Békés Megyei Hírlap, 1998. március (53. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-14-15 / 62. szám
1998. március IS., vasárnap FOTÓ: RIGÓ TIBOR Szendrey Júliának eljegyzési ajándékul Lepingáltatta magát a képírókkal Páratlan művelődéstörténeti szenzációról kaptunk hírt A tangó Afrikában született Az Egri Nyomda Kft. birtokában lévő nyomdagép 1848. március 14-én, Bécsben készült Részletek a forradalom igaz történetéből Egy jurátus hozta Bécsből a hírt Lánglelkű forradalmárok - így nevezi az utókor a márciusi ifjakat, így szól a másfél százados mítosz. Lánglelkűek voltak, vagy nagyon is reálisak abban a pillanatban, amikor egy jurátustól a hírt vették: „Most jöttem a hajóval. Nagy hírt hozok. Bécsben tegnap kitört a forradalom.” Március 14-e volt.- Lánglelkűek? Igen - mondja a történész, Katona Tamás. - Persze aligha lehet valaki a nap huszonnégy órájában lánglelkű, de az bizonyos, hogy ez a márciusi megmozdulás volt a világ egyik legtisztességesebb forradalma. Akik elindították - ők nyolcán: Petőfi, Jókai, Vasvári, Bulyovszky, Síikéi, Hamary, Gaál, Sebő - sohasem ültek be miniszteri bársonyszékbe, azok maradtak halálukig: közkatonák. Március 15-én reggel nyolckor a Pilvax üres volt. Csak a dadogós Sükei Károly ért oda a megbeszélt időben, de aztán elindult, hogy hebegve, egyedül próbálja meg elkezdeni a forradalmat. A kávéházban csak a pénztárosnő volt és egy őgyelgő tekeszolga. Azután mégiscsak megérkeztek a többiek, hogy végre némi késéssel, úgy kilenc óra tájban elinduljanak az egyetemhez. Petőfi, Bulyovszky Gyula, Jókai Mór ment elöl, Hamary Dániel, Sebő Antal, Gaál Ernő mögöttük. Vasvári Pálnak még volt valami elintéznivalója: addig nem mehetett, amíg nem elégítette ki Szendrey Júlia kíváncsiságát, melyik színésznővel töltötte az éjszakát. S amíg az előző éjszakáról beszélgettek, az ifjú történész Petőfi tőrös- botjából kirepítette a szuronyt. A legenda szerint ekkor kijelentette: „Jó jel! A szurony hegye Bécs felé mutat!” Vasvári tehát csak az egyetemhez érkezett. Azután egyre nőtt a tömeg, a Länderer és Heckenast nyomdánál Jókai szavára: „Ej, uraim, húzzuk be az esernyőket! Lehet, hogy egy óra múlva a golyók hullanak ránk eső helyett”, már ötezer paraplé zárja csattant. Az események nagyjából ismertek, de volt egy pillanat, amikor befellegzett volna a forradalomnak: ha tényleg nincs tömegbázisa. Irinyi József a nyomda előtt azt kiálltotta: „Polgártársak! Dél van, a nyomda fáradt munkatársai hazamennek ebédelni. De délután három órakor a Nemzeti Múzeumnál már mindenki kézbe veheti a kinyomtatott Tizenkét pontot és a Nemzeti dalt...” Hát ki látott már olyan forradalmat, amely ebédszünetet tart? És háromkor a Nemzeti Múzeumnál már valóban tízezrek kezében volt a kivívott sajtószabadság legelső nyomtatott műve. Lánglelkűek voltak? Igen. És fiatalok, akik akkor föl tudtak nőni a pillanathoz, megértették, mit kell tenniük. Ahogy Vasvári még március 14-én a pilvaxbeli beszédében mondta: „Ha a kedvező európai eseményeket elszalasztjuk, akkor ismét sínylődhetünk századokon át, senki bennünket meg nem fog szánni! ...” (róna) „H. LOSER IN WIEN, PRESSFRE KEIT, 14 MARZ 1848” - a felirat önmagáért beszél... A dagerrotípia hitelesen ábrázolja a költőt. Eszerint arca hosszúkás, arccsontjai erősek, homloka magas, haja a mai közhiedelemmel ellentétben nem hosszú és romantikusan lobogó, hanem inkább rövid, sörtés, a szeme pedig... Nos, a tekintete szúrós, majdhogynem komor. Szakállát és bajuszát - kortársi emlékezések szerint - kedvének megfelelően változtatta. Ami a ruházatát illeti: rendszerint fehér, kihajtott nyakú inget és fekete ruhát, zsinóros atillát viselt, de néha nyakkendőt is kötött. Sértődötten ír egy helyen arról, mi több, kikéri magának, hogy valamelyik osztrák titkos jelentés német ruhába „öltözteti”. Többé-kevésbé hasonlítanak a dagerrotípia meg-örökítette képhez a kortárs festői ábrázolások is - mondja Rózsa György -, de azoknál nem lehet elvonatkoztatni a művészek személyétől. Közismert ezek közül Barabás Miklós 1845-ben készült litográfiája. Ő különben többször is lerajzolta Petőfit. Petrich Soma - aki csak később használta az Orlay nevet is - többek között két, nagyon népszerűvé vált olajfestményt készített: 1848-ban a nemzeti színű karszalag nélküli, később pedig a karszalagos Petőfit. Mezey József olajfestményéhez - a feljegyzések szerint - 1846- ban ült modellt a költő, és véleményt nyilváníthatott Pap Zsig- mond cérazarajzáról is. Karikatúra is megjelent róla, Szerelmey Miklósé. Halála után százszámra örökítették meg a költőt különböző rendű és rangú művészek, többnyire a szabadságért életét is áldozó, romantikus hőst láttatva benne. Egyes vélekedések szerint a kortárs Barabás rajzait vette figyelembe 1871-ben Izsó Miklós a mai budapesti, Petőfi téren álló szobrának megtervezéséhez, amelyet halála miatt 1882-ben Huszár Adolf fejezett be. Deregán Gábor Talán nincs még egy olyan eleme a latin-amerikai kultúrának, amelyet annyira éles vita övezne újabban, mint a mindnyájunk által jól ismert tangót. A népszerű tánc köztudottan az olasz és a spanyol bevándorlók öröksége, legalábbis így tekintették eddig. A legújabb kutatások szerint azonban mindez tévedés. Ez a tüzes tánc az afrikai kultúrában gyökerezik. És erre történelmi bizonyítékokat is találtak. Az 1700-as évek végén az uruguayi Montevideo a rabszolgaimport fő támaszpontja volt: ide érkeztek az afrikai portugál gyarmatokról az emberkereskedők hajói, és innen szállították tovább a szerencsétleneket Argentínába, Peruba és Bolíviába. Az 1800-as években, amikor Uruguay csatlakozott a többi dél-amerikai kolóniában is folyó függetlenségi háborúhoz, felszabadított rabszolgákból álló elit csapatok is részt vettek a küzdelemben. A néger Joaquin Lezina, akit más néven Ansinának ismertek, a felszabadító harcokat vezető Jose Artigas tanácsadója lett. A csaták után dalokkal szórakoztatta társait. Amikor Uruguayban 1834-ben eltörölték a rabszolgaságot, az Ansina és mások által szerzett dalok már meghódították Montevideo utcáit, ahol a feketék sajátos táncokat adtak elő az újfajta muzsikára. S ez a tánc nem volt más, mint a tangó. Maga a tangó szó egyaránt jelentett dobot, táncot és azt a helyet, ahol a vallásos szertartásokat bemutatták. Érdekes módon a ma ismert tangó korai változata párhuzamosan alakult ki Montevideóban és a tőle több ezer kilométer távolságra lévő argentin Buenos Airesben. Az elmúlt százötven esztendő során aztán a tangót sokféle hatás érte. A rabszolgák zenéje és tánca színesedett a kubai matrózok habanérájá- val, a spanyol eredetű andalúz melódiákkal és a nosztalgikus olasz népdalokkal. De az alapritmus - akárcsak az észak-amerikai blueszenéé - afrikai maradt.- Tucatnyi olyan képzőművészeti alkotás maradt fenn az utókor számára, amely Petőfi életében keletkezett, amelyet láthatott, sőt, amelynek születésében maga is közreműködött, például modellt állt hozzá - mondja a dagerrotípiát fellelő művészettörténész, Rózsa György. A páratlan értékű relikvia megtalálását követően írt, Petőfi Sándor ikonográfiája című, máig egyedülálló tanulmányát a közelmúltban átdolgozta, kibővítette a Magyar Nemzeti Múzeum jubileumai kiadványa számára. A rajzok, festmények közül több az állandó kiállításokon is látható - magyarázza Rózsa György. - A dagerrotípiának azonban csak a másolataival, mondhatnánk, hogy a fénykép fényképeivel találkozhat az érdeklődő. Az eredeti példányt ugyanis óvni kell fénytől, hőtől, mechanikus hatásoktól. Óvják is gondosan, nem is volt soha kiállítva. Az ’50-es években Escher Károly fotóművész kísérelte meg a megkopott, ezüstözött rézlemez restaurálását. Valamelyest sikerült is javítania rajta, majd felvételeket készített róla. Jellemző egyébként, hogy a korszakalkotó technikai eljárás az 1837-es párizsi felfedezése után alig néhány évvel már Pesten is ismert volt. Petőfi állítólag ugyan némi gúnnyal szólt a költők, művészek hiúságát szolgáló divatokról, de azért ő is elment a festőkhöz, a „képírókhoz”, hogy „lepingáltassa” magát. Felkereste a pesti fotográfust is. Az elkészült fényképet a költő rendkívül nagy becsben tartotta. Olyannyira becsülte, hogy Szendrey Júliának eljegyzési ajándékként nyújtotta át. Később fiuk, Petőfi Zoltán örökölte meg a családi ereklyét, majd tőle került dr. Beliczay Imre főorvoshoz. A Beliczay- leszármazottaktól sikerült azután megszereznem 1949- ben a Petőfi Irodalmi Múzeum számára - teszi hozzá a művészettörténész. Ezekben a hetekben az évforduló kiállításai nemcsak Petőfi Sándor szellemét, hanem arcát és alakját is fölidézik. A kortársak, Barabás, Orlay Petrich Soma és mások rajzai, festményei élethűen örökítették meg a költőt. Az igazán hiteles ábrázolás azonban az a dagerrotípia, amelyre csaknem fél évszázada, 1949-ben bukkant rá egy művészettörténész, és amelyet a Petőfi Irodalmi Múzeum páncélszekrényében őriznek. IIhMII
