Békés Megyei Hírlap, 1998. április (53. évfolyam, 77-101. szám)

1998-04-18-19 / 91. szám

TÉNYEK, TANÚK, TABELLÁK 1998. április 19., Elapadt az egykori aranyeső Birkózók és tornászok a régi dicsőségekért Bemutatkoznak a vb csapatai (VII.) G-CSOPORT _____________________________________i N em kétséges, a jövő hét két Európa-bajnokságán, a szent­pétervári kötöttfogású birkózó és a minszki férfi tornász Eb-n (amelyet egy héttel később kö­vet a nőké) a magyarok célja többek között az lehet, hogy a régi, dicső útra visszatalálja­nak. Mert mindkét sportágban 1992-ig tartott az utolsó nagy korszak, azóta viszont gyakor­latilag teljesen elapadt az aranyeső. Berzicza a fő reménység Birkózásban emberemlékezet óta a kötöttfogás az erősebb szakágunk, utolsó két világve­rőnk, a barcelonai olimpia baj­noka, Farkas Péter és Repka At­tila is ebben a műfajban vitéz­kedett.- Most sincs ez másképp, nem véletlen, hogy tavaly is kötöttfo­gásban nyertünk két vb-aranyat: a 76 kilós Berzicza Tamás és a nehézsúlyú Deák-Bárdos Mihály révén - értékeli a helyzetet Bállá József szövetségi kapitány.- Valamelyikük aranyra vált­hatja most az ezüstöt?- Azt gondolom, jelenleg a teljes csapatból Berziczának van a legnagyobb esélye az Eu- rópa-bajnoki cím megszerzésé­re, de ő sem nevezhető első szá­mú esélyesnek. Sok függ attól, milyen lesz a mezőny. Nehéz­súlyban például a verhetetlen Karelin indulása gyakorlatilag eldönti az első hely sorsát.- Viszonylagos eredményte­lenségünk első számú oka so­kak szerint a Szovjetunió szét­esése, magyarul az, hogy az utódállamokból számtalan klasszis vehet részt a versenye­ken a korábbi egy szovjettel szemben...- Ez igaz, ugyanakkor a volt szocialista országok mindegyi­kében meggyengült a mezőny, hiányzik a korábbi motiváció. Inkább azt mondanám, a nem­zetközi mezőny összességében erősebb lett, ugyanakkor keve­sebb a kiemelkedő klasszis.- Köztük a kiemelkedő ma­gyar klasszis!?- így van. Ugyanakkor az a legnagyobb baj, hogy a honi sport általános visszaesése mi­att sokkal kevesebb a menő bir­kózó, így a legjobbaknak nincs méltó vetélytársuk a felkészülés során. Márpedig akinek nincs erős riválisa az edzéseken, az maga is nehezen lesz mások erős vetélytársa a versenyeken. Csollány végre célba érhet Tornában 1973 és 1992 között nagyon futott a szekér. Stílsze­rűen szólva Magyar Zoltán, Guczoghy György, Borkai Zsolt és Ónodi Henrietta egy szekér- deréknyi aranyat nyert.- Remélem, hogy az ezüst­korszak most véget ér, és ismét magyar tornász tiszteletére is eljátsszák a Himnuszt. Azt hi­szem, ez most nem csupán vágyálom, hanem reális esély - vélekedik a férfiválogatott szak­vezetője, Vereczkei István.- Hadd tippeljek: Csollány Szilveszter gyűrűgyakorlatára gondol.- Természetesen, és ezt nem is volt nehéz kitalálni. Egyrészt Szilveszter igazi klasszis ezen a szeren, amit az utóbbi években három világbajnoki és egy olim­piai ezüsttel már fényesen bizo­nyított, másrészt korábbi állan­dó legyőzője, az olasz Yuri Checchi már visszavonult, tőle nem kell félni.- Annál inkább a pontozók­tól, akik, ez nem titok, ebben a sportágban is élet-halál urai. Sok szakember szerint a már emlegetett Checchi is néha ne­kik, no meg a korábbi sikerei­nek köszönhette újabb és újabb győzelmeit.