Békés Megyei Hírlap, 1998. február (53. évfolyam, 27-50. szám)
1998-02-09 / 33. szám
Kevesebb haláleset, (i) Ecsegfalván az elmúlt éveben 14 gyermek született és 16 haláleset történt. Ez az arány lényegesen kedvezőbb az egy évvel korábbinál, amikor 40 százalékkal többen haltak meg. A haláleseteknél az átlagéletkor 76,4 év volt, tehát túlnyomó- részt idős emberek távoztak. Vésztői pályáztatás, (i) A vésztői Szabó Pál Általános Iskola igazgatójának kinevezése július 31-án lejár. Ezért a nagyközség képviselő-testülete új pályázat kiírása mellett döntött. A pályázatokat legkésőbb július 30-ig elbírálják, s a nyertes 2003. július 31-ig kap kinevezést. Új hangzással. (1) A med- gyesegyházi művelődési ház a Nemzeti Kulturális Alaphoz közelmúltban beadott pályázatán 250 ezer forintot nyert hangtechnikai eszközök vásárlására. A felszerelések február végéig történő megvételéhez az intézmény is ugyanennyi saját erőt biztosít. Okányi változás, (i) Az okányi óvodások étkezéséért (ami tízórait, ebédet, uzsonnát tartalmaz) naponta 125 forintot kell fizetni a szülőknek ettől a hónaptól — döntött a helyi képviselő-testület a minap. Az iskolások részére a háromszori étkezés 170 forintba kerül, az alkalmazottaké és a dolgozóké pedig 328 forintba. A csak ebédet igénybe vevő szociális gondozottak 133 forintot fizetnek. Baleset, (y) Halálos kimenetelű baleset történt vasárnap a kora délutáni órákban Lökösháza és Kevermes között a halálkanyarnak nevezett útszakaszon. Egy Trabant a nagysebeség miatt felborult a kanyarban, négy utasa közül egy fiatalkorú személy életét vesztette. Vasárnap még három könnyebb sérülésekkel végződő' baleset történt Csorvás, Doboz és Kardos külterületén. Tüzek, (y) Vasárnap reggel Dobozon a Papholt utcában kapott lángra egy lakóépület mennyezete. A kár 60 ezer forint, a keletkezés okait vizsgálják. Békéscsabán eldobott cigaretta okozott tüzet a Táncsics utcában, ahol 100 négyzet- méter száraz fű égett. A földjén halt meg. (ö) A Gyulai Rendőrkapitányságra tegnap délután bejelentés érkezett egy halálesetről. Az elhunyt egy 61 éves gyulai férfi, aki a tanyája közelében lévő földjén tarlót égetett, a füsttől rosszul lett, s feltehetőén füstmérge- zésben elhunyt. Az eljárás szakértők bevonásával folyik. „A REND MINDIG A HALADÁS ELŐFELTÉTELE.” (Auguste Comte) Mérlegeljen! Januári nyereményjátékunkra 1591 helyes megoldás érkezett, melyek beküldői a Vasárnapi Békés Megyei Hírlapból kivágták a három különböző hóember figurát. A sorsolás eredménye a következő: A fődíjat (a testsúlyának megfelelő értékű díjat) nyerte: Csete Imre, Elek, Munkás u. 24. További nyertesek: Balogh András, Kamut, Széchenyi u. 66., Kiszely György, Békéscsaba, Kastély u. 6/1. (Philips vasaló); Bomba János, Orosháza, Fürdő u. 15., Nagy Éva, Mezőgyán, Keleti u. 2/1. (Philips kenyérpirító); Szlovák József, Mezőkovácsháza, Kodály u. 23., Sutyinszki Mátyás, Kondoros, Zrínyi u. 3. (Siemens kávéőrlő); Pribojszki Edit, Medgyes- egyháza, Hunyadi u. 10., Bujdosó Antal, Sarkad, Kapocs u. 12. (Philips hajszárító); Zahorán Pálné, Békéscsaba, Wlassich sétány 17. II. 7., Farkas Zoltán, Gyula, Juhász Gy. u. 15. (Sony rádió), özv. Róta Pálné, Békéscsaba, Kazinczy u. 2. A. IV. 17., Balogh Tibor, Dévaványa, Vörösmarty u. 15. (SABA Walkman). A nyeremények átvehetők, keddtől Békéscsabán, az Elektroházban (Baross u. 10). Gratulálunk a nyerteseknek! MEGYEI KÖRKÉP 1998. február 9., hétfő Ki, mennyire hallatta hangját a T. Házban? A Vasárnapi Békés Megyei Hírlapban már olvashattak arról, hogy a jelenlegi Békés megyei országgyűlési képviselők közül kik, hány alkalommal és milyen módon szólaltak fel a parlamentben 1997-ben. Most az 1994-1997. december 15-ig terjedő (csaknem