Békés Megyei Hírlap, 1998. április (53. évfolyam, 77-101. szám)

1998-04-24 / 96. szám

SZOLGÁLTATÁS 1998. április 24., péntek Jb\ MSZMP: Kovács László külügyminiszter részvéte­lével holnap 11.00 órakor Szarvason a Fő Téri Álta­lános Iskola dísztermében lakossági fórum. Békéscsabán szintén holnap 8.00 és 11.00 óra között Piaci kávéház, amelyen részt vesz: Csintalan Sándor. KDNP: Dr. Fekete György, a párt alelnöke tart előadást holnap 18.00 órai kezdettel azon a választási gyűlésen, amelyet Szeghal­mon a városi művelődési központban tartanak. Ez alkalommal mu­tatkozik be Balázsi László, a választókerület képviselőjelöltje. FIDESZ-MDF: Dr. Sümeghy Csaba, a FIDESZ-MDF közös képviselőjelöltje lakossági fórumot tart holnap 17.00 órától Kasza­peren a művelődési házban. Munkáspárt: Választási fórum holnap 13.00 órai kezdettel Gyulán a 48-as utca 11. szám alatt, majd szintén holnap, 17.00 órai kezdettel Eleken a művelődési házban. Az előadó: Bányász Rezső nyugalmazott nagykövet, a Társadalmi Érdekegyeztető Tanács társelnöke. A természetismeret legjobbjai Az általános iskolák 5-6. osztá­lyosai számára kiírt Kaán Ká­roly környezet- és természetis­mereti verseny Békés megyei döntőjét hagyományosan a Bé­késcsabai III. Számú Általános Iskola rendezi. A hatodik alka­lommal megtartott találkozóra április 17-én, a Föld napja ren­dezvénysorozat részeként hu­szonegyen érkeztek a megye különböző részeiből, és adtak számot az elméleti tananyagból, valamint a Búvár című folyóirat cikkeiből, tanulmányaiból. A megyei döntőn az 5. osztá­lyosok kategóriájában Kozák Ferenc (Békéscsaba, III. számú általános iskola) győzött. 2. he­Moziműsor BÉKÉSCSABA, PHAEDRA NAGYTEREM: 15.45, 17.45- kor: Egértanya (sz., am.), 20.00, 22.00-kor: A vasálarcos (m. b., sz., am.). KISTEREM: 17.00- kor: A vasálarcos (m. b., sz., am.), 19.00, 21.00-kor: Egérta­nya (sz., am.). KAMARATE­REM: 18.30-kor: Kisvárosi ün­lyezett Babócsai Zsuzsanna (Békéscsaba, Áchim L. általá­nos iskola), 3. Balázs Zoltán (Mezőkovácsháza, ÁMK általá­nos iskolája). A 6. osztályosok között az élen végzett Pásztor Dávid (Mezőkovácsháza, ÁMK általános iskolája), 2. lett Kónya Beáta (Dévaványa, Ványai Ambrus Általános Iskola), 3. helyezést ért el Líbor Ferenc (Orosháza, Táncsics gimnázi­um). A két kategória győztese, Kozák Ferenc és Pásztor Dávid a május 22—23—24-én meg­tartandó országos döntőn is megmérkőzik Mezőtúr városá­ban. (e) nép (sz. fr.), 20.30-kor: A folyó (sz., tajvani). GYULA, PETŐFI NAGYTE­REM: 17.45-kor: Anastasia (m. b., sz., am.), 20.00, 22.00-kor: G. I. Jane (sz., am.). KIS­TEREM: 17.30, 19.30-kor: Űr- kamionosok (sz., am.). OROSHÁZA, SZIVÁR­VÁNY: 17.45-kor: Spiceworld (sz., ang.), 20.00-kor: A jövő hírnöke (sz., am.). Ajánljuk figyelmükbe! Ráktérítő TVS, 20.45 A férfi habzsolja az életet és a nőket! A húszas években Párizs az amerikai művészek paradicsoma volt. Aki valaha is járt ott, sosem felejti el a Szajna-parti éjszaka hangu­latát. Ebben a túlfűtött időszakban ismeretlen volt a tilalom. A bá­tor ember minden lépését szerencse kísérte. Henry Miller amerikai író — akinek regénye