- Meg kell védenem az olaszt. Az utolsó vb-t leszámít­va mindig megérdemelten nyert. Másfelől meg a pontozók sem olyan teljhatalmúak már, mint régebben. A név persze számít, de azt kell mondanom, amit egy-egy klasszistól az ele­jén a „névtelensége” miatt el­vesznek, azt a pályája végén rendszerint visszakapja. Vesz­teség nem éri. Remélem tehát, hogy most Csollányon a sor.- Akár nyer, akár nem, a kér­dés attól még marad: véletlen volt a Barcelonáig tartó majd húszéves sikerszéria?- Természetesen nem. Sajnos, a magyar tornában, ahogy más sportágakban is, kevés a pénz, aki teheti, külföldre szerződött. Idehaza kevés az edző, kevés a versenyző, kicsi a konkurencia, azaz: nincs megfelelő táptalaj az igazi klasszisok felneveléséhez... Szekeres Tamás Reménykednek Ferrariék háza táján Forma-1 San Marinó-i Nagy díj, Imola Egy ország, egy Grand Prix. Ám az olaszok lelkesedését és a Fer- rari-csapat világszerte dúló nép­szerűségét akceptálva Bernie Ecclestone az 1980-as évek ele­jén úgy döntött, hogy még egy nagydíjat ajándékoz Itáliának. Ez lett a San Marinó-i Nagydíj, amit a városállamtól 100 kilo­méterre északra, a Bologna mel­letti Imola városában rendez­nek immár 18. alkalommal. Az Enzo és Dino Ferrariről el­nevezett pálya a városka köze­pén épült jó negyven éve. Az biztos, hogy itt aztán minden szem a Ferrarikra szegeződik, hiszen a maranellói főhadiszál­lás alig egyórányira van, úgy­hogy aludni is hazajárhatnának a fiúk, ha ugyan könnyű lenne az álmuk: ugyanis egy ország vár rendszerint győzelmet az ágaskodó ló csapatától. A dicsőséglista ugyan sovány, hiszen Pironi (1982) és Tambay (1983) diadalait leszámítva nem nagyon nyertek a Ferraristák. Ám az Argentin Nagydíj ered­ményének fényében bizakod­hatnak az olaszok. A McLa- renek két verseny alatt elvesz­tették mérföldnyi előnyüket. Jó, lehet azt mondani, hogy a Bue­nos Aires-i pályát nem a bika­erős Mercedes-motoroknak ta­lálták ki, ám van az igazságnak egy másik oldala is. Mégpedig az a régóta ismert tény, hogy Michael Schumacher jó pár ló­erőt kivált tehetségével és gyor­saságával. Nem kell alá feltétle­nül a mezőny legjobb autója, ha a gép nem esik szét, Schumi többnyire verhetetlen. Ha a Fer­rari állandósítani tudja legutób­bi formáját, Häkkinen és Coulthard számára nem biztos, hogy sétagalopp lesz a szezon. Főképp, ha a Williams is feltá­mad időközben, bár erre egyre kevesebb jel mutat. (méhes) Az angolok nagyon boldogok voltak a december negyedikéi, marseille-i sorsolás után. Glenn Hoddle szövetségi kapitány mondta a három ellenfél kilétének megismerése után: „Kifeje­zetten elégedett vagyok a sorsolással. A román együttes selejte­zőbeli szereplése tiszteletre méltó, nekem az az érzésem, hogy Iordanescu csapatával kell majd megküzdenünk az első he­lyért.” Szűk két hónapra a rajttól már nem annyira rózsás a kép. Az angol válogatott két előkészületi mérkőzése közül egyet sem tudott megnyerni (kikapott a Wembleyben a chilei­ektől!), a válogatott gerincét képező Manchester United kiesett a Bajnokok Ligájából, ráadásul Hoddle-nak szinte mindig öt­hat sérültje volt. Az „invalidusok” közé tartozott Paul Gascoigne, azaz Gázzá is. Az 1990-es vb és az 1996-os Eb (egyik) legjobb angol játékosa. Közben a skót Rangerstől az an­gol második vonalban szereplő Middlesborough-hoz igazolt. Hoddle sokra értékeli, de lehet, hogy lemond róla. Igaz, David Beckham személyében remek helyettes áll készenlétben. Az angolok fő ereje a csatársor: Alan Shearer