Békés Megyei Hírlap, 1998. április (53. évfolyam, 77-101. szám)
1998-04-22 / 94. szám
MEGYEI KÖRKÉP 1998. április 22., szerda Igazgató bácsi is szavalt Battonyán a városi könyvtárban nemrég tartották a költészet napi szavalóversenyt. Az intézmény igazgatója, Palkó Lajosné elmondta, hogy minden eddiginél több fiatal vállalta a megmérettetést. A zsűri, melyet dr. Rimayné Roczkó Zsuzsa vezetett, négy kategóriában hirdetett eredményt. Az óvodások és alsósok közül Rimay István, Hegedűs Réka, Palkó Dóra és Sutya Miklós részesült elismerésben. Az 5-6. osztályosok mezőnyében Sutya Agnes, Tóth Gábor, Krébesz István és Pajkó Bernadett kapott díjat, míg a 7-8. osztályosok közül Kovács Nóra, Csetneki Anna, Nagy Kinga és Mihucz Mónika. A középiskolások sorrendje a következő: I. Szénási Anita (Mikes Kelemen Középiskola, Battonya), II. Kovács Emese (Hunyadi János Középiskola, Mezőkovácshá- za), III. Sztojka Henrik (614. sz. Szakmunkásképző és Szakközépiskola, Mezőhegyes). A résztvevők, miután átvették értékes könyvjutalmukat, megkoszorúzták a könyvtár épülete előtt álló József Attila- szobrot. Itt az egyik zsűritag, Rácz Gábor, a helyi állami nevelőotthon igazgatója mondott verset. A gyermekek véleménye szerint ő volt az idei szavalóverseny „abszolút győzteÖt ügynökség és kétszáz kézbesítő a Békés Megyei Hírlap olvasóinak szolgálatában Két jelentős változás is történt az elmúlt időszakban lapunk terjesztési részlegénél. Az egyik, hogy április 1-jétől új vezető irányítja a részleg munkáját, ugyanis az a megtiszteltetés érte a Népújság Kft.-t, hogy Körtvélyesi Csabát, a korábbi vezetőt kinevezték az Axel Springer Magyarország Kft. terjesztési koordinátorának. A másik változás az, hogy a korábbi hat ügynökség helyett öt biztosítja a Békés Megyei Hírlap terjesztését. Rajtár Jánost (26 éves), a terjesztési részleg új vezetőjét — aki egyébként tősgyökeres békéscsabai — elképzeléseiről kérdeztük. — Mit tart legfőbb feladatának ezen a poszton? — A legfontosabbnak az olvasók kiszolgálását, a terjesztési részleg, az ügynökségvezetők és a kézbesítők egy csapattá szervezését. A gárda szakmai hozzáértése, több éves tapasztalata garancia a továbbiakra. Arra törekszünk, hogy a kézbesítők ne csupán díjbeszedők,, hanem az olvasók személyes ismerősei legyenek. Több akciót tervezünk, amelyek a régi és az új előfizetőknek egyaránt előnyösek. — Utaltunk rá, hogy a korábbi hat helyett most öt ügynökség biztosítja a Békés Megyei Hírlap terjesztését. Mi indokolta ezt, és milyen területeket fognak át az ügynökségek? — Mint az már ismert, várhatóan július 1-jétől Kecskeméten nyomják lapunkat, és ennek megfelélően kellett új szállítási útvonalakat, lerakási pontokat kialakítani. Megerősítettük az öt legjobban működő ügynökséget, arányos terület- és példányszám- elosztással. A békéscsabai ügynökség, melynek vezetője Csehi István, a megyeszékhely lapellátását biztosítja, a dél-békési terület ügynökségvezetője Kristóf János, a kelet-békésié Christián László, az észak-békésié Oláh Lajos, az orosházié Pataki Antal. Együttesen mintegy kétszáz kézbesítőt foglalkoztatnak, így garantálható, hogy a Békés Megyei Hírlap az összes többi lapnál jóval korábban, a hajnali, reggeli órákban az olvasók kezébe jusson. Ma már egy lapcsaládról beszélhetünk, amit a napilap mellett a kéthetenként megjelenő ingyenes hirdetési újság, a Plusz és a vasárnapi lap alkot. — Sokan kérdezik, miért nem lehet előfizetni a Vasárnapi Békés Megyei Hírlapot, illetve miért nem viszik házhoz? — Vasárnaponként valóban csak a mintegy 270 elárusítóhelyen lehet megvásárolni a lapot, kézbesíteni ugyanis e napon nem tudjuk. Van azonban lehetőség arra, hogy megrendelésre egyelőre azokon