Békés Megyei Hírlap, 1998. április (53. évfolyam, 77-101. szám)
1998-04-23 / 95. szám
12 £sarU 1998. április 23., csütörtök Előre az Előre stadionjába! Országszerte e hétvégén tartják a rendőrség napjának rendezvényeit. Békéscsabán, az Előre stadionjában április 26-án, vasárnap 9 órától látható az az eseménysor, melynek súlypontját délelőtt szakmai programok jelentik, a délután viszont a kultúra és a sport jegyében telik majd el. Reggel 9-től a MÁV Leánykollégiumának mazsorettjei mutatkoznak be a MÁV Fúvószenekarának kíséretével. Ezt a Kentaur Lovasegylet bemutatója követi, majd 9.50- től bemutató ejtőernyősugrást láthatunk a Kvasz András Békés Megyei Repülő- és Ejtőermyős Egyesület „előadásában”. Garai Gábor: Bizalom című költeményét Rónavölgyi Mónika, a békési Farkas Gyula Mezőgazdasági Szakképző Intézet és Gimnázium tanulója mondja el 10 órakor. Ezután hangzik el dr. Gál László dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány megnyitója. A szakmai program 10.10- kor indul. Először a szolgálati kutyák mutatkoznak be Uhrin Lászó törzsőrmester tájékoztatójával, majd 10.45-kor a hagyományos rendőrmotoros karusszel lép színre, ennek konfe- rálója Balta János alezredes lesz. A békési középiskola diákjai népi táncot adnak elő 11.05- től. Címe: Dunántúli ugrós. E programblokkot a főkapitányság „Körös” Beavatkozó Alosztályának — hétköznapi nevén kommandójának — bemutatója zárja. A látottakat Fodor János főhadnagy kommentálja. A rendezvény ideje alatt folyamatosan szolgálatifegyver- és bűnügyi technikai bemutató látható, a gyerekek kerékpáros ügyességi versenyen vehetnek részt, lesz KRESZ-vetél- kedő és sok minden más is. Pontban déli 12-től (adagonként 150 forintért) babgulyást mérnek, de kapható lesz pacal, halászlé is. A délutáni program aerobic- és jazzbalett-bemutatóval kezdődik, utána 11-es-rúgók versenghetnek, labdarúgó villám- tornát hirdetnek, végül gyepdiszkó következik. (Az esős időjárás miatt csak az utolsó pillanatban derülhet ki, hogy az Előre-pá- lyán megtartható-e a rendezvény, vagy más helyszínre kerül, netán el kell halasztani. A Békés Megyei Hírlap szombati számában tájékoztatjuk olvasóinkat a program sorsáról.) K. A. J. Rendőrnap Szarvason A rendőrség napján, április 25- én a Sarkadi Rendőrkapitányság munkatársai ezúttal Mező- gyánban várják az érdeklődőket. A rendezvény ünnepélyes megnyitója 9.30 órakor a helyi sportpályán lesz, ahol számos szakmai bemutatóval várják a közönséget, s a rendőrnapon adják át az „1997. év rendőre” díjat is. Akik ellátogatnak a programra — többek között — megismerkedhetnek bűnügyi és fegyverzettechnikai eszközökkel, láthatnak rendőrmotorokat, URH-autókat, melyekbe a gyerekek be is ülhetnek. Az egyik különlegesség az a lézeres lőszimulátor, melyet szintén ki lehet próbálni. Sportban sem lesz hiány, kerékpáros ügyességi versenyre, kispuskalövészetre nevezhetnek a résztvevők, valamint megnézhétik a Me- zőgyán—Police SC — minden bizonnyal izgalmas — labdarúgó-mérkőzést. —moj— „Sokszemű” az utakon, (o) A Gyulai Rendőrkapitányságon mutatták be újságíróknak a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának új videotachog- ráffal felszerelt gépkocsiját, amelyet a közlekedési