, nyugati személy- és kistehergépkocsik javítása ■ elektromos és karosszériajavítás ■ vizsgára felkészítés, vizsgáztatás ■ gépkocsimosás ■ alkatrész-árusítás. Nyitva tartás: HÉTFŐTŐL PÉNTEKIG 7—17 ÓRÁIG. Telefon: (66) 447-247/149-es mellék. Erkel János ügyvéd, a gyulai uradalom igazgatója Százhuszonöt esztendeje, 1873. május 9-én Gyulán halt meg Erkel János, aki ugyanitt született, 1812. február 7-én. Szülei: Erkel József kántortanító és nemes Ruttkay Klára Terézia. Elemi iskoláit Gyulán, középiskoláit Pozsonyban és Kolozsváron végezte. Brassai Sámuel ajánlására Kolozsváron a gr. Teleki fiúk nevelője volt. Brassai tanította zenére és zongorázni, majd az unitárius kollégium ének- és zenetanára lett. Kolozsvárról Budapestre ment, ahol jogi tanulmányokat folytatott, majd Budán ügyvédi irodát nyitott. 1847. V. 15-én házasságot kötött Unger Ferenc kovácsmester és Mahr Rozália leányával, Unger Krisztinával (Buda, 1828. VII. 25—Gyula, 1863.1. 16.). Házasságából öt gyermek született: Ágnes, János, Róza, István és Ödön. István nyolc hónapos korában meghalt, a többi gyermeket felnevelték a szülők. Az első három gyermek keresztszülei gr. Fiáth Ferenc (1815— 1885) császári és királyi kamarás, Veszprém megye főispánja és Kapuvári gr. Kapy Ágnes (1819— 1906) volt. 1848-ban gr. Fiáth Ferenc, a Veszprém völgyi koronabirtok bérlője Erkel Jánost meghívta Vörösberénybe gazdatisztnek. Szabadidejükben saját szórakozásukra Fiáth és Erkel János együtt muzsikáltak a veszprémi székesegyház muzsikusaival. A család életében fordulatot hozott, hogy 1851. V. 20-án meghalt Stachó János, a gyulai uradalom jószágigazgatója. Gr. Wenckheim József (1809—1869), az uradalom birtokosa hazahívta Vörösberényből Erkel Jánost, és őt nevezte ki a gyulai uradalom igazgatójának. Az Erkel család Gyulán, a Kossuth Lajos út 28. számú uradalmi tiszti lakást kapta szállásul, melyet később örök tulajdonul megvásárolt. 1852-ben Erkel János a grófnő rendelkezésére átépítette a régi lovardát (ma fedett uszoda) nyári színházi teremmé. Több, mint ezer személy fért el a nézőtéren. A színházban karzat és páholy volt, a földszinten kényelmes zsöllyék várták a vendégeket. Az „Alföldi Dal és Színésztársaság” 70 tagú társulata lépett fel, amely ragyogó évadot játszott. 1859. november 26-án a Korona vendégfogadó nagytermében (ma az 1Erkel János es sz. általános iskola áll a helyén) Kazinczy- emlékünnepség volt Gyulán. Az ünnepségen Erkel János 11 éves Ágnes leányával négykezest adott elő zongorán, és Terézia húgával duettet énekeltek. 1863. január 16-án meghalt a felesége. Ezután a család összes gondja a vállain nyugodott. 1863. december hónapban megalakult a megye első pénzintézete, a „Békés Megyei Takarék- pénztári Egyesület”, amelynek komoly tőkével ő is az alapítója és az első választmány tagja volt. Erkel János kiváló zongorista és kitűnő sakkjátékos, jó társalgó, vidám, tréfálkozó ember volt. Erkel Ferenc Gyulán 1850—1860 között nála töltötte a nyarakat. Ő tartotta össze a gyulai Erkel rokonságot, és a város előkelőségeivel is jó barátságban állott. 1869. VIII. 20-án meghalt gr. Wenckheim József földbirtokos, ezért Erkel János átment gr. Wenckheim Károly öccséhez Gerlára szolgálatra. 1870. március 8-án férjhez ment Róza leánya unokatestvéréhez, Erkel Gyulához. A fényes esküvő Gyulán volt. A család Budapesten élt, és megsegítésükre sok élelmiszercsomagot küldött nekik Erkel János. 1873. május elején Gerlán rosszul lett, lovas kocsival hozták haza Gyulára. Utolsó nehéz napjairól Ágnes leánya gondoskodott. Rövid szenvedés után május 9-én elhunyt. A Szentkereszt (Kolera) temetőben temették el a felesége mellé. Szürke gránit síremlékük ma is áll. A család leszármazottai ma is élnek külföldön és belföldön egyaránt. D Nagy András
