Békés Megyei Hírlap, 1998. március (53. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-07-08 / 56. szám
Szabadít! PIHENTETŐ PERCEK Tizennegyedik oldal 1998. március 8.. vasárnap Mi maradt nekem? Három gyerekünk van. A férjemmel sok rosszat megéltem, de ennek ellerfére azt hiszem, a férjemnek alapjában véve jó szive van, csak nem szabad a pohár közelébe engedni. Egész életében nehéz munkát végzett. Hosszú ideig kibírta alkohol nélkül, ám amint megkapta a fizetést, mintha kicserélték volna. Mulatott a barátaival, majd vett egy üveg vörösbort, desszertet, és valamikor éjszaka tántorgott haza. A gyerekek teljesen az én gondomon voltak. Különböző módszerekhez kellett folyamodnom, hogy valahogy megéljünk. Többször rá akartam beszélni, hogy változtasson munkahelyet, kerüljön ki a baráti körből. Egy jó ideig ez sikerült is, és a férjem nem nyúlt a pohár után. Teljesen megváltozott. Már azt is megengedtem neki, hogy ő vegye fel a fizetését, sőt megkértem, vegye meg a gyerekeknek a bérletet. Utólag bevallhatom, hogy az volt életem legnagyobb tévedése. Nem jött haza csak reggel, fizetés, bérlet, vörösbor és desszert nélkül. Kétségbeesésemben öngyilkos akartam lenni. Nem tudtam elképzelni, mi lesz velünk pénz nélkül. S hogy mit csinált a férjem? Tovább ivott. Én pedig mindig elhittem neki, hogy megjavul, talán azért, mert szép férfi 1 Megalakultak a húskommandók volt, és szexuálisan kielégített. Később döbbentem rá, hogy ezt a kapcsolatot mindenek fölé helyeztem, még a gyerekek fölé is. Utólag látom, rosszul tettem. El kellett volna válnom. Most meg már mihez kezdhetek? A régi vonzalom megkopott, és azóta a gyermekeim is kirepültek a családból, a férjem pedig tovább iszik. Sokszor van lelkiismeret- furdalásom, hogy vajon jól csele- kedtem-e. Talán a gyerekeimmel kellett volna többet foglalkoznom, és el kellett volna válnom a férjemtől. Hiszem mi maradt nekem? Csak a munka, a takarítás, a háztartás, a főzés és persze az alkoholista férj. Vera Kutyuli — Nem is tudtam szomszéd, hogy'kutyájuk is van már! — Mert nincs is. — Hát akkor kinek mondta a felesége, amikor maga nem volt otthon, hogy kutyuli-mutyuli. Azt hittem A skót felháborodva rohan a szomszédjához: — Uram, rájöttem, hogy alagutat fúrt a szenespincémbe, és lopja a szenemet! — Fantasztikus! — feleli a szomszéd. — Én azt hittem, hogy szénbányát találtam! Az óvatos — Hogyan kezdi el a harcjármű lemosását? — kérdezi az őrmester Kovács honvédőt. — Jelentem, a rendszámnál! — Miért éppen ott? — Nehogy véletlenül a Nagy honvéd harcjárművét mossam le! lllatszerboltban — Kérek, kisasszony, két tojásszappant... — Ißen... Egyebet? — Es valamit az arcomra is. Gyerekeknek! Szókereső játékra hívunk benneteket! Melyik az a szó, melyet ha a megadott szavak elé tesztek, értelmes összetett szavakat kaptok? .... tető .... csuszamlás .... fok .... mászás Megfejtésként írjátok meg, melyik az az egy szó! A helyes megfejtést beküldők között 5 darab hírlapos tollat sorsolunk ki, melyet postán elküldünk. Beküldési határidő: 1998. március 12. Címünk: Békés Megyei Hírlap, 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. A levelezőlapra írjátok rá: Vasárnapi rejtvény! A múlt vasárnapi rejtvény megfejtése: Fiastyúk. Nyertesek: Csicsely Roland, Kétsoprony, Csizmadia Pisti, Tarhos, Dúzs Beatrix, Újkígyós, Erdősi Barbara, Békéscsaba, Gulyás Eszter, Kétegy- háza. Tudod-e? — Kit neveznek a Csendes-óceán , .Kolumbuszának”? James Cook angol utazót, aki 1768—1779 között megtett útjain felkutatta a Csendes-óceánt és Óceánia szigetvilágának addig ismeretlen részeit. Útjairól, felfedezéseiről nagyon pontos és megbízható térképet készített. — Vízn-e kolbászfa? Afrika őserdeinek szélén él egy nagy termetű fa, melynek termése 50—80 centiméter hosz- szú kolbászhoz hasonlít, ezért kolbászfának nevezik. — Miért veszedelmes a méh- és darázscsípés? A méhek és a darazsak mérge nem hangyasav, vegyileg olyan közeli rokonságban van a kígyók mérgével, hogy a méhméreg óvatos adagolása az embert a kígyóméreg ellen bizonyos mértékig immunizálja. life I: . ! ■ T '■ .:■■' , <U <. T' . ~ . ■ ■ . Tájékoztatjuk Önöket, hogy az T998. évben is folytatjuk kiváló minőségű termékeink forgalmazását raktárról, illetve az Önök megrendelésére. Busatis (A) kaszapenqék komplett kaszák, védőujjak >*- kalászemelők Claas, Fortschritt, John Deere, MF New Holland, Sampo stb. kombájnokhoz. VNBC borsókombáinok pengéi kaszái. SRC vaktárcsa RO 210 acéllapát E 281 álló kés, forgó kés. Rotációs kaszapenqék RK-02, RM—02, RK-04, ZTR 140-160. Benőid fAmold & Stolzenberg) görgős láncok 3/8”—1 1/4”-ig — DIN 8187—8188 5^ Claas és egyéb gabonakombájnok láncai VNBC láncai, borsókombájnok különleges láncai 208, 210, 212 láncok — DIN 8181. Rp?a (I) különleges fánSSK >»- silóadapterek (SKA, H-3, Claas, Jaguár) FKA-MFKA behordóláncok ferde-, kalász-, magfelhordók ^ UNIMIX S 45 füles lánca. Magyar görgősláncok 1/2”—2”-ig. Szeretettel várjuk Önöket az 1998. március 11—15-e között Budapesten megrendezésre kerülő AGRO+MASHEXPO kiállításon az F pavilonban ? a 104. számú standon. 1 Békéscsaba, Szerdahelyi út írt.TeL/fax: (SS) «3440. Tel.: (SS) 454-051. V» A rejtvény megfejtői között 5 darab tollat sorsolunk ki, melyet elküldünk. Beküldendő: a vastag nyíllal jelölt sorok megfejtése. Beküldési határidő: 1998. március 12. (Címünk: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4.). A levelezőlapra írják rá: Vasárnapi rejtvény! A múlt vasárnapi rejtvény megfejtése: Kittenberger Kálmán. Nyertesek: Bálint Ferenc, Mezőkovácsháza, Búza István- né, Hunya, Nagy Károlyné, Kondoros, Tokaji Sándor, Békéscsaba, Vass Józsefné, Dévaványa. MTV 2 15.00 Fáklyaláng 16.30 A Folly-arborétum 16.40 László Miklós: Fejjel lefelé 17.00 Hazanéző 18.00 Donátor 18.30 Emberkék... Orsós Anti története 19.00 Kolumbusz és a felfedezések kora 20.00 Koktélbár 21.30 Telesport 22.00 Amíg még élünk 22.45 Kvadrofó- nia 0.45 Időjárás- és környezeti hírek TV3 15.25 Kegyetlen domb 17.15 H20 17.45 Beverly Hills 90210 18.45 Hír3 19.15 Kincsvadászok 21.20 Alkonyzóna 21.50 Viva, Zapata! 24.00 Beverly Hills 90210 0.55 Egy rém rendes család HBO 16.20 Tegnap és ma 18.05 Bundesliga-összefoglaló 19.10 Melrose Place 20.00 Még zöldebb a szomszéd nője 21.40 El Mariachi — A Zenész 23.05 A remény rabjai 1.25 Bundesliga-összefoglaló 2.30 Az utolsó esély 4.25 Meztelen tangó 5.55 National Geographic SPEKTRUM TV 16.30 Az óceán titkai 17.00 Vérvonal 18.00 Hírnév és csillogás 18.30 „Tükör vagy, asszony...” 19.30 Botrány! 20.00 Hagyományos fogadók Európában 20.30 Távoli horizontok 21.00 Kultúrák régen és most 22.00 A vadon gyilkosai ; } Apa csak 1 van tv2, 22.15 A tizedik házassági évfordulója megünneplésére készül a főtisztviselő. A szigorú apósát és anyósát is meghívja. A családi idillt az egyik jó barát zavarja meg. Váratlan vendéget jelent be. A jövevény nem más, mint a férfi gyermeke, akit eddig eltitkolt a családja elől. A bohózat a Vidám Színpad előadásában látható. Nyári álmok... RTLK, 22.25 A legendás Beach Boys pályafutása a hatvanas években kezdődött. Az együttes nemzetközi divattá tette a szörfözést. Mégis inkább arról nevezetes, hogy új zenei stílust honosított meg, amely meghódította az egész világot. A szex, a drog és a rock and roll zavaros bódulatában örökös harc volt a zenekar élete. Sandra hercegnő MTV1, 20.00 Sikertelenül zárul a Rochas és Tanita halála ügyében indult vizsgálat. Ivan is nyomozni kezd a bérgyilkos után. Elkapni ugyan nem tudja, de legalább idejében érkezik: gyorsan kórházba szállítja Williamet, a legújabb áldozatot. Pierre megérkezik a fővárosba, és elrémül a kórház láttán. MTV 1 16.00 Walt Disney bemutatja 17.05 Minden, ami zene 17.10 Ön dönt! 18.10 Helló, világ 19.00 A Hét. Híradó. Időjárás 20.00 Sandra hercegnő — 16/6. 21.00 Dühödt szív 22.35 Tonik 23.00 Az ötvenes évek világa 23.25 Schumann műveiből RTL KLUB 14.50 A csendőr nyugdíjba megy 17.05 David Attenborough: Szeszélyes természet 18.00 Fókusz plusz 18.30 Kedvenc magazin 19.00 Híradó 19.30 Vészhelyzet 20.15 A kis Buddha 22.25 A Beach Boys története 24.00 Dóra mozija 0.30 Sajtóklub , tv2 16.15 Szuper csapat 17.05 Az Űrközpont 18.10 Napló 19.00 Szerencsekerék 19.30 Szerelem első látásra 19.55 Közkívánatra! Válasszon az alábbi három film közül! Szavazatát 18.00 óráig a 06-60-55-02-02-es telefonszámon teheti meg. 1. Tisztességtelen ajánlat, 2. Egy asszony illata, 3. Beethoven 21.50 Nemcsak egy mozi 22.15 Apa csak 1 van 0.25 Napló DUNA TV 16.35 Emlékképek - Régi híradók 16.55 Kedves 17.35 Mese 18.00 Heti Hírmondó 19.05 Vonzások és választások 21.00 Bach: Csembalómuzsika 21.30 Mozgó Kép 22.00 Sportpercek 22.15 Első szerelem 0.05 Sportképek A nagy durranás!!! Hét nap *í> hét kérdés <> hét szelvény! Középiskolásoknak! Szeretnétek egy új walkmant, zsebrádiót, kazettát vagy hozzájárulást az év végi kiránduláshoz, banketthez? Nos, mindezt megnyerhetitek új játékunkon. A versenyben minden középiskolás tanuló részt vehet. A feltételekről a március 10-én, kedden megjelenő lapszámunkban bővebben olvashattok. BANKETTEZZETEK, UTAZZATOK A HÍRLAP PÉNZÉN!