szabályokat durván megsértő gépjárművezetők kiszűrésére vetnek be a megye útjain. Az első és a hátsó szélvédő üveg mögött elhelyezett videokamerák segítségével rögzítik a szabálysértést, ám az újdonsága nem ebben rejlik. Képes a mérőműszer a hordozó jármű mozgása közben is — maga előtt és mögött — bemérni a sebességtúllépést, vagy rögzítem például egy szabálytalan előzést 's FOTÓ: FAZEKAS LÁSZLÓ Új HÚSVÉTI NÉPSZOKÁS LESZ AZ ÉJFÉL ELŐTTI TOLVAJFOGÁS? Diszkóban szerzett bátorság A húsvéti filmáradat utolsó hullámverése csattant a képernyőkön. A nemzeti „nagy zabálás” sokakat már álomba is ringatott, amikor egy gyulai kinézett a többszintes ház ablakán. Az épület mögötti parkolóra látott. Semmi mocorgás. Hol vannak a „menetrendszerű” benzinleszívók, lámpabúra-berúgók, az antennahajlogatók, a tükörle- szakítók? — gondolhatta. Valami azért mégsincs rendjén: a parkolóból orral kiindult Skoda ferdén állt egy kis puttonyos mögött. Bal hátsó ajtaja szinte hozzáért a puttonyos hátuljához, a Skoda felőli lökhárító- kiszögelléshez. Puttonyossal találkozni nem húsvéti népszokás, a Mikulás pedig messze még! Változatlanul semmi mozgás a két kocsi körül. A föntről szemlélődő tudta, kié a puttonyos. Minthogy nem a nagy keresztezőé, Micsuriné, hát áttelefonált a ház másik végébe: valami nem stimmel e fura parkolási „renddel”. Az értesítettek maguk is gyors pillantást vetettek a parkolóra. Akármilyen hűvös is a kora éjszaka, nem ok arra, hogy két autó ily meghitten összebújjon. Lenn csend és mozdulatlanság honolt. A férj papír, rádiótelefon után nézett, a feleség előre ment. Mire a férj az utcára ért, már azt láthatta: a két kocsi és a felesége által bezárt háromszögben egyszál ingben egy cingár, huszonéves fiatalember vacog. Nem tudni, a hidegtől vagy a félelemtől inkább. Gyors eseményleltár: az ifjú úr italtól és/vagy némi kábítószertől bódultán mesélte, hogy a közeli diszkóból jött, éppenséggel autót elkötni. Az ajtó felnyitása nem okozott számára gondot, a kitépett vezetékek összeérintésével be is indította a Skodát, ám a szorosan egymás mellett álló kocsikhoz képest hirtelen vette a bal kanyart, és fennakadt a puttonyoson. Éppen a „zátonyról” való leevickélés elméleti megoldásán fáradozott, amikor a határozottan fellépő feleség kicibálta őt a volán mögül. A fiatalember hidegrázósan ajánlatot tett neki: minden kárt áll, akár tízezer forintot is hajlandó fizetni szabadságáért. No, ez a fiatalember sem nagyon ismerős az alkatrészárak világában... A mini dulakodás közben letört márkaembléma nem jön ki ennyiből. Előkerült a rádiótelefon, percek alatt megérkeztek a rendőrök. Ám még jöttük előtt a fiatalember belekonferált a sötétbe: „Sanyi, gyere ide!”. Sanyi jött is, „hótt mákosán”, hasonló korúan, kezében egy műanyag pohárral. A hideg által is alaposan kikezdett egyszálinges kért a boroskólából, de a szájához se nagyon emelhette, mert jöttek a rendőrök. Megható volt látni, hogy ismerősök köszönthették egymást. így azután mindenki pontosan tudta, mi a feladata: a két kocsikötő — a másikuk az akció biztosítóembere volt — beült a kihagyósan csíkos hátsó ülésére, mely most meseautóként szolgált. Más rendőrök jöttek, előbbiek a helyszínt, a most érkezettek a