Békés Megyei Hírlap, 1998. február (53. évfolyam, 27-50. szám)

1998-02-07-08 / 32. szám

Januárban nem aratott a halál Halálos közlekedési bal­eset nélkül zajlott a for galom januárban a Szeg­halmi Rendőrkapitány­ság illetékességi terüle­tén található közutakon. — Januárban négy szemé­lyi sérüléssel járó közleke­dési baleset történt terüle­tünkön. Közülük kettő sú­lyos, kettő pedig könnyű sérüléssel végződött. Min­den esetben a gépjárműve­zető volt a balesetek elő­idézője. Három alkalom­mal a sebesség nem meg­felelő megválasztása, egy­szer figyelmetlenség miatt következett be a baj — tudtuk meg Szántó Lajos rendőr őrnagytól, a közle­kedési és közrendvédelmi osztály vezetőjétől. Szintén januárban három ittas vezetőt „vontak ki” a forgalombóka szeghalmi rendőrök. A közbiztonsági akciók során két körözött személyt is elfogtak. Egy úr­nál parittyát találtak az egyenruhások; neki a tör­vény értelmében — mint közbiztonságra veszélyes eszköztől — meg kellett vál­nia „fegyverétől”, (i) Volt alatt volt, mégis vitték Gyakran a magasfe­szültségű áram jelenlé­te sem riasztja vissza a légvezeték-tolvajokat. Az elszánt tetteseknek nem számit a több száz voltos feszültség, ők ilyen esetekben is nyi- szálják a kábeleket. A milliós tételű, különböző vezetéklopások komoly gondot okoznak mind a megkárosítottaknak, mind a rendőrségnek. — Vésztő külterületén, a Körösmenti Termelőszövetke­zet sérelmére követtek el nagy értékű kábellopást a minap — tudtuk meg Kacséra Lajos rendőr őrnagytól, a Szeghalmi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetőjétől. A szövetkezet úgynevezett üzemi meliorációs, 20 kilovol­tos távvezetékéről 1,2 kilomé­ter hosszan vágták le és tulaj­donították el a kábeleket a ma még ismeretlen tolvajok. A huzalokon kívül a tettesek négy, alumíniumból készült kapcsolószekrény-ajtót is ma­gukkal vittek. Az okozott kár 2 millió forint. M. B. A jólányok a mennybe kerülnek? Egymásnak adják a telefonszámomat, régen nem hirdetem magam Sosem hittem volna, hogy személyesen keres fel egy call-girl, (call-girl magyarul: telefonon la­kásra hívható prostitu­ált.) Mosolyogva közli: beszélhetnékje van. A fi­atal nőt 24-25 évesnek saccolom. A ma divatos, általam csak „ortopéd”- nak titulált cipője leg­alább 10 centivel maga­sítja az amúgy is hosszú lányt. A ma olyan nagyon divatos barna rúzzsal kente ki érzékien vastag száját. Hosszú combja ki­villan bézs színű bőr mi­niszoknyája alól. — Megengedi, hogy rágyújt­sak? — kérdezi, de választ nem vár. Ronson öngyújtóval „beizzítja” Philips Morris ci­garettáját. * — Marinak hívnak — fújja ki a füstkarikákat nagy élvezet­tel. — Az újságíróknak sok­szor piszkos a fantáziájuk — indítja mosolyogva beszélge­tésünket. — Nem értem, mire gon­dol? — Ugyan már! Hiszen Ön — ahogy elnézem — elmúlt ti­zenhat éves. — Szó, mi szó. Bár egyálta­lán nem vagyok biztos abban, hogy meglett koromra nem tu­dok újat tanulni. — Biztos vagyok abban, hogy tudok meglepetéseket okozni. — Gyula környékén egy ta­nyában nőttem fel, három testvéremmel és a szüleim­mel. Tízévesen ugyanúgy dolgoztam az állatok körül, mint a felnőttek. De a földet is ástam, kapáltam. Ezt vár­ták el a szüleim, akik