Békés Megyei Hírlap, 1998. február (53. évfolyam, 27-50. szám)
1998-02-18 / 41. szám
Területfejlesztés, (e) Az Országgyűlés környezetvédelmi bizottsága a mai napra tanácskozásra hívta Budapestre a megyei területfejlesztési bizottságok elnökeit. Az országos területfejlesztési koncepcióval kapcsolatban hozzászólásra jelentkezett Varga Zoltán megyei elnök is, aki az útépítési programok és az ipari parkok kérdésében kíván véleményt alkotni. Szerencsekerékben, (m) A sarkadi Ady—Bay Gimnázium, Postaforgalmi és Informatikai Szakképző Iskola 11/A osztálya sorsolás útján bekerült a televízió 2-es csatornájának Szerencsekerék című műsorába. Mint arról Sárközi Anna osztályfőnök tájékoztatta lapunkat, az érdeklődők az erről készült felvételt március 3-án láthatják a 2-es csatornán. Ladányi egyesület, (i) A nagyközség arculatának további szépítése érdekében a napokban megalakult a Körösladányi Faluszépítő Egyesület. Az alapító tagok három személyből álló vezetőséget választottak, amelynek elnöke Kleibert Sándor nyugdíjas erdész lett. Az egyesület tagjai legközelebb március 12-én találkoznak egymással. Karikatúra-pályázat, (cs) A tótkomlósi Jankó János Általános Iskola és Gimnázium igazgatósága karikatúra-pályázatot hirdetett az iskola névadójának a tiszteletére, középiskolás diákok részére. Téma: a káros szenvedélyek elleni küzdelem (kábítószer, dohányzás, alkohol). A rajzok bármilyen technikával készülhetnek A/4-es méretben. A pályázók maximum 3 rajzot küldhetnek be. Az elkészült műveket szakmai zsűri bírálja el. A legsikeresebb munkák értékes pénzdíjban részesülnek. Beküldési határidő: február 27. Kézművesbál. (y) Második alkalommal rendezik meg 21-én, szombaton 20 órától Békéscsabán, a Fiume Szálló éttermében a kézművesbálat. Báli belépő a Kézműves Kamaránál, Békéscsaba, Kinizsi utca 11. szám alatt igényelhető. Csatornaberuházás, (y) Az újkígyósi képviselő-testület pénteki közgyűlésén kevés vitával megalkotta idei költségvetési rendeletét, 853 millió 309 ezer forint kiadási és bevételi egyenleggel. Ebből a csatornahálózat beruházási munkálatai 614 millió 344 ezer forintot tesznek ki. Foglalkoztatás. (1) Med- gyesegyházán ez ideig 30 napnál tovább 113 munkavállalót foglalkoztatott az önkormányzat, főként az infrastruktúra kiépítése területén. Az idén szigorodnak a munkaügy feltételei, ám 130 személynek van szüksége a 180 napos foglalkoztatásra a községben. Az önkormányzat továbbra is erőfeszítéseket tesz különféle munkalehetőségek biztosítására és remélik, hogy a várható rehabilitációs hozzájárulás, illetve az etnikai kisebbség foglalkoztatásának támogatása is bővíti a lehetőségeket. Tőzesetek. (m) Kötegyánban a Vasút utca 63. szám alatt tegnap egy melléképület tetőzete égett. A becsült anyagi kár mintegy 70 ezer forint, a keletkezési okot még vizsgálják. Ugyancsak a tegnapi nap folyamán tizenkét esetben kellett a tűzoltóknak avartűzhöz vonulniuk. Okány- ban, Zsadányban, Végegyházán, Gyulán és Kétegyházán — településenként több helyen is — égett az útmenti száraz fű vagy a csatornaparti nádas. A keletkezési okok még nem ismeretesek, ám egy biztos: ezek a tüzek kár nélküliek voltak. MEGYEI KÖRKÉP 1998. február 18., szerda Lotz Károly: 2001-re elkészül az új tiszaugi híd Hatan a gőzben, (y) Nell Dunn Gőzben című darabját mutatták be féléves vizsgaelőadásukon a békéscsabai Fiatal Színházművészetért Alapítványi Színüskoia III. évfolyamos növendékei. Bartus Gyula osztályfőnök tanítványai — Varga Zsuzsa, Szabó Krisztina, Vidovenyecz Erika, Dihen Viktória (vendégként Fehér Tímea és Dér Gabriella szerepelt még a darabban) — olyan egyedülálló nőket formáltak meg — sikerrel —, akik a gőzfürdőben gátlásaikat is levetkőzve beszélik ki egymásnak életük kudarcait, botlásait fotó: kovács Erzsébet Sikerrel rajtolt... (Folytatás az 1. oldalról) jogszabályok igen kevés teret biztosítanak erre a pénzintézeteknek. „Esetünkben a legnagyobb vonzerő volt, hogy mi az OTP Bank 100 százalékos tulajdonhányadú leánytársasága vagyunk, tehát mögöttünk áll a bank 1500 milliárd forintos mérlegfőösszege, ami abszolút garanciát nyújt valamennyi ügyfelünk számára.” — mondta a szakember, aki a konstrukció egyes különösen kedvező módozatai, szolgáltatásai után arról szólt, hogy az idén piaci előnyük megtartására törekednek. Békés megye is „hozta az országos átlagot” az OTP lakástakarék-szerződések tekintetében. Amint a tájékoztatón dr. Szekeres Istvántól, az OTP Bank Rt. Békés megyei igazgatójától megtudtuk, megyénkben 4300 lakástakarék-pénztári szerződést kötöttek, és 870 ezer forint az egy szerződésre jutó átlagos összeg. Lapunk kérdésére válaszolva dr. Csépi Lajos arról is szólt, hogy a tegnapi napon a békéscsabai polgármesteri hivatalban, a Csabai Konzerv Rt.-nél, valamint a Békéscsabai Lakás- szövetkezetnél folytattak biztató tárgyalásokat a lakásgazdálkodást érintő „testre szabott” konstrukciókról. T. I. Rajzverseny A megyei baleset-megelőzési bizottság és a pedagógiai intézet felmenő rendszerű közlekedésbiztonsági gyermekrajz-pá- lyázatot hirdetett meg, amelyre a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság körzetéből több intézmény jelezte részvételét. Kovács Péter, a városi bizottság titkára tájékoztatott, hogy a pályázatot 3 korcsoportban írták ki. Az intézményekben február 15-éig kellett helyi kiállításokon bemutatni a rajzokat, amelyeket február 28-áig kell továbbítani a városi bizottság részére. A beadott munkákat a II. fordulóban a mezőkovácsházi területi kiállításon mutatják be. (1) Tokaji Ferenc (MSZP) sokad- jára kérdezte meg, hogy mennyibe kerül és mikorra várható egy korszerű tiszaugi híd felépítése. Lotz Károly közlekedési miniszter válaszából kitűnt, hogy jól ismeri a gondot, és kétségtelen ténynek tartja,' hogy a híd helyzete jelentős veszteségeket okoz a tiszántúli térségnek, az egész nemzetgazdaságnak. A zavartalan és folyamatos tiszai átjutást csak a közúti és vasúti forgalom szétválasztása valósíthatja meg. Ezért a pilléreket ki fogják szélesíteni, a déli oldalon halad majd át a vasúti, az északi oldalon pedig külön, új pályaszerkezettel a közúti forgalom. A tervek készülnek, a kivitelezés várható költsége mai áron meghaladja a 2 milliárd forintot. Tekintettel a 44-es főút kiemelt jelentőségére és a hídnak a térségfejlesztésben játszott stratégiai szerepére, három éven belül, tehát 2001-ig el kell készülnie — zárta válaszát a miniszter. Árgyelán György román nemzetiségű szocialista képviselő ezen a héten is részt vett a kisebbségek parlamenti képviseletéről folyó vitában, most mások felszólalásaira reagált. Mit tudhat elérni egy-egy „díszsváb”, „díszhorvát”? — kérdezte valaki korábban. Árgyelán szerint a kisebbségi képviselők tükröt tarthatnának a velük kapcsolatos törvények végrehajtása, felújítása, módosítása elé. Azt a megoldási formát, hogy a nemzeti és az etnikai kisebbséghez tartozóknak választaniuk kellene, hogy pártra vagy kisebbségre szavaznak, negatív megkülönböztetésnek tartotta, hiszen nekik is lehetne pártválasztási akaratuk. De még ezt az árat is megéri, vélte, ha így megoldódik a kisebbségi képviselet ügye. 1996-ban törvény született a sportról, s máris a módosításáról tárgyal a Tisztelt Ház. Pallag László (FKGP) felidézte, hogy az 1996-os vezérszónoklatában éppen azokat a hiányosságokat kifogásolta, amelyek miatt most ismét foglalkozni kell a kérdéssel, hiszen nem oldódott meg sem a sportfinanszírozás, sem a sportolók és az egyesületek jogállása. Kifogás azonban még mindig maradt. Pallag szerint diszkriminatív, ha az egyéni sportágak sportolói nem lehetnek profik, a javaslat nem oldja meg a rádió- és tévéközvetítések jogi kérdéseit, a sportösztöndíj fogalma tisztázatlan, a sportszervezetek köztartozásainak általános rendezése pedig nem tesz