Békés Megyei Hírlap, 1998. február (53. évfolyam, 27-50. szám)
1998-02-10 / 34. szám
Elvált nők Háziasán, Egyre több a gyermekeit egyedül nevelő asszony, aki kényszerűségből apaszerepet is vállal. Elváltak vagy özvegyek (6. oldal) A farsangi hangulat még tart, nélkülözhetetlen kelléke a finom fánk. Ezt a sütit bármikor szívesen megesszük (7. oldal) A Stark család híre, neve jól ismert a kertészkedők, növényszeretők körében. Szombathelyen ugyan, de az egész országra terjeszkedőén kínálják csodaszép választékukat (7. oldal) A Békés Megyei Hírlap Melléklete ÖZVEGYI NYUGDÍJ Január elseje után az özvegyeknek nem kell választaniuk az özvegyi nyugdíj és a saját jogú nyugdíj közül: aki mindkét nyugdíjra jogosultságot szerzett, annak mindkét nyugdíjat folyósítani fogják korlátozás nélkül. Csökken azonban az özvegyi nyugdíj mértéke. Eddig az özvegyek az elhunyt házastárs nyugdíjának 50 százalékát kapták, az új rendszerben pedig csak a 20 százaléka jár nekik. A házastárs halálát követő egy évig járó ideiglenes özvegyi nyugdíj továbbra is 50 százalék marad. Az első kérdés, amely mindenkiben felmerül: hogyan érintenek a változások engem személyesen? A reform nem mindenkire lesz egyforma hatással. Ám a többség egyértelműen jól jár. Egyértelműen jól járnak azok, akik már özvegyek. Az új szabályozás szerint a saját jogú és az özvegyi nyugdíjat akkor is együtt folyósítják, ha a kettő együttes összege meghaladja a 20 400 forintot. Az együttfolyósításnak nem lesz felső összeghatára. (Eddig ha a kettő együtt meghaladta a 20 400 forintot, akkor az özvegynek választania kellett: vagy a saját jogú nyugdíját kapta, vagy az özvegyi nyugdíját. Ha pedig a saját jogú nyugdíj kevesebb volt, mint 20 400 forint, az özvegyi nyugdíjból kiegészítették.) Nyilvánvalóan jól járnak tehát azok az özvegyek, akik eddig csak saját jogon kaptak nyugdíjat, és lemondtak az özvegyi nyugdíjról. Ok a jövőben a saját nyugdíjuk mellett megkapják a 20 százalékos özvegyi nyugdíjat is. Jól járnak azok is, akiknél a saját nyugdíj és a 20 százalékos özvegyi nyugdíj együtt több mint 20 400 forint, hiszen a jelenlegi rendszerben legfeljebb 20 400 forintig egészíthetnék ki az özvegyi nyugdíjból a saját nyugdíjat. Sok olyan özvegy számára is előnyös lesz az új szabályozás, akik a saját nyugdíjukról mondtak le és csak özvegyi nyugdíjat kaptak. Ezentúl megkapják mindkettőt, ha saját nyugdíjuk és az özvegyi nyugdíj együtt meghaladja a 20 400 forintot. Ha a kettő összege kevesebb 20 400 forintnál, akkor kérhetik, hogy minden maradjon a régiben. Az új szabályok tehát csak akkor vonatkoznak a már megözvegyültekre, ha az kedvező a számukra. Ha az új szabályok kedvezőtlenek lennének, akkor továbbra is a régi szabályok szerint kapják majd a nyugdíjukat. Akik a törvény életbe lépése után, azaz 1998. január 1. után özvegyültek meg, azok már az új szabályok szerint kapják meg a nyugdíjukat. Az új szabályozás szerint rosszul járnának azok az özvegyek, akiknek saját jogú nyugdíja és az özvegyi nyugdíja is alacsony. A jelenlegi rendszerben ugyanis megtehetnék, hogy az 50 százalékos özvegyi nyugdíjból kiegészítik a saját nyugdíjat 20 400 forintig, az új rendszerben viszont ezt nem tudják megtenni a 20 százalékos özvegyi nyugdíjból. Ezeknek az özvegyeknek az esetében továbbra is fennmarad a 20 400 forintos együttfolyósítási összeghatár, így ezt az összeget mindenképpen megkapják. A szabályozás így gondoskodik e réteg anyagi biztonságáról. (Folytatás a 6. oldalon) ______________„A NŐVÉRKÉK ÉS AZ ÁPOLÓK MEGSZENVEDNEK VELÜNK...”