maguk is éjt nappallá téve gályáztak. És mire vitték? Van egy ta­nyájuk, három ko­cájuk, negyven-öt­ven baromfi, egy te­levízió és egy hűtő- szekrény meg egy tizenkét éves Tra­bant. Ezért kár volt annyit melózni... ■■■■ (Mari elnyomja a csikket, bekap egy rágógumit és folytatja.) Most látom csak, négy aranygyűrűt hord az ujjain. Szép darabok, ízlésesek. Lát­szik a kezén, a lány hetente jár manikűröshöz. Összessé­gében a jólápoltság benyomá­sát kelti.) — Minden vágyam az volt, hogy gyermekorvos legyek, de nem lettem, mert nem volt miből kifizetni a tanulással já­ró költségeket. — ...és lett rosszlány! Nem volt köztes megoldás? — Bizonyára ismeri a mon­dást; a jólányok a mennyor­szágba jutnak, a rosszak meg mindenhova bejutnak. Nem volt köztes megoldás, mert 18 évesen beleszeret­tem egy tök jó | srácba. Mindenre j képes lettem vol­na érte. Ki is hasz­nálta a nagy érzé­seimet. Három hónap után rá­vett, hogy szerez­zünk — Mert buták. Túl akarnak lenni mihamarabb az egé­szen. Ez az egyik. A másik: bárhova bejutok az ismeretsé­gem révén, s bármit el tudok intézni, meg tudok szerezni. Nincsenek anyagi gondjaim, bármit megengedhetek magamnak. Télen Svájc ba járok síelni, * pénzt. Ugyan hogyan szerez­hettünk volna? Nyil­vánvaló volt. A testemmel. Nem kellett nekem két lépést sem tenni azért, hogy kun­csaftjaim legyenek. Feri mindent elinté­zett. Bevallom, eleinte zavart, hogy árulom a testem. Ma már — bármi­lyen hihetetlen — örülök, hogy call-girl lettem. — Mi öröme telik abban, hogy óránként más fekszik az ágyában? Eleinte zavart, hogy árulom a testem — Nem túl sokat tudtam a szexualitásról, nem ismertem a saját testemet. Ma már ritkán fordul elő, hogy csak a pacien­sem élvezi az együttlétet. — Nem mondja komolyan? Volt szerencsém egy pár rossz­lánnyal beszélgetni. Ők undo­rodnak az együttlétektől. az elmúlt nyáron pedig régi vágyam teljesült, a Kanári-szi­geteken töltöttünk két hetet. — Mindenféle különleges kérést teljesít? — Már ami a sze- ■■■■■ xualitást illeti? — Arra gondol­tam. — Természete­sen. Már mond­'- * tam: én is élvezem. Legyen a hagyomá­nyos vagy a franci­ás szex. — És hogyan áll a perverzek­kel, akiknek az az élvezet, ha mondjuk egy korbáccsal ütik, verik, vagy üttetik, veretik ma­gukat? — Volt ilyen. Szerencsére csak egy. Négykézláb kellett állnom, az állat meg a hátam­ra ült és meg- korbácsolt, mint egy lovat. Sokba került ez neki. De fizetett, mint egy katona­tiszt. Valószínűleg ismeri, mert a me­gye egyik közismert személyisége. Meg­lepődne, ha megmon- lanám a nevét. — Kíváncsivá tesz, lepjen meg! — Nem gondolja, hogy kiadom a kuncsaft­ig; jaim nevét! Egyébként y egymásnak adják a tele­fonszámomat, régen nem hirdetem magam. Azt hi­szem, elégedettek a vendége­im. Húsz-huszonöt állandó partnerem van. Szeretnek hozzám jönni. Van szaunám és olyan fürdőkádam, ami víz­áramoltatással működik, fino­man masszíroz, miközben pezsgőzünk és megbeszéljük a világ dolgait. Ha olyan a ven­dégem, megkérdezem, mit szeretne vacsorázni? Egy tele­fon és házhoz szállítják a ka­ját. — Tudják a szülei, milyen foglalkozást űz? — Az édesapám meghalt. Az anyámnak lakást vettem. A testvéreimnek segítek a ta­nulásban. Anyám annyit tud, hogy van egy gazdag bará­tom. Ha a családom meg akar látogatni, úgy fogadom őket, ahogy kell. Pazarul. Szeret­nek nálam. Van egy húgom, s sokszor elmondja, jó lenne, ha ő is kifogna egy gazdag pa­sast. — Mit szólna hozzá, ha a húga is... — Azt már nem. Tanuljon és legyen orvos vagy jogász, vagy közgazdász. Megterem­tem neki a lehetőséget. Azért jöttem magához, mert untam, hogy sok újság a sárba tapossa a lányokat, akik a testükkel keresik a kenyerü­ket. Lám, van köztünk olyan is, aki igényesen űzi a szak­mát. Béla Vali Mai mesélőm már régen abba­hagyta a szakmát, ma a nyugdíja­sok kenyerét eszi. A régi jaminai történet házaspár szereplői jelen­leg égy dunántúli városban élnek. — Abban az időben, amikor én taxiztam, még nem voltunk olyan sokan, mint ma. Szomszédom, az én Marci komám meg kamionos volt, termeténél fogva is amo­lyan országúti medve. Sokat volt távol, de hát nagyon szerette a munkáját, aho­gyan én is az enyémet. Ha itthon járt, mindig megkeresett, sok szép játékot hozott a gyerekeimnek, nekem meg lu­xus öngyújtót, máskor meg kis figurá­A kikapós asszonyság meg a kisember kát, hogy rakjam ki a kocsiba. Feleségét, Fruzsit meg elhalmozta szép ruhákkal. Pénzük az volt mindig elég, ha Fruzsi nem is dolgozott — mert Marci nem en­gedte —, jómódban éltek, a házuk is ta­karos volt. Csak gyermektelenek voltak. Hogy többet is mondjak az asszonyról, nem volt különösebben szép nő ez a Fruzsi, de kikapósnak igen kikapós volt; a tejes is mindig többet volt nála mint fél órát. Azokban az években a biciklilo­pás még nem volt divatban, míg Marci messzi országok útjain rótta a kilo­métereket, volt olyan nap, hogy három bicikli is állt előttük, különböző nap­szakokban persze. Margitka, szigorú hátsó szomszédjuk, egyszer rá is szólt Fruzsinára, legalább a tornácra vitetné be velük azokat a kerékpárokat. Mindig jó komám volt nekem ez a Márton, de annyira nem, hogy én robbantsam ki közöttük a perpatvart. Nincs az a titok, ami ki ne derüljön. Egy fuvarom volt ép­pen a belvárosban, mikor kisebb csődü­let állított meg az egyik gyalogátkelőnél. Kinéztem. Hát az én szomszédaim, Mar­ci meg Fruzsi tépték egymást az út köze­pén; illetve csak Fruzsi „tépett”, mert Marci inkább a pofonokat osztotta. Válo­gatott szitkokat vágtak egymás fejéhez: Marci lekurvázta Fruzsit, Fruzsi meg egyszerűen fatökűnek nevezte Marcit. Otthon a feleségem csak annyit mon­dott, ha az a kis hüvelyk Matyi a Marci kezei közé kerül, aki újabban a Fruzsi­hoz járt, az megeszi, hiszen a válláig sem ér. Kis ember nagy bottal jár, mond­tam az asszonynak. Mi mást mondhat­tam volna? Gondoltam, amíg a Marci itt­hon van, úgysem jön, nem mer. Vasárnap a házaspár karonfogva ment a délelőtti misére. Ha valaki az ut­cánkból ezt annak tudta volna be, hogy csak a látszatra ügyelnek, az nagyot té­vedett. Délután a kertben dolgozgat­tam, hát mit tótok, az én Marci barátom igen megnőtt. Ahogy jobban odanézek, tótom, hogy egy kis ember áll a váltón, Marci meg dörmög neki, csak vigyázva, Sanyikám, csak óvatosan, kapaszkodjál a gerendákba. A disznóólát cserepez- ték éppen. Aztán a Fruzsi gömbölyödni kezdett, és egy fél évre meglett a