Békés Megyei Hírlap, 1998. március (53. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-23 / 69. szám
1998. március 23., hétfő HAZAI TÜKÖR A méhész élete nem olyan édes Nem tudom, kiszámolta-e már valaki, hogy egy méhecske egyszerre mennyi mézet cipel, mennyi idő alatt, s milyen munkával gyűjt össze egy kilogramm nektárt, amit azután az ember elvesz tőle mindennapjainak megédesítésére. Az apró bogarak virágról virágra szállva, hihetetlen szorgalommal, grammonként gyűjtögetik össze a természet ajándékát. Pénteken este a megye méhészei a bélmegyeri művelődési házban tartották gyűlésüket, melyen először Pongrácz Ferenc, a zalaegerszegi „MM” Méhészeti Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója, mint megyei felvásárló adott tájékoztatót az elmúlt évről, s a cég idei terveiről. A szakember elemzéséből kitűnt: a méhészek számára nem volt jó év a ’97-es esztendő, ugyanis az előző évi 2 ezer 300 tonna felvásárolt mézzel szemben tavaly csupán 870 tonnát tudtak felvásárolni. A mennyiségi csökkenés minőségi visszaeséssel párosult, s a mézhiány miatt a korábban oly szigorú nyugati vevők is minőségi engedményeket tettek. Mivel a világpiacon is mézhiány van, így érthető, hogy manapság a szokásosnál magasabb a méz felvásárlási ára. A vegyes virágmézért az átvevők kilogrammonként 300, az akácmézért 500 forintot fizetnek. Az idei kilátások sem kecsegtetnek sok jóval, ugyanis a zord tavaszban fagykárt szenvedtek az erdők, a gyümölcsösök. Illés Kálmán, az Országos Termék Tanács elnöke elmondta: a magyar méztermés háromnegyed része exportra kerül, s ennek többségét az EU országaiba szállítják. Tavaly 7 ezer 655 tonna mézet termeltek exportra a magyar méhészek, ami több mint 14 millió dollár bevételt jelentett. Szelekovszky László természetvédelmi felügyelő az akácosok telepítéséről, s azok támogatásáról szólt. —sz— Jehova Tanúi Orosházán Csaknem ezren kísérték figyelemmel Békés és Csongrád megyéből a „Tartsátok élénken elmétekben Jehova napját” témájú előadássorozatot a hétvégén Orosházán, az Eötvös téri általános iskolában. A körzetkong- resszuson elhangzott, hogy az emberiség egy fordulópont előtt áll, és Jehova napja minden embert érinteni fog. Aki a Biblia útmutatása szerint cselekszik, túlélheti ezt a napot. Ezután részesévé válik egy olyan emberi társadalomnak, mely mentes az igazságtalanságtól, a bűnözésViszik a húst A Vám- és Pénzügyőrség Csongrád és Békés Megyei Parancsnokságának munkatársai a március 16-ától 21-éig tartó héten 8 esetben deviza-, 24 esetben vámszabálysértés, 7 esetben pedig csempészet miatt kezdeményeztek eljárást. Lökösházán és Battonyán 28 ezren lépték át az államhatárt. A két átkelőhelyen vámköteles árut 29 utas jelentett be, a kiszabott vám értéke 250 ezer Ft volt. Battonyán négy, Törökországból autóbusszal hazatérő magyar állampolgár nem tett bejelentést a magukkal hozott különféle konfekcionált ruházati termékekről' Négyüktől összesen 477 ezer 630 Ft értékben foglaltak le pólókat, dzsekiket, köntösöket és blúzokat. Három román állampolgár kitol, a betegségtől és a megélhetési gondoktól. A bibliai tanácsok követése napjainkban is hasznos, mert kiegyensúlyozottá és céltudatossá teszi életünket. Segít a mindennapos gondokat helyesen szemlélni, békésebb emberi kapcsolatokat kialakítani. Schubert József hírszolgálati munkatárs elmondta: a körzetkongresszus szombati