___________________ El menni csendben, méltósággal... A gondozóházak, a nyugdíjasotthonok, a hospice-osztályok segítenek a családoknak az idősek ellátásában KÉPÜNK ILLUSZTRÁCIÓ Mosolytalan ráncos arcok, kíváncsi, meleg tekintetek — megannyi kiszolgáltatott ember! Ágyaik mellé támasztva görbebotjaik, tétova lépésük lassú és nehézkes. „Kihez jött, kisasszony?” — kérdi a töpörödött, fejkendős nénike. „Mindannyiuk- hoz” — válaszolom, de azonnal elszégyellem magam, hiszen a látogatásukra szánt néhány óra csak csepp az életükben. A szeretet ingyenes, de azzal is takarékoskodunk. A törődés, a gondoskodás, a gyógykezelés pénzbe kerül és körülményes. Mégis meg kell teremtenünk minden idős ember nyugodt körülmények közt történő lábadozását, gyengélkedését és végső utazását. „Soha nem voltam még kórházban; ezt is megértem, hogy most itt fekszem és egyre ritkábban bírok egyedül felkelni az ágyból — mondja könnyes szemmel Ilonka néni, aki maholnap nyolcvanhét éves. Csak tanácskoznak a fejünk felett az orvosok,minket csak kérdeznek, tapogatnak, de nem adnak a tudtunkra semmit sem. Trombózisos a lábam, óriási fájdalmaim vannak, a lányom viselte gondomat, de a fájdalmaimat már nem enyhítette sem a fájdalomcsillapító, sem a kenőcs. Kapom az infúziókat, kezelik a lábamat... Tudom, hogy megtesznek értem mindent, de valahogy mégis esetlennek, kiszolgáltatottnak érzem magam.” János bácsi érelmeszesedésben szenved, a szívével is problémák vannak hosszú évek óta. „Egész életemben beteges voltam, de valahogy minden könnyebb volt, amíg élt a feleségem. Hét éve halt meg szegény, s azóta nem találom a helyem. Nem szabad elhagynom magam, mert akkor a legrosszabb, akkor mindig úgy érzem, jön értem a halál. Olyankor beutalnak a kórházba, injekció- és infúziókúrát kapok, felerősítenek mindenféle gyógyszerrel, aztán megint elvagyok egy-két hónapig otthon. Csak az időváltozás ne lenne. Volt itt a plébános úr, elbeszélgetett velünk, meggyóntunk, el sem hiszik, hogy megkönnyebbül az ember! A nővérkék és az ápolók megszenvednek velünk, cipelgetnek bennünket, megborotválnak, tisztán tartanak. Ha itt vagyok, vágyódom haza, otthon meg félek... félek a szenvedéstől.” Az egészségügy siralmas helyzete a kórházak állapotán tükröződik. Egy geriátriai (idősekkel foglalkozó) főorvos véleménye: — Egy-két hónap alatt aligha lehet kellőképpen diagnosztizálni az idős betegek lelki és fizikai állapotát, meghatározni a kezelés leghatékonyabb gyógymódját. Nekünk nem elég javítanunk a beteg fizikai állapotán, meg kell győződnünk szociális hátteréről is. Nem elég a betegségre odafigyelnünk, magát az embert kell előtérbe helyeznünk! Tudnunk kell, hová engedjük őt haza: lesz-e, aki főzzön és mosson rá? Nekünk sem leányálom a helyzetünk: megszigorították a gyógyszerellátást és az egészségügyi eszközök használatát. A svéd modell talán beválna: működhetne egy általános egészségbiztosító, ami még véletlenül sem tartozna az állami szervekhez. Közjogi intézmény lenne, amit minden lakos adójának néhány százalékával támogatna. E biztosító mellett aztán működhetne