történteket rögzítették. A feleség, valamint a rendőrök értesítésére megérkezett skodás ugyancsak bement a kapitányságra, jegyzőkönyvezni kellett az esetet. Hozták, vitték őket. Éjfél alig múlt, s a Skoda visszatérhetett „starthelyére”. A rendőrök egymás közt megjegyezték: már gyanúsan csendes volt ez a húsvét. Azt már mi tegyük hozzá: talán nem eredménytelen. Leginkább azért nem, mert a közbiztonságban legérdekeltebbek, a polgárok és a rendőrség mind azt tették, ami a dolguk. Kiss A. János Az OVIBETÖRŐK NEM VÁLOGATTAK A TÁRGYAK KÖZÖTT Csak nem cukros bácsik?! Szeghalom környékén rajzos kedvűek a gyerekek Négyen az országoson A Közlekedésbiztonság gyermekszemmel elnevezésű rajzpályázat országos fordulójába négy sárréti gyermek jutott tovább. A bíráló bizottság javaslata alapján Juhász Bettina (Vésztő, Körösparti Óvoda) 4 éves, Gáli Róbert (Füzesgyarmat, Széchenyi Úti Óvoda) 6 éves, Bíró István (vésztői Szabó Pál Általános Iskola) 9 éves és Szívós Katalin (szeghalmi Sebes György Általános Iskola) 11 éves alkotása vesz részt az országos megmérettetésen. (i) „Péntek 13” nem szerencsés nap — mondhatják a mezőkovácsházi 2. számú óvoda kis lakói, mert e nap hajnalára valakik alaposan kirámolták intézményüket. A betörést a takarítónő fedezte fel, amikor reggel az ajtót nyitva találta. A rendőrök erőszakos behatolásra utaló körülményt nem találtak, az ismeretlenek valamilyen kulcscsal jutottak az épületbe. Nagy értékű műszaki cikkeket (televízió, képmagnó, porszívó, mosógép, centrifuga) zsákmányoltak. Egy-két új plédet, némi mosószert, sőt az egyik óvónő csomagos cukorkáját is magukkal vitték. H. M. Törvénysértők társasági rovata Gyopárosfürdői (rossz) emlék Szép emlékeik lehetnek azoknak az elkövetőknek, akik rendszeresen látogatják a gazdák és tulajdonosok által ritkábban lakott hétvégi házakat. Onnan ugyanis ezt is, azt is el lehet csórni. Élnek is ezzel a lehetőséggel. A legutóbbi rendőrségi sajtótájékoztatón szép számmal hallottunk olyan esetekről, melyek az üdülőövezetben történtek. Lássuk sorjában! A Napsugár utca 139. számú házát március 10-e és április 9- e között törte fel ismeretlen tettes. Szerencsére innen nem vitt el semmit. A Napsugár utca 168. számú ingatlanából viszont ellopott tejet, burgonyát, fagyasztott sertéshúst, töltött káposztát április 14-én éjjel, miközben az otthoniak az igazak álmát aludták. A Napsugár utca 133. számú hétvégi házából pedig fűnyírót, gázpalackot, kés- és étkészletet vitt el 50 ezer forint értékben az illetéktelen. cs. i. Szárnya kelt ALUMÍNIUMOK Nem csak a világpiacon van jó ára az alumíniumnak, hanem Sarkad térségében is. Az utóbbi napokban két zsadányi külterületi telephelyről 300 ezer forint értékben szedtek össze — úgy 2 mázsányi — alumíniumot illetéktelen kezek. A békési illetőségű elkövetőket a rendőrség hamar előállította, ám a fémnek — a fizikai törvényeket meghazudtoló módon ■— szárnya kelt. Vasárnap a sarkadi cukorgyárban egy helyi lakos próbálkozott alumíniumlopással. Kísérletezését nem koronázta siker, több hibát is elkövetett — például, hogy fényes nappal akarta elcsenni a drága fémet —, s megfogták a rend őrei. (moj) Fellökték A MOZGÁSSÉRÜLTET Nem volt nehéz dolguk azoknak az elkövetőknek, akik Orosházán, egy idős ember lakásába bejutva, az ott élő férfit — aki ráadásul mozgásában korlátozott volt — fellökték, és elvitték fekete-fehér tévéjét. A „bevezetett” rendőri intézkedés eredményeként elfogták N. J.