Békés Megyei Hírlap, 1998. február (53. évfolyam, 27-50. szám)
1998-02-17 / 40. szám
8 Családi magazin 1998. február 17., kedd Tollas barátaink: a papagáj és a kanári kiváló társ Kedves barátunk, szórakoztató kedvencünk lehet a papagáj és a kanári, igaz, felelősséggel kell törődni velük Egyszer élünk, de egyszer is halunk! — Régen a halál mindennapos volt. Szinte nem volt olyan család, amelyik ne veszítette volna el tagját egy rettegett kórban. Most sok betegséggel szemben védve vagyunk, mégis soha nem volt ilyen nagyfokú a haláltól való félelem, mint manapság — kezdte hozzászólását dr. Kovács József (orvos, filozófus, bioetikus) a Magyar Pszichiátriai Társaság közelmúltban Budapesten megrendezett negyedik nemzeti kongresszusának egyik kerekasztal- beszélgetésén. A tévé műsorai, a filmek segítségével értelmi szinten megérint bennünket az élet vége, de érzelmileg nem éljük meg. Az elmúlást tabunak tartjuk, pedig az élet része. Kialakult a halál tagadásának, viszont nem fejlődött ki a halálba kísérésnek a kultúrája. Az embereket meg kell tanítani az életciklusokra, a halálhoz való viszonyulásra is. Ha csökken bennünk a szorongás, a félelem, akkor tudunk segíteni az eltávozni készülő szeretteinkén, és akkor tudjuk egészséges lélekkel átélni elvesztésüket — hangsúlyozta az előadó. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy emberi méltóságát és az élete minőségét megőrizve haljon meg. Ebben támogatják az eltávozót a hospice szolgáltatásai és fekvőbeteg-osztályai — folytatta a beszélgetést dr. Rúzsa Ágnes, aki Szombathelyen onkológus. Az utolsó időszakban a haldoklók kevesebb személyes kapcsolatot igényelnek, de azt intenzíven. Szeretteik körében többnyire otthon szeretnének meghalni. A család ilyenkor megrémül, úgy érzik, ők nem tudják ellátni a beteget. A hospice munkatársai ezt a szakmai biztonságérzetet és a lelki támogatást adják meg, és segítenek a betegnek elbúcsúzni az élettől. Szombathelyen a szolgálat támogatásának köszönhetően a haldoklók 70 százaléka otthonról távozik az öröklétbe — osztotta meg tapasztalatait a szakember. Természetesen ahhoz, hogy viszonylagos „harmóniában” haljunk meg, ahhoz úgy is kell élnünk. Ne maradjanak elvarratlan szálak az életünkben, mert akkor már nem biztos, hogy alkalmunk vagy erőnk lesz korrigálni. Meg kell próbálnunk elfogadni saját halhatóságunkat. Ha ezt tudatosítanánk, valószínű, kevesebb közlekedési baleset fordulna elő — hangzott el a ke- rekasztal-beszélgetésen. A legközelebbi családi oldalakon a gyász megéléséről fogunk írni, ami szintén témája volt a tanácskozásnak. Zsabka Erzsébet Dohányosok, figyelem! Énekelnek, fecsegnek, be nem áll a szájuk, mindig készek a vidám repkedésre, remek a kapcsolatteremtő képességük, azon ritka élőlények, akik bármilyen korú és vérmérsékletű emberrel tudnak csevegni. Ugyanolyan jól érzik magukat nagy családi körben, mint egyedülálló idős hölgy társaságában. Tartásukat illetően szerények, kicsi a helyigényük, nem kell őket sétálni vinni, nem kerül sokba az etetésük és az orvosi ellátásuk, és viszonylag hosszabb ideig egyedül lehet őket hagyni. Alkalmasak