Békés Megyei Hírlap, 1998. április (53. évfolyam, 77-101. szám)
1998-04-11-13 / 86. szám
1998. április 11-13., szombat-hétfő 9 A pszi mesterei (33.) Látni nem csak szemmel lehet A szovjet birodalom felbomlásáig, mint ahogy szó volt róla, nem vagy csak szórványosan érkeztek hírek arról, hogy a kontinensnyi méretű országban milyen különleges képességekkel rendelkező emberek élnek. De minden titkolózás dacára azért időnként kiszivárogtak érdekes híradások a vasfüggöny mögül is. Tang Yu, aki a fülével olvas Az egyik ilyen történet, amely egy Takiniben lakó fiatal ukrán asszonyról szól, olyan érdekes volt, hogy 1962- ben még a Nature magazin is leközölte. A hírek szerint egy bizonyos Rosa Kulesova olyan fura képességgel rendelkezett, hogy más emberek szemével tudott látni. Kulesova egy gépgyárnak volt az alkalmazottja, ahol mint vasesztergályos dolgozott. Egy balesete során azonban mindkét szeme világát elvesztette. Ráadásul még a sérült szemgolyókat is el kellett távolítani. A baleset után pár évvel Kulesova asszonynak gyermeke született. Ekkor fedezte fel, hogy olyan képességgel rendelkezik, amelynek vélhetőleg csak nagyon kevés ember van birtokában. Az történt ugyanis, hogy egy napon, amikor kislányát fürdette, a bal keze a gyermeke tarkójára tévedt, és a világtalan asszony hirtelen fényeket és színek kavargó káoszát látta. Először azt hitte, hogy csak képzelődik, de hamar rájött arra, hogy ha nedves kezét bárkinek a tarkójára helyezi, azonnal jelentkezik a fények és árnyékok játéka, amely lassan egy szabályos képpé áll össze a fejében. Sok gyakorlással elérte még azt is, hogy ha valakivel össze tudott szokni ilyen téren, még az újságok címeit is ki tudta betűzni. Ennek a képességének hamar híre ment, és egy napon az anyát felsőbb utasításra Leningrádba szállították vizsgálatok céljából. Abban mindenki egyetértett, hogy az asszony esetében csalás a szemek hiánya végett szóba sem jöhet. De a kutatók másra voltak kíváncsiak. Azt tudták, hogy Kulesova a kezével lát, és itt végeztettek vele olyan kísérleteket, hogy el tud-e olvasni olyan szövegeket, amelyeket egy lezárt borítékba helyeztek. Az asszony igen meg volt lepve a különös kérésen, majd pedig azon, hogy a szöveg olyan tisztán rajzolódik ki a fejében, mintha csak látna. Képes volt továbbá a különböző színeket is megkülönböztetni egymástól oly módon, hogy kezét a színminta fölé helyezte, és megérezte, hogy milyen szín van a tenyere alatt. Nem kell különösebb képzelőerő ahhoz, hogy rájöjjünk, mit is akartak a vak asszonytól. Hogy céljukat végül is elérték-e vagy sem, a Nature nem közölte. Ez a képesség bármilyen ritka is, egyáltalán nem ismeretlen az ember különleges képességeit vizsgálók körében. Látó ember esetében azonban gyakran derült már ki az, hogy csalásról van szó. A nagy illuzionistának, Houdininek is volt egy olyan trükkje, amit megfejteni a mai napig nem tudtak. A mutatvány abból állt, hogy a bűvész szemét miután bekötözték, az különböző szövegeket olvasott el oly módon, hogy a papírlapot, amelyen az írás volt, a homlokára szorította. Egy másik mutatványában pedig gondosan bekötözött szemmel kerékpározott London belvárosában, a legnagyobb déli forgalom idején. Az ő és Kulesova titkára adhat némi magyarázatot a „Kínai rejtély” néven 1979-ben szintén a Nature magazinban leközölt érdekes leírás. A cikk beszámol arról, hogy egy érdekes kísérletsorozatot végeztek Szecsuánban. Egy 12 éves kisfiú, Tang Yu ugyanis arra volt