-t és a fiatalkorú társát, S. A.-t, akiket az elkövetéssel alaposan gyanúsítanak. N. J. előzetes letartóztatásba került rablás alapos gyanúja miatt. (cs) Simsont visz a jó IDŐ A madarak csivitelésének hangerejével és gyakoriságával a segédmotorkerékpár-tolvajok száma egyenes arányban nő. Erről tanúskodik az a két eset, mely a napokban történt Sarkadon és külterületén. Az egyik külterületi házba álkulccsal bejutó Betörő Úr, Urak — egyéb eladható dolgok mellett — egy Simson típusú motorkerékpárt vittek el. A házban a behatoláskor — szerencsére — senki nem volt. Sarkadon az egyik ház udvaráról vittek el reggelre virradóan egy Simsont. A motor egyébként le volt zárva... —moj— Levert lakatok árán A Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság egyik Szarvas külterületi szivattyútelepén 20 ezer forintos kárt okoztak ismeretlen tettesek. A lakat lefeszíté- sével szerelték le, majd lopták el a szivattyú üzemanyagtartályát. Hunyán egy mezőgazdasági cég raktárát szabadították meg a lakatjától. A helyiségből 1,1 millió forint értékben vegyszereket zsákmányoltak. Szarvas külterületén, a 44-es főút mentén felállított bódé lakatját lefeszítették, s az ott tárolt szivattyút és 40 liter gázolajat eltulajdonították. A kár 106 ezer forint. (0 Betörés... Nem kímélik a külterületeket Orosházán a tolvajok. Az újosztási részen lévő porták egyikére is bejutott ismeretlen tettes, aki az ott lévő szerszámos bódét feltörte, onnan elvitt egy motoros rotációs kapát, egy Thomas típusú benzinmotoros szivattyút, egy 20 literes permetezőt, egy tolikapát, egy motoros paprikadarálót és 3 darab horgászbotot orsóval, valamint egy horgászfelszerelésekkel megtöltött hátizsákot. A kár 80 ezer forint. (cs) Bontottak és LOPTAK A gyomaendrődi Rózsafa presszóból 45 ezer forint értékben loptak dohányárut ismeretlen tettesek. A betörők a presszó tetejét kibontva jutottak hozzá zsákmányukhoz. A bontással 20 ezer forintos rongálási kárt okoztak. Egy örménykúti telephelyű kft. tulajdonosát is megkárosították a közelmúltban. A cég 305 ezer forintot érő szivattyúját lopták el. (r) Tanyai portya Szarvas környékén A tanyák gyakori célpontjai a betörőknek. A közelmúltban Szarvason két külterületi lakóházba hatoltak be ismeretlenek. Az egyikből hatezer forint értékben két éjjeliszekrényt loptak el, a másikból egy 30 ezer forintos fűkaszaalkatrészt zsákmányoltak. A kardosi Kurtasoron egy romos tanyából három szekrényt és három széket tulajdonítottak el ismeretlenek. A kár 20 ezer forint. (r) Berúgta, MERT BERÚGOTT A gyomaendrődi Makk 7-es söröző kiszolgálópultjának konyhai részét rúgta be a napokban egy helybéli részeg. A férfi ellen garázdaság vétsége miatt indult eljárás. (r) Lőszimulátor Mezőgyánban gyermekeknek kerékpáros és gyorsasági versenyt rendeznek. Korcsoportonként az első öt helyezett díjat kap. (r) A Szarvasi Rendőrkapitányság a rendőrnap alkalmából április 25-én 9—12 óráig a városi ön- kormányzat üdülőjénél technikai bemutatót tart. Ugyanitt a