Békés Megyei Hírlap, 1998. április (53. évfolyam, 77-101. szám)

1998-04-11-13 / 86. szám

1998. április 12., vasárnap Közelről Ötödik oldal Locsol(kod)ás előtti vízszemle Bizony a tisztaságán még lenne mit javítani a Száraz-ér vizének, hogy a leányzók locso­lására is alkalmas le­gyen — mondta tréfá­san az egyik vízügyes szakember Mezőkovácsházán a hét végén tartott vízparti bejáráson. A húsvét előtti szemle oka pedig az a nemrég kidolgo­zott Phare-program, amely a Száraz-ér régóta várt rehabi­litációját szolgálja záros határidőn belül. Ezúttal a hi­dak állapotát mérte fel a bi­zottság. A terepszemlén a helyi önkormányzat műszaki cso­portja kíséretében a szegedi vízügyi igazgatóság tervező mérnökei, valamint a me­gyei közlekedési felügyelet szakemberei vettek részt. Elsőként a battonyai út mel­lett levő 67-es majori hidat tekintették meg, amelyet ta­valy életveszélyessége miatt lebontottak és egy ideigle­nes átjáróval helyettesítet­tek. — A száz éve épült át­ereszen manapság csak úsz­va mehet át egy kombájn — sommázta a látottakat „külső szakértőként” a ma­jor egyik lakója. Mint kiderült, valóban akad tennivaló, ezért úgy döntöttek, hogy a program keretén belül az említett híd helyett újat építenek, továb­bá a város területét érintő vízfolyáson még két híd ke­rül felújításra. Ezen túl a megyei környezetvédelmi felügyelőség a városházi hirdetőtáblán közszemlére tett programhoz április 20- áig még várja a lakossági vé­leményeket, javaslatokat. H. M. A 35. évad Gyulán Elkészült a Gyulai Vár- adásoknak a vár mögötti színház ez évi, 35. évad­jának művészeti prog­ramja. Az ünnepélyes megnyitó június 26-án este lesz. A nézők augusztus 16-ig majd’ mindennap láthat­nak előadást. Ezúttal a várrekonstrukció előreha­ladtára tekintettel nem ját­szanak a várudvaron, ha­nem a hagyományos tó­színpadon és a prózai élő­Megugatta a A Vám- és Pénzügyőrség Csongrád és Békés Me­gyei Parancsnokságá­nak munkatársai a már­cius 30-átói április 5-éig tartó héten 22 esetben derítettek fel jogsértő cselekményt összesen 5 millió 80 ezer 400 Ft értékben. Gyulán egy iráni pótkocsis kamion beléptetése rend­ben megtörtént, ám a kábí­tószer-kereső kutya a veze­tőfülkében „szagot fogott”. Nem véletlenül, hiszen a sebességváltó gumiharang­füves téren építenek szín­padot. A jegyek ára tíz fo­rinttal magasabb a tavalyi­nál, az árusítást most kez­dik Gyulán, Békéscsabán, Budapesten, de ország­szerte kapható. A színházbarátok többféle kedvezményes árú bérlet kö­zött választhatnak. A MÁV 50 százalékos kedvezményt biztosít a Gyulai Várszínház­ba látogatóknak. (ö) gumiharangot ja alatt egy nejlonzacskó­ban 10 gramm marihuána lapult. Battonyán K. M. török ál­lampolgár „elfelejtette” be­vallani, hogy személygépko­csijába 26 db női ruha­együttest, 30 db férfinadrá­got és 18 db férfiinget pakolt be. Három bolgár állampolgár­ságú nő Nagylakon CD-leme- zekkel bélelt kenyerekkel próbálta megtéveszteni a vá­mosokat. Az 1700 db tok nél­küli CD értéke 1 millió 373 ezer Ft. (gh) Engem szeress, ne mást! Nem tilos a féltékenység, ha okosan ,,művelik” ,Azóta nem flörtölök és nem kínozom azzal, hogy más férfi után érdeklődöm." Anikó már az első mon­datával belopja magát a szívembe. Vékony ter­metén testére simuló fe­kete-fehér mintás ruhát visel. Barna a haja, a szeme. Kiegyensúlyo­zott, jó kedélyű. Fülig ér a szája, amíg beszél. Nem úgy fest, mint aki a szörnyeteg, féltékeny férjéről tart majd kiselő­adást. — Az én tüneményes, Péter nevű férjemnek angyali módszere van a féltékenységre — kezdi Anikó. — Húsz évig volt aktív sportoló, 12 éve összetartozunk. Ifjú há­zasokként sporttársai­val sokat jártunk külön­böző bulikra. Sok jóké­pű srác volt ezeken a ta­lálkozásokon. S én mindegyikről tudni akar­tam, kicsoda. Nem győztem eleget kérdezget­ni: „ki ez a jóképű fiú?” S az én párom szó nélkül, lezserül