arra, hogy ajándékba adjuk őket, mivel könnyen és gyorsan alkalmazkodnak gazdájukhoz és környezetükhöz, s ha szabadságra megyünk, könnyebben találunk számukra szállást. A papagáj és a kanári bárki számára ideális társállat. Emberi kapcsolatok hiányától szenvedő magányos emberek tudják csak igazán értékelni a tollas barátokkal való csevegést, még akkor is, ha az ember nem mindig tud azonnal válaszolni, vagy éppenséggel nem találja a helyes szavakat. E madarak birtokában vannak ugyanis egy csodálatos képességnek, ami embertársaink jó részére is ráférne: odafigyelnek arra, amit mondanak nekik. Ugyanakkor gyermekeinkre is nevelő hatással vannak: mivel viszonylag egyszerű a gondozásuk, nagyon hamar rájuk bízhatjuk őket. Ezen keresztül köny- nyebben elsajátítják, hogy felelősséggel tartoznak másokért. A hullámos papagáj Ez az Ausztráliából származó elbűvölő kis madárka imád beszélgetni, és igazi társasági lény. Ha túl sokat van egyedül, és nem áll módunkban eleget foglalkozni vele, feltétlenül szerezzünk be neki megfelelő társat. Ebben az esetben azonban le kell mondanunk arról, hogy túl sok emberi szót tanuljon. Hiszen a madarakat leköti a másik jelenléte, s így nem marad elég idejük arra, hogy „emberül” tanuljanak. Tartásuk a lehető legegyszerűbb. Kalickájukat, amelyben mindenképpen legyenek vízszintes rudak is, a madárral együtt megvásárolhatjuk az állatkereskedésben. Az alját vastagon szórjuk be madár alá való homokkal, a tálkákat töltsük meg madáreledellél és vízzel. Feltétlenül legyen a magkeverékben jódot tartalmazó adalékanyag, mivel a hullámos papagájnak igen érzékeny a pajzsmirigye, és annak megnagyobbodása drasztikusan lerövidítheti a pici papagáj életét. A naponta adagolt magok mellé kínáljunk neki salátát vagy gyümölcsöt .is, valamint kedvenc ínyencségüket, a kölest. A kanári Az első, vadon élő példányokat a XV. század közepén a Kanáriszigeteken fogták, s onnan hozták Európába, ahol aztán a legkülönbözőbb színvariációit sikerrel tenyésztették ki. A kanári kalickája ne legyen túl kicsi, mivel szüksége van arra, hogy a házában ugráljon, és körbe-körbe repkedjen. A kanári naponta saját testsúlyának megfelelő táplálékot fogyaszt el. Alapjában véve magevő, de feltétlenül adjunk neki friss salátát és gyümölcsdarabkákat is. A speciális, kanári madaraknak való keverék különböző magokból és fehérjékből áll, amelyre a kanárinak szüksége van. Vizét naponta kétszer cseréljük, és szórjunk vékony rétegben a kalicka aljára madaraknak való homokot. Természetesen nem csak kanárit vagy hullámos papagájt tarthatunk otthon társként, remek partnernek bizonyulnak például a nimfa papagájok és a pinty. A Nemzeti Egészségvédelmi Intézet szervezésében a NOVARTIS gyógyszerképviselet támogatásával megyénk több orvosi szakrendeléséhez hasonlóan március elsején a dr. Szalóky Gyöngyvér által vezetett gyulai tüdőgondozóban is elkezdődik a dohányzásról leszok- tatást segítő szakrendelés. Minden kedden 13 és 14 óra között dr. Kási Gyula tüdő- gyógyász, az Európai Orvosok Dohányzás vagy Egészség Társasága magyarországi munka- csoportjának tagja várja a szenvedélyüktől