képes, hogy a fülével tudott elolvasni olyan írott szövegeket, amelyeket egy vastag borítékba zártak és a boríték mondjuk valakinek a zsebében volt. Tang szerint erre a képességre oly módon tett szert, hogy rendszeresen meditált, mivel egy speciális harcművészeti technikát tanult, amihez Wang Bin, aki a fenekével lát szükség volt a belső elmélyülés megtanulására. Csakúgy, mint a többi paranormális képességű embert, Tangót is csalással, szemfényvesztéssel vádolták, őt azonban ez cseppet sem zavarta. Szerencséjére egy olyan szakember kezébe került, aki már hallott és olvasott is ilyen esetről és elég nyitottnak bizonyult a témával kapcsolatban. Zheng Rongliang professzor egy felhívást tett közzé több napilapban is Kína-szerte, hogy olyan gyerekeket keres, akik nem csak a szemükkel tudnak látni. Talált is még 14 gyereket, 9-14 év közötti életkorral, akik különböző testrészükkel el tudtak olvasni olyan szövegeket, amelyeket egy dobozba zárva kaptak kézhez. Zheng professzor a gyerekeket egy pekingi orvoskonferencián mutatta be a nyilvánosságnak, ahol külföldi meghívottak is részt vettek. Nagy feltűnést keltettek ezek a gyerekek, akik könyökükkel, hasukkal, fülükkel vagy nyelvükkel olvasni tudtak, de a legkülönösebb egy 10 éves kislány, Wang Bin volt, aki a fenekével volt képes olvasni. A bemutató oly meggyőző volt, hogy még a legkétkedőbbek is kénytelenek voltak legalább azt elismerni, hogy a jelenséget igenis vizsgálni kell. Magyarázatot természetesen egyik esetre sem voltak képesek adni, a kutatók tudása mindössze arra volt elég, hogy a szem nélküli látást regisztrálják, és az ember olyan rejtett képességének ismerjék el, amire magyarázat nincs. Összeállította: Miki Ottó praWEI fehéren [ Hihetetlen ajánlat I Bizony hihetetlen ajánlat, amit egy békési asszony kapott. Egy köt- I vényt kézbesített neki a postás, szabályos tanúsítványt arról, hogy I nyert tízmillió forintot. Név, lakcím rendesen kitöltve, ahogy egy | gáláns céghez illik. A tanúsítványra a nagyobb nyomaték kedvéért 1 rányomtatták, hogy „Egyetlen példányban kiállított dokumentum”, I s az okmányt a tízmillát adományozó kft. igazgatóságának igazgató■ ja (van ám cím, meg minden, kell is ahhoz, hogy a magyar elhiggye I a nagy blöfföt), maga B. Ilona is alákanyarintotta, természetesen ■ nyomdai úton. Nem tudni persze, milyen rohadt nagy elfoglaltsága .akadhatott B. igazgatónőnek, hogy nem ért rá ezt az egyetlen hivaI talos papírt becses kézjegyével eredetiben ellátni? Merthogy a mel- I lékelt szabályzat szerint a nagy nyereményesőből csak egyetlen tíz- | millió hullott alá, az is a békési asszonyhoz. Nem is akart hinni a I szemének szegény, hamar előkapott tollat, levélpapírt, borítékot, rá I bélyeget, hogy véleményünket kérje. „Nagyon kevés jövedelemből gjügl nevelem két pici gyermekemet, ráadásul a szüleim házában lakunk. Tg szívességből. Ez a sok pénzbe kerülő rendelés átmenetileg anyagi ͧ| csődbe sodorna bennünket, de bennem van a kisördög, mi van, ha I mégis igaz, és tényleg enyém a tízmillió.” — írja. Majd elfelejtettem: ahhoz, hogy övé legyen a tízmillió, igényelnie | kell a pénzt, s mellesleg rendelnie vagy nyolcezerért ezt-azt a mel- | lékelt katalógusból. Ha kedves olvasónk nem szédül meg az öröm- I hírtől és nem rendel azonnal, hanem helyette elolvassa a mellékelt, | irtó rafináltan fogalmazott szabályzatot, esetleg rájöhet, át akarják I vágni. Miként százakat, ezreket még a megyében, az országban. Minden szabályos, minden