Békés Megyei Hírlap, 1998. március (53. évfolyam, 51-76. szám)

1998-03-06 / 55. szám

Színek és szavak, (ö) E címmel képzőművészeti tárlatot nyit meg ma 14 órakor Gyulán, a Pándy Kálmán Megyei Kór­ház aulájában Konter László, a békéscsabai Jókai Színház Já- szai-díjas igazgató-főrendezője. Bemutatkozik Volent Kati fes­tő-grafikus és Kovács Zsóka költő. Énekel Pál Olga koncert­énekes, zongorán kísér Csontos Mihály művésztanár, verset mond Vincze Virág. Nyugdíjasoknak. (d) A közel háromszázas tagsággal gazdagodott békéscsabai jami- nai nyugdíjasklub márciusban is gazdag programot kínál tag­jainak. A szombaton 16 órakor kezdődő nőnapi ünnepségüket lapunk is támogatja, 15-én 15 órától nemzeti ünnepünkre em­lékeznek, 26-án 15 órától pedig előadásra várják a városi szoci­ális iroda vezetőjét, Tóth Jolánt. Sikerek... (ö) A gyulai Arany János Művelődési Égye- sület és a Mogyoróssy Könyv­tár március 9-én 18 órakor estet rendez Sikerek, kudarcok, hun­cutságok címmel. A vendég Bántainé Sípos Éva zenepeda­gógus. Közreműködnek az Er­kel Ferenc Zeneiskola és a Ka­rácsonyi János Gimnázium nö­vendékei. Társkereső nőnap, (b) A békéscsabai társkereső klub március 7-én 19 órai kezdettel nőnapi bálát rendez a Fehér Ga­lamb étteremben. Talpalávalót a Tűzmadár együttes szolgáltat. Tejporgyári eset. (e) Gyu­lán, a tejporgyárnál, a Csabai és a Virág utca kereszteződésében egy kerékpáros Békéscsaba felé köz­lekedett. A gyár előtt balra ka­nyarodott, amikor hátulról egy Trabant elütötte. A kerékpáros könnyebben megsérült. Avartüzek. (e) Két avartűzhöz riasztották a tűzoltókat tegnap, az egyik Dobozon, a másik Békéscsa­bán, a Lencsési lakótelep mögött keletkezett. A lángok értékben nem tettek kárt. Tetőtűz. (e) Háza melléképü­letében régi kályhába gyújtott be tegnap délután egy néni Gyula külterületén, Bicerén. A kályhá­ból szikra pattant ki, melytől meggyulladt a 6x3 négyzetméte­res épület tetőszerkezete. A kár becsült értéke 20 ezer forint. „KINEK MINÉL TÖBB­JE VAN, ANNÁL JOB­BAN KELL RETTEG­NIE, HOGY ELVESZTI.” (Leonardo Da Vinci) MEGYEI KÖRKÉP 1998. március 6., péntek Megújul a 44-es. (y) A Phare, az Európai Fejlesztési Bank és az Útalap támogatásából meg­újul a 44-es főút Békés megyei szakasza is. A munkálatokat Csabacsűd és Kondoros között, vala­mint Gyula belterületén a Bárdos- és a gyulavári-híd közötti szakaszon már megkezdték. A beruhá­zás keretében felújítják a burkolatot, kicserélik a KRESZ-táblákat és újra festik a burkolati jeleket FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER Egy esztendő KSH-számokban elbeszélve Fogyóban a megye lakossága Túlzás lenne megkongatni a vészharangot, de rózsásnak sem nevezhető' a megye helyzete — ezt mutatják a gazdaság és az életkörülmények 1997. évi főbb jellemző' statisztikai adatai. Az ipar teljesítménye szerény mértékben — 2 százalékkal — nőtt. A megye lélekszáma tovább csökkent, és igen magas az idősko­rúak aránya. Minderről azon a sajtótájékoz­tatón esett szó, amelyet tegnap Békéscsabán, a Központi Sta­tisztikai Hivatal Békés Megyei Igazgatóságán tartott vezető munkatársaival Végh Zoltán igazgató abból az alkalomból, hogy a héten került ki a nyom­dából az 1997. évet összefogla­ló jelentésük. A tavalyi év gazdasági, társa­dalmi folyamatait összegző me­gyei adatok alapján az igazgató a legfontosabb jelenségekre, in­formációkra hívta fel a fi­gyelmet. Mindenekelőtt arról szólt, hogy a megyei székhelyű ipari vállalkozások termelése tavaly 2 százalékkal nőtt, míg országosan ez a növekedés 15 százalékos. A termelés és az ex­port ágazatonként igen eltérően alakult, de a termelés hajtóere­jét mindenképpen az export je­lentette. A megyében tavaly 28 külföldi érdekeltségű vállalko­zás alakult, 130 millió forint jegyzett tőkével — a befekte­tők számára nem igazán vonzó ez a térség —, Nógrád megye után ide jön a legkevesebb pénz. Tovább fogy a megye lélek­száma: 400 ezer alá esett a né­pességszám. 