megmondta, ki az, akit én jó­képűnek tartok. De azonnal hozzátette azt is, hogy „mellesleg egy korlátolt, buta pali” az illető. Amikor már az ötödik-ha­todik fiú is „hátrányos hely­zetű” volt, csak akkor döbbentem rá, hogy az én drága férjem sajá­tos módját válasz­totta a féltékenységnek. Nem mutatta ki, „csak lebeszélt” minden valamire való srác­ról. S amióta erre rájöttem, azóta még jobban imádom, mint azelőtt. — Mindezt a játékot tizenkét éve űzik? — Pontosan. Egyszer társaságban voltunk, amikor megtetszett, ismét megtetszett egy férfi. S ezt nem titkoltam Péter előtt. — Abban leli gyönyörűségét, hogy félté­kennyé teszi? — Nem erről van szó. Amióta ismerjük egy­mást, mindent megbeszélünk. Még azt is, ha tetszik valaki. Szóval, a társaságban valaki be­mutatott minket egymásnak. S Péter hagyta, hogy beszélgessünk. Igazán ekkor bukott le. Ekkor derült ki, hogy némán mennyire félté­keny. Udvariasan elnézést kért, s otthagyott minket. Begubózott, szinte magába roskadt. Tíz perc után jöttem erre rá, s utána siettem az asztalunkhoz, hogy — bár tudtam — megkér­dezzem, mi a baj. Soha egyetlen szóval nem tett szemrehányást. De lát­szott rajta, hogy szenved. — Miből vette ezt észre? — Iszonyatosan szomo­rú volt, s nekem majd meg­hasadt a szívem. Azóta nem flörtölök és nem kíno­zom azzal, hogy más férfi után érdeklődöm. Egyéb­ként pedig minden hátsó szándék nélkül ér­dekeltek az ismerősei, barátai. Amióta össze­tartozunk, az a szokásunk, hogy minden nap meglepjük egymást valamivel. Csekélységek ezek. Egy pár szerelmes sor, egy szál virág, egy kis csokoládé, egy csomag papír­zsebkendő. Szóval nem az a lényeg, hogy sokba kerüljön, hanem a gesztus. Mintha azt üzenné nekem a pár soros szerelmes levelé­vel, egy szál virággal: „Engem szeress, ne mást.” S ez a féltékenység nagyon-nagyon jólesik. így tessék féltékenykedni kedves fér­jek, barátok! Ebből soha sem lesz veszeke­dés, csak még mélyebb összetartozás. Béla Vali ,,Amióta rájöttem, jobban imádom, mint azelőtt!” Féltékenység! Meglehetősen csú­nya szó. Rettegni, félni kell attól, aki ebben a betegségben szen­ved. Hogy hányán lehetnek? Statisztika nem jegyzi a számú kát. Egy biztos: százezrek, mil­liók szenvednek ettől a kóros érzéstől. Elgondolkodtató, amit Tolsztoj ír a félté­kenységről: „Féltékeny-kedni annyi, mint megalázni magamat és őt!" Az alábbi történet fősze­replője — ha lehet így fogalmazni — okosan félti párját. Az ember legyen mindig felké­szülve a legváratlanabbra! Ám hogy ez a képességünk mennyire fejlett, az mindig utólag derül ki. A másság tiszteletben tartásá­val, a tolerancia jegyében, a leg­teljesebb diszkrécióval adom közre ezt a két történetet. — A békéscsabai belvárosban vettem fel egy férfit, Gyulára kérte a fuvart. Elő­ször a Vár sörözőbe mentünk, abban az időben csak az volt nyitva késő éjszaka is, merthogy amit most elmesélek, az Az átváltozás éjszakai fuvar volt... Utána a Veszély­hez vitette magát. El volt keseredve. Vé­gig magáról beszélt. Összeveszett a fe­leségével, aki tanítónő. A gyerekei már nagyok, a fia főiskolás, a másik éppen munkát keres. Nem gyakori, hogy ők a feleségével veszekednek, most is az anyósa miatt tört ki az egész. Ne hara­gudjak, nem akar fárasztani, de jólesik neki valakinek kipanaszkodnia magát. A Veszélybe meghívott vacsorázni is. Anyagilag jól áll, magyarázta, neki ez meg sem kottyan. Mérnöki végzettsége van, és vezetői beosztásban dolgozik. Hajnalban tettem le a Lencsési úti la­kótelepen. Amikor a fizetésre került a sor, szabadkozni kezdett, hogy nincs nála annyi, de ha nem bízok benne, fel­szalad és hozza, menjek fel vele én is nyugodtan, legalább a felesége nem hi­szi azt, hogy kurvázni volt. így hát, mert annyira erősködött, felmentem és az elmaradt kortesbeszéd vele én is. A lakás üres volt. Az egyik fi­ókos szekrényből kivett egy nagy köteg pénzt, és