korrekt — látszólag. Különben meg bü- I dös az egész. S ami igazából felháborító: büntetlenül megtehető. I Legalább akadna valaki, aki bemenne a postafiók mögötti címre és I lekenne egy nagy fülest a tanúsítvány kiállítóinak, amiért fillérekből ilg élő kisembereket akarnak rászedni. Árpási Zoltán i rr 1 111 Az Univerzál Kereskedelmi Részvénytársaság Faáru- és Háztartási Boltjába (Szent István tér 18.) R Elvárások: > szakirányú középfokú végzettség (érettségi) > minimum 3 éves kereskedelmi tapasztalat f > jó tárgyaló- és kommunikációs készség > erkölcsi bizonyítvány. Kérjük, hogy pályázatát (részletes szakmai önéletrajz, bizonyítványmásolat, fénykép) 1998. április 20-áig az alábbi címre küldje: Univerzál Rt., 5601 Békéscsaba, Pf. 73. . Bunkónia — ez a hazám? Mert némelyek így nevezik azt az országot, ahol élünk. Bunkóniát a bunkók lakják — ez nyilvánvaló. Nevét is róluk kapta a föld, mely eszerint bunkókat szül. Na, várjunk csak! Nemde mindenki síró gyermekként jön a világra? Igen, csak később válik a szokott bunkóvá. Persze — és ez itt a lényeg — csak akkor, ha nincsenek meg a polgárrá való fejlődés feltételei. Mikortól nincsenek meg nálunk? Nem szeretném elvetni a sulykot, de van annak már nyolcvan esztendeje is. Hogy időközben — néhány hullámzó évre, de legfeljebb egy évtizedre, mondjuk a húszas évek közepétől a harmincas évek derekáig — lélegzethez jutottak a polgári progresszió szószólói is, ez keveset változtat a lényegen. Mellőzzük most az ideologikus vagy történelmi elemzést. Legyen elég annyi, hogy a bajok, melyeket mindenütt jól érzékelt a polgárság, a házmesterek színeváltozásával kezdődtek. Nem, nem én találtam ezt ki; Kosztolányi ragadja meg a pillanatot az Édes Annában. „Délután — úgy öt óra felé — a Hungária-szállóban székelő szovjetház körül fölrebbent egy repülőgép...” Tudjuk ugyebár miről van szó — Kun Béla menekült az országból. Ezek után Ficsor házmester bekopogtatott a tulajdonoshoz: „Méltóságos uram — harsogta az emberke, hangosan, hogy az egész ház lakói meghallják —, méltóságos uram. — Elvtárs — üdvözölte Vizy —, hát maga az elvtárs? — Alázatos szolgája, méltóságos uram. — Jöjjön be, Ficsor elvtárs.” Talán Kosztolányi maga sem tudta, hogy milyen messzire mutató párbeszéd ez. Mert a „házmesterek” 1919 óta mindig kopogtatnak a háziurak, illetve a lakók ajtaján. Az elvtársak, a testvérek, a németek, a szovjetek, a bajtársak, a nemzetőrök, a karhatal- misták, a munkásőrök etc. nevében, és idők múltán újra kopognak, hogy diadalmasan jelentsék — ahogyan az Édes Anna házmestere: „Megbuktak... Megbuktak a zsiványok. Már szedik a sátorfájukat.” A történelmi kataklizmák közepette valakiknek mindig szedniük kellett itt a a sátorfájukat (olykor egészen ellentéte hatalmak büntették mindig ugyanazokat), de a „ficsorok” maradtak — szorgalmasan cserélgetve a karszalagokat, pártjelvényeket, s írták a feljelentéseket: a méltóságos urakról; az elvtársakról; a fasisztákról; a kommunistákról; a német, illetve a szovjet barátokról — mikor, melyik hatalom szolgálatában álltak éppen. Hogy aztán a ficsorok hitványsága, vagy a polgárok gyávasága ártott többet a morálnak, ezen ki-ki elgondolkozhat. (Egyébként a legkisebb falunak is mindig megvolt a maga néhány ficsorja — ha nem is házmesterként.) A lényeg, hogy a folyton változó világban — noha jelentős javak halmozódtak fel, akár szellemiekben is — a polgári erkölcsiség szétzilálódott. Viszont az úrhatnámság, proccság, kivagyiság, dzsentroid