napján 12 személy keresztelkedésével kimutatta, hogy élénken elméjében tartja Jehova napját. (c) Romániába sebb mennyiségű üzemanyag, cigaretta és 250 db konyharuha elrejtésével „érdemelt ki” 7 ezer Ft pénzbírságot. Lökösházán egy másik román állampolgár 18 kg húsáru kivitelének megkísérlésével követett el devizaszabálysértést. Feltűnő, hogy csak a szombati napon 108 kg nyers húst tartottak vissza a lökösházi vámosok. A bejelentett, de ki nem vihető csirke- és pulykacombot a magyar hatóságok megsemmisítik. Gyulán is egyre több élelmiszer-ipari terméket tartanak vissza vagy foglalnak le. Egy hattagú román csoport 239 db hús-, 432 db májkrémkon- zervet, 110 liternyi tejfölt és 121 kg baromfifelvágottat szeretett volna kivinni az országból az elmúlt héten. M. Gy. A rend őrzői fellélegeztek. A rendőrségnek juttatott 7,8 milliárd forint többlettámogatás eredményeként a közterületeken növekszik a rendőri jelenlét, lehetővé válik a rendőrségi gépjárműpark és az informatikai rendszer fejlesztése - hangsúlyozta Kuncze Gábor egy szombati sajtóbeszélgetésen. A belügyminiszter szerint végre megállhat a rendőrség adósság- állományának növekedése. Új honvédségi egészségügy. Gyökeresen átalakítják a honvédség egészségügyi rendszerét - közölte Keleti György miniszter. Kettéválasztják a honvéd-egészségügyet: a két budapesti, valamint a kecskeméti és a pécsi honvédkórház, a szanatórium és a rehabilitációs intézet a minisztériumhoz kerül, a vezérkarnál pedig csak az úgynevezett csapategészségügy marad. A feketegazdaság ellen. A vámtörvény és a jövedékiadótörvény egymásra épülve fejtheti ki a feketegazdaság elleni hatását - mondta Amold Mihály altábornagy, a Vám- és Pénzügyőrség országos parancsnoka vasárnap, a soproni vámnapok megnyitóján. Gőgl Árpád lemondott. Nem szervez országos demonstrációt a Magyar Orvosi Kamara - határozott szombaton a testület küldöttközgyűlése. Arról is döntés született, hogy elfogadják az országgyűlési választásokon induló Gógl Árpád elnök lemondását, helyére Kaán Miklóst választották. Még nincs stratégia. Az uniós csatlakozási tárgyalásokon követendő stratégia kialakítására csak a megbeszélések első szakaszának lezárulása után kerül sor - mondta Pataki Zsolt, a Külügyminisztérium főosztályvezető-helyettese a „Magyarország és a schengeni egyezmény” címmel rendezett biztonságpolitikai fórumon. A bajai bíróság szülésre kötelezne egy 13 éves gyermeklányt Melyik jogszabály az erősebb? Példa nélküli családi ügy váltott ki országos visszhangot: az abortuszellenes Alfa Szövetség bírósági ítélettel kívánja megakadályozni egy 13 éves leány terhességmegszakítását. Bár több törvény betűje is lehetővé teszi a kiskorú abortuszát, első fokon a magzatvédőknek adott igazat a bíróság. A történet banális, mégis, szinte az egész ország erről beszél. Egy 13 éves bajai iskoláslány teherbe esett egy 24 éves férfitól, aki ellen azóta megrontás miatt büntetőeljárást indítottak. A leány anyjával az abortuszbizottság elé járult, és megkapta az engedélyt a terhességmegszakításra. Időközben a leány gyóntatópapja is tudomást szerzett a terhességről, és ő riasztotta az Alfa Szövetség elnevezésű gyermekvédő ligát. Ennek vezetői — hogy megakadályozzák az abortuszt - egy joghézagba kapaszkodtak bele: felajánlottak százezer forintot a magzatnak, vagyis a jövendő gyermeknek, s úgy okoskodtak, hogy ettől az anya (vagyis a 13 éves leány) és annak édesanyja ellenérdekelt lett a leendő gyermekkel. Létezik ugyanis egy paragrafus, amely szerint ilyen esetben a magzat külön érdekeit már védheti a gyámhivatal. így is lett. A gyámhivatal ügyvédje polgári peres eljárást kezdeményezett az illetékes bajai bíróságon, és pénteken — első fokon — meg is nyerte a pert. Az abortusz elvégzését ilyen körülmények között a bajai kórház nem vállalta. A magzatvédelmi törvény 6. paragrafusa értelmében a terhesség a 12. hétig megszakítható, amennyiben bűncselekmény következménye (lásd liliomtiprás). Egy másik joghely szerint a terhességnek a 18. hétig véget lehet vetni, ha az anya cselekvőképtelen. Márpedig a Ptk. szerint a 13 éves leány még az. A per fellebbezéssel folytatódik, sail hetes magzat közben töretlenül fejlődik tovább. A Népjóléti Minisztérium tegnap vizsgálatot indított az ügyben. T. J. POROT Ravasz László-emlékülés. A jeles református püspökre emlékeztek szombaton Lakiteleken. Bölcskei Gusztáv református püspök egyebek között arról szólt, hogy Ravasz László „vértanúként” viselte az igehirdetéstől való eltiltást, a házi megfigyelést, és a haláláig tartó kényszerű elszigeteltségét. A víz világnapján. Országszerte a lehető legnagyobb mértékben össze kell gyűjteni és tározókban megtartani a csapadékot a felszín alatti vízkészletek gyarapítása, a talajok kiegyensúlyozottabb vízháztartása érdekében - hangsúlyozta Kovács Kálmán, a KHVM politikai államtitkára szombaton a víz világnapja alkalmából rendezett fórumon. Amit a POROTHERM® N+F építési rendszer tud, az nem mindennapi. Egy életre szól! A rendszer legújabb tagj a POROTHERM® 44 N+F, a szenzációs, új falazóblokk. Az eredmény a 44 cm vastag falazat és a minden eddig felülmúló hőszigetelő képesség ** ...............................;...........................................................................................................................................'............. S OVTYI JANOS WIENERBERGEI építőanyag-kereskedő <X,, C/ Téglaipari Rt. Mamiid P^-átnl ánrilte 1 S-pin ha ön címünkre elküldi háza Március <L6 aio ap s oeg j NAK terveit, ingyenesen kiszá a POROTHERM® N+F te r m é ke k re termék ek Iuennyi^ég T?rothe r m '/ ár —5°/<rfíedvezményt adunk. ráérem, küldjenek címemre részletesebb inTormációt ^ : *■ [ Név._______________________________ Békéscsaba, Kétegyházi út 18. sz. | k magánvásárló kivitelező □ (A Hűtőház után.) j C(m. □□□□ ............................................................ _ Nyitva: hétfőtől péntekig 7-16 Óráig, J Wienerberger Téglaipari Rt. nyomtatott s J r 0 , ,. 3 I 1119 Budapest, Bánfai u. 34. belövői 5 SZOITIDatOn /—ÍZ óráig. I Fax: 203-9988 Tel.:464-7040 kitölteni! POROTHERM NYERŐJÁTÉK: 1998 március 1. és szeptember 30. között Nyerje vissza a házára való POROTHERM N+F építőanyagát. Részletes információért forduljon helyi építőanyag-kereskedőjéhez! Sok múlik még az egyéni jelölteken Pártpolitikusok a közvélemény-kutatások adatairól A választásokhoz közeledve hétről hétre becsesebbek lesznek a pártszimpátiákat tükröző közvélemény-kutatási adatok, hisz a tapasztalatok szerint a mindenkori kampánycsendet megelőző utolsó felmérések majdnem egybeesnek a végeredménnyel. Szűk két hónappal a voksolás előtt hogyan értékelik a pártok a róluk február végén kiállított bizonyítványt? - kérdeztük néhány ismert politikustól. Ader