különbséget jóhiszemű és rosszhiszemű, rosszul gazdálkodó adósok között. Simonffy Ágnes „ELLENÁLLÁS ÉS ENGEDELMESSÉG — ÍME, AZ ÁLLAMPOLGÁR KÉT ERÉNYE. ENGEDELMESSÉG ÁLTAL BIZTOSÍTJA A KÖZRENDET, ELLENÁLLÁS ÁLTAL BIZTOSÍTJA A SZABADSÁGOT.” (Alain) Millenniumi rendezvénysorozat Gádoros méltó módon kívánja megünnepelni az államalapítás 1(XM). évfordulóját — hangzott el a település legutóbbi testületi ülésén. A január 30-án megalakult Gádorosi Ünnepség-előkészítő Bizottság javaslatterve — melyet Pongó Bertalan készített — 1998-tól 2001-ig több, mint húsz ünnepi program megvalósítását tervezi. Az idei rendezvények között hangsúlyos szerepet kap az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 150. évfordulójának megünneplése, illetve Justh Zsigmond születésének 135. évfordulójáról való megemlékezés. Jövőre fiiként a Petó'fi-emlékév köré csoportosulnak a gádorosi rendezvények, 2000-ben pedig az államalapítás 1000. évfordulója adja az ünnepségek fóljb témáját. 2001-ben egyebek mellett megemlékeznek a község újratelepítésének 175. évfordulójáról. —ke— Cáfolják a rendőrségi „belháborút” (Folytatás az 1. oldalról) Ennek csomagtartójában is találtak kannás gázolajat, szintén romániai kiindulási hellyel. Tibori István hangsúlyozta: tényszerű adatok nem támasztják alá, hogy a két eset között összefüggés lenne. Az előállított fiatalokat kihallgatták, és ennek alapján a következőkre jutottak. Az egyik Franklin utcai gépkocsi csomagtartójában 60, a másikéban valamivel több mint 100 liter gázolajat találtak kannákban. Az első mennyiség számlák nélkül is birtokban tartható, a másiknál a fiatalember számlával igazolta, hogy belföldi MOL-kútnál töltötte az edényekbe. A Luther utcai esetnél a kocsiban talált feljegyzések alapján valószínűsíthető, hogy tavaly december 22-e óta 9 ezer liter gázolajat hozott be a férfi Romániából, amit el is ismert. A Franklin utcai esetnél akadtak, akik felvetették, hogy Kuzma alezredes házában jövedéki ellenőrzést kellene tartani. Egy ilyen ellenőrzésnek azonban törvényi feltételei, garanciái vannak. Ehhez azonosított és ellenőrzött forrásból beszerzett adatok szükségesek, valamint adatok jövedéki termék engedély nélküli előállításáról, jogellenes raktározásáról. Tibori hadnagy ilyen információkkal nem rendelkezett, és a helyszínen sem tett említést ilyenekről senki. így a házban történő jövedéki ellenőrzést nem tartotta indokoltnak és jogilag megalapozottnak. Dr. Gál László dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány kérdésünkre elmondta: a bevetési és beavatkozó alosztály (a kommandósok — a szerk.) általános ellenőrzést tartott a városban, és ennek kapcsán járőröz- tek a Franklin utcában is. Hozzátette: az véletlenszerű, hogy éppen egy rendőrtiszt lakása előtt ellenőriztek gyanús Mercedeseket. Az viszont megállapítást nyert, hogy az egyik mer- cedeses fiatalember az alezredes gyermekének ismerőse. A főkapitány „kacsának” minősítette, hogy az alezredes személye ellen irányult volna az akció, és bármilyen rendőrségi belháborúról lenne szó. A Kuzma Mihály vezette osztály és a beavatkozó alosztály között semmilyen feszültség nem tapasztalható, sok ügyben együttműködnek. Gál László elmondta: nem személy elleni, nem fegyelmi, hanem tényfeltáró vizsgálatot indított az ügyben, illetve az erre hivatott együttműködő szervnek is átadták az ügyet. Kuzma Mihály az esettel kapcsolatban kijelentette, hogy az ügyben teljesen tiszta. Nem ellene és nem is a családtagjaival szemben intézkedtek a rendőrök. Nyemcsok László- az utolsó 160 perc CSAK A | VASÁRNAPI jSpKÉS MEGYEI HÍRI 4P OLVASÓINAK: Eóóig még nem ismert részietekkel izgalmas leírásban megismerhetik a jéghegynek ütközött Titanie utolsó 160 percének 0rámái történetét Az írást a német GEO magazin alapján a Vasárnapi Békés Megyei Hírlap közli, több folytatásban. hle hA$yjA ki, keresse a h/rlApÁrusekml!