Békés Megyei Hírlap, 1998. január (53. évfolyam, 1-26. szám)
1998-01-06 / 4. szám
SZOLGÁLTATÁS 1998. január 6„ kedd gyón szeretnék veled találkozni, s megismerkedni. Ha magadra ismersz, kérlek válaszolj a Szívkiildiben! Jelige: Egy ismeretlen fiú * Keresem azt a kétegyházi lányt, aki barátnőjével jött a Dózsa György úton Kétegyházán, 1997. december 31-én kb. 9-kor. Később találkoztunk a Gyulai úton, te biciklivel mentél haza. Kérlek, keress meg, hogy beváltsam az ígéretemet! B. Ú. É. K.! * Drága Kicsi! Szerelmem! Az első utunk az alagúthoz vezet, hogy teljesüljön vágyad. Zokni a kulcslyukon. Soha nem feledhető vallomás az RÍ 1-ben. Imádlak! Örökké a Tiéd! A te Mókuskád A bűn világa Bűnügyi együttműködés: a taristák érdekében is Neritan Ceta, az albán rendőrséget felügyelő miniszter személyesen vitte Görögországba annak a 34 bandavezémek az aktáit, ujjlenyomatait, képeit, akik tavasszal szöktek meg albán büntetésvégrehajtási intézetekből. Célja az, hogy megállapodjék a bűnözés elleni közös fellépésben, a határ együttes őrzésében, az illegális átlépők elrettentésében, visszatartásában. Albániában máig súlyos veszélyek fenyegetik a belbiztonságot: az idén 600 ezer (!) géppisztolyt és egyéb nehézfegyvert loptak el a rendőrség és a katonaság raktáraiból, ezek alig hatoda került elő. A 2000-nél több szökött fegyencből kétszázat sikerült újra rács mögé dugni. Görögországban mindennaposak az albán bűnözők és maffiák által elkövetett gyilkosságok és más erőszakos cselekmények. Nemrég egy egész görög falu lakosságát ejtették túszul albánok. Az athéni közbiztonsági minisztérium jelentése szerint mind több az albánok által Hellászban elkövetett betörés, lopás, okirathamisítás, embercsempészet, nő- és lánykereskedelem, gyermekek koldulásra, prostitúcióra kényszerítése, továbbadása jól fizető pedofiloknak. Görögországban manapság nincs biztonságban alkonyat után utcára lépő lány, üres hétvégi ház. Korfun, az albán partokkal szembeni görög turistaparadicsomban mindennapos „vendégek” a gyors hajókon érkező, jól felfegyverzett, turistákat kifosztó albán gengszterek. A bűncselekmények háromnegyedét a rendszerváltás utáni zűrzavarban Albániából kiszabadult bűnözők és újonnan toborzott társaik követik el. A gyilkosságoknak, emberöléseknek és egyéb erőszakos tetteknek a 90 százalékát! Miközben az EU-tag Görögország igyekszik eleget tenni a schengeni megállapodásban előírt követelményeknek (az Európai Unió külső határainak szigorú őrzése az illegális beszivárgók, különös tekintettel a bűnözők visszaszorítására), nemzetközi jogi eszközökkel és anyagiakkal egyaránt megpróbálja segíteni Tiranát a.bűnözés elleni küzdelemben. A kisfiú nagy fegyvere: a nyilvánosság A nyurga szőke kanadai srác 14 éves és egészen sajátos szenvedély fűti: gyermek létére mindent megtesz a világon sajnos gyakran tapasztalható gyermekmunka ellen. A neve Craig Kielburger és már két esztendeje keményen küzd. Beadványokat, beszédeket ír, jegyzékeket küldözget, kér és kampánnyal fenyeget, szóval, mint az.egykori úttörő: Craig ott segít, ahol tud. A kisfiú nagy fegyvere a nyilvánosság. Pakisztáni szőnyeg- szövők, indiai bányatulajdonosok és karibi ültetvényesek kezdenek tartani a távoli gyerektől, aki rivaldafénybe állítja viselt dolgaikat. Craig Kielburger két év alatt tizenhét országban járt, és közvetlenül is megismerhette a szerencsétlen kis páriákat, akiken segíteni szeretne. Jean Chretien kanadai miniszterelnök felhívására már vagy háromszáz üzletember segíti pénzzel a Toronto egyik elővárosában élő és dolgozó tinit, aki mellesleg már „hivatalos látogatást” is tett a kormányfői palotában. Craig azt mondja, ez nem az ő személyének, hanem az általa képviselt ügynek, a téma fontosságának szól, hiszen a világon legalább negyedmilliárd (!) gyermeket foglalkoztatnak illegálisan. Igaza lehet. A kérdés súlyának köszönhető, hogy a fiú gratuláló leveleket őriz A1 Gore amerikai alelnöktől, a Dalai Lámától, II. János Pál pápától és sok más neves személyiségtől. A szőke fiút örömmel töltik el a biztató visszajelzések. Még azt is vállalja, hogy esetleg megvádolják: gyermekmunkával küzd a gyermekmunka ellen. Maffíabosszúnak hitték a gyilkosságot Egy olasz álló éven át sorozatosan megcsalta a barátnőjét. Az ifjú hölgy megelégelte a szégyent, két bérgyilkost küldött a férfi nyakára: tegyék el láb alól a vetélytársnőjével együtt. A húszéves Annamária De Mattiát letartóztatták. A vád ellene az, hogy összeesküvést szőtt volt szeretője, a 32 éves Giuseppe Viatore és annak 26 esztendős barátnője, Grazia Nitti meggyilkolására — puszta szerelemféltésből. Annamária és Giuseppe kapcsolatát az örökös civakodás és marakodás mérgezte meg. A sorozatos veszekedések és ingatag kibékülések után a férfi le akarta zárni kettejük kapcsolatát: összecsomagolt és elköltözött a lánytól. Ezzel tudtán kívül aláírta a saját halálos ítéletét. A szépséges Annamária a többszörösen büntetett előéletű bátyját, a 30 éves Francót bízta meg: közvetítsen közte és a bérgyilkosok között. Három nappal később, amikor Giuseppe és barátnője egy autóbontóba indult, hogy olcsó alkatrészt vegyen a férfi kocsijához, három álarcos állta útjukat, és golyózáport zúdított a párra. Giuseppe nyomban meghalt, a lányt megmentették az orvosok. A hatóságok először a térségben szokásos maffialeszámolásnak vélték az ügyet, annál is inkább, mert a meggyilkolt Viatore rablásért és kábítószer-kereskedelemért már ült néhány évet. Végül a gyanú a gyűlöletittas lányra terelődött, és bizony íttatott is. Ferenczy Europress Keresem azt a lányt, akivel 1998. január 1-jén egy fülkében utaztam a vonaton Budapestről hazafelé. Te Gyomán szálltál le. Szeretnék találkozni veled! Üzenj a Szívküldiben! Jelige: Alom és lelkiismeret * Egy ismeretlen lánynak! Barna hajú, kb. 175 cm magas, békéscsabai fiú vagyok. 1997. december 31-én találkoztunk délután fél kettő körül, közel az Elektroházhoz. Hosszú, szőke hajad van, s nagyon tetszettél. Azt hittem rólad, hogy 1988-ban egy cserkésztáborban találkoztunk, de tévedtem. NaAjánljuk figyelmükbe! Rádió- és tévéműsor Vészhelyzet MTV1,20.00 A néző szívéhez nőtt a népszerű orvoscsapat Az Ésszel él az ember című epizódban Mark és Susan továbbra is kerülgeti egymást. Benton még mindig a súlyos állapotban lévő kisbaba mellett tölti minden idejét. Abby és Carter doktor heves szerelemre lobban. Benton és Ross az egyik súlyosan sebesült gyerek ellátása kapcsán szakmai vitába keveredik. Ross doktor nehezen nyeri vissza a nyugalmát, viszonya Markkal ismét feszültté válik. Susan az azonnali áthelyezését kéri Phoenixbe. Szexi Ussy KTLK, 20.50 Eltitkolja szerelmi viszonyát a tizenhat éves Lissy és fiatal tanára. Andreas. Mivel a lány nem számíthat a szüleire, a keresztapjához fordul tanácsért. Martinnak már régóta tetszik a lány. ezért a segítségért cserébe azt kéri, hogy legyen a szeretője. Lissy nem adja be a derekát, bosszúra készül. A terve balul sül el, az apja és a bátyja életét is kockáztatja. Gazdagok és szépek tv2, 19.30 Nagyon meglepődik Ridge, amikor kiderül, hogy Brooke gyermeket vár tőle. A férfi nem tud örülni a kis jövevénynek. Nős emberként minden bizonnyal rengeteg bonyodalomra számíthat. Ridge egyre mogorvábban viselkedik otthon. Taylor érzi, hogy komoly gond nyomasztja a férjét. A férfi azonban egyre csak titkolózik, nem árulja el az asszonynak a szomorúsága valódi okát. Clarke eközben kellemesen tölti az időt Kristinnel. Thome alaposan körülnéz a városban Karennel. Folyók és népek STV, 18.50 A folyó az életet jelenti az ember számára. Ősidők óta szolgál élelemszerzésre, közlekedésre. Országok, népek, kultúrák sorát köti össze. Egyszerre kereskedelmi útvonal, természeti kincs és határ, amely összeköt és elválaszt. A tíz nagy folyót — köztük a Dunát, a Nílust és az Amazonast —, valamint a part mentén élő népeket mutatja be. Veszélyes nő DUNA TV, 21.55 Régen rossz, ha Martha valakire kiveti a hálóját A városon kívüli, nagy házban lakik Martha, a szellemileg visszamaradott lány és a nagynénje, Frances. Mindkét nő szerelemre és szeretőre vágyik. Az új kisegítőmunkás érkezése megváltoztatja az életüket. Martha azonnal beleszeret a jóképű férfiba. A munkás tudja, mennyire érzékeny a lány, ezért óvakodik tőle. Ugyanakkor tetszik neki Martha gyermeki naivsága. Amikor meggyilkolják Frances alkalmi szeretőjét, Marthát letartóztatja a rendőrség. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30 Hírek 4JO—9.00 Reggeli krónika 4.40 Határok nélkül 538 Falurádió 9.00 Hírek 9.05—1039 Napközben 11.00 Hírek 11.05 Hello Holly. Részletek Herman zenés játékából 1135 Petőfi Sándor. Részlet lllvés Gvula könyvéből. \72.12.00 Déli krónika 12.40 Ki nyer ma? 1230 Törvénykönyv 13.00 Hírek 13.05 Vendég a háznál 1330 Háromkirályok napja 1330 Tanúim lesztek! 14.00 Hírek 14.05 Klasszikusok mindenkinek 1435 Irodalmi figyelő 1435 Első közlés 15.00 Hírek 15.06 Közvetlen kapcsolat 16.00 Délutáni krónika 16.10 Mindennapi gazdaság 1630 Hasznos tudnivalók 1635 Radar 17.00 Hírek 17.05 „Magyarországról jövök»” 1736 A Szabó család 18.00— 19.00 Esti krónika 19.00 Hírek 19.06 Sportvilág 1930 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Kardos G. Györggyel a Bécsi kávézóban. \72. 20.00 Hírek 20.05 Táncházban 2030 Határok nélkül 2030 Tetten ért szavak (ism.) 21.00 Hírek 21.05 Zorán 1997. című lemezéről 2135 Nemzetközi vallási híradó 22.00 Késő esti krónika 2230 Tér-idő 23.00 Hírek. Kenó 23.05 Egy énekes — több szerep 24.00 Hírek PETŐFI RÁDIÓ 430 Hírek 433 Hajnali dallamok 6.00 Hírek 6.03 Reggeli csúcs 738 Sport- reggel 8.00 Petőfi délelőtt 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Hírpercek 13.15 Daráló (ism.) 13.45 Korkérdés 14.00 Csúcsforgalom 17.00 Hírek 17.04 Petőfi délután 1830 Hely kereső 19.00 Hírek 19.03 Zenezóna 1930 Kölyökrá- dió 20.00 Rádiószínház- Butik. Gy árfás Miklós rádiókomédiája 21.00 Hírek 21.03 Zenezóna 2200 Más-sáv. Egy arc 2230 Jazzlista 1100 Hírpercek 23.15 Ennyi.. 24.00—130 Éjfél után-. BARTÓK RÁDIÓ 6.00—6.03 Hírek 6.00—738 Muzsikáló reggel 8.00 Hírek 8.10 Pódium 9.49 Angol motetták 10.00 Hírek 10.05 Rá- diószínház. Lyukasára a Kódexben 10.50 Bécsi kamarazene 11.40 Bogár István népzenei feldolgozásaiból 12.00 Hírek 12.05 Hangverseny délidőben 14.00 Hírek 14.05 így látták: a spanyol hódítók és Mexikó leigázottjai. Rádiókompozíció három tételben. II1/2. 1435 Barokk muzsika 1530 Százéves a miskolci zeneoktatás 16.00 Hírek 16.05 Muzsikáló délután 18.00 Hírek 18.05 Irodalmi kánonok 1835 Népzenekutatók műhelyében 19.05 Bellini: A kalóz. Kétfelv onásos opera 2133 Petőfi Sándor minden verse 22.00 Hírek 22.05 A hét zeneműve (ism.) 2230 Szimfonikus költemények 22.53 Szvjatoszlav Richter magyarországi hangversenyeiből, XV/9. 24.00 Hírek MTV 1 5.30 Gazdatévé 530 Nap-kelte 935 Sportakadémia (ism.) 1035 Gyöngyök (ism.) 11.00 Walt Disney bemutatja (ism.) 12.00 Déli harangszó. Híróra. Híradó. Időjárás. Gazdasági, kulturális és tudomány os hírek 12.40 Ot perc tőzsde 13.00 „Még néhány perc és éjfélt üt az óra...” (ism.) 14.00 Maja, a méhecske 1435 A próféta szeme (lengyel film — 2/1.) 16.15 Kínai rajzfilmek gy erekeknek. Aranytök és ezüstbab 16.30 A szerelem jogán 17.00 Sorstársak 17.15 Tipp-Hopp! 17.45 Körzeti híradók 18.00 Katolikus krónika 18.20 Vackor az I. b-ben (ism.) 1835 A pampák királya 1930 Híradó. Sporthírek. Időjárás 20.00 Vészhelyzet 2030 Kriminális 21.20 MM 2135 Telemázli 2130 Kenó 2135 Hírek 22.00 Aktuális 22.25 Publikum 2235 Extázis 7-től 10-ig 035 Híradó RTL KLUB 630 Jó reggelt! 830 100-ból egy (ism.) 9.00 Klip-klub 930 Borostyán (ism.) 1030 Dragon Ball (ism.) 1035 A pálya ördöge (ism.) 11.20 Candy, Candy (ism.) 11.45 Sweet Valley (ism.) 12.10 Sliders (ism.) 13.00 Híradó 13.10 Randevú Edittel 1330 Borostyán 1430 Klip-klub 15.00 Rajzfilmklub 16.15 Sweet Valley 16.40 Knight Rider 1730 100-ból egy 18.00 Meri vagy nem meri? 18.05 Falcon Crest 1835 Meri vagy nem meri? 19.00 Híradó 1930 Fókusz 1935 Meri vagy' nem meri? 20.00 Kettős bevetés 2030 Szexi Lissy (német film) 2230 Halálfélelem (amerikai film, ism.) 24.00 Fókusz (ism.). Időjárás tv2 6.00 Faluvilág 630 Jó reggelt, Magyarország! (reggeli információs magazin) 9.25 Délelőtt a tv2-veL Életmódmagazin 10.25 Egy kórház magánélete 11.15 Marienhof (ism.) 11.40 Mindent vagy' semmit! (Ism.) 12.00 Stádium 12.15 Szerencsekerék (ism.) 12.40 Egy kórház magánélete (ism.) 1330 Csupa-csupa élet (ián.) 1335 Willy Fogg utazása a Föld középpontja felé 1435 Nekem nyolc! 1435 Csípsz (gyermek- és ifjúsági magazin) 1530 Aki bújt. aki nem 16.15 Remington Steele 17.05 Marienhof 1730 Csupa-csupa élet 1735 Az Aca- pulco-öböl 1835 Szerencsekerék 19.00 Tények. Időjárás 1930 Gazdagok és szépek 1935 Kaméleon 2030 Kennedy űrközpont jelentkezik 21.40 Mindent vagy semmit! 22.00 Tények — Jó estét. Magyarország! Tényező— a tények hátterében: Emberi tényező: Szemtanú: Sport: Európa 23.00 Kobra 23.45 Hajnaltól napestig 0.10 Jó esték Magyarország! (ism.) DUN A TV 1135 Harmónia 1135 Vers 12.00 Déli harangszó. Lapozó 1230 Esti kérdés (ism.) 1235 Police (ism.) 1330 Cyrano és D'Artagnan (francia—olasz— spanyol film. 1962) 15.40 Mindhalálig tangó (dán animációs film) 1530 Színházi élet (ism.) 1630 Nyelvőrző (ism.) 17.05 Menekülés a Jupiterről 1730 A három kismalac és Jozefina. Az ebéd. Biciklik 1730 Műsorismertetés 18.00 Híradó 1830 Kenyér és rózsa 19.10 A világegyetem enciklopédiája (angol ismeretterjesztő film) 1935 Héthatár 20.05 Gazdakör 20.40 Esti kérdés 2035 Műsorajánlat 21.00 Híradó 2130 Sportpercek 2135 Túl a vizen 2135 Veszélyes nő (amerikai film, 1993) 2335 Híradó MTV 2 6.00 Híradó 6.10 Időjárás- és hójelentés 6.15 Aktuális (ism.) 6.45 Határtól határig 7.00 Híradó 7.10 Időjárás- és hójelentés 7.15 Zóna (ism.) 7.45 Határtól határig 8.00 Tudóra 9.00 Kincsestár 11.00 Azok a csodálatos állatok (ism.) 11.20 Mérföldkövek a magyar technika történetében (ism.) 1130 MTV+ 12.00 Derrick 13.00 Híróra (ism.) 13.40 Öt perc tőzsde 1430 Frankenberg-kastély 1435 Magy arok cselekedetei (ism.) 15.00 Repeta 1730 Tudományos híradó 18.00 Az Onedin család 1830 Magy arország ma 1835 Mi újság a Futrinka utcában? (ism.) 1930 Híradó. Sporthírek. Időjárás 20.00 A Duna krónikája 21.00 TS- extra 2130 Szorongó csend (ism.) 22.00 Emlékezetes hangversenyek (ism.) 23.45 Mélyvíz MSAT 135 Music Box 630 Vekker — Rádió a tévében! 