megszabadulni kívánókat. b. zs. LAKBERENDEZESI ÁRUHÁZ Békéscsaba. Békési u. 46-48. • Telefon: 66 449-107 Nyitva: hétköznap 8.30-18-ig. szombaton 8-12-ig 3 ajtós tolóajtós szekrény, méret: 180/130/53 19 900 Ft Szuper ár csak amíg a készlet tart! Ágyneműtartós heverő többféle színben megvásárolható amíg a készlet tart!!! Méret: 195/85/33 Komódok polcos és fiókos kivitelben különböző méretekben és színben kaphatók. Kis színes szekrénysor 43 900 Ft Kis vitrines szekrénysor 46 900 Ft Nagy vitrines szekrénysor 64 900 Ft Zala szekrénysor 69 900 Ft Csavart szekrénysor 79 900 Ft Ricsi szekrénysor 89 900 Ft A fenti szekrénysorok fekete, fehér, fenyő, natúr és pácolt tölgy színekben kaphatók ill. megrendelhetők. a megye legnépszerűbb napilapja, ELŐFIZETVE OLCSÓBB ELŐFIZETÉSI DÍJAK 1 hónapra 745 Ft 1/4 évre 2235 Ft 1/2 évre 4470 Ft MEGTAKARÍTÁS 246 Ft 738 Ft 1476 Ft Az előfizetéssel nem csak az újság árából takarít meg, hanem tagja lesz a Békés Megyei Hírlap ELŐFIZETŐI KLUBJÁNAK is. Ezáltal több mint 170 üzletben vásárolhat kedvezményesen, s az előfizetési díj többszörösét Ls megtakaríthatja. Előfizethető: Népújság Kft., Békéscsaba, Munkácsy u. 4., telefax: 453-710, a terjesztési ügynökségeken és a kézbesítőknél. 802. Ügynökség: Gyula, Városház u. 20/A. Tel./fax: 463-942. Ügynökség vezető: Christián László. Az ügynökség működési körzetébe tartozó települések: Gyula, Gyulavári, Doboz, József Szanatórium, Sarkad, Kötegyán, Méhkerék, Újszalonta, Kisnyék, Sarkadkeresztúr, Nagygyanté, Mezőgyán, Geszt, Zsadány, Biharugra, Körösnagyharsány, Okány, Vésztő, Körösújfalu, Bélmegyer, Tarhos. 803. Ügynökség: Békés, Petőfi u. 40. Tel.: 341-631, 06 (60) 487-631. Ügynökséevezető: Oláh Lajos. Az ügynökség működési körzetébe tartozó települések: Békés, Murony, Kamut, Kétsoprony, Kondoros, Hunya, Kardos, Örménykút, Mezőberény, Köröstarcsa, Csárdaszállás, Gyomaendrőd, Dévaványa, Ecsegfalva, Körösladány, Szeghalom, Füzesgyarmat, Kertészsziget, Bucsa, Töviskes. 804. Ügynökség: Medgyesegyháza, Kristóf trafik. Tel.: 06 (68) 441-155, 06 (60) 487-387. Ügvnökséevezető: Kristóf János. Az ügynökség működési körzetébe tartozó települések: Medgyesegyháza, Kétegyháza, Elek, Szabadkígyós, Újkígyós, Csabaszabadi, Medgyesbodzás, Pusztaottlaka, Kisdombegyház, Magyardombegyház, Magyarbánhegyes, Nagybánhegyes, Mezőkovácsháza, Végegyháza, Mezőhegyes, Battonyya, Dombegyház, Kevermes, Lökösháza, Dombiratos, Kunágota, Almáskamarás, Nagykamarás, Bánkút. 805. Ügynökség: Orosháza, Szabó Dezső u. 4. Tel.: (68) 416-260. Orosháza, Könd u. 56. Tel.: (68) 311-656. Ügvnökséevezető: Pataki Antal. Tel.: 06 (60) 487-091. Az ügynökség működési körzetébe tartozó települések: Telekgerendás, Csorvás, Orosháza, Orosháza- Pusztaszentetomya, Nagyszénás, Gádoros, Kardoskút, Tótkomlós, Békéssámson, Kaszaper, Pusztaszőlős, Pusztaföldvár, Csanádapáca, Gerendás, Orosháza-Monor, Orosháza, Tatársánc, Csabacsűd, Szarvas, Békésszentandrás. 806. Ügynökség: Békéscsaba, Penza-ltp. 4. fszt. 1. Tel./fax: 451-241. Ugynökségvezető: Csehi István. Az ügynökség működési körzetébe tartozó települések: Békéscsaba (Mezőmegyer, Gerla). (