az egész ciklust magába foglaló) időszak mérlegét tekinthetik át. Mielőtt böngészni kezdenék a táblázatot, elöljáróban annyit, hogy nem szerepel az összeállításban dr. Vastagh Pál igazságügy-miniszter, aki e tisztségéből eredően nem ilyen módon (interpelláció, kérdés, javaslatok stb.) él a parlamenti megszólalás lehetőségével. Nem találkoznak e helyen Argyelán György nevével sem, aki dr. Simon Imre lemondását követően mindössze néhány hónapja foglal helyet a parlamentben. Földesi Koltay Matuska Pallag Dr. Sarkadiné Dr. Sümeghy Szöllősi Dr. Tokaji Tóth Károly Tóth Sándor Dr. Varga 1994—1997.12.15. Zoltán (MSZP) Zsoítné (MSZP) Sándor (MSZP) László (FKGP) dr. Lukovics Csaba Éva (SZDSZ) (FIDESZ) Istvánná (MSZP) Ferenc (MSZP) (MSZP) (MSZP) István (MDF) 1. módosító javaslat 0 0 9 17 13 37 7 5 7 9 10 2. azonnali kérdés 3 4 1 12 0 4 17 0 2 0 32 3. kérdés 6 2 3 3 0 1 16 25 0 2 9 4. kapcsolódó módosító javaslat 1 1 1 2 6 0 3 4 4 1 1 5. pontosítás 0 0 0 0 1 2 0 0 1 0 1 6. törvényjavaslat 0 0 0 1 0 21 5 0 0 1 0 7. határozati javaslat 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 8. sürgősségi javaslat 0 0 0 0 0 3 1 0 0 0 0 9. kivételességi javaslat 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 10. interpelláció 0 0 0 4 0 1 0 0 0 0 8 Jegyesek bálja eljegyzéssel Gorkij után farsangi forgatag Szombaton este lehettünk vendégei a Békés Megyei Jókai Színház idei évada harmadik Csabai Páholy eseményének. A színházat kedvelő, netán anyagiakban is támogatni tudó páholytagok és külső érdeklődők ezúttal Gorkij A nap fiainak Konter László igazgató-főrendező által színpadra állított produkciója után találkoztak egymással és a művészekkel a színház Vigadójában. Papp Endre, a Magyar Televízió munkatársa mondhatni „hazajár” műsorvezetőnek a Csabai Páholyba. Kellemes hangja, rutinos műsorkalauzolása zökkenőmentessé alakítja az est folyamát. Vendégként, meglepetésként Kézdy György, Jászai-díjas Érdemes Művész mondott röpke pohárköszöntőt: „Örömmel látom ezt a gyönyörűséget, ahová most eljöhettem, a kollégákhoz, a közönséghez. Önök boldogok lehetnek, hogy ilyen szép színházuk van. Szeressék, mert érdemes rá!” A szakmabeliek és a szakmaszeretők véleménye egyezett, igazán jóhangulatú, jól sikerült mulatság volt ez, amely jócskán a hajnali órákig tartott. Ä vállalkozók, önkormányzati vezetők, civil érdeklődők hallhatták Belicza Károly felajánlását, a Yelow Phone hálózatának nevében, mely szerint az est résztvevői igény szerint fél évig térítésmentesen szerepelhetnek a katalógusukban. Az Electric Boogie táncművésze lenyűgözően bravúros mozgásával, Ihos József humoA farsangi jelmezverseny női Mária és Perjési Márton rista szellemes agytomász produkciójával és Kató néni megidé- zésével szórakoztatta a közönséget. A szervezőlányok: Kovács Édit, színházi titkár és segítője, Kocsmáros Mária segédletével a legújabb „kísérlet” is sikernek bizonyult, a farsangi jelmezversenyre több, mint harmincán vállalkoztak. A szórakoztató zenét a Dream Band, a jó étkeket az Újhelyi és Társa Bt., s az öblítő italokat a színház biztosította. A jelmezverseny legjobbjaiés férfi első helyezettje: Bordás FOTÓ: SUCH TAMÁS nak sora, akik különböző cégek által felajánlott értékes ajándék- kosarat nyertek: a női első helyezett, Bordás Mária, a férfi pedig Perjési Márton. Gyermekkategóriában Konter Farkas Márton lett a győztes. Közönségdíjat kapott legjobb ötletét elismerve (kékkockás paplanként ropta) Garamvölgyi Erzsébet. Legközelebb március végén lesz Csabai Páholy, Shaw: Candidájának előadása kapcsán. B. Zs. Szombaton este elbúcsúzott a jegyesek bálja Gyulán. A Bianca esküvőiruha-kölcsönző tulajdonosa, Tóth Lajos és felesége úgy gondolták: elég. Ez volt az