rendezte a számlát. Éppen in­dulni akartam, amikor csöngettek. Egy rendőr, egy orvos és két betegápoló állt az ajtóban. Utasomról rögtön kiderült, hogy elmebeteg, az intézetből volt ki­maradáson... Választási időszak volt. A nyugdíjas korú férfit a Lencsési lakótelepről vit­tem egy Békéscsabától harminc kilo­méterre fekvő faluba. Meg fogom látni, magyarázta útközben, hogy én is na­gyon jól fogom érezni magam. A kul- túrházhoz megyünk, mondta, ahol ne­ki beszédet kell mondania. Húsz évet dolgozott a falu termelőszövetkeze­tében mint párttitkár, szép emlékei vannak, sokan szerették. Szíves ven­déglátásban lesz részünk. A kultúrház előtt elég nagy tömeg vá­rakozott; amikor meglátták, hogy taxi érkezik, kíváncsian találgatták, ki érke­zett. Utasomat rögtön felismerték. Ő kö­szönt a tömegnek, néhányan fogadták, de a válaszok milyenségét egyáltalán nem lehetett szívélyesnek nevezni. Én a kocsiban akartam maradni, de utasom invitált, menjek vele, ne unatkozzak kinn, hallgassam meg a beszédét. Ám alig ment fel a színpadra, és kezdte vol­na el mondandóját, fütyülés, bekiabá­lás, lehurrogás kezdődött el a tömeg ré­széről. Az emberek az öklüket rázták, szitkok hangzottak el. Azok után, amit a téesszel csináltatok, még ide mersz jönni? — kérdezte valaki. Ezután a tö­meg megindult a színpad felé... A férfi nem mondta el a beszédét. Szerencséjére ahol van bejárat, ott van kijárat is. Ázon menekült. Akkor én már ott vártam. Nem üldözött bennünket senki szerencsére, de a kortesbeszéd is elmaradt. Pánics Szabó Ferenc VÉLEMÉNYEK Telefonon megkérdez­tük néhány olvasónkat, mi a véleményük a hús­véti locsolkodásról? Bacsa Mihály, 16 éves békéscsabai tanuló: Kisko­romban édesapámmal jár­tuk körbe a rokonokat, is­merősöket húsvétkor. Ak­kor mindig nagy élmény volt a locsolkodás. Most csak otthon anyukámat és a barátnőmet fogom meg­locsolni, máshoz nem me­gyek. Petrovszki Judit, 21 éves mezőberényi egyete­mi hallgató: Remélem sokan meglocsolnak majd, hogy el ne her­vadjak. Szerencsére a fiúismerőseim, unoka- testvéreim nem szoktak még le a locsolkodásról, de ha ők nem is jönnek, •a barátomra biztosan számítok. Kovács Éva, 28 éves orosházi eladó: Nagyon szép régi szokás, ebben a rohanó világban remélem nem merül majd feledés­be. Engem a vőlegényem és az édesapám fog meg­locsolni, persze csak köl­nivel, nem vízzel. Fülöp Zoltán, 32 éves gyomaendrődi vállalkozó: Mivel a családban sok a hölgy, nálunk kötelező a locsolkodás. Úgy látom régen nagyobb szokás volt locsolkodni, mint most, és azt is sajnálom, hogy egyre inkább elter­jedt, piros tojás helyett pénzt adnak a locsolko- dóknak. (y) Álom és valóság A minap a kormány újabb milliárdokat szavazott meg a fővárosnak - beruházás­ra. A dél-budai metró építé­se közel 120 milliárd forint­ba kerül, melyből a köz­ponti költségvetés 23 milli- árdot finanszíroz. A föld­alatti elkészültével minden bizonnyal enyhíti majd a főváros közlekedésének gondjait. A kormányzat az elmúlt esztendőkben sem bánt szűkmarkúan a világ­várossal, sok minden épült, sok mindennel gazdago­dott Budapest. Megmondom őszintén, egy kicsit irigykedem is ezért, de ugyanakkor szo­morúság is tölt el. Lelki sze­meimmel már látom, hogy hogyan is utazom az új sze­relvényeken. De nem álmo­dozhatok, mert nekem több százezer honfitársammal az országnak a keleti pere­mén kell élnem - hátrá­nyos helyzetű térségben. Átvillant rajtam: mi lenne, ha egyszer mondjuk a vi­dék jutna előnyhöz? S már­is költőm (a nem létező) pénzt. Egyebek között meg­épülhetne a tiszaugi híd, korszerűsíthető lenne az Alföld úthálózata, a falusi iskolák kisdiákjai egyenlő eséllyel vethetnék magukat a tudományok elsajátításá­ba... Addig viszont vala­mennyiünknek lemondá­sokkal itt kell élnünk. A föld felszínén, sárban, kátyús úton kell járnunk, s marad az álmodozás. —sz—

Next

/
Thumbnails
Contents