János, a Fidesz-MPP al- elnöke: - A legfrissebb, március közepén készült Tárki- felmérés szerint az MSZP népszerűsége 34 százalékra esett vissza, miközben a Fidesz 32 százalékra tornászta fel magát. Ugyanezt a tendenciát támasztják alá a Gallup kutatásai és saját vizsgálataink is. Noha a ’94- es választásokon elért eredményünk nem igazolta vissza a közvélemény-kutatók „jóslatát”, most - a gyökeresen eltérő politikai helyzetre alapozva - hisszük, hogy valóban esélyesek vagyunk a győzelemre. Bernáth Balázs, a Független Kisgazdapárt főtitkára: - Tiszteletben tartjuk, de nem mindig hisszük el az efféle prognózisokat. Négy éve ilyenkor 5-7 százalékot tippeltek nekünk, s majdnem 9 lett belőle. Most azt mondják, 14 százalékon állunk, ami eleve nem igaz. Míg a közvélemény-kutatók többsége „célzottan” kérdezi meg az embereket, a mi megbízottaink a legkülönfélébb szituációkban — például a focimeccsre, templomba, buszpályaudvarra igyekvők körében - faggatóz- nak. Szerintünk a jelenlegi 20 százaléknál is jobb eredményt érünk majd el a választásokon. Füzessy Tibor, a KDNP ügyvezető alelnöke: — A választók megbocsátották pártunknak a belső viszályt és békétlenséget, s díjazzák, hogy a visszaesés, majd némi stagnálás után ismét lendületesen képviseljük alapelveinket. Feljövőben vagyunk. Most 3 százalék körül állunk, de tekintettel arra, hogy a kutatók ’90-ben és ’94-ben is a ténylegeshez képest 2-3 százalékkal alulértékelték a KDNP-t, nem lehet gond a parlamentbe való bejutás. Gémesi György, az MDF ügyvezető elnöke: - A Szonda Ipsos szerint 2, a Gallup és saját magunk felmérései szerint 5 százalékon állunk, de a választásokon 8-10 százalékra számítunk. Optimizmusunk egyik oka az, hogy az MDF-re ’94- ben voksolók 30 százaléka — mintegy 150 ezer polgár - még nem döntött. Valószínűleg az MSZP vagy a Fidesz lesz a befutó, bár a szocialisták a Dunaügy eltaktikázásával jelentős vérveszteséget szenvedtek. Kónya Imre, az MDNP elnökségi tagja: - Egy olyan új pártot, mint a miénk, az egyéni jelöltek helyi népszerűsége emelhet magasabbra. Ezért is mondja a néppárt: mostani 1 százalékunk csak a jéghegy csúcsa. Az elmúlt két évbén tartott időközi és polgármester-választásokon elért 10 százalék körüli eredményeink is bizonyítják: az emberek zöme fogékony az újfajta alternatívára, sokan ugyanis mint legkisebb rosszra szavaznak majd az MDNP-re. Szekeres Imre, az MSZP frakcióvezetője, kampányfőnök: - A biztos pártválasztók körében mért 37 százalékos támogatottságunk jobb eredmény, mint amennyivel a ’94- es választásokat megnyertük. A polgárok zömének ezt a komoly kötődését politikai döntéshozatalainknál is figyelembe vesszük. Noha májusig riválisaink is igyekeznek kihasználni a rendelkezésre álló mozgásteret, a felmérések szerint a bizonytalan szavazók közül többen a szocialistákra fognak voksolni. A számokat illetően nem bocsátkoznék spekulációba, hisz a dolog úgyis az egyéni körzetekben és a második fordulóban dől majd el. Szent-Iványi István, az SZDSZ frakcióvezetője:- Egyre komolyabban kell vennünk a lakosság véleményét még akkor is, ha a finisben apróbb meglepetések születhetnek. Az SZDSZ iránt nő a szimpátia, ami arra enged következtetni, hogy a jelenlegi 10 százalékunkból 15 is lehet (’94 márciusa és májusa között is 5 százalékot ugrottunk). Sok múlik a jó kampányon és a rátermett egyéni jelölteken. Takács Mariann