mellett feltűnt az if­jú Michael Owen, aki februárban az évszázad legfiatalabb debütánsa lett az angol válogatottban. Pelé, a futballkirály a vi­lágbajnokság legnagyobb meglepetésének tippeli szereplését! A románok egy picit sajnálják, hogy nem egy évvel korábban játszották a világbajnokságot, a selejtezőkön szárnyaló gárdájuk lendülete azóta egy picit megtört. Nem használt a kapitány kö­rüli bonyodalom sem: Anghel Iordanescu a vb után Görögor­szágba szerződik, Victor Piturca, egykori játékostársa, majd já­tékosa lép az örökébe. Érdekes, hogy három román futballista (Lupescu, Raducioiu és legutóbb Vladoiu) is lemondta a vb-sze- replést a kapitánnyal való konfliktusa miatt. Viorel Moldovan ki­vételével alighanem a kulcsszerepet az „öregek” játsszák majd: a csapat ászai közül Hagi, Popescu, Selymes, Stelea már 1994- ben és 1996-ban is tagja volt Iordanescu együttesének. A kolumbiaiak sze­replése nehezen prog­nosztizálható. A ko­lumbiai válogatott 28 év után, 1990-ben Olaszországban ját­szott ismét a világbaj­nokságon. Az akkori csapatban a kapus René Higuita, a védő Alexis Mendoza, a középpá­lyás Carlos Valderrama és Leonel Alvarez, vala­mint Freddy Rincón vit­ték a prímet. Mindezt talán azért érdemes fel­eleveníteni, mert most a tékozló kapus szereplése kétséges, ám a többiek éppúgy a csapat vezéralakjai, mint nyolc eszten­dővel ezelőtt. Tulajdonképpen - elismerve azt, hogy Aristazábal nem rossz játékos - mindössze egy nagymenő tűnt csak fel az azóta eltelt periódusban: Faustino Asprilla. Ő viszont sokat sérült, s még többször kerül zűrös ügyekbe. A kolumbiaiak egyébként is gyakorta kerülnek ilyenekbe. Pél­dául Tony De Avila az equadoriaknak lőtt, döntő gólját az egyik, börtönben lévő drogbárónak ajánlotta - a dedikálást később kénytelen volt visszavonni. Ne felejtsük azt se, hogy René Higuita azért mulasztotta el az 1994-es vb-t, mert nem sokkal előtte szabadult a börtönből egy leányrablásban való közreműködése miatt. S főleg ne felejtsük azt, amiért a ko­lumbiaiak némi idegeskedéssel és félelemmel várják a világ- bajnokságot! Legutóbbi vb-szereplésük után, a hazatérést kö­vető napokban agyonlőtték Andres Escobart, akinek bűne annyi volt, hogy öngólt vétett az amerikaiak ellen! A tunéziaiak húsz év után lettek újra vb-résztvevők, veretle­nül, 10-1-es gólkülönbséggel jutottak el Franciaországba. A leg­utóbbi Afrikai Nemzetek Kupáján elszenvedett kudarc ellenére rózsaszín álmokat sző a csapat, hiszen a hazai klubokban játszó játékosokat erős csapatokból válogathatja össze Kasperczak. A legutóbbi, azaz az 1997-es kontinentális kupasorozatban a há­rom trófeából kettőt tunéziai csapat hódított el: az Etoile du Sahel megnyerte a kupagyőztesek serlegét, míg az Esperance de Tunis a CAF (az UEFA Kupa afrikai megfelelője) tornáját. A ke­retből Zhubeir Beyát és Adel Sellimit ismerik a leginkább Euró­pában: előbbi a német Freiburg, utóbbi a spanyol Jaén játékosa. G-csoport (Románia, Kolumbia, Anglia, Tunézia) Anglia-Tunézia: június 15., 14.30, Marseille Románia-Kolumbia: június 15., 17.30, Lyon Románia-Anglia: június 22., 21.00, Toulouse Kolumbia-Tunézia: június 22., 17.30, Montpellier Románia-Tunézia: június 26., 21.00, Saint-Denis Kolumbia-Anglia: június 26., 21.00, Lens ET/*-v i rmuni Cl LtDC ltd /II \ EGY LtbcNDA EIxTHE KEL \II>/ A legkedvesebb gól A könyv talán legérdekesebb fejezete az