alapján a film készült — nem a gyávák kö­zül való. A történet idején szegény és bohém. Egyik kaland sem elégíti ki teljesen, mindig valami újra vágyik. Élvezi a párizsi éjsza­ka ezernyi gyönyörét. Nem dohányzó MTV2, 21.00 A két groteszk történetből álló ikerfilm (Dohányzó — Nem dohány­zó) második tagja kerül most képernyőre. A történet hétköznapinak látszó kérdéssel kezdődik: mi történik az iskolaigazgató feleségével, ha a film elején nem gyújt rá? Az előző részből azonban már kiderült, hogy a kérdés nem is olyan egyszerű, amilyennek látszik. A boldog­talan asszony nem tud kitömi a yorkshire-i városka unalmából, magá­nyosan ^füstölög”. A film Alan Ayckbourn színművéből készült Savannah MTV1,11.15 Mindenki lelkesen készül Lane és Dean esküvőjére. Különösen a lány barátnőit nyűgözi le a pompás szertartás. Bármennyire is fur­csa, az egész társaságból éppen a menyasszony tűnik a legnyugod­tabbnak. Benny tovább hitegeti Cassie-t a lemezkiadással. A lány nem lát át a szitán. Nick és Veronica akcióba lendül. Peyton to­vábbra sem tesz le arról, hogy visszahódítja Nicket. Hiába követ el minden tőle telhetőt, az igyekezetét nem koronázza siker. (Ismét­lés: MTV1 20.00-kor!) Ments meg, uram! IIBO, 20.00 Sajátos lelki kapcsolat köti össze Helen Prejean nővért és a kétsze­res gyilkosságért elítélt fiatalembert. A nővér elhatározza, hogy megteszi, amit Matthew a levelében kér tőle: lelki tanácsadója lesz a halálra ítélt fiúnak. Igyekszik mindent elkövetni, hogy megment­se a lelkét, és kieszközölje a kegyelmet. Helen elkeseredetten har­col, minden erejét és kapcsolatát latba veti. Az idő egyre fogy, az áldozat családjának bosszúvágya pedig egyre nő. A film valóban megtörtént eseményt dolgoz fel. A Békés Megyei Hírlap és a Kurázsi című havilap együttműködése keretében rendszeresen jelentkezik a Kurázsi sarok, melyben a civil szervezetek infor­mációi, pályázati felhívásai szerepelnek. SZÍNHÁZ 1998. április 24-én, ma 19.00 órakor ÁRMÁNY ÉS SZERELEM Jókai-bérlet Most aktuális „Keressük 1998 legígéretesebb fiatal vállalkozóját”. Az Életpálya Alapítvány immá­ron negyedik alkalommal kiírt pályázatán azok a 18—30 év közötti fiatalok vehetnek részt, akik el­készítik vállalkozásuk üzleti tervét. A vetélkedő két fordulóból áll, a területi elődöntők megrende­zésére 1998 májusában vidéki helyszíneken, az országos döntő megrendezésére pedig 1998 júniu­sában Budapesten kerül sor. A pályázatra való fel­készülésben az alapítvány ingyenes kiadványok­kal, szakmai konzultációs lehetőségekkel és hét­végi tréningekkel igyekszik segíteni minden je­lentkezőnek. A pályázatra várjuk minden fiatal jelentkezését, aki az alábbi feltételeknek megfelel: — életkora 18—30 év közötti, — vállalkozását 1997. április 1. után indította vagy még csak ezután tervezi, — üzleti tervét vállalkozási szándékkal készíti, — üzleti tervét az alapítvány által megadott formában készíti el. Előnyben részesül az a pályázó, aki az Életpá­lya üzleti terv útmutatója alapján, az alapítvány tanácsadóinak segítségével készíti el pályázatát. A tanácsadás és az üzleti tervek készítése folya­matos, a leadási határidő 1998. május 15. A zsűri által leginkább megvalósíthatónak ítélt üzleti tervek készítői a májusi elődöntőkben az alábbi díjakat (bruttó összegek) nyerhetik: 1. 