Békés Megyei Hírlap, 1998. március (53. évfolyam, 51-76. szám)

1998-03-11 / 59. szám

MEGYEI KÖRKÉP 1998. március 11., szerda Megkérdeztük olvasóinkat Hol és mennyi tejet vásárolnak? Komróczki Jánosné, 44 éves gyomaendrődi takarítónő: Naponta megveszem a két liter tejet. A család minden tagja szívesen issza, különösen a fiam, akinek a ő fejlődésben lévő szervezete megkívánja a napi egy litert. A tejet boltban veszem, az útbaesők közül ott, ahol olcsóbb. Most kilencvenért vettem. Jó lenne, ha a drasztikus áremeléseket a továbbiakban mellőznék. Bátori Gáborné, 56 éves gyomaendrődi nyugdíjas: — Odahaza sok tejet fogyasztunk, amelynek felét a boltban veszem, a felét háztól. A házit jobban szeretjük, mert zsírosabb és táplálóbb, s ami ugyancsak szempont, olcsóbb is. Jelenleg hatvan forint literje. Ám attól tartok ez az ár hamarosan emelkedni fog, hiszen a takarmány és az energia ára is drágul. Marjai Mihályné, 31 éves gyomaendrődi, gyesen lévő anyuka: — Naponta egy-két litert fogyasztunk, s ehhez jönnek a tejtermékek: tejföl, sajt, túró. Ha vásárolni indulok, több boltba betérek, s egy-egy élelmiszert ott szerzek be, ahol az olcsóbb. Arra is gondoltunk, hogy áttérünk a háztól vásárlásra, ám ahol lakunk, a környéken egyelőre nincs erre lehetőség. Hartmann Árpád, 16 éves nagyszénási diák: — Kukoricapelyhet és tejet reggelizem. Naponta egy liter tejet megiszom. A dobozos a kedvencem, ami valamivel drágább, mint a zacskós, de jobb ízű. Sportolok, futballozom és kézilabdázóm, kell az energia. Sok fiatal nem így gondolkodik, inkább kólára és édességre költi a pénzét. Az ombudsman a kovácsházi vízvitáról 1997. szeptember 9-én a Békés Megyei Hírlapban cikk jelent meg „A nem fizetőket szeretnék ténylegesen korlátozni” cím­mel. Az újságíró a mezőkovácsházi Ifjúsági lakótelep gyűlésé­ről közölt riportot. A cikk tartalma szerint az állampolgárok hátrányára kívánta a Vízművek az egyéni fogyasztást mérő órákat felszerelni. A vizsgálat hivatalból 1997. szeptember 16- án indult az Alkotmányban rögzített demokratikus jogállami­sághoz szervesen kapcsolódó jogbiztonsághoz és a szociális biz­tonsághoz való jog sérelmének gyanúja miatt. A Dél-Békési Vízművek Kft. üzemeltetési területén jelentős számú a társasház és lakóközös­ség. Az 1989 előtt épített társas­házak tervezésénél még jelentős állami támogatású víz- és csator­nadíjat vettek figyelembe, amit a lakóközösségek a vízfogyasztás mennyiségével arányosan meg tudtak téríteni a szolgáltatóknak, így nem jelentett gondot a főmé­rőn mért vízmennyiség utáni átalánydíjas fizetés. A lakásban felszerelt fo­gyasztói almérők is javítottak a helyzeten, mert a fogyasztók fi­gyelemmel tudják kísérni a ház­tartásukban felhasznált víz- mennyiséget és jobban el tudják fogadni, mint az átalánydíjas vízfogyasztás ellenértékét. A gondot továbbra is a bekötési vízórán és az egyéni mérőkön mért fogyasztás közti különb­ség behajtása okozza. Kapcso­lódott a problémához az is, hogy többen anyagi helyzetük miatt az almérősítést nem tud­ták vállalni, az átalánydíjat pe­dig nem fizették, sőt a hátralé­kot még bírósági végrehajtással sem tudták beszedni. A megvál­tozott gazdasági helyzet, az el­szegényedés miatt a fizetési készség egyre jobban csökken. Gondot jelentett az is, hogy a lakásban lévő almérők a szol­gáltató számára ellenőrizhetet­lenné váltak. Ugyanakkor, ha korlátozó intézkedésre kerül sor, a fizető fogyasztók is el­szenvedik mindazokat a hátrá­nyokat, amelyeket a fizetéskép­telenné vált szerződő feleivel szemben kénytelen alkalmazni a szolgáltató. Megkeresésemre a Dél-Bé­kési Vízművek Kft. ügyvezető­je tájékoztatott, hogy olyan almérők saját költségen történő felszerelését kezdeményezte, mely lehetővé teszi, hogy a nem fizetőket zárják csak ki a szol­gáltatásból. A szerződésben foglaltak teljesítőjét ebben az esetben nem érinti a vízkorláto­zás. A Vízművek ügyvezetője egy 12 lakásos társasházban az új rendszert kiépítette, melyet a hivatal munkatársai is megte­kintettek. A Dél-Békési Vízművek Kft. kidolgozott egy műszakilag megfelelő rendszert, ami egyenértékű a lakások egyedi vízbekötésével. A társasház la­kói egyedi szerződést kötöttek a vízszolgáltatóval. így előnyös helyzet alakult ki a szolgáltató és a fogyasztó között. A szol­gáltató közvetlenül a lakókkal került jogviszonyba és nem a lakóközösséggel. A felelőssége az egyéni vízmérő óráig tart. A 38/1995 (IV. 5.) Kormányren­delet a fogyasztókra nézve ked­vezőbb szerződések megkötését nem tilalmazza. A bekötési víz­órát kiiktatták a rendszerből, de fenntartható akkor is, ha nem minden lakó kéri az egyéni almérő felszerelését. Ebben az esetben a rendszeren kívüliekre a hivatkozott kormányrendelet szabályai az irányadóak. A kö­zös vízfogyasztás mérésére is felszerelhető ez a típusú mérő­óra. Az almérő a fogyasztók zaklatása nélkül ellenőrizhető. Közvetlen a lakás előtt korlá­tozható a vízfogyasztás, ha a szerződő fél az órán mért fo­gyasztás ellenértékét nem téríti meg. A szerelést a Vízművek a saját költségén végezte el. Ahol nem volt még óra felszerelve, ott kedvezményes áron értékesítet­ték az új típusú órát. Ahol fel volt már szerelve, ott ingyen bocsá­tották a fogyasztók rendelkezé­sére. A Vízművek célja az volt, hogy az egyre növekvő kintlévő­séget csökkentse, ugyanis ennek megfelelően kell a következő időszakban emelniük a vízdíjat. Lényegében tehát a fizető fo­gyasztókra terhelik a nem fizetők hátralékát. Ez a módszer pedig az állampolgárok további eladó­sodásához vezethet. A kft. ügyvezetője szerint az általuk alkalmazott megoldás a későbbiekben megtérül és nem sérti a fizető állampolgárok ér­dekeit. Tájékoztatása szerint megfelelő szigeteléssel, mely­nek jelenleg a kidolgozásán munkálkodnak, lengőfolyosós lakóházakban is alkalmazható ez a rendszer. A vizsgálathoz át­adták a rendszer műszaki terv­rajzát és a költségvetését. A 12 lakásos zárt rendszerű társasház szerelési munkálata, anyagkölt­séggel 213 755 Ft-ba került. A lakásokban történő csőtö­rés, csőrepedés esetén is azon­nali vízelzárással csökkenthető a vagyoni kár azzal, hogy a la­kás előtt elhelyezett főcsappal a vezeték rögtön elzárható. Ilyen­kor a többi lakásban nem korlá­tozódik a vízfelhasználás. A 38/1995. (IV. 5.) Kor­mányrendelet úgy fogalmaz, hogy a díjat nem fizető fogyasz­tókkal szemben alkalmazható a korlátozó intézkedés, tehát csakis azzal szemben, aki nem fizet. A díjat megfizető állam­polgároknak a vízszolgáltatás korlátozásából adódó vala­mennyi kárát az elzárást alkal­mazó szolgáltatónak meg kell térítenie, hiszen monopolhely­zete miatt egyoldalú szerződés­szegést követ el a szerződésben foglaltaknak eleget tevő fo­gyasztókkal szemben. A ma­gyar jogrend nem ismeri a kol­lektív felelősségre vonást, min­dig csak a vétkessel, felelőssel szemben engedi a szankció al­kalmazását. A Dél-Békési Vízművek Kft. e követelménynek is eleget tesz akkor, amikor az új rendszer ki­építésével a közvetlen vízelzá­rást lehetővé teszi. Gönczöl Katalin Szeptembertől: Nemzeti Alaptanterv Beszélgetés Magyar Bálint kultuszminiszterrel Az elmúlt héten dr. Magyar Bálint kultuszminiszter me­gyei kőrútjának részeként pe­dagógus fórumot tartott Szarvason. Ez alkalommal kértük meg, hogy válaszoljon néhány — az oktatásügyet érintő — feszítő kérdésre. — Miniszter úr meggyőző­en beszélt előadásában a Nemzeti Alaptanterv beveze­tésének fontosságáról. A szak­ma nagyobb része azonban korainak, előkészítetlennek tartja bevezetését. Mi indokol­ja, hogy ezt a véleményt nem vették és nem veszik figyelem­be? —- Az Európai Unióhoz va­ló csatlakozás halaszthatatlan­ná teszi az oktatás reformját. A NAT bevezetéséről még 1989-ben született meg a dön­tés, azóta eltelt kilenc év. Ha most csak az első osztályban vezetnénk be, újabb 12 év kel­lene ahhoz, hogy a reform vé­gigfusson a teljes iskolarend­szeren. Ennyi idő alatt a re­form akár értelmét is veszíthe­ti. — A NAT alapvető ellent­mondása, hogy az általa meg­szabott 6+4+2 iskolaszerke­zet nem illeszkedik egyetlen jelenleg élő iskolaszerkezet­hez sem. Az alapvizsga ketté­szakítja a középiskolai okta­tást, s az utolsó két évfolyam­ra pedig sem tananyagot, sem követelményrendszert nem szabott meg a NAT. — Ez valóban így van. Ugyanakkor a NAT egységes folyamatként kezeli az okta­tást az 1—10 évfolyamon. Nem teheti meg a pedagógus, hogy nem támaszkodik az előtte tanító kollégáinak mun­kájára. Az utolsó két évfolya­mon pedig az érettségi köve­telményrendszere szabja majd meg az oktatást. Felvetődik az átjárhatóság kérdése is. Bizo­nyos, hogy nem lesznek átjár­hatók akadálytalanul a közép­iskolák, de hát ezek a múltban sem voltak átjárhatók. Ha va­laki mégis iskolaváltásra kényszerül, meg lehet oldani esetleg különbözeti vizsgák letételével az átiratkozást. —Helyi tanterveket kell ké­szíteni. Erre sem képzettsége, sem ideje nincs a gyakorló pe­dagógusnak. Ezért ma az a gyakorlat, hogy „adaptálják" a már elkészült „helyi" tan­terveket. Elég furcsa, hogy például egy szarvasi iskola helyi tanterve más településen készült. — Soha nem volt arról szó, hogy a pedagógusoknak kell megírniuk a tanterveket. Erre szolgálnak a mintául elkészí­tett helyi tantervek, amelyek modulokból épülnek fel, s ezeket a modulokat lehet fel­használni a helyi tantervek ki­alakításakor. Elkészült egy or­szágos tantervbank, ezekből lehet lehívni a kiválasztott tantervmintát. — A pedagógusok tovább­képzésére szánt összeg „pántlikázott". A tanfolyam­kínálat túlságosan bő. Egy se­reg cég szervez mondvacsi­nált továbbképzéseket, amely­ről csak akkor derül ki, hogy értéktelen, amikor már késő. — Ez az ellentmondás ab­ból adódik, hogy a továbbkép­zésre fordítható összeget csak nagyon későn, sok küzdelem árán tudtuk kiharcolni. Elő­ször havi bontásban akarták adni, de így a tanfolyamok nem indulhattak volna meg. Az érv hatott, s az egy összeg­ben kiutalt pénzek kerültek az iskolákhoz, amelyeknek való­ban hiányosak voltak az infor­mációik az egyes továbbkép­zési ajánlatokról. A cégek olyan nagy számban jelent­keztek, hogy az akkreditálást lehetetlen volt elvégezni. Bí­zom abban, hogy a természe­tes szelekció hatni fog, s az akkreditáció is megkezdődik. Ezentúl a pénz is megjelenhet már havi bontásban, így több lehetőség lesz a tájékozódás­ra. — Több mint száz tan- könyvkiadó működik, a tan- könyvpiacon teljes az anar­chia. — A tankönyvpiac liberali­zálása hozta magával, hogy a tankönyvpiac áttekinthetetlen. Adminisztratív intézkedések­kel ezt nem lehet korlátozni. A piac működése kiszűri majd azokat a tankönyveket, ame­lyek értéktelenek. Ezeket nem fogják megrendelni. Kialakul majd az a néhány tankönyv- család, amelyet az egyes kör­zetek a helyi tantervekhez rendelnek, így megszűnik a jelenlegi valóban kusza hely­zet. — Ha most miniszter úr el­rendelné, hogy csak az első osztályokban vezessék be a NAT-ot, maradna idő az el­lentmondások feloldására, s népszerűségi indexe ugrássze­rűen megnőne. — Magam is tudom, mi­lyen lépésekkel lehetne nép­szerűséget növelni. Ezt a lé­pést azonban nem tehetem meg, mert egy törvényt egy miniszteri rendelettel nem le­het hatályon kívül helyezni. De akkor sem tenném meg, ha lehetne, mert — mint már em­lítettem — az oktatás reform­jával így is késésben vagyunk. Kutas Ferenc TIIIVE & JURY — Vállalkozás tervezése, beindítása — könyvelés garanciával, biztosítással — mérlegkészítés auditálás konsz. mérleg — könyvvizsgálat, igazságügyi könyv.-szak. — marketing, piackutatás, válságmenedzs. — tőkeközvetítés, pályázatkészítés — APEH-ügyintézés — vagyonértékelés. ÉRDEKLŐDNI: (66) 412-653 ÉS (6(1) 384-237. Minden típusú személy- és kistehergépkocsi műszaki vizsgáztatása a legsiakszerűbben, leggyorsabban a (Hagyat Autóklubnál. Cím: 5600 Békéscsaba, Szarvasi ut 82 325-653. TŐZSDEI ÉS TŐZSDÉN KÍVÜLI ÉRTÉKPAPÍR-KERESKEDELEM a CB Bróker Bt.-nél. Keressen fel minket, ha részvényeit érté­kesíteni vagy pénzét kedvező feltételek mel­lett befektetni szeretné. Részvényektől a kárpótlási jegyeken át az állampapírokig nálunk minden értékpa­pírjával kereskedhet. CB BRÓKER RT., Békéscsaba, Szabadság tér 11—17. II. em. Telefon: 453-338, (20) 561-534. ▼ rozsdamentes anyagból egyedi szerkezetek, élelmiszer-ipari berendezések gyártására, hegesztésére ▼ mezőgazdasági gépek, berendezések karosszériáinak javítására T lakatosipari munkákra ▼ gáz-, víz- és központifütés-szerelésre ▼ egyedi gyártású vasvázas épületek gyártására, helyszíni szerelésére s ▼ alumíniumcsónak gyártására. | ÍA LEGJOBB - választásT\ FORD ESCORT 1 év ingyen szervizzel! 3 Vagy év garanciával! További részletekről érdeklődjön személyesen! FORD ESCORT INO PROBLEM JOVOBE VEZET. FORD Békés Mobil, Békéscsaba, Szabolcs u. 38. Telefon: (66) 451-150.

Next

/
Thumbnails
Contents