1998. január 1-jén 398 ezer lakost regisztrálhatott a hivatal. 1960 óta tehát mintegy 75 ezer fővel csökkent a lakos­ság. Az ok 1996 óta a természe­tes fogyás, azt megelőzően pe­dig hozzájárult az elvándorlás. Igen magas, 21,5 százalék a 60 év feletti népesség aránya: Bé­kés Hevessel együtt a „leg­öregebb” megye. Ami a béreket illeti, az alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete errefe­lé mintegy 20 százalékkal alatta marad az adott ágazat országos átlagának, ami akár 10—20 ezer forintot is jelenthet. A tájékoztatón az idei felada­tok közül kiemelte az igazgató az adatgyűjtési rendszer folya­matos korszerűsítését, és bemu­tatta a hivatal friss kiadványait, tájékoztatóit. Tóth Ibolya Közlekedésbiztonság gyermekszemmel A Szarvasi Rendőrkapitányság területéről 14 iskola és 18 óvo­da nevezett a közlekedésbizton­sági rajzpályázatra. A 124 rajz­ból a Szarvasi Balesetmeg­előzési Bizottság szervezésében tegnap nyílt kiállítás Szarvason, a Petőfi Sándor Általános Isko­lában. Mint az a megnyitóünnepsé­gen elhangzott, a Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottság a Fékút a Gyermekekért, a Közle­kedők Biztonságáért Alapít­vánnyal és a Békés Megyei Pe­dagógiai Intézettel közösen ne­gyedik alkalommal hirdette meg a közlekedésbiztonsági rajzpá­lyázatot. Az intézmények koráb­ban saját kiállításaikon válasz­tották ki azokat a rajzokat, me­lyeket továbbküldték a pályázat mostani fordulójára. Szarvason tegnap az óvodások, valamint az alsó és a felső tagozatosok kor­osztályából három-három első helyezettet választott ki a zsűri. Ok szerepelnek majd a megyei rajzkiállításon. Első helyezett: az óvodások közül Szabó Sándor, Déva- ványa; Kiss Anita, Gyomaend- rőd; Ábrahám Vivien, Szarvas, az alsó tagozatból Kóródi Kata­lin, Békésszentandrás; Rácz Zsolt, Ecsegfalva; Furár Barba­ra, Kardos, a felső tagozatból Kovásznál Nóra, Gyoma- endrőd; Mázán Tamás, Szarvas; Zubor János, Szarvas. Intézmé­nyi díjat kapott a szarvasi Vasút úti óvoda és a Hunyai Általános Iskola. A Szarvasi Baleset­megelőzési Bizottság hét külön- díjat is kiosztott. (r) 1848 jegyében Gyulán A forradalom és szabadságharc 150. évfordulóján egész napos rendezvény lesz március 7-én, szombaton Gyulán, az Erkel Fe­renc Általános Művelődési Köz­pontban. Az intézmény művésze­ti iskolája és a Viharsarok Néptáncszövetség első ízben szervezi meg az alapfokú művé­szeti iskolák Békés megyei fóru­mát, a harmadik megyei tánc­háztalálkozót népművészeti kira­kodóvásárral egybekötve a Békés Megyei Művelődési Központ, a Békés Megyei Népművészeti Egyesület és a megyei önkor­mányzat támogatásával. Megyénkben 10 alapfokú mű­vészeti iskola működik, melyből négy képzőművészeti tanszaldcal is rendelkezik. Az 1848-hoz kap­csolódó alkotásaikból rendezett kiállításukat 9 órakor nyitja meg dr. Németh Csaba, a gyulai Erkel Ferenc Múzeum igazgatóhelyet­tese, közreműködik a gyulai mű­vészeti iskola népzene tanszaká­nak zenekara. A kamuti, csorvási, békéscsabai, szarvasi, gyoma- endrődi, gyulai, szeghalmi, mezőkovácsházi néptánc tansza­kosok színpadi bemutatója 10 órától látható, köszöntőt Salamon Ferencné, a Zeneiskolák Orszá­gos Szövetségének elnökségi tag­ja mond. Délben gyermektáncház kez­dődik, majd 15 órakor a Viharsa­rok Néptáncszövetség együttesei­nek színpadi bemutatója Szilágyi Menyhértnek, a megyei kulturá­lis bizottság elnökének köszöntő­jével. Fellépnek a szarvasi Tessedik, a makói Maros, a bé­késcsabai Kistabán, a Csaba Nemzetiségi, a Balassi, a Balkán, a gyomaendrődi Körösmenti, az orosházi Alföld, a méhkeréki Nyisztor György Hagyományőr­ző, a gyulai Körös és a med- gyesegyházi Tavasz táncegyütte­sek. Sz. M. Félmillió