ötödik, s most nem akarják tovább csinálni, mert csak nekik és barátaiknak fontos. Ehhez képest szép búcsú volt. Jöttek nagy számmal jegyespárok és ott szórakozott a négy év alatt- kialakult törzsközönség is. A báli „forgató- könyv” ezúttal sem változott. Volt menyasszonyi- és menyecskeruha bemutató a Bianca esküvőiruha szalonból, és vőlegényruha bemutató a csabai Oscar férfidivattól és persze voltak szép lányok is a szintén csabai TT Divatstúdiótól. Aztán voltak vőfélyek (ketten is: Szabó László és Borbély István), meg felkonferálásukban lakodalmi menü. Közben fagylaltkülönlegesség és többemeletes A gyulai önkormányzat mintegy 5 millió forintos beruházásában, a városgazdálkodási igazgatóság lebonyolításával, a Gótika Kft. tervezésében és a Mesterbau kivitelezésében három komplett lakrésszel bővült Gyulaváriban a Szép Alkony Idősek otthona. A tetőtér egy részét építették be, ahol még további lakrészek alakíthatók ki. Az első lakrészt már el is foglalták, egy idős testvérpár. A torta — utóbbihoz exkluzív meglepetésként jégből formázott, majd méteres jegyespár — a gyulai Kis Kézműves Cukrászda jóvoltából. Ám az igazi meglepetést a tiszaadonyi Bagi János és a gyulai Németh Geraldina szolgáltatta, akik bejelentették, ott a bálon eljegyzik egymást. A gyűrűket — amelyeket a Csenki ékszer- és óraszalontól kaptak ajándékba —, a bálozó sokada- lom előtt húzták egymás újjára. Éjjel egy óra után jó másfél óráig Lagzi Lajcsi húzta a talpalá- valót. Előtte, s utána — köz- megelégedésre — a sarkadi Hangulat zenekar „bazsevált”. Hajnal volt már, amikor a kéttagú együttes — amelyben Tóth Imre („civilben” sarkadi polgármester) itt először, mint országgyűlési képviselőjelölt lépett fel — elhúzta az utolsó számot. —tán pénteki ünnepélyes átadáson Lebenszky Attila polgármester köszönte meg az igényes munkát végzők közreműködését és Makovecz István településrészönkormányzati elnök sokat tevő segítségét. A Szép Alkony iránt nagy az érdeklődés, tervezik is a további tetőtérbeépítést. Ahogyan a polgármester mondta, ezzel tartoznak az idős embereknek. Sz. M. Bővült a gyulai Szép Alkony A Honfoglaló magyarok Békésen Sajátos színkeverés, visszafogott, realista színvilág jellemzi azt a monumentális, kilenc mé^ tér hosszú és öt méter magas festményt, melyet a 27 esztendős, eredeti foglakozását te- kinve kőfaragó, Corvus-Kora Róbert a lökösházi múvelődési központban négy hónap alatt alkotott meg. Á „Honfoglaló magyarok., című kép a honfoglalás egy pillanatát tárja az érdeklődők elé. A finom ecsetvonások, a precízen kidolgozott részletek a történelmi kor alapos ismeretére utalnak. Mindezeknek tanúi lehettünk, s egy évig bárki meggyőződhet minderről a Békési Galériában, ahol tegnap délelőtt bensőséges ünnepség keretében leplezték le a fiatal amatőrművész zsűrizett, s kiállításra ajánlott panorámaképét. Vámos László, a békési Városvédő és Szépítő Egyesület elnöke megnyitó beszédében történelmi áttekintést adott népünk eredetéről, valamint a nemzetté válás és a honfoglalás időszakáról. Az ősmagyarok a Káma és a Volga vidékéről a népvándorlás áramlataival kerültek mind nyugatabbra, ahol már tudatos állattenyésztő, földművelő és kézműves tevékenységet folytattak. Eleink végleges letelepedése 895-ben és 896-ban volt, majd a végleges letelepedésük során a magyarok folyamatosan belakták az egész Kárpát-medencét. Számtalan író, költő, festő és szobrász érdeklődését felkeltették, foglalkoztatták ezen történelmi események, s most egy tehetséges fiatalember lépett be ebbe a sorba, hogy munkájával, festészetével a közművelődést segítő alkotássá emelje gondolatait. —sz— Corvus-Kora Róbert négy hónap alatt alkotta meg monumentális panorámaképét FOTÓ: SUCH TAMÁS