magatartás satöbbi, az mindig virágzott; a hivatalok és „vadásztársaságok” szellemisége nemigen változott az elmúlt két-három emberöltőben. Ámbár volt idő, mikor a fo- káderek családjában „elvtársnőnek” szólították Juliskát — a szobalányt. Rossz óráimban mindig hallom a cinizmus, a pökhendiség elutasító, lesajnáló mondatait. Egy kis mutatvány — ötven esztendő hozadékából. Talán ötesztendős lehettem, mikor apámmal felkerestük a kisváros bankigazgatóját, hogy nagyapámnak (be volt táblázva az öreg tanyája) fizetési haladékot kérjünk. Apám számított az elutasításra, de arra, hogy megalázzák, kioktatják, szinte kidobják — nem. Fogalmam sem volt, miről van szó, de a beszédhangulat úgy hatott rám, hogy sírva fakadtam. A bankos vigasztalásul megajándékozott egy ceruzacsonkkal, a következők kíséretében: Ha hazaértek, firkáld össze anyád konyháját. (A banki lépcsőházat firkáltam össze — mint ellenálló.) Később aztán anyámat is láttam sírni, mikor hiába kérlelt egy gazembert, hogy ne valljon édesapám ellen a népbírósági tárgyaláson. — Ja, nem kellett volna izgatni a rendszerünk ellen — így a leendő tanú. RENDSZERÜNK?! De nem is a szöveg, hanem a szavak mögötti káröröm. Természetesen én sem úsztam meg. „Most már értem, hogy bírálataid osztályhelyzetedből fakadtak.” Micsoda mondat... A káder hülyeségét, szakmai analfabétizmusát kifogásoltam. De kegyesek voltak hozzám. „Most még meg tudtunk védeni..” Hogy legközelebb mi lett volna? Nem lett legközelebb — kitört a demokrácia. A polgári vagy afféle... Az újság János evangéliumából idéz: „Az igazság szabadít meg (szabaddá tesz) titeket.” (8.32) Dehát hol az igazság? Lesétálok az utcára, olyan jó tavaszi- as idő van, de már a szomszédos falnál megállítanak a hatalmas betűk: XY (itt egy politikus neve szerepel) HAZUDIK! Ezen a falon korábban az állt: SZERETLEK KATIKÁM! A szöveg pár száz méteren belül még néhányszor megismétlődik. Mit kezd az ember egy ilyen felirattal? Ahá, jön a választási küzdelem... Ilyen fegyverekkel, módszerekkel? Másutt meg azt olvasom a falakon, hogy a papok hazudnak. Még szerencse, hogy nem műemlékeken díszlenek ezek a feliratok. Mert akkor akár 20 (igen húsz) milliós bírságra is számíthat az elkövető — a kulturális alaptörvény értelmében. Mintha túlságosan sok volna a szankció, s kevés a lélekből vezérelt belső parancs. S folyton újabb javaslatok születnek. Némely diákok szeretnék bevezetni a tanárválasztást. TANÁROK LAPÁTON — olvasom. Szívesen látnék egy kérdőjelet az alcím után. Mert nem az az öröm iskolája, és a közéleti öröm sem az, ha lapátra teszünk valakit. De az igenis nagyon fontos, hogy LAPÁTRA TEHETÜNK! Ez már a működő demokrácia ismérve. Az erősödő demokratizmus pedig egyre inkább kiszorítja a bunkóságot hadállásaiból. Na, most befejezésül találni kellene egy-két jó mondatot. Találni, vagy akár lopni, átvenni, vendégül hívni... Kutat az ember emlékezete meg a könyvei között, aztán egyszerre csak felkiált: BECSÜLJÜK MEG A LEVÁLTHATÓSÁGOT! A szentenciaként ható mondatnak — a szerző Esterházy Péter — persze van előzménye. Nevezetesen: „A legsilányabb demokrácia is jobb bármilyen (puha, laza, soft, fáradt) diktatúránál. Égyenesen beszélve: Antall jobb volt, mint Kádár, és ez nem elemzés, megfontolás eredménye, ezt kapásból lehet tudni, egyszerűen abból, hogy előbbi leváltható, utóbbi pedig nem volt az. Horn is leváltható. Ez a fantasztikus a politikusokban. Ez nem kis dolog...” Gyarmati Béla: Dehát hol az igazság?