emlékezetes angol-magyar mérkőzésről szól. Buzánszky Jenő: Ha megnézi valaki a mérkőzésről készült filmet, láthatja a feszültséget Puskás arcán, amikor zászlót cserél Billy Wrighttal a kezdés előtt. De nem sokkal ezután már az angolok tűntek zavartabbnak. Puskás Ferenc: Hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem voltunk nagyon idegesek. Mindenki feszült volt, de ez elmúlt, amikor a pályára léptünk. Igye­keztünk nevetgélni és próbáltunk elfe­ledkezni arról, hogy milyen fontos ez a mérkőzés. A folyosón ácsorogtam már szerelésben, amikor megláttam az an­golok jobb hátvédjét, Alf Ramseyt, aki nem volt valami magas. Visszadugtam a fejem az öltözőbe és azt mondtam a többieknek: Ide figyeljetek srácok, minden rendben, van náluk valaki, aki még nálam is kisebb. Ez megtörte a fe­szültséget. De aztán igazán akkor könnyebbültünk meg, amikor végre a gyepre léphettünk és néhányat rúghat­tunk a labdába. Ez ugyanis elterelte a gondolatainkat. Buzánszky Jenő: Nagyon idegesek voltunk. Nem ismertük az angol játéko­sokat, mert a magyar sajtó az osztrák-magyar határnál távolabbra nem tekintett. A londoni magyar nagy- követség kulturális attaséja minden tőle telhetőt megtett, hogy informálja Sebest az ellenfél játékosairól, de fogalmunk sem volt, hogy a diplomata mennyire ért a labdarúgáshoz. Az öltözők előtti kö­zös területen mindegyikőnk a partnerét kereste a szemével. Szerencsére abban az időben az a szám, amit a játékos a mezén viselt, jelezte a posztját. Nem is­mertem Robbot, de lehet, hogy a saját csapattársai sem igazán ismerték, mivel akkor játszott először a válogatottban. Jól megnéztem magamnak és próbál­tam elkapni a tekintetét. Sokat megérez- het az ember, ha látja valakinek a tekin­tetét. Ahogy figyeltem őt, az adrenalin­szintem emelkedni kezdett. Megmér­tem a pulzusomat, körülbelül száz- nyolcvan lehetett a bemelegítés alatt. Az angolok közül az akkori jobbfe­dezet, Billy Wright érte el először a századik válogatottságot. Billy Wright: Azt hiszem, nagyon le­becsültük a magyarokat. Ráadásul nem csak taktikai téren. Amikor vonultunk ki a pályára, lenéztem az ellenfél lábára és észrevettem, hogy a magyarok fur­csa, könnyű futballcipőt viselnek, ami a bokacsont alatt végződött. Hátrafordul­tam a mögöttem lépkedő Stan Mortensonhoz és odasúgtam neki a vég­zetes szavakat, nem lesz itt semmi gond Stan, ezeknek még rendes szerelésük sincs. Tényleg ezt mondtam. Puskás Ferenc: Életem legkedve­sebb gólja lett az a harmadik, a hátra- húzós. Mindenki azt hitte, hogy ez be­gyakorolt mozdulat, de ez nem igaz. Egyszerű reflexmozdulat volt. A kapu­tól jobbra, az ötös szélén kaptam a lab­dát Czibortól. Háttal álltam a pályának és meg kellett fordulnom, de ekkor megláttam, hogy Billy Wright repül fe­lém, határozott becsúszással vetette magát a labdára. Úgy számította, hogy én befelé fordulok és ha ezt tettem vol­na, biztos, hogy engem a labdával együtt kilök a pályáról. Ezért ballal, a talpammal visszahúztam a labdát és bevágtam a hálóba. Magasan a rövid sarokba, ahová a kapus a legkevésbé sem várta. Még ma is azt mondom, hogy az ötvenhármas a kedvenc évem. (Részletek a Puskás Marketing Ta­nácsadó kft. gondozásában megjelent Dénes Tamás-Jamrich Klára Egy legen­da életre kel című könyvéből). * Az utolsó mohikánok: 3L Repka Attila és

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents