Békés Megyei Hírlap, 1998. március (53. évfolyam, 51-76. szám)

1998-03-09 / 57. szám

MEGYEI KÖRKÉP 1998. március 9., hétfő Munkáltatói fórum, (y) A Békés Megyei Munkaügyi Központ gyulai kirendeltsé­ge március 10-én 14 órától munkáltatói fórumot rendez a sarkadi polgármesteri hiva­tal nagytermében. Az elő­adást a körzet munkáltatói­nak szervezik, az elhelyez­kedést elősegítő támogatá­sok, az alkalmi munkaválla­lói könyv és a munkaügyi el­lenőrzések témaköreiben. Dévaványai Hírlap, (i) Megjelent a ványai önkor­mányzat lapjának, a Dévavá- nyai Hírlapnak legújabb szá­ma. A lap egy teljes oldalon fényképes riportban számol be a napokban nagy sikerrel megrendezett könyvtár-nap­ról. A kiadványból részletesen megtudhatjuk azt is, hogy az erdélyi testvértelepülésről, Székelykeresztúrról érkezett küldöttség mivel töltötte dé- vaványai napjait. Kutyu idők. (ö) A Gyu­lai Várszínház Kossuth utcai kamaratermében március 10- én, kedden 19 órakor Kutyu idők címmel Raksányi Gel- lért önálló estjét láthatják az érdeklődők. Halálra gázolta, (b) Kór­házba szállítás közben belehalt sérüléseibe az az 54 éves gyomaendrődi férfi, akit szom­batra virradóan Mezó'túr és Gyomendröd között a 46-os fő- úton egy Scania típusú kamion elgázolt. Alkoholos befolyásolt­ság sem a kerékpárját toló fér­finál, sem a kamion vezetőjénél nem volt megállapítható. Őrizetben, (b) A Békéscsa­bai Rendőrkapitányság rend­őrei a hét végén őrizetbe vettek egy, a békéscsabai Városi Bí­róság által körözött személyt. Elkormányozták. (b) Vasárnapra virradóan Békés­csabán eddig ismeretlen tet- tes(ek) ellopták a Kinizsi utcai parkolóból a világoskékeszöld színű 13-as, GMT 111-es for­galmi rendszámú Suzuki Swift típusú személygépkocsit. Lebuktak, (b) Vasárnap haj­nalban Békéscsabán a Batsányi utca egyik butikja ajtójának nyitásával volt elfoglalva két he­lyi illetőségű fiatalember, ami­kor a kapitányság éppen járőrö­ző rendőrei rajtuk ütöttek. A vállalkozó szellemű „üzletembe­rek” őrizetben várnak sorsukra. „REMÉNYSÉGEINK SZERINT ÍGÉRGETÜNK, ÉS AGGÁLYAINK SZE­RINT ÁLLJUK SZAVUN­KAT.” (La Rochefoucauld) Latlelet egy öngyilkosságról (Folytatás az 1. oldalról) Ezek a vélemények bizonyosan K. M.-hez is eljutottak. Az alez­redes — mint utóbb kiderült — ettől kezdve élethalál harcát vívta a lelkiismeretével. Végül február 27-én, pénteken reggel főbelőtte magát. Terjedtek a rémhírek K. M. többszörösen elismert, a ranglétrán rendkívüli előlépte­tésekkel előre haladó rendőr volt, olyan zsaru, aki hivatását komolyan vette. Botlást sem tűrt környezetében, nem hogy bűnt. (Egy rendőrtársának fiát lelkiismeretfurdalás nélkül be­varratta négy és fél évre, mert bűncselekményt követett el.) Társai Victor Hugo Nyomorul­tak című regényének rendőrfel­ügyelője után Javert-nek becéz­ték. (Csak emlékeztetőül: Javert, a kötelességteljesítés szobra, amikor rádöbben arra, hogy erkölcsi okok miatt olyat kell cselekednie, ami nem fér össze lelkiismeretével, egész addigi életével, a folyóba öli magát.) K. M. öngyilkosságának kö­rülményei ismertek. Korábbi hivatali szobájában lőtte főbe magát. íróasztalán több papírla­pon búcsúlevele, rajta a szem­üvege, mellette a február 12-i eseménynapló kimásolt oldala, rendőrigazolványa, kulcscso­mója és néhány családi fotó. Nem gondosan megírt üzenetet hagyott hátra, az öt mondat ki­töltötte az egész oldalt. Az öngyilkosságot követő második napon az egyik orszá­gos televízió adásából a tévéné­zők megtudhatták, hogy a bú­csúlevélben K. M. azzal ma­gyarázta tettét, hogy nem bírta tovább nézni a körülötte folyó rendőrségi korrupciót, s név szerint megnevezte azokat, akik részesei bűncselekmé­nyeknek illetve azok eltussolá- sának. A lapok azonnal „ráharap­tak” a hírre, ám a rendőrfőkapi­tány határozottan cáfolta a tele­vízió állításait. Azt elismerte ugyan, hogy van búcsúlevél, de — mint mondta —, abban sem rendőrök nevei, sem adatai nem szerepelnek, utal viszont a háza előtti kommandós akcióra. A főkapitány a búcsúlevelet arra hivatkozva, hogy annak nyilvá­nosságra hozatalához a család nem járult hozzá, a sajtónak nem mutatta meg. Sőt az ügy­ben lényegében a temetés más­napjáig teljes „hírzárlatot” ren­deltek el. (Mint utóbb kiderült, a megyei főkapitányság legfel­ső köreiben vita folyt arról, hogy mégis be kellene mutatni a nyilvánosságnak a búcsúleve­let, de a rendőri vezetésnek nem volt bizalma a médiákhoz, még a meghatározó orgánumok ve­zető munkatársaihoz sem.) In­nentől úgy terjedtek a rémhírek, mint a rákos sejtek. A legjob­ban — tulajdonképpen mind a mai napig — az a nézet tartotta magát, hogy két búcsúlevél lé­tezik. Lényegében ezt a feltétele­zést gerjesztette munkatársunk­nak K. M. ismeretségi köréből — szavahihető személytől — szerzett értesülése, miszerint az öngyilkos osztályvezető táská­ját a főkapitányhelyettes az al­ezredes lakásán lefoglalta, ami­kor annak halálhíréről a csalá­dot értesítette. A táska lefogla­lásának tényét a cikkben a főkapitányhelyettes határozot­tan cáfolta, s azt a család sem erősítette meg. Búcsúlevelében K. M. ön- gyilkosságát azzal indokolta, hogy lejáratták. Nyilván a kom­mandós akcióra gondolt, s ne­vének meghurcolására. (Mint említettük, nevének lapokban való megjelentetéséhez hozzá­járult. Örök titok marad vi­szont, hogy tisztában volt-e ve­le, mit jelent az, ha nevének „kabátlopási ügybe” keverése túllép a főkapitányság falain és nyilvánosságra kerül.) Nagy kérdés továbbá, hogyan kerül­tek K. M. háza elé a komman­dósok? Rutinellenőrzés során, vagy — mint valószínűsíthető­en K. M. is hitte — tudatos rendőri akció nyomán, a lejára­tására. Ma már eléggé közis­mert tény: lánya barátja „benzinben utazott”, feltunkolt Mercedesekben szállította az olcsó üzemanyagot Romániá­ból át a határon. Az is tény, hogy fia javítgatta a lerobbant merciket. Innentől kezdve nem tudni, üzenni akartak-e K. M.- nek, vagy csak ráijeszteni a hozzátartozóira. Azt sem tudni, hogy a történtek a bulldog ter­mészetű feddhetetlen zsarunak okoztak-e lelkiismereti problé­mát? Feltételezhetően: igen. In­nentől kezdve hihette, hogy összetört benne a kötelességtel­jesítés javerti szobra. Hihette, hogy február 12-e óta már ő sem érinthetetlen. Hihette, már ő sem lehet olyan kemény, mint addig. Sebezhető. Kinek hisz a közvélemény? Ismerve az alezredes öngyil­kosságának döbbenetes törté­netét, nehéz elfogadni, hogy K. M. azért ment a halálba, mert korrupt rendőrökkel volt körbe­véve. Jóllehet többeknek tett olyan kijelentést, hogy ki akar­ják „csinálni”, mert túl sokat tud rendőrtársairól. Sőt mások­nak — újságíróknak, családtag­jainak, barátainak — azt is el­mondta, hogy hamarosan „ki­pakol”. Ha tényleg ez volt az indíték, nehéz elhinni, hogy két búcsúlevelet írt: egy cizelláltat nevekkel, adatokkal és egy má­sikat hevenyészetten, félig megbomlott aggyal, majd mindkettőt otthagyta az aszta­lon azoknak, akiket korruptnak tartott. Egy pengeéles logikájú, a belső viszonyokat ismerő zsa­ru ilyet nem tesz! Megírja a vádiratot, feladja a belügymi­niszter címére, vagy valame­lyik lapnak és csak azután húz­za meg a ravaszt. A temetés utáni sajtótájékoz­tató látszólag pontot tett a K. M. öngyilkossága körül történtek­re. De csak látszólag, mert a megyeszékhely továbbra is tele van hírekkel, polgárok egy ré­sze máig meg van győződve ar­ról, hogy K. M. rendőrségi bel- háború áldozata lett. (Ráadásul ezeket a feltételezéseket egye­sek a főkapitányság épületéből is gerjesztik.) A közvélemény hajlamos jobban hinni K. M. „kipakolásra” tett megjegyzé­seinek, mint annak, hogy a me­gye rendőri vezetése ura a hely­zetnek. A házban a gyanakvás légköre uralkodik, keresik a „kisúgókat” és a névtelen leve­lek íróját. (A K. M. temetését megelőző napon szerkesztősé­günk újabb névtelen levelet ka­pott egy kisregény kíséretében. Az „irodalmi igényű” munká­ban a pósteleki Gold klubban és helyi kapitányságokon játszódó szexuális jelenetek és korrupci­ós ügyek követik egymást, amelyek „hősei” álnéven sze­replő, de jól beazonosítható rendőrtisztek. A dolgozat egyébként — amely szamizdat- ként terjed a megyében — rég­óta ismert a főkapitányság ve­zetői előtt. Szerzője nem elő­ször akarja „szétlőni” a rendőri vezetést, annak idején még Pin­tér Sándor országos főkapitány is foglalkozott az üggyel.) Ami­kor lapunkban megjelent az a nyilván eltúlzott, de a közvéle­ményben elterjedt nézet, hogy a rendőrségen mindössze két megvesztegethetetlen rendőr van, az egyik épp K. M. volt, felhívta szerkesztőségünket egy rendőrtiszt és csak annyit kér­dezett: „Hány halottat akarnak még?” (Legyen becsületére mondva, bemutatkozott, vállal­ta a nevét.) A főkapitányságon kialakult helyzetet jól jellemzi egy másik rendőrtisztnek a vé­leménye, aki a múlt heti pa­rancsnoki értekezleten kijelen­tette: „Vagy összetesszük a vál­lunkat, vagy atomjaira hullik szét a szervezet!” A megye rendőri vezetése alighanem lebecsülte K. M. ön- gyilkosságának körülményeit és annak hullámveréseit. Elhit­ték, elég, ha a belügyminiszter és az országos rendőrfőkapi­tány előtt tisztázzák az ügyet. Mára kiderült, a félinformációk és a találgatások ellehetetlení­tették a főkapitányság személyi állományát. Nincs ok szégyenkezésre Aki dolgozott valaha ilyen kö­rülmények között pontosan tud­ja, mit jelent ebben a lelkiálla­potban maximálisát nyújtani. Ráadásul a rendőrség nem át­laghivatal, hanem — ha úgy tet­szik — veszélyes üzem. Ahol fegyverek vannak, s ahol — je­lenleg — hitevesztett rendőrök állnak szemben bűnözőkkel és szabálysértőkkel. Nem nehéz belátni, a rendőr­ség lelki kisemmizése mindad­dig jó hecc, amíg a bűnözők nem hozzánk törnek be vagy nem a mi hozzátartozónkat gyilkolják meg. A megyei rend­őrfőkapitánnyal a K. M.-ügy kapcsán több dologban nem ér­tünk egyet, de egyben igen: a rendőrök többségének nincs mi­ért szégyenkeznie. A történtekkel kapcsolatban ugyanakkor senkinek nem lehet nyugodt a lelkiismerete! A hi­bákból és tévedésekből, a dol­gok lebecsüléséből mindenkinek le kell vonnia a tanulságot! Saj­tónak, rendőri vezetésnek, ál­lampolgároknak egyaránt. A mi érdekünkben. A rendőröktől el­vett bizalom a bűnözőknek nyúj­tott bizalom! Nem hiszem, hogy bárki is ezt akarja! A megyei rendőr-főkapitányságon Buda­pestről elrendelt vizsgálat folyik. Megállapításait bármi legyen is az, mindenkinek — kétkedők­nek és nem kétkedőknek egy­aránt — el kell fogadniuk. A magunk érdekében és a magunk védelmében. Árpási Zoltán Jubileum előtt a békési városszépítők A jövő lehetőségeiről (is) tárgyaltak Békés várossá nyilvánításának negyedszázados évfordulója je­gyében rendezte éves közgyű­lését a hét végén a ‘89-ben be­jegyzett Békési Városszépítő Egyesület. Az alapítást megelő­ző években laza baráti társaság­ként már működött az egyesület elődje, s a várost érintő kérdé­sekben hallatta is hangját. A szombati közgyűlésen Vámos László, az egyesület elnöke ki­emelte: tagsága és szimpatizán­sai tavaly is következetesen igyekeztek kezdeményezni és segíteni minden olyan tevé­kenységet, amely az alapszabá­lyukból adódó feladatokat je­lenti. E munkát segítette és se­gíti az a tizenkét jogi személy — intézmény, vállalat, egyéb gazdasági egység — melyek több száz tagot mozgósítanak. Az elműt évek feltáró és fel­dolgozó munkája során Békésen harmincnégy épület, építmény védettségét kezdeményezte az egyesület. Szakembereik révén hasznos tanácsokkal segítették az egyre szépülő városközpont rendezési tervének megvalósí­tásét, a védett utcaképek meg­őrzését. Az egyesület fontos sze­repet töltött be a millecen- tenáriumi év programjainak megvalósításában, javaslataival, elképzeléseivel segítette az állam alapítás ezer éves évfordulójának helyi ünnepségsorozatát. Az idei munkaterv beterjesztése, majd elfogadása után az 1848/49—es forradalom és szabadságharc 150. évfordulójára, valamint Bé­kés várossá nyilvánításának 25. éves évfordulójára kiírt pályáza­tok értékelésére és díjainak át­adására került sor. Az előbbi té­makörben huszonkét alkotó adta be munkáit, s a zsűri legjobbank Tóth Julianna, a helyi Szegedi Kis István Református Gimnázi­um végzős diákjának alkotását ítélte meg. A második témakör­ben első díjat nem adtak ki, má­sodik díjat kapott Mucsi András, a mezőberényi Petőfi Gimnázi­um másodikos tanulója. —sz— „Sok mindent kaptam, így sok mindent viszek magammal ha­za.” — összegzett a Dráma az emberben, dráma az oktatásban címmel csütörtökön kezdődött három napos nemzetközi konfe­rencia és drámapedagógiai módszerek bemutatójának egyik résztvevője, a hazaindulás előtt. A megyei művelődési köz­pont, a Körös Vidéki Drámape­dagógiai Társaság és a Békés­csabai Szabó Pál téri Általános Iskola által szervezett tanácsko­zás csaknem száz résztvevője pénteken a külföldi drámapeda­gógia helyzetével ismekedett, Paul Kaiserman fejlesztő peda­gógus Leeds-i (Anglia) és Willi Wohlrab ausztriai tanár segítsé­gével. Délután a pedagógusok módszertani bemutatója tette színesebbé a rendezvényt. Szombaton Mit tehetünk legin­kább a jövő pedagógiájáért? címmmel Trencsényi László, a miskolci egyetem tanára vezeté­sével a lehetőségekről tárgyal­tak a konferencia résztvevői. A rendezvényen a házigazda, vala­mint a anglai és osztrák szakem­berek mellett szlovákiai, romá­niai és jugoszláviai pedagógu­sok is jelen voltak. B. I. A viszontlátásra 2000-ben! A címben idézett felkiáltással búcsúztak a VI. Országos Texti­les Konferencia résztvevői teg­nap Békéscsabán, miután dr. Pap Istvántól, a megyei művelő­dési központ igazgatójától átvet­ték a nőnapi ajándékot, egy-egy mézcsurgatót és mézescsuprot — ami szimbolikusan hatalmas csokor virágnak felel meg, hisz köztudott, hogy a méhek millió­nyi virág pollenjéből termelik a rómaiak által is kedvelt mézet. A konferencia résztvevői szombaton Beszprémy Katalin, a Magyar Művelődési Intézet mun­katársának vezetésével folytatták a tanácskozást. Többek között a túróczi vertcsipke készítéséről tartott előadást Alzbeta Gazdi­kova, Linz és környéke népvise­letéről és főkötőiről Zigi Waitiger előadásában hallhattunk. A rongyszövés kategóriában beér­kezett 241 alkotás, ebből a bíráló- bizottság 131 -et ajánlott bemuta­tásra — hangzott el szombaton a megyei művelődési központban rendezett kiállításmegnyitón. Te­rülő mintás szőnyegek kategóriá­ban díjazott Dávidné Gyarmati Zsuzsanna (Békés), Krasznai Ferencné (Sopron) és Sági Lajosné (Budapest). Népi ipar- művészeti szőnyegek alkotói kö­zül Beszprémi Józsefné (Sárvár), Kovács Gyuláné (Berettyóújfa­lu), Luktomé Holló Éva (Vesz­prém), Merész Emese (Nagya­tád), Mozgássérültek Általános Intézete (Budapest), Vándor Klá­ra (Budapest). Csíkos szőnyegek kategóriában Dudás Mihályné (Békéscsaba), Holb Margit (Deb­recen), dr. Illés Károlyné (Békés­csaba) és a Tarhosi Gyógypeda­gógiai Intézet. Takarók kategóri­ában helyezést ért el Kádas Zsóka (Budapest), Komjáthy Tamásné (Szekszárd), Népi Kéz­műves Szakiskola (Nádudvar), Paroczainé Simái Ildikó (Debre­cen), Rácz-Fodor Mihályné (Kis­kunhalas), egyébb szőttesek alko­tói közül Pótó Kornélia (Kapos­vár), Pregunné Szűcs Judit (Deb­recen) és Bedőcsné G. Magdolna részesült tárgyjutalomban. A csipke a viseletben elneve­zésű pályázatra 94 alkotás érke­zett, ebből mindössze 39-et ja­vasoltak kiállításra. Díjazottak: Jakab Andrásné (Székesfehér­vár), Kovács Jánosné (Debre­cen), Révész Márta (Öcsöd), Troli Istvánná (Oroszlány), Kormányos Lászlóné (Debre­cen). — Both — Csipke Magyarországról, Szlovákiából, Ausztriából címmel rendeztek országos pályázati és nemzetközi bemutató kiállítást a VI. Országos Textiles Konferencia szervezői, Békéscsabán a városháza Mokos termében. A tárlat anyaga március 21-éig tekinthető meg FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents