Békés Megyei Hírlap, 1998. február (53. évfolyam, 27-50. szám)
1998-02-23 / 45. szám
MNK-emuékezés Beliczai József szeretné egy asztalhoz ültetni a legnagyobb békéscsabai futballsiker főszereplőit, az 1988-ban Magyar Népköztársasági Kupát nyert Előre Spartacus csapatának tagjait (7. oldal) Karatésok tervei A Békéscsabai Lakótelepi SE ka- ratézói az idén is több nemzetközi viadalon képviselik hazánkat. Gregor László vezetőedző ez évi terveikről beszél lapunknak (7. oldal) Szavaztak A 114 küldöttből 113 megjelent a szombati MLSZ közgyűlésen és a viharosnak mondható csaknem hatórás „értekezésen” végül Kovács Attila lett a befutó, azaz az új MLSZ-elnök (6. oldal) A Békés Megyei Hírlap Melléklete HÚSZ ESZTENDENJE SZAVAZNAK LAPUNK OLVASÓI AZ ÉV SPORTOLÓIT KÖSZÖNTÖTTÜK Szerencsére még nem pontokért játszottak Békéscsabai Előre FC—Kecskeméti FC 0—2 (O—O) Varga Adrienn világbajnoki negyedik helyezett tornász átveszi a vándorserleget Novotny Zoltántól, a Magyar Sportújságíró Szövetség elnökétől fotó: kovács Erzsébet Valaha, 1958-ban játéknak indult, mára társadalmi eseménnyé vált — mondta köszöntőjében Novotny Zoltán, a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke azon a szombati békéscsabai ünnepségen, amelyen átadtuk a tavalyi esztendő legjobb Békés megyei sportolóinak a húsz éve alapított vándorserlegeket, valamint a „dobogósoknak” a jutalmakat. Az elnök az országos ünnepségekre gondolt, de hozzátette, érvényes ugyanez a szép hagyományokra visszatekintő, lapunk, a Hírlap által kezdeményezett, több éve pedig már a Békés Megyei Testnevelési és Sportintézettel közösen rendezett eseményre is. A megyeháza dísztermében rendezett ünnepségen a férfiak díjait Debreczeni Dezső karaté- zónak, Bogár János atlétának és Gabnai Csaba karatézónak Pazár Sándor, a hölgyeknek —- Varga Adrienn tornásznak, Góg Anikó triatlonistának és Kovács Judit kézilabdázónak — Novotny Zoltán, a Sportújságíró Szövetség elnöke, a Petőfi Rádió Adófőszerkesztője adta át. A csapatok — az Orosházi MTK Hungarotel női asztal itenisze- zői, a Békéscsabai NKC és a Hungarotel Torna Club Békéscsaba lányai Varga Zoltán megyei közgyűlés-elnöktől vehették át az elismeréseket. A győztesek és helyezettek trénerei szintén elismerésben részesültek. Az Hírlap olvasói által megszavazott legjobb edzők — Pásztor József, Lukács József és Szabó Károly — ajándékait Boskovics Jenő, a sportújság- írók világszövetségének főtitkár-helyettese nyújtotta át, Pásztor Józsefnek közelgő születésnapja alkalmából a hazai sportújságíró szövetség különa- jándékát is. Az ünnepség keretében Pazár Sándor, a Sportegyesületek Országos Szövetségének általános elnökhelyettese sokéves, sportot támogató munkája elismeréséül aranygyűrűt nyújtott át Rozsnyai Sándornak, az Orosházi Agro-M Rt. vezérigazgatójának, a SOSZ regionális alel- nökének. A megyei sportintézet nevében dr. Petróczy Gábor igazgatótól emlékserleget kapott az a négy sportoló, akit sportága országos szakszövetsége tavaly az év legjobbjának választott, így Varga Adrienn, Bánszki Tamás, Debreczeni Dezső és Lovász György. Szabó Károly, a békéscsabai női kézilabdások mestere a „Békés Megye Testkultúrájáért” kitüntetést vehette át Szilágyi Menyhért térségi tanácsnoktól. Az ünnepség fogadással ért véget. F. I. A SZERENCSE NEM ÁLLT A CSABAIAK MELLÉ Ajkai SE—Békéscsabai Főiskola DSE 3:2 (14, 13, -12, -11,12) NB I-es női röplabdamérkőzés, Ajka, 100 néző. V.: Hernádi, Vasak. Ajka: KOVÁCS, Simon, Horváth A., VIASZ, Alberth, Vargáné. Cs.: Jánosi, Horváth E.. Edző: Bodnár András. Békéscsaba: Kolarovszki, Mező, MATICS, Tóth, SOMOGYVÁ- RI, Kazár. Cs.: SZÉPLAKI, Lengyel. Edző: Oroszi László. Az első játékrészben 6:5-ig fejfej mellett haladtak a csapatok, de ezután megléptek a hazaiak, ám a békéscsabaiak Matics nyitásai révén 14:14-re egyenlítettek. Hogy nem sikerült megnyerniük a játszmát, az egy téves játékvezetői ítéletnek tudható be. A folytatásban végig a főiskolások vezettek 2—3 ponttal, de 12-nél utolérték őket az ajkaiak, majd hozták a szettet is, 2:0. A harmadik játszmában cseréltek a vendégek, Széplaki és Lengyel beállításával, valamint Tóth nyitásaival szépítettek, 2:1. A negyedik játszma is jól kezdődött a csabaiaknak, s végül egyenlítettek, 2—2. A záró játszma végén bekövetkezett egyperces békéscsabai rövidzárlat az Ajka gárdáját juttatta a nagyon fontos győzelemhez a kiesési rangadón. Oroszi László: — Egy szoros mérkőzésen vert helyzetből küzdöttük fel magunkat. Kár, hogy a szerencse nem állt mellénk a zárójátszmában. A csapat küzdőszellemével elégedett vagyok, ami számomra jelzésértékű. A Totó 8. heti eredményei 1. Tenerife—Real Madrid ............................4—3 1 2 . Bari—Lecce .....................................................2—2 x 3 . Bologna—Piacenza..........................................3—0 1 4. Brescia—Atalanta .........................................2—2 x 5 . Fiorentina—Juventus....................................3—0 1 6 . Lazio—Intemazionale..................................3—0 1 7. AC Milan—Empoli ....................................3—1 1 8 . Napoli—AS Roma .........................................0—2 2 9 . Sampdoria—Udinese ....................................0—3 2 1 0. Cagliari—Verona.............................................2—1 1 11. Perugia—Venezia............................................2—0 1 1 2. Reggina—Foggia ...........................................0—0 x 1 3. Reggiana—Salernitana ................................0—1 2 + 1. mérkőzés: 14. Newcastle—Leeds.............................................1—1 x Ús zás VíZHEZSZOKTATÁS Március 2-ától gyerekeknek vízhezszoktatást és úszásoktatást szerveznek a Békéscsabai Szabó Pál Téri Általános Iskola tanmedencéjében, amelyre jelentkezni az iskola uszodájában lehet személyesen hétköznapokon 8—15,30 óra között vagy telefonon a (66) 457—522-es számon. Előkészületi labdarúgó-mérkőzés, Békéscsaba, 400 néző. V.: Dajka. Békéscsaba: Fülöp R. — Raducu — Futaki, Dávid, Valentényi — Dobi, Sándor, Fazekas, Vörös — Fülöp Z., Borbola (Pozsár). Edző: Pásztor József. Kecskemét: Sinescu — Széli, Márkus (Izsák), Danyis, Gligorovics (Lukácsi) — Bimbó, Barna (Fekete), Dinnyés, Herczeg (Sebestyén) — Babai (Tóth I.), Ozsváth. Edző: Kajtár István. A békéscsabaiaknál a legfrissebb hír, hogy Balog Zoltán Hollandiában játszik próbamérkőzéseket, ugyanakkor Topos bokáját újra kellett műteni. Vámos a derekát fájlalja, míg Argyelán, Belvon és Kasik lábadoznak még. Az átalakulóban lévő NB 1 B-s kecskemétiek több fiatallal léptek pályára, akik alacsonyabb osztályból érkeztek, s a csapatukat nem hátráltatják sérülések. 56. perc: Sebestyén közeli lövését Fülöp R. bravúrral hárította, ám a kipattanó labdát Bimbó közelről a hálóba pöccintette, 0—I. 90. perc: Sebestyén lágyan ívelt a kapu elé, Futaki olyan szerencsétlenül fejelt a labdába, hogy az a kimozduló Fülöp R. mellett a kapu közepébe pattant, (öngól) 0—2. Kevesen gondolták volna, hogy a második vonalbeli kecskeméti gárda egyenrangú ellenfele tud lenni a hazai lila-fehéreknek, mi több, vissza is vágnak a múlt keddi vereségért (0—1). A Bács megyei gárda ezen a napon frissebben, ötletesebben futballozott, míg a békéscsabaiaknál többen fáradtabbnak tűntek. Az első játékrészben alig-alig jutottak el a kapuig, de szünet után is hagyott kívánnivalót a támadásvezetés és a helyzetkihasználás. A bajnoki rajtig azonban van még csiszolnivaló legalább az edzéseken. Színházi hasonlattal élve nem sikerült a főpróba, de a szurkolók reménykednek abban, hogy az előadás jobb lesz szombaton. Jó: Fülöp R„ Fülöp Z„ ill. Danyis, Bimbó, Barna, Dinnyés, Ozsváth. Pásztor József: — Fáradtan mozgott a csapat, de remélem, Kecskeméti Spartacus I.— OMTK-Hungarotel I. 3:15 NB I A csoportos női asztali- tenisz mérkőzés, Kecskemét. Orosházi győztesek: Kiss, Demeter 4—4, Kovács 3, Gazsi 2, a Gazsi, Demeter és a Kiss, Kovács páros. A vendégek könnyű győzelmet arattak a vasárnapi matinén. Az orosháziaknál Gazsi lábsérülés miatt két mérkőzést feladott. Kecskeméti Profitholding— Békési TE 1.14:4 NB I A, férfi, Kecskemét. Békési győztesek: Monostori 3, Németh 1. A tabella második helyén álló hazaiak három és félórás küzdelemben érvényesítették a papírformát a végig jól küzdő békésiek ellen. A hazaiak öt találkozón a döntő szettben győztek. hogy ebből a mérkőzésből is tanultak a játékosok, azaz sokkal több kell ahhoz, ha sikeresebb eredményt akarnak elérni a pályán. Kajtár István: — Mi is főpróbának szántuk a békéscsabai fellépést, ami úgy hiszem, nagyszerűen sikerült. Az előfordult hibáinkat pedig korrigáljuk majd a rajtig. « 8 « Békéscsabai Előre FC OMTK-Hungarotel U.—Köz- gazdasági Egyetem 9:9 NB 1 B, női, Orosháza. Orosházi győztesek: Páli 4, Le- hoczki A. 3, Zelei 1, a Lehocz- ki A., Zelei páros. A Molnárt nélkülöző hazaiak végig vezettek, de nem bírtak a fővárosiakkal. Páli régi formáját hozta. Csanádi Árpád KSI I.— Csabai Konzerv SE 7:11 NB I B, férfi, Budapest. Békéscsabai győztesek: Béres 4, Bohács, Urbán 2—2, Baranyi 1, a Gondos, Urbán és a Baranyi, Bohács páros. A csabaiak esélyeshez méltóan a találkozó elején 8:2-re elhúztak, a lelkes sportiskolások 8:6-ra feljöttek, de ezután a Béres vezette konzervesek akarata érvényesült V. L. vegyes—Sarkadi Kinizsi 5—3 (1—2) Előkészületi labdarúgó-mérkőzés, Békéscsaba, 50 néző. V.: Kiss Z. Békéscsaba: Kollár — Diczkó (Kurilla) — Kerényi, Vasas — Szeverényi, Roczkó, Brlázs, Czipó Z. — Csúz, Frank — Stoica, Vadas. Edző: Oláh Imre. Sarkad: Veress (Magyar) — Kapros (Nagy T.), Ancsin, Gajdács, Vass — Gurzó, Balogh, Tapasztó, Szabó M. — Iszáka, Józsa (Molnár). Edző: Zsíros György. G.: Stoica 2, Vadas 2, Frank, ill. Iszáka, Józsa, Balogh. Jó: Vasas, Frank, ill. Ancsin, Gajdács, Tapasztó. (gyurkó) Ajkai SE—Csabai Konzerv SE 4:8 NB I-es sakkcsapatbajnoki mérkőzés, rájátszás a 9-—16. helyért. Békéscsabai győztesek: Sax (1. tábla), Krizsány (3. L), Seres (4. L), Emődi (6. L), Lengyel B. (7. t), Fekete (11. L), Héra (12. L). Döntetlen: Hardicsay (5. L), Med- vegy (8. L). A csabaiak 3:0-ra elhúztak, majd 4:3-ra feljött az Ajka. Ezt követően zsinórban öt partit nyertek a vendégek, így biztos konzerves siker született. 8 8 8 Budapesten befejeződött a FIDE VIII. kategóriás Kluger Gyula nemzetközi sakkemlékverseny. Czebe Attila, a Csabai Konzerv SE sakkozója az erős mezőnyben holtversenyben az 5—8. helyen végzett 7 ponttal. Nem sikerült a bajnoki főpróba a fehér mezes Előre FC számára szombaton. Felvételünkön Sebestyén (balra) harcol Fülöp Zoltánnal a labdáért fotó; kovács Erzsébet Feljutóhelyen a Konzerv