100 000, 2. 75 000, 3. 50 000 forint. Az elődöntők során legkiválóbbnak bizonyuló pályaművek készítői részt vesznek a júniusi or­szágos döntőben, ahol a következő díjak (bruttó összegek) kerülnek kiosztásra: 1. 250 000, 2. 175 000, 3. 125 000 forint. További felvilágosításért forduljon az Életpálya Alapítványhoz az alábbi címen: 1096 Budapest, Vendel u. 3. Telefon/fax: 215-7651, 217-1449. Pocsajiné Fábián Magdolna a* Április 25-26. Nyitott hétvége Az új Április 25-26-án ismerje meg az új Volkswagen Golf-otí Látszólag keveset változott, azonban az összes eleme a mindenre kiterjedő fejlesztésről beszél. jöjjön el márkakereskedésünkbe, és ön is mondja el nekünk, hogy mi az, ami a leginkább megtetszett az áj Golf-báni Ez egyúttal kiváló alkalom arra is, hogy találkozzon a Volkswagen modellekkel is, melyek közül biztosan megtalálja saját stílusának megfelelőt. Várjuk szeretettel április 25-én 10.00—15.00 óráig márkakereskedésünkben, 26-án 10.00—15.00 óráig Orosházán az Eötvös J. iskola sportcsarnokának udvarában! Autó Körös Kft., 5600 Békéscsaba, Szarvasi út 74. Telefon/fax: (66) 454-228, (66) 323-585. Rádió- és tévéműsor KOSSUTH RÁDIÓ Óránként: Hírek. Időjárás 4.30 Reg­geli krónika 4.40 Határok nélkül 5.00 Krónika. Sport 5.38 Falurádió 7.00 Krónika. Sport 8.00 Krónika. Sport 8.17 Mindennapi tudomány 8.37 Zöld hírek 8.45 Gyorsfénykép... 9.05 Napközben 11.05 Cigányfélóra 1135 Édes Anna 12.00 Déli krónika 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv 13.05 Vendég a háznál 13.20 A Bap­tista Központi Énekkar énekel 1330 Vallási félóra 14.05 Klasszikusok... 1435 Költők albérletben 15.06 Sze­rintem 15.55 Kamatozó forintok 16.00 Délutáni krónika 16.10 Min­dennapi gazdaság 16.20 Hasznos tud­nivalók 16.25 Talpalávaló 17.06 Ma­gyarországról jövök 18.00 Esti króni­ka 19.06 Sport világ 19.25 Műsoris­mertetés 1930 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Irodalmi kalendáriom 20.05 Magyar daloskert 20.30 Határok nél­kül 21.05 Váradi Hédi és Darvas Iván dalfelvételeiből 21.25 Fórum 21.55 Szóló 22.00 Késő esti krónika 22.30 Szellemtörténetek 23.00 Hírek. Időjárás. Kenó 23.05 Hangverseny- múzeum PETŐFI RÁDIÓ 4.30 Hírek. Időjárás 4.33 Hajnali dallamok 5.00 Hírek. Időjárás 6.00 Hírek. Időjárás 6.03 Reggeli csúcs 630 Hírek. Időjárás 7.00 Hírek. Idő­járás 730 Hírek. Időjárás 738 Zöld(sport)reggel 8.00 Petőfi-délelőtt 8.05 Zenezóna 9.00 Hírek. Időjárás 9.04 Délelőtti terefere 9.50 Apró- cseprő 10.00 Hírek. Időjárás 10.03 Közlekedés 10.08 Gordiusz plusz 11.00 Hírek. Időjárás 11.04 Sporthí­rek 11.07 Nosztalgiaparádé 11.52 Manapság 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Naprakész 13.04 Bizton­ságban 13.12 Sporthírek 13.44 Kor­kérdés 14.00 Péntektől péntekig 14.40 Poggy ász 15.00 Hírek. Időjárás 15.04 Közlekedés 16.40 Natúr hét 17.00 Hírek. Időjárás 17.03 Közleke­dés 17.05 Apukám világa 18.30 Dél­utáni csúcs 19.00 Hírek. Időjárás 19.03 Slágerlista 19.30 Kölyökrádió 20.00 Húszas stúdió 21.00 Hírek. Idő­járás 21.03 Garázs 21.30 „Füst a víz felett...” 22.00 Dzsesszkoncertek 23.00 Hírpercek 23.15 Ennyi... 24.00 Ejfél után... 1.00 Hírek. Időjárás 2.04 Dzsessz-show 3.00 Hírek. Időjá­rás 3.04 Melódiakoktél 4.04 Magyar nóták... MTV 1 530 Gazdatévé 5.50 Nap kelte 935 Bor és hatalom 10.10 Anno... (ism.) 10.40 Szomszédok (ism.) 11.15 Savannah 12.00 Déli harangszó. Hír- óra: Híradó; Időjárás; Akt; Gazda­ság — Öt perc tőzsde; Gazdatévé 13.00 Angol Liga 14.00 Záróra után 1430 A mi Charlie-nk 15.25 A Terra misszió 15.55 Ficánkoló (ism.) 16.00 Kisokos 1630 Űrgammák 17.00 Év­gyűrűk 17.30 Téka 17.45 Körzeti hír­adók 18.05 Ablak 19.00 Família Kft. 1930 Híradó. Sporthírek. Időjárás 20.00 Savannah (ism.) 20.50 „Éljen a magyar!” 2130 Kenó 2135 Hírek 22.00 Választási vitaműsor 23.15 Exkluzív 23.40 Joint venture (oszt­rák film, 1994) 1.15 Hírek RTL KLUB 6.30 Jó reggelt! 830 100-ból egy (ism.) 9.00 A farm, ahol élünk (ism.) 9.50 Klip-klub (ism.) 10.15 Rajz­filmklub (ism.) 11.40 Az első csók (ism.) 12.10 Knight Rider (ism.) 1235 Meri vagy nem meri? 13.00 Híradó 13.15 Receptklub 13.30 Megveszem ezt a not! 14.15 Klip­klub 14.40 Rajzfilmklub 16.05 Az el­ső csók 16.30 A farm, ahol élünk 17.20 100-ból egy 17.55 Meri vagy nem meri? 18.00 Knight Rider 18.55 Meri vagy nem meri? 19.00 Híradó 19.30 Fókusz 20.00 Én és a gorillám (amerikai vígjáték, 1995) 21.45 Gyilkos sorok 22.40 Cosa Nostra (francia—olasz—amerikai film, 1972) 035 Fókusz (ism.) tv2 6.00 Top 10 635 Jelkép-kalendárium 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 639 Faluvilág 7.07 Középpont 7.15 Pénz­világ 737 Sport 831 Tv2-doktor 9.00 Délelőtt a tv2-vel 10.25 Magnum (ism.) 11.15 Foci-vb-k története (ism.) 11.40 Mindent vagy semmit! (ism.) 12.00 Stádium 12.15 Szeren­csekerék (ism.) 12.40 Egy kórház ma­gánélete (ism.) 1330 Csupa-csupa élet (ism.) 13.55 Főzősarok 14.25 Megdumáljuk 14.55 Mozart Band 15.25 1001 amerikai 1530 Parker Lewis sohasem veszít 16.15 Magnum 17.05 Csupa-csupa élet 1730 A kö­vetkező áldozat 18.25 Szerencseke­rék 19.00 Tények 19.30 Gazdagok és szépek 19.55 Kifutó 21.40 Mindent vagy semmit! 22.00 Jó estét, Magyar- ország! Tények; Tényező — a tények hátterében; Emberi tényező; Közel­kép; Sport; Európa 23.00 Péntek 13.: Jason visszatér (amerikai horror) 030 Sportszenzációk 1.00 Hajnaltól napestig 1.25 Tények (rövid ism.) DUNA TV 9.05 Váltó (ism.) 9.40 A Kárpát-me­dence táncai 10.20 Esti kérdés (ism.) 1035 Az okos mama (ism.) 1135 Vers 12.00 Hírek. Lapszemle 12.20 Néptáncok 12.30 Lakáskulcs (ism.) 13.10 Az államalapítás (ism.) 1335 A magyar koronázási jelvények 14.00 Stúdióbeszélgetés 14.20 A szent jobb 14.35 Stúdióbeszélgetés 14.45 Ars musica 15.10 Szent István intelmei 15.25 Szent István törvényei 15.45 Harmónia 16.20 Póráz 16.40 Ziccer 17.20 Pop-sa-rock 18.00 Híradó 18.20 Közép-európai magazin 1835 Mese 19.15 Összkép híradó 1930 A napkirály árnyékában 2035 Műsor- ajánlat 21.00 Híradó. Sportpercek 2135 Esti kérdés 21.45 A bíró és a gyilkos (francia film, 1975) 2330 Híradó 24.00 Rockkábulat — Mojo (angol koncertfilm — 2/1.) MTV 2 535 Műsorismertetés 6.00 Híradó. Időjárás 6.15 Magyarország ma (ism.) 6.45 Határtól határig 7.00 Hír­adó. Időjárás 7.15 Bemutatkozik a Magyar Kolping Szövetség (ism.) 7.40 Határtól határig 8.00 Tudóra 9.00 Tanoda 10.00 Szomszédok (ism.) 1030 Kincsestár 13.00 Híróra 14.00 Viszonyok (ism.) Túlóradíj 15.30 Re­peta 1730 Delta 2000 (ism.) 18.20 Mixi-Tipp 18.30 Európa Galéria 1835 Mesetár 1930 Magyarok csele­kedetei (ism.) 1930 Híradó. Sporthí­rek. Időjárás 20.00 Magyar Ház 21.00 Nem dohányzó (francia film, 1993) 23.20 Mélyvíz MSAT 0.10 Music Box 630 Vekker 830 Music Box 13.15 Rocktükör (ism.) 13.45 A hekus (ism.) 14.45 Játszd újra... 1530 Music Box Top Ten 16.00 Győztesek és vesztesek 17.00 A korzikai püspök 18.00 Benny Hill 1830 A hekus 19.30 Vekker- hírek 20.00 Poirot 21.00 Éjféli tanú (amerikai film) 22.40 Magányos szívek (ism.) 030 Electric Blue (ism.) TV3 15.25 A bosszú íze (ism.) 17.15 Gaszt­ronómiai utazások 17.45 Hegylakó 18.45 Hír3 19.15 Melrose Place 20.15 A balfácán 20.45 Ráktérítő (amerikai erotikus film) 2230 Hír3 (ism.) 23.00 Jövőnéző (ism.) 23.30 Hegylakó (ism.) 030 Cinema (ism.) 1.00 72 óra (ism.) 130 Utazás Gasztronómiában (ism.) 2.00 NBA — rájátszás HBO 7.00 Kung-fu 8.05 Vidéki vakáció 9.40 Truman 1130 Micsoda csapat 14.00 Tom és Hűek 1535 Irány a Mississippi! 17.15 Jumanji 20.00 Ments meg, uram! 22.00 Lázadás a női börtönben 23.40 Marathon csa­lád 1.15 Wildside 230 Célkeresztben 4.55 A világvége után 6.20 Sztárközeiben: Bridget Fonda SPEKTRUM TV 13.00 Mindent a testért! 1330 Afrika elfeledett hősei 14.30 Családi kötelé­kek 15.20 A páciens: Brezsnyev 16.00 Mókás mechanika 16.30 A varjú és a sirály 17.00 Korunk pestise — az AIDS 18.00 Etiópia 19.00 Hirohito császár 20.00 Állóvizek és folyók 2030 Utazás a Föld körül — Auszt­ria 21.00 Szemben a természettel 22.00 Tányéron a világ — Téli rege 2230 Hihetetlen!? Helyi rádiók és televíziók műsora ALFÖLD RÁDIÓ, BÉKÉSCSABA (FM 104,0 MHz; 4.00—12.00) BEACH RÁDIÓ, BÉKÉS (FM 94,4 MHz; 00.00—12.00) CERVINUS RÁDIÓ, SZARVAS (FM 95,2 MHz; 00.00—24.00) INFÓ RÁDIÓ, OROSHÁZA (FM 90,2 MHz; 00.00—24.00) RÁDIÓ 47, OROSHÁZA (FM 88,6 MHz; 11.00—17.00) SÁRRÉT RÁDIÓ, SZEGHALOM (FM 99/4 MHz; 10.00—19.00) START RÁDIÓ,. BÉKÉSCSABA (FM 88,9 MHz; 01.45—13.45) TOP FM RÁDIÓ, GYULA (FM 96,0 MHz; 00.00—24.00) TORONY RÁDIÓ, BÉKÉS (FM 94,4 MHz; 12.00—24.00) CSABA TV 14.00 Képújság 15.10 ATV 18.00 Műsorismertetés 18.05 Telefonos játék 18.30 Bakancs-produkció 19.00 Híradó 19.12 Kórház 2000 19.35 Képes recept 20.00 Híradó 20.12 Román nyelvű hírek 20.30 A szivárvány csapat (amerikai film) 22.00 Híradó 22.10 Képújság CSABAI KÁBEL TV 18.00 Műsorismertetés 18.05 Kokett 18/45 Mire legyen vevő 19.00 Kung- fu 20.00 Kábclhíradó 20.10 Telefo­nos játék 20.40 Őrült kamera (ame­rikai film) 22.00 Kábelhíradó (ism.) 22.10 Kokett (ism.) 23.10 Képújság GYULA TELEVÍZIÓ 9.00 Műsorismertetés 9.05 Est (ism.) 10.05 Viharsarki kaleidosz­kóp (ism.) 11.00 Játékfilm 12.30 Klippercek 20.00 Műsorismertetés 20.05 Fókusz 20.40 Gyulán 21.00 Sátáni kristályok (amerikai film)

Next

/
Thumbnails
Contents