a településeken, ahová nem tudjuk eljuttatni a Vasárnapi Békés Megyei Hírlapot, hétfőn a napilappal együtt kézbesítsük. Tekintettel arra, hogy a Vasárnapi Békés Megyei Hírlap szórakoztató, magazin jellegű újság, nem „szakállas” lapot kap kézhez hétfőn az olvasó. A közülete- ket már megkerestük ezzel az ajánlattal, és örömmel fogadták. S. F. Könnyítsünk környezetünkön A Mezőberényi 1. Számú Általános Iskola sikeres pályázatával 600 ezer forintot nyert a szelektív hulladékgyűjtés elindítására. Ebből a pénzből a gyűjtőkonténereket, mérőeszközöket és a közeli akcióval kapcsolatos költségeket fedezik, ugyanis április 24-én és 25- én — pénteken délután kettő és hat óra között, majd másnap, vagyis szombaton reggel nyolc órától délig — rendezik a hulladék gyűjtést a Tessedik tér 1. szám alatt. A gyűjtőhelyen üveget, szárazelemet és akkumulátort vesznek át, meghatározott mennyiség után ajándék sorsjegyeket adnak, melyeket december 16-án sorsolnak. A legtöbb hulladékot gyűjtők különdíjban is részesülnek. Az akciót anyagilag az Autonómia és az Okotárs Alapítvány támogatja. A gyerekek stílszerű szlogent választottak: ,,Mentsük meg a Földet, a környezetünket, hogy éltető életet adhassunk át unokáinknak." Igazuk van. (z) Háromszor találtak kábítószert Vésztőn — Kábítószerrel való visszaélést tavaly három esetben tapasztaltunk Vésztőn. A betöréses lopások száma csökkent, ami a helyi polgárőrség eredményes működésének is köszönhető, — fogalmazott Szántó Lajos rendőr őrnagy, a Szeghalmi Rendőrkapitányság közlekedési és közrendvédelmi osztályának vezetője a vésztői képviselő-testület legutóbbi ülésén. Csányi Istvánná képviselő, óvodavezető kiemelte a rendőröknek az óvodákban és iskolákban tartott felvilágosító munkáját. Ez a megelőzés érdekében lényeges, ugyanis országszerte növekszik a gyermekkorú bűnözők száma. Kaszai János polgármester elmondta: a vésztői lakosság elégedett a helyi rendőrőrs munkájával, a felmerülő gondokat a rendőrök igyekeznek lehetőségeikhez mérten megoldani. A hatékonyságot segíti a lakosság és a rendőrség jó együttműködése. Az viszont sajnálatos, hogy az utóbbi időben a nagyközségben tovább szaporodtak a színesfémlopások. M. B. Enyveskezű külföldiek buktak le Négymillió forintot érő Skoda Octáviával jelentkezett kilépésre egy cseh állampolgársá- , gú férfi a battonyai határátkelőhelyen a múlt héten. Az útlevélkezelőnek először az tűnt fel, hogy az autót, amelyet egy cseh kölcsönzőtől vettek bérbe, nem a bérlő vezette. Az alaposabb ellenőrzés során kiderült, hogy a járművet körözi az Interpol csehországi irodája. A feltartóztatott férfi, aki azóta a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság vendégszeretetét élvezi, azzal védekezett, hogy őt a Görögországba utazó tulajdonos kérte meg arra, hogy szállítsa le az autót a balkáni országba. Nagylakon egy román állampolgár a kamionterminál kerítése mellett próbált átszökni Romániába. Ellene — útlevelének bevonása mellett — korábban lopás alapos gyanúja miatt indított eljárást Budapesten a XV. kerületi rendőrkapitányság. Most, miután egy szabálysértéssel is gyarapodott bűnlajstroma, kénytelen-kelletlen visszatért a magyar fővárosba. (gh) A másság elfogadását tanulni kell Moziműsor BÉKÉSCSABA, PHAEDRA NAGYTEREM: 15.45, 17.45, 20.00-kor: A vasálarcos (m. b„ sz., am.). KISTEREM: 17.00, 19.00, 21.00-kor: A bunyós (sz., ír). KAMARATEREM: 18.30, 20.45-kor: Pengeélen (sz., am.). GYULA, PETŐFI NAGYTEREM: 17.45-kor: Spice- world (sz„ ang.); 20.00-kor: A jövő hírnöke (sz., am.). KISTEREM: 17.30, 19.30- kor: Szigorúan bizalmas (sz., am.). OROSHÁZA, SZIVÁRVÁNY: 17.45-kor: Egértanya (m. b., sz., am.), 20.00-kor: A játszma (sz., am.). A gyermekek