kisba­ba. Én vittem be őket a kórházba, és én is hoztam haza. Ha maga látta volna a boldog férjet, milyen meghatottan ült a hátsó ülésen, karján a kis poronttyal. Közel húsz éve voltak már házasok, és nem volt még gyerekük. A változó kor, dörmögte felém, furcsa dolgokat pro­dukál, komám. A kis emberke a cserepezésről, örök­re eltűnt az életükből. A gyerek azóta kész fiatalember, húszéves. Nem mondanám, hogy magas lenne, igen alacsony, mondhatni aprócs­ka. Ha egyszer kosárlabda csapatot szer­vez uram, egy biztos, őt nem kell számí­tásba vennie... Pánics Szabó Ferenc Megkérdeztünk néhány olvasónkat arról, hogy hisznek-e a politikusok­nak? Szentesi Sándor, 58 éves, köröstarcsai nyugdíjas: — Őszintén szólva nem hi­szek egyiknek sem. Amíg nem kerülnek hatalomra, ígérgetnek, amikor vezető szerepet kapnak azt is elfe­lejtik, hogy honnan jöttek, kik juttatták őket pozíció­ba. Váradí Györgyné, 50 éves, kamud nyugdíjas: — Van, amikor hiszek nekik, s van, amikor nem. Abban hittem nekik, hogy be kell lép­nünk a NATO-ba és az EU- ba. Amiben nem hiszek ne­kik, az az, amikor azt fejte­getik, hogy mit tesznek a kisemberek érdekében. Králik Zoltán, 30 éves, bé­késcsabai üzemanyagkút­kezelő: — Megpróbálok hin­ni nekik, ami vagy sikerül, vagy nem. Tény az is, hogy vannak közöttük nagy du- mások, akiknek azt sem hi­szem el, amit kérdeznek. Egyik pártnak sem vagyok elkötelezettje, de elmegyek majd szavazni. Csikós János, 76 éves, mezőberényi nyugdíjas: — Nem hiszek egyiknek sem, ugyanis nagy a szerepük ab­ban, hogy az‘országban pil­lanatnyilag a félelem uralko­dik: olyan törvényeket hoz­tak, melyek a bűnözőket, s nem a tisztességes embert védik.-sz­És végül... ? Csatangoltunk a csapattal. Elértünk egy temetőhöz, melynek szélét friss szántás kerítette. Csontot vettünk észre, ott hevert a felszínen. Emberi koponya maradvá­nyát láttuk, melyben sárgásszürkén állt négy fog. A mellettem igyekvő csüg­gedten mondta: tóm, ez az ember sem gondolhatta, hogy egy-két évtized és... Mostanában igen meg­bolygatta a kedélyeket a mis­kolci kórház „szervügye”, melyről kiderült, „csak” iz­mokról és szövetekről van szó. Amúgy igaz, hogy halott emberből valók, s hát a jelek szerint tudta nélkül telepítet­ték vissza a földi valóságba, továbbszolgálatra. Össze­csaptak a nézetek az ember rendelkezési jogáról holta után is a testéhez és a gyó­gyító kényszer, miszerint ha a betegbe át kellett ültetni va­lamit, még sose tiltakozott és sose kérdezte, honnan van. A hozzáértők szerint mivel ez is, az is igaz, a megoldás abban rejlik, hogy pontosan szabályozni kell a kivétel rendjét. Ha valaki úgy dönt, hogy halála után is az élőkön kíván segíteni, papíron hozza az orvos tudomására. Egy­szerű lesz így a visszaélések megakadályozása. Ám ha be­legondolunk: egy nagybeteg majd az élethez szüntelen ra­gaszkodás közben épp papírokat állít ki adomá­nyozandó szerveiről, a hoz­zátartozó pedig sírás helyett átszámolja a szöveteket? Va­lószínűbb, hogy marad a hit, ha egyben akarunk maradni úgy lesz, s földi poraink sem kötnek ki majd a szántás te­tején. Sz. M. Öröme telik abban, hogy óránként más fekszik az ágyába KÉPÜNK ILLUSZTRÁCIÓ

Next

/
Thumbnails
Contents