néhány speciális igényekre alapozott biztosító: ha valaki egyágyas, televízióval ellátott kórházi szobához ragaszkodna, és fizetné e biztosítók egyikét, akkor az téríthetné az effajta igényeket. így elkerülhető lenne a magánbiztosítók reklámhadjárata, amelyben fűt-fát ígérnek az embernek, pedig nincs elég pénzük arra, hogy a drágább gyógyszereket megtérítsék. Sokkal több ápolóra és orvosra lenne szükség, és bizony, mindegyikük több megbecsülést érdemelne. Mindenki tudja, hogy az idős emberek ápolása óriási megpróbáltatás az itt dolgozók számára. Adottság, türelem, alázat és fizikai erő kell hozzá. Talán a nyugdíjasotthonok és a szeretetházak, illetve panziók mérsékelhetnék a problémát, de sajnos azokból is kevés van. Azt hiszem, a legnagyobb baj az, hogy nem tudunk megfelelően törődni az idős emberekkel. Miért ne lehetne kibővíteni a szociális gondozást, a humanitárius akciókat? Erre kéne átképezni a rengeteg munkanélkülit! Azt hiszem, ez lenne a legemberibb kezdeményezésünk. Z. Zs. A HÉT FOTÓJA Jegyzet Micimackó és barátai. A Micimackó könyv „eredeti” szereplőgárdája, vagyis Róbert Gida játékállatai. Adományozás keretében a New York Public Libraryhoz került a gyűjtemény, de egy brit parlamenti képviselő úgy nyilatkozott, hogy ezeket a nemzeti ereklyéket mindenképpen vissza kell juttatni Nagy-Britanniába fotó: feb-reuters A TESTBESZÉD VESZÉLYEI Testbeszédünkkel akaratlanul is kifejezzük lelkiállapotunkat és szokásainkat. Fia nem vagyunk részegek, nem állunk kábítószer hatása alatt és nem szenvedünk pillanatnyi elmezavarban, akkor mindannyian szigorúan tartjuk magunkat egy sor mozdulatformához, melyek éppoly jellemzőek ránk, mint az ujjlenyomatunk. Akár mosolygunk, akár az öklünket rázzuk, az orrunkat töröljük vagy a cipőnket húzzuk fel, a mozdulatokat minden alkalommal ugyanúgy végezzük. A testbeszéd mindannyiunk számára olyan, mint az aláírásunk. Körülbelül háromezerféle gesztust fejezünk ki a kezünkkel és az ujjainkkal — a süketnémák rendkívül kifinomult jelbeszédét nem számítva. A levegőben hadonászó kéz pontos megfigyeléséből következtethetünk a beszélő érzelmi állapotára. E taglejtéstípus megfigyelésére a legalkalmasabb helyek egyike a politikai nagygyűlés. Minden szónok jó előre kigondolta, mit fog mondani — általában egy sor lapos közhelyet, amelyeket úgy adagol, hogy tapsot csikarjon ki magának. Amíg a szájával mondanivalóját harsogja világgá, a kezei sem tétlenkednek. Amikor például beszéde erőteljes részéhez ér, ökölbe szorítja a kezét, mintha láthatatlan ellenfélnek akarna behúzni egyet. Az öntudatlan gesztusokat, például a beszéd közben használt geszti- kulációt vagy általános arckifejezéseinket a világon mindenütt megértik. Egy-egy gesztus azonban alapvetően mást jelenthet két különböző országban. A jól ismert amerikai OK jel, amelynél a hüvelyk- és mutatóujj gyűrűt formálva záródik össze, számos nép körében szintén azt jelenti, hogy ,jó”. Ez a kézmozdulat Dél-Franciaor- szágban nem számít biztonságosnak. mivel ott azt is jelentheti, hogy „nulla”. A gyűrű alakban feltartott ujjak irt arra utalnak, hogy az illető dolog egy nagy nullával egyenlő. Akit megkérdeznek, hogy milyen a bor és széles mosoly kíséretében OK jellel válaszol, az gyakorlatilag azt mondja, hogy ezt az évjáratot a csatornába kéne önteni. D. Morris