830 .Music Box. Interaktív kívánságműsor 13.10 Játsző újra... 13.40 Music Box Top Ten. Kívánság- műsor a legfrissebb szavazatok alapján 14.40 Parti sétány. Ausztrália 15.10 A hekus (ism.) 16.10 Szellemhajsza (amerikai film) 18.00 Mit les. Mr. Beadle's? (ism.) 1830 A hekus 1930 Halálos összeesküvés (amerikai thriller) 2135 Drakula (ism.) 2235 Kék tornádó (amerikai film. ism.) TV3 1530 Kisasszony 16.00 Egy rém rendes család (ism.) 1630 Dinasztia (ism.) 1730 Top Trend (ism.) 18.00 Ki a főnök? 1830 Hegy lakó 1930 Hír3 20.00 Egy marék dinamit (olasz western. 1972) 22.45 Fejvadász 23.45 Hír3 (ism.) 0.15 Hegylakó (ism.) HBO 530 T-Rex. dinózsaru (amerikai vígjáték) 7.00 Jó barátok 730 Kaliforniába jöttem 8.05 Barcelona (amerikai vígjáték) 9.45 Micsoda csapat (amerikai vígjáték) 12.00 Mielőtt felkel a nap... (amerikai vígjáték) 13.40 Nukie (amerikai fantasztikus film) 1535 Mondvacsinált bős (amerikai vígjáték ) 1730 Veszélyes kölykök (amerikai film) 19.00 Jó barátok 1930 Kaliforniába jöttem 20.00 Majd megdöglik érte (amerikai vígjáték) 21.45 Szemben a gonosszal 22.45 Itt járt Lily (holland thriller) 0.40 Desperado (amerikai akciófilm) 235 Mozimánia: Ingrid Bergman 335 lángra lobbant szerelem (amerikai film) SPEKTRUM TV 13.00 Hihetetlen? 13.30 Ausztrália élővilága 14.30 Dél-tengeri mesék 15.00 Vércseppek a havon. Forty ogó katlan 16.00 Számítógépes bankrablók (angol dokumentumfilm) 17.00 Világutazó. Edinburg 18.00 Nagy koponyák. Robert Gallo és a virológia 18.50 Folyók és népek. A Duna 19.50 így működik. A fénymásoló gép 20.20 Jézus szenvedése és halála 2035 Clive James: Képeslapok. Buenos Aires 2135 Hogy an etessük a cápát? 22.25 Bársonyos karmok, a ragadozók története. Ezermesterek Moziműsor BÉKÉSCSABA, PHAEDRA NAGYTEREM: 15.45, 17.45- kor: A miniszter félrelép (sz., magyar vígjáték); 20.00-kor: A félelem országútján (am. thriller). KISTEREM: 17.00, 19.00, 21.00-kor: Halálhajó (am. sci-fi thriller). KAMARATEREM: 16.30-kor: Kis gézengúzok (m. b„ sz., am.); 18.30-kor: Jerusalem, I—II. (svéd Filmdráma). GYULA, PETŐFI NAGYTEREM: 17.45, 20.00-kor: A holnap markában (sz., am.). KISTEREM: 17.30, 19.30- kor: Csendszimfónia. OROSHÁZA, SZIVÁRVÁNY: 17.45, 20.00-kor: A miniszter félrelép (sz., magyar vígjáték). Helyi rádiók és televíziók műsora ALFÖLD RÁDIÓ, BÉKÉSCSABA <FM KU.O MHz: 4.00—12.001 BEACH RÁDIÓ, BÉKÉS (FM 94,4 MHz; 00.00—12.00» CERVINUS RÁDIÓ, SZARV AS (FM 95.2 MHz; 00.00—24.00» GYULA RÁDIÓ, GYULA (FM 96.0 MHz: 02.00—14.00) INFO RÁDIÓ, OROSHÁZA (FM 90,2 MHz; 00.00—24.00) RÁDIÓ 47, OROSHÁZA (FM 88,6 MHz; 11.00—17.00) SÁRRÉT RÁDIÓ, SZEGHALOM (FM 99,4 MHz; 10.00—19.00) START RÁDIÓ, BÉKÉSCSABA (FM 88,9 MHz: 1.45—13.45) TORONY RÁDIÓ. BÉKÉS (FM 94,4 MHz: 12.00—24.00) CSABA TV 6.00 Képújság 9.00 ATV 12.00—16.00 Képújság