barátságáért, a másság elfogadtatásáért mindent meg kell tenni. A találkozó is ezt a célt szolgálja, és bízunk benne, ha csak egy kis lépéssel is, de sikerül közelebb kerülnünk egymáshoz, lehetőségünk adódik megismerkedni mások kultúrájával is — hangzott el a napokban a békéscsabai ifiházban a megyeszékhelyi Vasutas Művelődési Ház és a Magyar Úttörők Szövetsége által szervezett nemzetiségi gyermek- és ifjúsági találkozó megnyitóján. A negyedik alkalommal megrendezett találkozón a megye valamennyi nemzetiségek által is lakott településeit képviselő csoportok mellett Szekszárdról és Krompachyból (Szlovákia) érkezett hagyományőrző ifjúsági együttes is fellépett. — Both — Gyöngyszemekből fűzött krónikás könyv Dr. Szilvássy László, a Szarvasi mozaik és a Történelmi mozaik I—ül. helytörténeti kiadványok szerzője most újabb kötettel örvendezteti meg az olvasókat: a címe Helytörténeti ez meg az Szarvasról. Májusban jelenik meg a szarvasi Mikoszoft Bt. kiadásában. Miben különbözik a mostani munkája a korábbiaktól? — kérdeztük a szerzőt. — A mostani anyag nem időrendben való folytatása a megjelent kiadványoknak. A város történetéhez, mindennapjaihoz kapcsolódó szórakoztató, érdekes történeteket tartalmaz. A korábbi négy kiadvány megírása igen sok kutató-gyűjtő munkát igényelt. A korabeli szarvasi újságok átolvasásakor számos gyöngyszemre leltem. Sokat közülük akkor nem szerkeszthettem be, csak félretettem azzal, hogy egyszer önálló kötetben csokorba szedem. Ennek eredménye a mostani könyv — mondotta dr. Szilvássy László. A könyv az 1880 és 1910 közötti Szarvas sajátos krónikája. Egy 1902-ből való hír a szarvasi polgárok olvasási szokásairól tudósít. Akkoriban 99-féle lap járt a városba, összesen 1330 példányban. A kötetben olvashatunk a város nagy múltú oktatási intézményeiről és a jeles pedagógusokról, elénk tárul a korabeli Szarvas infrastruktúrája, bemutatja a helyi céheket és a szlovák folklórt. Mindezt derűs, nevettető történetek fűszerezik. A szerző a korabeli közvéleményt leginkább foglalkoztató bűnügyi eseteket is közreadja. S tekintve, hogy a mű az 1848—49-es forradalom és szabadságharc 150. évfordulóján jelenik meg, a történelmi esemény meghatározó alakjai előtt is tiszteleg. Cs. R. Négyezernél több ovis, kisiskolás a közlekedésről Nem lehet elég korán kezdeni... Az idei közlekedési gyermek- rajzpályázat díjait a napokban azon a kiállításon adták át, melynek anyagát a megyei elbírálásra felterjesztett 602 rajzból válogatta össze a zsűri. Békéscsabán, a megyei könyvtárban 126 rajzot tekinthetnek meg a látogatók. A legjobbnak talált rajzot a nagyszénási Nagy Adrienn készítette, aki 11 éves. Őt a békéscsabai Szák Pál (9), a szeghalmi Szívós Katalin (11), a füzesgyarmati Gáli Róbert (6) és a békésszentandrási Kórodi Krisztina (8) követi ugyancsak díjazott munkájával. A kiállítás plakátjára egy dombiratosi óvodás, Rafael Bianka alkotása került. A Békés Megyei Balesetmegelőzési Bizottság és a „Fékút a gyermekekért” Alapítvány pályázatára beküldött rajzokból válogatott kiállítást dr. Abrahám Béla rendőr ezredes, megyei közbiztonsági igazgató nyitotta meg. Elmondta, hogy a megyebeli óvodások és iskolások 4293 kis művel vettek részt a pályázaton. Ez évtől a szervezésben partnerükké lett a megyei pedagógiai intézet is. K. A. J. KETTEN ^JEGOTL! ,rf;Áv0,' " Moziba járni jó. Ketten még jobb, mint egyedül. Ráadásul ketten egy jeggyel... Ez kivételes lehetőség. Hívj és nyerj! 10.000 9,\ Multi Movie Utalvány gazdára vár. amit Békéscsabán lehet beváltani. * '06-80-310-310 (Ingyenes hívás) © A DOHÁNYZÁS SÚLYOSAN KÁROSÍTJA AZ ÖN ÉS KÖRNYEZETE EGÉSZSÉGET! A kiállítás első látogatóinak „utózsűrizése ” fotó: such tamás