forint a nyomravezetőnek (Folytatás az 1. oldalról) kipakoltam a pénzt, erre már a kolléganőim is a teremben vol­tak, közben a kísérő azt üvöltöt­te „Befele! Lövök!” — idézte fel a részleteket a pénztárosnő. — „Hasra! Feküdj!” követ­kezett, majd felszólított, hogy egyikünk pakolja be a pénzt, Editke megtette. A társa ezalatt fedezte, és közben kirámolta a kasszában lévő kétszázezer kö­rüli összeget. — „Nincs több? Többet! Többet!” — üvöltötte a páncél- szekrénynél lévő. :— „Végeztél?” — hangzott a kérdés kintről. „Igen.” Majd ránk csukta az ajtót és távozott, mondván: ne mozduljunk! Edit­ke állt fel először, megnézte a motor rendszámát, riasztotta a rendőrséget. Tegnap is különös dolog tör­tént: délelőtt bejött egy negyven körüli férfi azzal, hogy a veze­tőt keresi, nyomozó és a bizton­sági rendszerünk érdekli. — Kértem, hogy igazolja magát, mire azt felelte, hogy a rendőrség igazolja. Mondtam neki, hogy nem sokára jönnek a rendőrök, majd ha igazolta ma­gát, beszélhetünk — emlékezett a kirendeltségvezető. Az ide érkező rendőröknek útlevéllel igazolta magát, azok meg bevitték. Kiderült, egy kö­rözöttről van szó. Both Imre A felvételünkön látható pult jobb oldali részén tartózkodó pénztáros hölgyre irányult először a fegyver csöve. A rabló közben azt üvöltötte: „Bankrablás! Álljanak fel!” FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER Minden szempontból megéri! nem drága! íves, nyomatékos MOtcvek! /Hasfaléi nagyon jó! Minimális fogyasztás! FORD Békés Mobil, Békéscsaba, Szabolcs u. 38. Telefon: (66) 451-150. Javítási és karbantartási anyagok forgaf- mazására szakosodott belgiumi székhelyű nemzetközi vállalatlánc több éve sikeresen H. ..M..ff...fi...ift..ÜLX. működő, önálló magyarországi leányvállalata a MAIN-SYSTEMS HUNGARY területi képviselőt keres Békés megye területére. Az ideális jelölt határozott, jó kommunikációs készségű; műszaki beállítottságú, saját gépkocsival rendelkező szak­ember, aki a karbantartás területén otthonosan mozog. A cég kiemelt kereseti és előrelépés! lehetőséget, valamint megfelelő forgalom elérésekor szolgálati autót biztosít. Kézzel írott, fényképes önéletrajzát 1998. 03. 17-ig az alábbi címre küldje. 1441 Budapest, Pf. 111 Dráma az oktatásban Dráma az emberben, dráma az oktatásban címmel kezdődött csü­törtökön nemzetközi konferencia és drámapedagógiai módszerek bemutatója Békéscsabán, a Szabó Pál téri Általános Iskolában. A há­romnapos konferenciát — mely­nek szervezői a megyei művelődé­si központ, a Körös-vidéki Drá- mapedrjógiai Társaság és a Sza­bó Pál téri Általános Iskola — Gaál Ferenc, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium főosz­tályvezető helyettese nyitotta meg. A passzív befogadásra épülő oktatási gyakorlattal szemben a modem pedagógia egyik ága a tanítás eszközéül használja a drámát az oktatásban. Ez nem pusztán színjátszást takar, és nem is terápiás céllal alkalmaz­zák. A konferencián az előadá­sok mellett bemutató jellegű programok is helyet kapnak. A hazai tapasztalatok mellett a külföldi drámapedagógia hely­zetével is megismerkedhetnek a résztvevők. A helyi előadók mellett Angliából, Ausztriából, Szlovákiából, Romániából és Jugoszláviából érkeztek elő­adók. A külföldi modelleket be­mutató előadások közül érde­kesnek ígérkezik a leedsi iskolát ismertető előadás, ahol művé­szek, üzletemberek és pedagó­gusok közösen kialakított prog­ramja szerint folyik az oktatás. A konferenciát negyedik al­kalommal rendezik meg, de idén először vesznek részt nagy számban külföldi előadók a programokon. Szombaton a ren­dezvény kerekasztal beszélge­téssel zárni, ahol a tervek szerint arról is szó esik majd, kialakít­ható-e egy állandó műhelymun­ka, melynek kisugárzása lehet a környező országok, elsősorban Románia felé. K. A.

Next

/
Thumbnails
Contents